ÚJ PROGRAM HIRDETÉS

Dévaványa látnivalók, látogatás a Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontban

Kiemelt ajánlat
2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

A Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpont Dévaványa és Ecsegfalva között félúton található. Budapest és Debrecen felől érkező látogatóinknak a 4-es sz. főútról a Kisújszállási elágazásnál kell letérni, majd továbbhaladni Dévaványa irányába.

Ha túzok, akkor Dévaványa! Európa legnagyobb testtömegű röpképes madara a magyar puszta és a Körös-Maros Nemzeti Park emblematikus faja. A túzok neve mára összeforrt Dévaványa nevével, hiszen a közel félévszázada itt folyó természetvédelmi tevékenységnek köszönhetően itt él Közép-Európa legerősebb állománya. Magyarországon testközelből csak itt, a Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontban találkozhatnak vele vendégeink.

A Dévaványa külterületén, Réhelyben működő Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpont a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság oktató, szemléletformáló, ismeretterjesztő munkájának egyik fő bázisa. Az egész évben nyitva tartó komplexum területén komfortos szálláshely vehető igénybe. Szakmai továbbképzések, előadások, tréningek megtartása mellett családi rendezvények, nyári táborok tökéletes helyszínei az oktatóépületben található közösségi terek.

Az Igazgatóság évente meghirdetett színes programjain kívül szakemberek vezetésével túrák, madármegfigyelés, természetfotózás, tematikus foglalkozások és csillagászati bemutatók is igényelhetők.

A Látogatóközpont külső bemutatóhelyein túzokok, illetve különböző magyar őshonos háziállatfajok láthatók. A bemutatott háziállatok között magyar szürkemarhák, házi bivalyok, magyar racka juhok, mangalica sertések és különböző baromfifajták ismerhetők meg, melyekről a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai nyújtanak tájékoztatást az érdeklődőknek.

A Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpont múzeumi épületének emeleti részén található állandó kiállítás bemutatja a terület egyedülálló értékét, a túzokot, az itt folyó túzokvédelmi tevékenységet, valamint a Nagy-Sárrét hajdani és jelenlegi élővilágát.

A földszinten külön szobát kapott a Dr. Sterbetz István, vadász, író és nemzetközi hírű ornitológus, akinek életébe és munkásságába interaktív kiállítás nyújt betekintést.

Megközelítés
A Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpont Dévaványa és Ecsegfalva között félúton található. Budapest és Debrecen felől érkező látogatóinknak a 4-es sz. főútról a kisújszállási elágazásnál kell letérni, majd továbbhaladni Dévaványa irányába. Délnyugati irányból Gyomaendrőd, délkeleti irányból Körösladányból vezet az út Dévaványára, ahol Kisújszállás felé fordulva néhány kilométer megtétele után tűnnek fel a Látogatóközpont épületei az út jobb oldalán.

Nyitva tartás
Szálláshely és konferencia terem egész évben igényelhető
A Látogatóközpont április 1-október 31. között, minden nap 9-17 óráig tart nyitva

Szolgáltatások

  1. túravezetés, szakvezetés, szakmai és ismeretterjesztő előadások, erdei iskolás foglalkozások
  2. nyári tábor
  3. komfortos szálláshely 48 fő részére
  4. sátrazási lehetőség külön konyhával, mosdókkal, tűzrakóhellyel
  5. konferenciákra, tréningekre, rendezvényekre termek bérbeadása
  6. kerékpár- és sátorkölcsönzés
  7. kiadványok, ajándéktárgyak értékesítése
  8. büfé
  9. interaktív kiállítás, természetfilm vetítés
  10. tanösvény túra
  11. élő túzok és öshonos magyar háziállat fajták bemutatása
  12. ingyenes parkoló
  13. ingyenes WIFI használat

A Látogatóközponttól indul a Réhelyi tanösvény, melynek másfél kilométeres szakaszán megismerhetők a térség növény- és állattani értékei. A Dévaványai-Ecsegi pusztákon kialakított kerékpártúra útvonalak érintik a vidék jellegzetes élőhely típusait, jelentősebb kultúrtörténeti és természeti értékeit. A túrák javasolt kiinduló- és végpontja a Látogatóközpont, ahol kerékpárok bérelhetők az útvonalak bejárásához. Közkedveltek továbbá a madarász túrák a területen, a teleszkóppal történő éjszakai csillagles pedig felejthetetlen élményt nyújt a Dévaványára látogatóknak.

Erdei iskolás foglalkozások, szakmai továbbképzések, előadások, tréningek lebonyolítására biztosít kiváló feltételeket az épületben található két 50 fő befogadóképességű előadóterem és a két 25 fős oktatóterem.


