Szüreti szokások
A szüret
A szőlősgazda legfontosabb gazdasági és társadalmi eseménye
A szeptember végétől novemberig tartó időszak legfontosabb gazdasági, s egyben társadalmi eseménye a szüret. A parasztgazdaságokban, a szőlőkben végzett más társadalmi munkákkal szemben ez társas cselekmény volt, ezért is kapcsolódott hozzá a nap végén ünneplés, táncos mulatság. Még ma is olyan eseménynek számít, amelyen rokonok, barátok, családtagok összejönnek, s a közös munka mellett szórakoznak.
Mikor kezdődött?
A szüret korábban az úgynevezett csíziós (vagy jeles napokhoz) kötődött. Egyes vidékeken a 18-19.században határozott időpontot adott meg rá a városi, vagy községi tanács, vagy a hegyközségi elöljáróság. Az időpont meghatározása azért volt fontos, mert a földesúri járandóságot, a bordézsmát így egyszerre tudták beszedni. A különböző szőlőtermő vidékeken ezek az időpontok változtak, figyelembe véve az időjárási viszonyokat és a különböző szőlőfajták érési idejét. Az Alföldön a szüretkezdő nap általában Mihály napja, szeptember 29-dike volt. Erdélyben és a Dunántúl nagyobb részén Terézia napján (október 15.), Erdélyben Gál napkor (október 16.), Borsod megyében Lukács napján (október 18.), Kőszeg vidékén Orsolya napkor (október 21.), Tokaj-Hegyalján pedig Simon-Juda napjáig (október 28.) kezdték meg a szüretet.
Régen…
„A szüret a XVI. és XVII. században igazi sátoros ünnep volt, melyre még a hadviselő vitézek is hazasiettek. Városaink statutumai szerint szüret idején még a törvénykezés is szünetelt. A vidámság és a jókedv ütött tanyát ilyenkor a szőlőkoszorúzta hegyeken és szőlőskertekben. Hogy imitt-amott verekedés és egyéb efféle csetepaté is folyt, mondanunk sem kell. Az ilyesmi természetes következménye a huzamosabb borivásnak. A régi szüreti rendszabások szerint az ilyen verekedő s káromkodó atyafiakat menten lekapcsolták s furatossal jól megverték. Akik nagyobb vétket követtek el, azokra nagyobb büntetés is járt.” - írja Takács Sándor.
A munka
A szüret általában zajkeltéssel indult, pisztolydurrogtatással, vagy riogatással. Ezt követően indulhatott a munka. A szedők (lányok, asszonyok) görbe késsel, kacorral (szőlőmetsző kés), vagy metszőollóval vágták le a fürt nyelét. Gyűjtőedénybe tették a fürtöket. Ez vidékenként változott. Lehetett vödör, kézi puttony, sajtár, szedőkosár stb. Amikor az edény megtelt, a szedő kiáltott a puttonyosnak, aki a hátára vette - a régen fa, ma már inkább alumínium - edényt, puttonyt, begyűjtötte a szőlőt, s vitte a présházhoz. Préselés előtt összezúzták a szemeket, régen taposva, manapság darálóval. Ezután kezdődhetett a borkészítés.
Szüreti szokások
A szürethez, mint általában minden betakarító tevékenységhez, termékenységrítus (olyan szokás-cselekedet, amely elősegíti a több termést) is tartozik. Göcsejben élt például az a szokás, hogy amikor befejezték a szedést, akkor lemetszették a szőlővesszőket, s mindegyik tőke tövére egy-egy szőlőszemet tettek, hogy következő évben jó legyen a termés. A szőlőtermesztéssel kapcsolatos szokások nagy része azonban nem konkrétan a szürethez, sokkal inkább a szőlő gondozásához kapcsolódott.
