Nyereményjáték
Játsszon és nyerjen!
Interjú Dr. Tóka Józseffel a fogászati turizmusról
Hotel Szieszta Sopron - Várjuk a Lövérekben
KeSzeCsüSzoVa
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Interjú Dr. Tóka Józseffel a fogászati turizmusról

Magyarország turisztikai szolgáltatásaiban egyre kiemelkedőbb szerepet kap az egészségturizmus, gyógyturizmus, ez magába foglalja Magyarország gyógyfürdőit, egészségmegőrző szolgáltatásait és talán elsősorban a fogászati ellátást.

Dr. Tóka József soproni fogorvos a beszélgetőpartnerem, aki az elsők között kezdett a külföldiek ellátásával foglalkozni.

- A szocializmusban még kötelező volt az állami egészségügyben dolgozni, de már lehetett az orvosoknak magánrendelője. Édesapám közel 50 éve 1968-ban nyitotta a magánrendelőjét. 30 évvel ezelőtt kezdtem el fogorvosként dolgozni és szinte rögtön én is magánrendelőt nyitottam. Az első osztrák Betegek ekkor jelentkeztek nálam, az ő segítségükkel indult el egy nagymértékű fejlesztés a rendelő gépparkjában és azon a napon, amint lehetett csak magánorvosként dolgozni, felmondtam az állami állásomat. Először a legkisebb pénzű osztrák Betegek jöttek, majd évtizedek alatt a szüntelen tanulásnak és fejlesztésnek köszönhetően nagyon komoly versenytársai lettünk az osztrák fogorvosoknak.

Hogyan lehetnek versenytársak? Szebbet, jobbat, vagy olcsóbbat adnak?

- A kérdésben bent van a válasz. Én nem csak fogorvos vagyok, hanem két szakvizsga után implantológiából Master vizsgát tettem Németországban és mivel 25 éve van saját fogtechnikám, így a fogtechnika elméleti részét is ismerem. Esténként a kedvenc olvasnivalómat, a legfontosabb hobbim magazinjait, a fogászati szaklapokat forgatom. Folyamatosan azon jár az eszem, mit és hogyan lehetne szebben és jobban csinálni a praxisban.  Kifejezetten elönt a boldogsághormon, ha valami új dolgot tudok bevezetni a praxisba, legyen az egy új lézerkészülék, vagy egy implantátumra közvetlenül felcsavarozható különleges fogpótlás.

A legújabb fejlesztésünk az, hogy a Győri Szövetbankkal együttműködve valódi emberi csontból olyan csontblokkot készítünk számítógépes technológiával, amit aztán páciensünk sérült, beteg, vagy hiányos állcsontjába lehet beépíteni úgy, hogy az oda tökéletesen passzol, szervül és a páciensünk saját csontjává válik. Ezáltal az eddig lehetetlen helyekre is tudunk fogászati implantátumot beültetni és erre fogpótlást készíteni. Természetesen ez az általunk alkalmazott tudomány csúcsa, de mindent megoldunk a fogtömésektől a láthatatlan fogszabályozóig.

Talán ennek az elkötelezettségnek az eredménye, hogy a múlt évben egy nagy fogászati konferencia mellett egy szakmai zsűri megválasztott az év fogorvosának (Hungarian Dental Award). Ezt az elismerést nagyon fontosnak tartom és megbecsülöm.

Az árakról csak annyit, hogy tudomásul kell vennem, hogy én itt születtem, itt nőttem fel és itt akarok élni, ezért ugyanazért az eredményért többet kell dolgoznom, mint az osztrákoknak. Ezt el kell fogadni, vagy el kell menni. Én maradok. 

Önöknél a gyógyítás családi tradíció. Úgy tudom, már a harmadik generáció műveli ezt a szakmát.

- Igen, a „tradíció a mi inspirációnk” – szól a családi szlogen. Édesapám belgyógyász főorvos volt és egy rendelőintézetet vezetett Sopronban. Természetesen az akkori lehetőségek mellett magánrendelt is, ezért az ő magánrendelőjének 1968-as megnyitását tekintjük a mai klinikánk megalapításának. Édesanyám az egészségügyi szakközépiskolában oktatta a lányokat a szakmára. A fiam Dr. Tóka Stephan is fogorvos, aki az egyetem után az implantológiával kezdett foglalkozni és ő is Master vizsgát tett Münster-ben. Tehát a közel 50 éve alapított klinikánknak nagy családi hagyománya van és jövője.

Önök csak külföldi betegekkel foglalkoznak, vagy várják a magyar betegeket is?

Soha nem kérdezzük, honnan jött a kedves beteg, akár magyarul, németül, törökül, vagy arabul beszél. Arányait tekintve a német és a magyar szó a leggyakoribb. Ha egy fogpótlásnál lehetséges többféle megoldás, úgy a pácienssel együtt próbáljuk kitalálni a megfelelőt, az orvosi indikációkat és anyagi lehetőségeket felmérve.

Köszönöm a beszélgetést.

- Én is köszönöm, örülök, hogy találkoztunk.

2016-11-02 22:03:20

◄ Vissza

Partnereink: Interticket - jegy.hu Observer