2024.01.01. - 2024.12.31.
További ajánlataink

2024.03.01. - 2024.03.31.
2024.03.01. - 2024.03.31.
2024.03.29. - 2024.03.30.
Körös-Maros Nemzeti Park programok 2024. Események, rendezvények
Ünnepi látványetetés és állatismertető a Körösvölgyi Állatparkban
2024.03.29. - 2024.03.30.
2024.03.29. - 2024.03.30.
2024.03.29. - 2024.04.01.
2024.03.29. - 2024.04.01.
Körös-Maros Nemzeti Park programok 2024. Események, rendezvények
Kinn a bárány, benn a farkas – Húsvét a kastélykertben
2024.03.29. - 2024.04.01.
2024.03.31. - 2024.04.01.
2024.03.31. - 2024.04.01.
2024.03.31. - 2024.04.01.
2024.04.01. - 2024.04.30.
2024.04.01. - 2024.04.30.
2024.04.01. - 2024.04.30.
2024.04.01. - 2024.04.30.
2024.04.01. - 2024.04.30.
2024.04.01. - 2024.05.31.
2024.04.01. - 2024.05.31.
2024.04.01. - 2024.10.31.
2024.04.01. - 2024.10.31.
2024.04.01. - 2024.10.31.
2024.04.01. - 2024.10.31.
2024.04.01. - 2024.10.31.
2024.04.02.
2024.04.02.
2024.04.06.
2024.04.06.
2024.04.06.
Körös-Maros Nemzeti Park programok 2024. Események, rendezvények
Bakancsos túra Mágoron túzokdürgés idején
2024.04.06.
2024.04.06.
2024.04.06.
2024.04.11.
Dévaványa programok 2024. Események, rendezvények, fesztiválok
Versünnep a Magyar Költészet Napja alkalmából
2024.04.11.
2024.04.12.
Körös-Maros Nemzeti Park programok 2024. Események, rendezvények
Tavaszi madárles a virágzó kamillamezőkön
2024.04.12.
2024.04.12.
2024.04.13.
2024.04.13.
2024.04.16.
2024.04.16.
2024.04.19. 19:00
Dévaványa programok 2024. Események, rendezvények, fesztiválok
Adagio - Szécsi Pál és Cserháti Zsuzsa emlékest
2024.04.20.
Körös-Maros Nemzeti Park programok 2024. Események, rendezvények
Évszakok - tematikus túra a Halásztelki tanösvényen
2024.04.20.
2024.04.20.
Körös-Maros Nemzeti Park programok 2024. Események, rendezvények
Birkanyírás – juhászok élete a Kardoskúti pusztán
2024.04.20.
2024.04.21.
2024.04.21.
2024.04.21.
2024.04.26.
Körös-Maros Nemzeti Park programok 2024. Események, rendezvények
Kulturális és természeti örökségünk nyomában a Blaskovics család egykori uradalmában
2024.04.26.
2024.04.27.
Körös-Maros Nemzeti Park programok 2024. Események, rendezvények
Vadvízország – túra a Kis-Vátyoni legelőn
2024.04.27.
2024.04.29. - 2024.05.01.
2024.05.01. - 2024.06.30.
2024.05.01. - 2024.06.30.
2024.05.04.
2024.05.04.
2024.05.04.
2024.05.10.
2024.05.10.
2024.05.10.
2024.05.10.
Körös-Maros Nemzeti Park programok 2024. Események, rendezvények
Ünnepi látványetetés és állatismertető a Körösvölgyi Állatparkban
2024.05.10.
2024.05.18.
2024.05.18.
2024.05.18. - 2024.05.20.
2024.05.18. - 2024.05.20.
2024.05.18. - 2024.05.20.
Körös-Maros Nemzeti Park programok 2024. Események, rendezvények
Ünnepi látványetetés és állatismertető a Körösvölgyi Állatparkban
2024.05.24.
2024.05.24.
2024.05.24.
2024.05.25.
2024.05.25.
2024.05.25.
Körös-Maros Nemzeti Park programok 2024. Események, rendezvények
Lessünk be a nádasba! - madármegfigyelő túra az apátfalvi bányatavaknál
2024.05.25.
Magyar Nemzeti Parkok Hete 2024. Természetközeli programok a Körös-Maros Nemzeti Parkban
Lessünk be a nádasba! - madármegfigyelő túra az apátfalvi bányatavaknál
2024.05.25.
Körös-Maros Nemzeti Park programok 2024. Események, rendezvények
Cserebökényi csavargás – túra az Ősmaros medre mentén
2024.05.25.
Magyar Nemzeti Parkok Hete 2024. Természetközeli programok a Körös-Maros Nemzeti Parkban
Cserebökényi csavargás – túra az Ősmaros medre mentén
2024.05.26.
Körös-Maros Nemzeti Park programok 2024. Események, rendezvények
Tiétek a Liget - Gyermeknap az Állatparkban
2024.05.26.
2024.05.26.
2024.05.26.
2024.05.26. - 2024.08.31.
2024.05.26. - 2024.08.31.
2024.05.27. - 2024.06.02.
Körös-Maros Nemzeti Park programok 2024. Események, rendezvények
Rejtélyek a bagolykapun túl- Nyári nyomozó kaland
2024.05.29.
Dévaványa programok 2024. Események, rendezvények, fesztiválok
Kihívás Napja- Sportol az egész város!
2024.06.01.
2024.06.01.
Körös-Maros Nemzeti Park programok 2024. Események, rendezvények
Évszakok - tematikus túra a Halásztelki tanösvényen
2024.06.01.
2024.06.01.
2024.06.01. - 2024.08.31.
2024.06.01. - 2024.08.31.
2024.06.03. - 2024.06.09.
Körös-Maros Nemzeti Park programok 2024. Események, rendezvények
Rejtélyek a bagolykapun túl- Nyári nyomozó kaland
2024.06.08.
2024.06.08.
Körös-Maros Nemzeti Park programok 2024. Események, rendezvények
Botanikai túra az Ugrai-rét és a Sző-rét környékén
2024.06.10. - 2024.06.16.
Körös-Maros Nemzeti Park programok 2024. Események, rendezvények
Rejtélyek a bagolykapun túl- Nyári nyomozó kaland
2024.06.15.
2024.06.15.
2024.06.15.
2024.06.15.
2024.06.15.
Körös-Maros Nemzeti Park programok 2024. Események, rendezvények
Barnabás Nap és a „Mágikus éjszaka”
Találatok száma: 2