Az ünnep régen
Szüretkor megélénkült a szőlőhegy. A munkavégzés alatt is jellemző volt - közösségi munka lévén - a tréfálkozás, az éneklés, a hangoskodás. Utána azonban valódi ünneppé alakult a nap. A szüretelők a végzésnapon a hegyről levonulva szüreti koszorút vittek a vállukon. Ez a koszorú fém, vagy favázra aggatott szőlőfürtökből állt, amelyet búzával, vagy szalagokkal, esetleg borosüveggel díszítettek. A feudalizmus idején a menet ilyenkor a földesúr házához vonult köszönteni. Itt a dolgozók verses rigmusokat mondtak, melyekben szót ejtettek a gazda fukarságáról, vagy jószívűségéről is. A földesúr ezután megvendégelte munkásait, s este általában táncos mulatságot is tartott.
A szüreti felvonulás
A szüret befejezését nem csak a feudális időkben ünnepelték meg. Szüreti felvonulás és bál sok városban még ma is van. A szerepköröket (bíró, bíróné, csőszlányok, csőszlegények, kisbíró, táncmesterek) ma is beöltözött szereplők alakítják. A menet fontos szereplője volt a múlt században a borkirály, vagy bálkirály. Ő, illetve a családja volt felelős az esti mulatság rendezéséért. A menet érdekessége az úgynevezett baksus figurája, ami egy botra, vagy hordóra ültetett, piros ruhás férfibábu volt. Alakja Bacchusszal, a görög mitológia boristenével ( másik nevén Dionüszosz) hozható kapcsolatba. A szüreti menet jellegzetes figurái a tolvaj és a csősz, akik veszekedésükkel szórakoztatják a közönséget, de rajtuk kívül olyan beöltözött szereplők is jelen voltak, amilyen alakoskodók (jelmezbe bújt, szerepet játszó figura) általában a farsangi felvonulásokon szerepelnek. Ilyenek például a török, a szerecsen, a vándorárus, az úrfi, a cigány, a medvetáncoltató stb. figurája.
Bacchus, Dionüszosz
BacchusEz az istenség eredetileg nem görög, hanem valószínűleg keleti isten lehetett, a Bacchus név ugyanis lüdiai eredetű. Kultusza azonban már a legrégebbi görög időkben, s később az egész görög-római világban elterjedt. Ő a szőlő, a bor, a mámor istene. Zeusz tette azzá, ugyanis Dionüszosz volt, aki elhozta az első szőlővenyigét az embereknek. A történet onnan kezdődik, hogy Héra féltékeny volt Dionüszoszra, elpusztíttatta anyját, Zeusz ezért saját combjában hordta ki a magzatot. Amikor Dionüszosz megszületett, Héra további üldözései elől Zeusz parancsára Hermész a gyermeket Nüszába menekítette, s ott a völgy nimfái elrejtették őt egy szőlőtőkékkel benőtt barlangban. Itt ízlelte meg először Dionüszosz a bort, s innen vitte el az első szőlővesszőt Ikariosz athéni pásztornak. Dionüszosz kultuszát kezdetben vidám, csendes ünnepségek keretei között éltették, később azonban ezek hangos, túlfűtött, erotikus éjszakai kicsapongásokká váltak, természetesen bormámoros szereplőkkel.
A szüreti bál
Az iparosok, a szegények és a gazdalegények régen külön bálokat tartottak. Később, főleg a kisebb településeken egy-egy nagyobb, közös mulatságon ünnepeltek. A bálokban a szüreti menet szereplői tovább viselték tisztségeiket. A csőszlányok és csőszlegények feladata például az volt, hogy a külön erre a célra felaggatott, vagy dekorációként használt szőlőfürtöket őrizzék. A bál folyamán ugyanis a résztvevők ezekről „lopkodtak”. Akit „lopáson” értek, azt „megbüntették”. Bírságot kellett fizetnie. Ezt a pénzt aztán a szervezők (korábban a borkirály, vagy bálkirály) a bál rendezési költségeire fordította. Sok helyen egyébként ez a szőlőlopás-játék még az 1970-es években is a szüreti bál része volt. A szüreti mulatság általában reggelig is eltartott.
