ÚJ PROGRAM HIRDETÉS

Repülőmúzeum Budapest

TOP 10-es programgazda
Kiemelt partner

A repülőgép múzeumban megtekinthető a magyar közforgalmú repülés elmúlt 60 évének szinte teljes fejlődéstörténete, a Li–2 típustól kezdve egészen az ezredfordulóig szolgálatban lévő Tu–154-esen át a manapság is aktív L-410-es típusig, valamint számos repülőtéri kiszolgáló eszköz. Az iskolai szünetekben igénybe vehető repülőszimulátorunk segítségével látogatóink maguk is kipróbálhatják, milyen egy repülőgépet irányítani.

Kedves Látogatóink!
Az Aeroparkban megkezdődött a szokásos, két hétig tartó januári technikai üzemszünet.
A ferihegyi repülőmúzeum január 8. és 19. között zárva tart!
Első üzemnap: január 20. szombat.

Kiállított repülőgépek

TUPOLJEV TU-154B-2

A Tu–154-es (NATO-kódja: Careless-gondtalan) szovjet, később orosz gyártmányú, közepes hatótávolságú, három sugárhajtóműves utasszállító repülőgép. Egyre kisebb számban, de a mai napig belföldi járatokon még üzemeltetik Oroszországban, a volt Szovjetunió tagállamaiban, néhány kelet-európai országban és Észak-Koreában. Gyártását 2013-ban fejezték be. Kimondható, hogy a mai napig ez a típus a legjobban bevált szovjet sugárhajtású utasszállító repülőgép, mely számos elsőséget tudhat a magáénak.

TUPOLJEV TU-134

A Tu-134 (NATO-kódja: Crusty-mogorva) a szovjet Tupoljev-tervezőiroda rövid és közepes hatótávolságú járatokra tervezett sugárhajtású utasszállító repülőgépe. Fejlesztését az 1960-as évek elején kezdték, sorozatgyártása 1966-tól folyt. 1984-ig összesen 852 Tu-134-es készült el; ez idő alatt a típus a Szovjetunió és a szocialista tábor egyik legelterjedtebb repülőgéptípusává vált.

ILJUSIN IL-18V

Az Il–18 (NATO-kódja: Coot-szárcsa) az 1950-es években a Szovjetunióban az Iljusin-tervezőirodában kifejlesztett, négy légcsavaros gázturbinával felszerelt közepes hatótávolságú utasszállító repülőgép. Később szállító repülőgépként és egyéb speciális feladatkörben is alkalmazták, katonai változatai is készültek, melyek több országban a mai napig repülnek.

ILJUSIN IL-14T

Az Il–14 (NATO-kódja: Crate) a Szovjetunióban az 1950-es évek elején kifejlesztett kétmotoros, kis hatótávolságú szállító repülőgép, mely a Il–12 továbbfejlesztett, javított változata. Polgári és katonai szállítási feladatokra egyaránt alkalmazták. A Szovjetunión kívül Csehszlovákiában, a Német Demokratikus Köztársaságban is gyártották.

LISZUNOV LI-2T

A Li-2 (NATO-kódja: Cab-Konflis) a világ valaha gyártott egyik legsikeresebb repülőgép-típusának, az amerikai DC-3 többcélú szállító repülőgépnek a Szovjetunióban, licenc alapján gyártott változata. A szovjet gyártást Borisz Liszunov szervezte meg.

JAKOVLEV JAK-40E

A típus (NATO-kódja: Codling – almamoly) kifejlesztését a Jakovlev-tervezőiroda 1960-ban kezdte el abból a célból, hogy az akkorra már elavult, szovjet belföldi járatokon üzemelő, az Aeroparkban is megtekinthető Li-2 és Il-14 típusok leváltása a gyenge infrastruktúrával rendelkező vidéki repülőterekről is zökkenőmentes lehessen. A repülőgép első felszállására 1966. október 21-én került sor, majd 1967-ben a Szaratovi Repülőgépgyárban kezdődött el a sorozatgyártás.

ANTONOV AN-2M

Az An–2 (NATO-kódja: Colt – csikó) a második világháború után a szovjet Antonov tervezőirodában kifejlesztett többcélú, egymotoros, kétfedelű repülőgép. Eleinte a Szovjetunió, később Lengyelország és Kína is gyártotta.

MIL MI-2

A típus kifejlesztését 1958-ban kezdték meg a Mihail Leontyevics Mil által vezetett Mil tervezőirodában. A prototípus 1961-ben szállt fel először, majd a berepülések után 1965-től Lengyelországban, a WSK „PZL–Świdnik” repülőgépgyárban folyt sorozatgyártása. Elsősorban polgári célokra (utas- és betegszállítás, mentés) készített helikopter, katonai alkalmazása főleg felderítő, szállítási és futárfeladatok ellátására korlátozódik, de 23 mm-es gépágyúval és 57 mm-es földi célok elleni nem irányított rakétákkal felszerelt változatai korlátozott mértékben a földi csapatok támogatására is alkalmasak voltak. A gyártás 1985-ös befejezéséig összesen mintegy 7200 db Mi-2-es helikoptert helyeztek üzembe.