Dévaványa Turistaszállás

Dévaványa Turistaszállás

A Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpont szállásépületében 40 fő részére turistaszállás, a külön bejáratú lakrészben 8 fő részére vendégszoba vehető igénybe. A turistaszálláson 4 db 4 ágyas fürdőszobás, tv-vel, hűtővel ellátott és 4 db 2 x 3 ágyas közös fürdőszobás szoba található, melyekhez ...

Kiemelt partner
Ködvirág Erdei Iskola

Ködvirág Erdei Iskola

A Dévaványától 10 perce található Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpont ad otthont az erdei iskola programokkal rendelkező Ködvirág Erdei Iskolának. Programjaink alsós és felsős korosztály számára készültek, a térség jellemző tájtípusait és élővilágát dolgozzák fel. Az alsós program 4 napos, a ...

Kiemelt partner
Találatok száma: 4

Gál Cukrászat

Gál Cukrászat

A körösladányi Cukrászat termékei között előkelő helyet foglal el a mézeskalács. A régi ízeket megtartva, a modern táplálkozásnak megfelelően, a nyersanyagok kínálatát figyelembe véve kézzel készítik azokat. 2016-ban a Gál Cukrászat mézes süteménye bekerült a városi értéktárba.

Hidi Panzió Étterem

Hidi Panzió Étterem

A 47-es számú főútvonal mentén, Szeghalom város szélén helyezkedik el a Hidi Panzió étterem. 16 db 2 ágyas szoba, 4 db 2 ágyas lakosztály szolgálja vendégeink kényelmét. Minden szoba alapfelszereltségéhez tartozik színes televízió, telefon és mini bár. Szobáinkhoz külön zuhanyzó, és toalett ...

Puszta Csárda Szeghalom

Puszta Csárda Szeghalom

A Puszta Csárda Hajdú Bihar és Békés megye határánál a Sárrét vidékén, gyönyörű környezetben helyezkedik el.

Ladányi Cukrászda Szeghalom

Ladányi Cukrászda Szeghalom

Sokféle süteményt kínálnak, lehet választani. Sós vagy édes süti, fagyi vagy lepény, Foszlós kalácsok vagy torták. Torta csodák hagyományos és újfajta díszítési technikákkal is készülnek. Tematikus hétvégéket, sütemény akciókat is tartanak.

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!

Kapcsolódó témák:

Kiemelt ajánlatok

Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpont programok 2024 Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpont programok 2024
  • Dévaványa
2024.03.31. (vasárnap) - 2024.04.01. (hétfő)

Foglaljon szállást!

Foglaljon szállást!

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
Megadott intervallumban:
-tól
-ig