Szüreti nóták
A szőlő szedése közben sokat énekeltek, tréfálkoztak, hangoskodtak a szedők. A munka végeztével a hegyről lefelé menet, vagy a szüreti bálon is jellemző volt a nótaszó. A bálozók a táncok után, vagy azok szünetében daloltak. Jellegzetes szüreti nóta például:
Szedjük a csóka dinkát,
Azt a borbő kékkadarkát,
Hadd teljék a puttonyom,
Aki első végzi rendét,
És felönti telt edényét,
Azt … megcsókolom.
Felhasznált irodalom:
* Magyar Néprajzi Lexikon 5.kötet Kecskés Péter-Ujváry Zoltán: Szüret címszó Akadémiai Kiadó, Bp., 1982.
* Madarassy László: Magyar szüreti szokások in: Ethnographia, 1929. 162-175.
* A magyarság néprajza 4.kötet Szendrey Zsigmond - Szendrey Ákos: Szokások c. fejezet Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Bp.
* Magyar Néprajz VII. kötet Tátrai Zsuzsanna: Jeles napok - ünnepi szokások c. fejezet Akadémiai Kiadó, Bp., 1990.
* Vojtech Zamarovsky: Istenek és hősök a görög-római mondavilágban Móra Könyvkiadó, Bp., 1970.
A szüret és a szüreti mulatságok
Tokaj-hegyaljai szüreti népszokások
A szüret és a szüreti mulatságokA szüret a különböző történelmi korokban mindig többet jelentett egyszerű munkánál. Ünnepnek számított és számít, hiszen egy egész évi munka eredményével néz szembe a szőlőművelő. A szüret a XVI. és XVII. században igazi sátorosünnep volt, melyre még a hadviselő vitézek is hazasiettek. Városaink statumai szerint szüret idején még a törvénykezés is szünetelt!
A Tokaj-hegyaljai szüret
Az 1700-as évektől az 1900-as évek közepéig mindig október végén zajlott a szüret Tokaj-hegyalján. Október 28-a, Simon-Júda - a szőlők védőszentjének napja - jelentette a szüret kezdetét. Ezelőtt szüret hivatalosan nem kezdődhetett. Annyira szigorúan betartották ezt a fordulónapot, hogy egyes községekben harangzúgás és mozsárágyúk dörgése jelezte a szüret kezdetét.
Aszúsodó szőlőfürtA szüret menete egyszerű volt: Kisebb birtokosoknál kalákában szedték le a szőlőt, rokonok, ismerősök segítettek, akiket a gazda látott el ebéddel. Elmaradhatatlan volt a pogácsa, pálinka, lacipecsenye, gulyás és a bor. A nők szedtek, a férfiak puttonyoztak. Minden puttonyos kezében ott volt a frissen vágott pálca, melyre minden puttony szőlő után egy-egy rovást faragtak. A szedők mögött, kezében kis pálcával a pallér csapkodta a szedett tőkék leveleit, ügyelve arra, hogy sor ki ne maradjon, szedetlen ne legyen egyetlen tőke sem, továbbá irányította a szedők sorát is.
A puttonyból a szőlőt a terhesbe öntötték, amely mellett álltak a gyerekek, és három-négy ágú karóval, az úgynevezett csömöszölővel zúzták a szőlőt. A szüret végeztével felcsendült a végzésnóta, a szekereken hazavitték a terhest és az embereket.
Ezután megkezdődött a szőlő feldolgozása: Darálás, áztatás, taposás, préselés, fordítás… A régi hagyományokból maradt fenn az a kedves szokás, hogy ha a gazda jó, kedves, és szeretik, tisztelik, akkor a puttonyos legények vagy a szüretet vezető pellér négyágú szőlőkoronát készített, melyet felpántlikázva tiszteletük jeléül átadtak a gazdának, aki áldomást ivott ezután szüretelő munkásaival.
A gazdagok szürete mind külsőségeiben, mind tartalmában eltért az egyszerű birtokosok szüreteitől. Itt a gazdák nem szüreteltek. Megbíztak egy szüretgazdát, rendszerint a vincellérüket, hogy a szüretet levezényeljék.
A szőlőművelés fázisai
A szüret végeztével rendezték meg a hetedhét országra szóló szüreti bált, amely alkalom volt rokoni látogatásra, ismerkedésre, eljegyzésre és egyszerű szórakozásra.
