Budapest Magyarország fővárosa. A Duna két partján, a Dunántúl és az Alföld találkozásánál fekszik. Budapest az ország közlekedési, politikai, ipari, kereskedelmi központja. Budapesten több száz műemlék található legjelentősebb európai művészeti korokból, közöttük néhány kiemelkedő klasszicista és magyaros szecessziós stílusú épület. Ez utóbbi az egyetlen építészeti stílus, amit máshol nem láthatunk. A Világörökség része a Duna panorámája a Budai Várral és Pest nagyszerű épületegyütteseivel, valamint az Andrássy út fényes palotáival és a Hősök tere ünnepélyes hangulatával. Budapesten számtalan múzeum és galéria van, melyek a magyar történelem, művészet és természettudomány emlékei mellett az egyetemes európai- és világ kultúra számos alkotását mutatják be. Van továbbá 40 színház, 7 hangversenyterem és 2 operaház az előadóművészetek szerelmesei számára.
« Vissza