A szürethez kapcsolódó mulatságok
A szürethez kapcsolódó mulatságok közül legjelentősebbek a szüreti felvonulások. A 18. század második felében alakultak ki az ún. Baksus ünnepségek, amelyek megrendezése antik (görög és római) mintákon alapult, vándorló kádárlegények ismerték meg német vagy nyugati szláv nyelvterületen és erősíthették nagy valószínűséggel az antik hagyományokat.
Az eredetileg görög Dionüszosz-kultusz a rómaiaknál a Bacchus-kultuszban folytatódott, akik minden év december 17-e és 23-a között ülték a szaturnáliákat, a későbbi elnevezésű bacchanáliákat, amikor egymást megajándékozták, megvendégelték.
A kereszténység kezdetén ezek az ünnepségek a böjt előtti farsang idejére tolódtak, és Rómában, Firenzében, Nápolyban és Franciaországban álarcos felvonulásokon folytatódtak, amelyeknek a neve a carne vale volt (búcsú a hústól).
A „Baksus”-kultusz a XVIII. század második felétől kapott egyre nagyobb teret Tokaj-Hegyalja folklórjában, különösen a szüreti mulatságokon, és a máig megőrzött – bár az eredeti folklórhagyománytól már igencsak messzire távolodott – szüreti felvonulásokon. E néphagyomány kialakulása összefügg azzal a ténnyel is, hogy a sárospataki Kollégium számára is nagy ünnep volt a hegyaljai szüret, melynek alkalmából jelentős szabadságot kaptak a diákok, a bor eladása, a korcsmáltatási jog gyakorlása pedig igen fontos bevételi forrása volt a diákságnak és a professzori karnak egyaránt. Újváry Zoltán mindenesetre fontosnak tarja azt a német hatást is, amelyet az 1700-as évek végén érkező telepesek (Trautzondorf, Rátka, stb.) gyakoroltak hegyalja szokásaira.
Marotti Imre kassai jezsuita tanár 1728-ban arra vállalkozott, hogy Magyarország legjobb borvidékeit megénekelje. Jellemző és szellemes részlete a műnek Bacchus mesterkedése, hogy Tokaj-Hegyalját a világ legkiválóbb bortermő vidékévé változtassa. Bacchus elkéri nővérétől, Cerestől Szántót, de a többi vidékre is szemet vet. Meg kell nyernie a szőlőtermelés ügyének a vidék öreg birtokosát, Tokainust és feleségét, Zempliniát. Bacchus, mivel a két öreg vonakodik kötélnek állni, cselhez folyamodik: borrá változtatja a források vizét, melytől aztán lányaik, Tallya, Mada, Tolcsva és Liszka, valamint fiaik, Zombor, Tarcal és Keresztúr lerészegednek. Az öreg Tokaj heggyé változik, Zempliniából pedig föld lesz. Majd Bacchus sorra átváltoztatja Tokainus fiait: Tarcalból kiváló bort adó hegy lesz, a többiből pedig bortermelő mezővárosok. Bacchus diadala a földi lakók felett beteljesedett, s most már csupán az égben kell elfogadtatnia a tokaji nektárt. Menten be is mutatja új szerzeményét Jupiternek, aki még a olümposzi nektárnál is jobbnak ítéli a tokaji bort. Jupiter ezután megáldja a magyar földet, és megparancsolja, váljon ott minden arannyá, a tokaji bort pedig az isteni nektár helyébe teszi.
Bacchus
Körüljárja Bacchus az ő birodalmát,
Hogy hol találná meg a föld legjobb borát
Végre is hát eljut Tokaj vidékére,
Hadd lássa, mit tesznek ott tiszteletére.
Elmegy Tarcalra a magas "Szarvas hegyre"
Mily gyönyörrel néz le Tokaj vidékére,
Nemes bor terem itt, minőt más föld nem ád,
Majd megadja Tarcal, Tokaj, Tolcsva meg Mád.
Hát mikor látja, csakhogy el nem ámul,
Hiszen Zemplén megye hideg helyre szorul,
S mindennek dacára csoda, ami terem,
Nem csoda, hogy Tokajt mégiscsak szeretem.
Iddogálva Bacchus gyakran a pohárból,
Ily ítéletet hoz Tokaj jó boráról:
Champagnát gondoztam Choist meg szeretem,
De isteni székemet csak Tokajba teszem.
Szirmay Antal (1798)
A Baksus hagyomány
Baksus pajtás, egy hordón ülő, huszárruhába öltöztetett figura, egyik kezében pohárral, a másikban lopótökkel.A Hegyalján mindmáig ápolt hagyomány központi alakja, Baksus, egy hordón ülő, huszárruhába öltöztetett figura, egyik kezében pohárral, a másikban lopótökkel, melyet a szüreti felvonulás idején végighordoznak a menetben, sőt dramatikus funkciót is kap, szimbolikusan ő áll az ünnep középpontjában, mint valami profán oltár. Baksus egyszerre utal az ünnepség antik hagyományaira és magyar, nemzeti voltára. A Bacchus ünnepségek a XVIII. században kezdtek kialakulni Hegyalján, s eredetük minden valószínűség szerint a sárospataki Kollégiumhoz kötődik, melynek jelentős szőlőbirtokai is voltak. Gvadányi József mindenesetre már erre a kialakult kultuszra hivatkozik verses levelében, jellemző továbbá, hogy az újhelyi pálosoknál mutatták be 1765-ben azt a Bacchus-drámát, melyben maga Apollo irigyli el Bacchustól tokaji székhelyét.
A Baksus hagyomány egyik potenciális forrása a Németországban is jelentős szerepet játszó Bacchus-ünnepség volt. Erdélyi János 1840-ben írt jegyzete szerint „Bacchus lapos hordón keresztbetett lábbal ül, lumpenvagabund öltözetben, kezében csodálatos hosszú töklopót, szőlőt, poharat tartván. Fejét fedő kis veres kokastollas csákója félre csapva, minden évben kapásbál alkalmával az utcán zene kiséretében kardos legények őrködése mellett meghordoztatik, előtte két fehérbe öltözött szűz lány szőlőtőkét, zöld hajtású venyigét, s néhány érett szőlő gerezdet visz.” Itt még németes öltözékben ül Bacchus, a huszárruha Balassa Iván feltételezése szerint „a szabadságharc után kerülhetett rá, amikor az emberek a nemzeti ellenállás kifejezésének minden lehetőségét megragadták.”
Mégis, a Tokaji Múzeum kőből faragott Bacchus-szobra legkésőbben is a XIX. század elején, a szabadságharcot jóval megelőzően keletkezett, s ez már magyaros ruhába bujtatott boristent ábrázol. Sokkal valószínűbb, hogy Baksus pajtás már korábban nemzeti ruhába bújt a XIX. század elején külsőségekben is megnyilatkozó nemzeti identitáskeresésnek és –kifejezés hatására.
A hegyaljai Baksus-kultusznak nem őrződik meg semmilyen idegen eleme: asszimilálódik a polgárosultabb, jelentősebb iparos réteggel, értelmiséggel és deáksággal bíró hegyaljai mezővárosok hagyományai közé, s új szokások szülője is lesz. Erdőbényén a baksus nemzeti színűre festett, hordón keresztbe tett lábbal ülő, 70 cm magas figura, lumpenvagabund öltözetben, kezében csodálatos hosszú lopótökkel és pohárral.Ez pedig a szüreti felvonulás és mulatság, a magyar Baksus-ünnep, mely legtovább Olaszliszkán, Mádon és Erdőbényén maradt meg, hagyományát pedig az ún. Kapás társulatok, illetve Fáklyás társulatok ápolták, melyek mai fogalmaink szerint - és akkori értelmezésben is – civil szerveződések, afféle egyletek voltak, legfontosabb funkciójuk pedig éppen a Baksus-ünnep, és a szüreti bál megrendezése volt. Sajnos, ezt a „liturgiát” csak kb. az 1920-as-30-as éveitől tudja pontosan végigkísérni a néprajztudomány, de így is valószínűsíthető, hogy a múlt század elejének Baksus-ünnepe már régi hagyományokra tekinthetett vissza.
Erdőbényén a szüreti felvonulás menetében két legény baksus (Bacchus) figuráját viszi. A baksus nemzeti színűre festett, hordón keresztbe tett lábbal ülő, 70 cm magas figura, lumpenvagabund öltözetben, kezében csodálatos hosszú lopótökkel és pohárral. Fejét fedő kis veres kokastollas csákója félrecsapva.
Tokaj város főterén áll a Bacchus-kút, ami Szanyi Péter 1990-ben felállított munkája. Az ivókút kútoszlopán egy kőhordón ül az önfeledt bronzalak, hirdetve a szőlő levének jótékony hatását.A Baksus-hagyománynak ma is számos emléke van. Bacchus szobor ErdőbényeNem pusztán a minden évben megrendezett szüreti fesztiválok őrzik a hagyományt Tokajban, Erdőbényén, Tállyán, Mádon, Bodrogkeresztúron, Tarcalon, hanem számos Bacchus-szobor is emlékeztet a hagyományra. Ezek közül a legismertebb Tokaj főterén található, Szanyi Péter alkotása. Ám Tokajban nem pusztán itt található Bacchus-szobor: a MÁV állomás melletti téren egy fából faragott Bacchus fogadja a Tokajba érkező vendégeket, nem messze a főtértől pedig a Bethlen Gábor utcán az egyik pince bejáratán egy mongolos arcú Bacchus-figura ül hordón, várja a szomjas vándorokat.
Szüreti népszokások
Részlet a Magyar néprajz 8 kötetben című műből
Szüreti népszokásokA szüret időpontja a 18–19. században hagyományosan meghatározott volt, valamilyen jeles naphoz kötődött Szent Mihálytól (szept. 29.) Simon-Júdás (okt. 28.) napjáig. Az Alföld több vidékén Szent Mihály-napkor kezdték a szüretet. A Dunántúl nagy részén és Erdélyben Terézia (okt. 15.), a Balaton és Kőszeg vidékén Orsolya (okt. 21.), Tokaj-Hegyalján Simon-Júdás (okt. 28.) napján.
A kisebb szőlőkben ma is a család meghívott segítőkkel szüretel. A házigazda, a tulajdonos vendégül látja a szüretelőket étellel-itallal, a szőlőből, mustból kóstolót vihetnek haza. Nagyobb szabású mulatságokat, szüreti felvonulásokat hagyományosan a bortermő vidékeken rendeztek, az aratási szokásokhoz hasonlóan. A szüreti szokásokhoz hozzátartozik az evés-ivás, ének, tánc, szüreti felvonulások és bálok. Ezeknek formája, módja az elmúlt évszázadban tarka képet mutat. A szüreti felvonulásokat a századfordulón, akárcsak az aratásit, miniszteri rendelettel egységesítették és szabályozták, mintául véve a 18–19. századi uradalmi szőlőmunkások szokásait. A múlt században és előző századokban a szüret idejére a törvénykezést is beszüntették. A szokás ünnepi jellege erőteljesebben érvényesült, mint e században.
A szüreti hangulatot érzékelteti a múlt századi szatmári leírás részlete: „Hangzik a nóta, dalok, lövöldözés, röppentyűk látszanak a légpályán, rajgók a föld színén, öröm és vígasság van mindenűtt, mint bortermő földekhez illik”.
A somlói leírás kicsit részletesebben írja le a szüretet, az elmaradhatatlan gonosz, rossz szellemeket elűző zajcsapásokkal: „A vinczellérek, mintha mozsarakat sütögetnének, úgy dongatják abroncsoló sulykaikkal a hordókat. A szedők pedig szüreti dalokat zengenek a »Bort ittam és boros vagyok« s a
Szedjük a csóka dinkát,
Azt a borbő kékkadarkát,
Hadd teljék a puttonyom,
Aki első végzi rendét,
És felönti telt edényét,
Azt…megcsókolom.
csöbrösök illendően felpántlikázva, bodor pipafüst között czipelik a megtelt csöbröket. Itt amott szól a zene, közbe közbe durran a puska, száz meg száz torok kiáltásától kísérve”.
A következő, ugyancsak múlt századi szüretről szóló két beszámolóban a szüreti szőlőkoszorút is emlegetik.
A hegyaljai szürettel kapcsolatos az alábbi részlet: „…nézzünk ide, hol most készítik épen a szőllőhegy birtokosának a koszorút nagy gazdag gerezdekből, van közte dinka és gahér, meg egy két mezei virág is. Mikor aztán elkészült, két fehérbe öltözött piros arczú leányka czifra rúdon vállára emeli, s úgy viszi, a czigányok és szedők csoportjától kísérve, végig az utczákon. Itt ott megállnak, hogy a körülöttük levő legénység megkínálhassa a tavaliból az elejökjötteket, s midőn hazaérnek, felfüggesztik ott valamelyik szobába a koszorút, s tiszteletére reggelig esznek, isznak és tánczolnak”.
A cserháti szüret leírásának részletében pedig ezt olvashatjuk: „nálunk a szüret bevégeztével, tarka barka néptömeg közepén, az úgynevezett vinczellér áll czifra kalapban, jobb karján különbféle szőlőből ügyesen összefont koszorú függ, bal kezében szőlővel kirakott botot tart, és a csapat kíséretében népdalokat hangoztatva, egész méltósággal indul le a hegyről a borház felé, melyben már harsog a zene, melyben nagy mulatság van készülőben, a borház előtt megáll a csapat, a vinczellér leemeli a kalapját rövid üdvözlő beszéd után, a koszorút a háziasszonynak, a botot pedig a háziúrnak nyújtja át, s ezen eredeti szokásos jelenet után, a tömeg pompás vacsorába s mulatságba részesül; előállnak a szögverők, húzzák keservesen, a szüretelők pedig rakják a csárdást egész reggelig”.
Az e századi szüreti szokások leírásánál feltűnő, hogy ez alkalomra tisztségviselő szereplőket választanak, és a felvonulásokban a farsangihoz hasonló maszkos alakok tűnnek fel. Topolyán a nagybirtokon a cselédek szüreteltek, kiskertekben a család. Ez utóbbiaknál citerára, tamburára mulattak.
Szüreti bál: legényekMikor a szüret befejeződött, megtartották a szüreti bálokat. Külön az iparosok, a gazdalegények, a szegények. Szüreti felvonulást is rendeztek, választottak bírót, bírónét a legügyesebb csőszlányok, csőszlegények közül. A bíró kíséretéhez tartozott két pandúr, két kisbíró és két cigány. Az utóbbi kettő feladata volt, hogy cigánynak öltözve mókázzanak. A bíró és bíróné kocsiját a két pandúr kísérte lovon, mögöttük lányok ültek a kocsiban, virágkoszorúval díszített kosarakkal. A legények a lányok mellett lovagoltak. A szőlőben leszedtek annyi szőlőt, amennyi a bálterem díszítésére kellett. Nagy fürtöt készítettek, amit a fő helyre tettek. Ezt az éjszaka folyamán ellophatták, vagy a végén kisorsolták. A csőszlegények és -lányok feladata volt, hogy vigyázzanak a szőlőlopásra. A nagygazdák, iparosok szüreti bálján a húszas évektől stilizált „magyar ruhában” jelentek meg a lányok. Csőszbált Topolyán 1948-ban tartottak utoljára. Szüreti bálokat Kalotaszegen csak az alszegi falvakban tartottak. Október 6–20. között rendezték ezeket. A falvakban egy napon tűzték ki a szüret idejét. A szőlőbe az asszonyok ennivalót vittek. A zenészek végiglátogatták a szüretelő családokat. A legények a zenészekkel előbb hazaindultak a táncterembe, ahová csak azok a lányok mehettek, akiket a legények elhívtak. Reggelig mulattak. A második világháború óta a családok nem szüretelnek egyszerre, így a bált a szüret után két-három héttel tartják. Egy-egy család vállalja fel a rendezését, a gazdát bálkirálynak nevezik. Ketesden szőlővel díszítik fel a termet, a közepébe pedig nagy szőlőkoszorút függesztenek. Akinek sikerül szőlőt lopnia a koszorúból, bírságot fizet. Magyar ruhás csőszlányok és legények vigyáznak a szőlőkoszorúra.
Turán szüretkor birkát vágtak, gulyást készítettek belőle. Este tánc is volt. Maskarákba öltöztek: csendőrnek, koldusnak, pásztornak. Bekiabáltak: „Be engedtek-e vagy nem? Meg akartok halni vagy nem?” A válasz az volt: „Ha jók vagytok begyühettek, ha rosszak vagytok, mehettek tovább!” Ezután beléptek, vacsoráztak, ettek, mustot ittak és részt vettek a táncban.
A Tokaj-Hegyalján megrendezett szüreti mulatságok ma is élnek, idegenforgalmi látványosságok. A felvonulás élén két leány halad, köztük egy legény, aki az ún. kapáscímert viszi. Szüreti kapás felvonulás (Erdőbénye 1952)Mögöttük megy a két sáfár, utánuk pedig két legény a baksus figuráját viszi. A baksus hordón keresztbe tett lábbal ülő figura, lopótökkel és pohárral. Őket követik a szőlőkoszorút vivő lányok, szekéren, vontatón. Leányok, legények, gyerekek kereplővel zajonganak. A felvonulás résztvevői között maszkos alakok is vannak. Például nőnek öltözött férfi, aki a nézők karjára rafiát köt, s akinek megváltásul fizetni kell. A felvonuláshoz tartozott a kádártánc. A baksus figurája megfigyelhető Mádon, Olaszliszkán is. A menetben található még keréken forgó bábu, táncos kerék. A keréken forgó pár figurája helyenként megtalálható a farsangi, sőt az aratási felvonulásokban. A bodnártánc Erdőbényén és Mádon volt ismert. Nemzetiszínű szalagokba csavart abronccsal táncoltak a férfiak. Ujváry Zoltán megállapította, hogy a tokaj-hegyaljai bodnártánc, baksus figurája és a keréken forgó bábuk német eredetűek, melyek azonban néhány emberöltő alatt a tokaj-hegyaljai szüreti felvonulás kedvelt hagyományává lettek. A két világháború között nemcsak a bortermő vidékeken rendeztek szüreti felvonulásokat, bálokat. Például a Bódva vidékén a felvonulás főszereplői a csőszgazda, csőszgazdáné, bíró, bíróné, a kisbíró, kisbíróné, csőszfiúk, csőszlányok voltak. A magyaros ruhába öltözött lányok és legények ökrös szekereken vonultak végig a falun. A tánchelyiségbe felakasztott szőlőfürtöket a csőszgazda és csőszgazdáné őrizte, és aki lopni próbált, azt tréfásan megbüntették. A mulatságot reggelig tartó tánc fejezte be. Hasonló jellegű felvonulás volt Hajdúböszörményben, melyen lovas legények és különféle maskarások is részt vettek. Tiszafüreden a menet élén ugyancsak lovas legények haladtak, utánuk a bíró, bíróné, a kisbíró dobbal, majd a szüretelő lányok és legények, azután a cigányzenészek. Leghátul a jelmezesek kiabáltak: a fakanalat áruló szlovák: „Fakanalat, fakanalat!”, a drótostót: „Drótozni, drótozni!”, a toll- és rongykereskedő: „Csontot, rongyot, ruhadarabot!”. A Vas megyei Bük községben, ahol a szőlőtermesztésnek egyáltalán nem volt jelentősége, a két világháború között népszerű szüreti felvonulás csak néhány éve szűnt meg. Ökrös és lovas fogatokon vonultak végig. A felvonulásban maskarák is részt vettek. A zenészek az egyik szekéren egy boroshordó körül ültek.
Forrás: http://www.krepuska-feszt.hu/szuret.html