LET L-410UVP-E8A TURBOLET
JAKOVLEV JAK-40E
ANTONOV AN-2R
ILJUSIN IL-18V

Földi kiszolgáló Eszközök

(változó kiállítás)

WARTBURG 353W

gyik legnépszerűbb autónk, az előteres Wartburg 2014 őszén készült el, a nyolcvanas évek elejének LRI-s színmintájának megfelelően. Restaurálási alapnak egy rendkívül jó állapotú példányt sikerült találni, így a felújítás az általunk megszokott rendkívül lassú tempóhoz képest lényegesen gyorsabb volt. A munkák során a legnagyobb kihívás az Ikarus irányjelző lámpákat is tartalmazó, működő fényhíd elkészítése volt, de az eredeti URH rádió felszerelésére is nagyon büszkék vagyunk. Az autó rendszeres vendége a jelenlegi forgalmi előtérnek is; az LRI-jogutód Budapest Airport marshaller kollégáinak nagy örömére.

LADA 2102 COMBI

Első elkészült autónk, alapítóink ezzel kívánták kifejezni hozzáállásukat és igényszintjüket egy repülőtéri múzeummal szemben támasztott elvárásaikkal kapcsolatban. A járműről, mely oldtimer rendezvények rendszeres szereplője, számos cikk jelent meg az online és a print médiában, ezek közül talán a Csikós Zsolt Totalcaron megjelent recenziója a legismertebb.

VOLKSWAGEN POLO

Ezt az autót, mely az LRI Wartburgokat váltó nagy büszkesége volt a 90-es évek elején, múzeumüzemeltetés átvétele után félig a föld alól ástuk ki: mivel egy évtizedig senki nem törődött vele, a kocsi tengelyig volt a földbe süllyedve, soha nem szellőzetett belsejében pedig évek óta számos darázs-család lakott. Az állatoknál csak a járműveket szeretjük jobban, ezért a darazsakat kiköltöztettük, a földalatti életet meghagytuk az ürgéknek, a VW-t pedig alaposan kitisztítottuk kívül-belül, majd beüzemeltük. Jelenleg az Aeropark aktív, belső járműve, melynek eredeti fényhídja is hibátlanul üzemel.

REPÜLŐGÉP-VONTATÓ

A reptéri szlengben nagy RGV-nek, vagy vasalónak hívott gigantikus erőgépre rendkívül büszke lehet a magyar járműgyártás: teljes tervezése és gyártása egyaránt itthon történt a nyolcvanas évek közepén. A Malév szakemberei közreműködésével létrejött fejlesztés sikerét mi sem mutatja jobban, hogy a Rába D10 erőforrással szerelt jármű harminc év elteltével a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér több földi kiszolgáló szervezetének alap vontatótípusa a mai napig.

IKARUS 250 
SETRA 208H 
FORD TRANSIT 
TOYOTA COASTER

Nyitvatartás

Előszezon, utószezon:

március utolsó vasárnapja – május 31., valamint szeptember 1. – október utolsó szombatja között:

  • Minden nap: 9:00-18:00

Főszezon

június 1. – augusztus 31. között:

  • hétfőtől csütörtökig: 9:00-18:00
  • péntek, szombat, vasárnap 9:00-20:00

Téli időszak

október utolsó vasárnapja – március utolsó szombatja között:

  • csak hétvégén 9:00-16:00
  • csoportoknak hétköznap is, előzetes egyeztetés alapján

Tekintve, hogy ritkán, de lehetnek zártkörű rendezvények, javasoljuk, hogy látogatás előtt kérjük tájékozódjon elérhetőségeinken!


2024.04.20.
2024.04.26. - 2024.04.27.
2024.04.27.
Aeropark programok Budapest 2024. Események, rendezvények
FRITZENFEST - 100/100 IKONZ OF HUNGARY
2024.05.12.
2024.05.12.
2024.05.26.
2024.05.26.
2024.06.01.
2024.06.22. - 2024.06.23.
2024.06.22. - 2024.06.23.
2024.06.26.
Aeropark programok Budapest 2024. Események, rendezvények
Aeropark napközi - Egésznapos nyári élményprogramok gyermekeknek az Aeroparkban!
2024.06.29.
Aeropark programok Budapest 2024. Események, rendezvények
Budapest feletti sétarepülésre a világ egyetlen Liszunov Li-2 repülőgépével!
2024.06.29. 20:30
Aeropark programok Budapest 2024. Események, rendezvények
Bujtor hétvége - Csak semmi pánik + Az elvarázsolt dollár - Kertmozi az Aeroparkban
2024.07.01. - 2024.07.05.
Aeropark programok Budapest 2024. Események, rendezvények
Egyhetes nyári élménytáborok -Egyhetes nyári élményprogramok gyermekeknek az Aeroparkban
2024.07.10.
Aeropark programok Budapest 2024. Események, rendezvények
Aeropark napközi - Egésznapos nyári élményprogramok gyermekeknek az Aeroparkban
2024.07.13.
Aeropark programok Budapest 2024. Események, rendezvények
Top Gun hétvége - Top Gun + Top Gun: Maverick - Kertmozi az Aeroparkban
2024.07.20.
Aeropark programok Budapest 2024. Események, rendezvények
IV. Kéklámpás Találkozó az Aeroparkban
2024.07.22. - 2024.07.26.
Aeropark programok Budapest 2024. Események, rendezvények
Egyhetes nyári élménytáborok -Egyhetes nyári élményprogramok gyermekeknek az Aeroparkban
2024.07.24.
Aeropark programok Budapest 2024. Események, rendezvények
Aeropark napközi - Egésznapos nyári élményprogramok gyermekeknek az Aeroparkban!
2024.08.05. - 2024.08.09.
Aeropark programok Budapest 2024. Események, rendezvények
Egyhetes nyári élményprogramok gyermekeknek az Aeroparkban
2024.08.07.
Aeropark programok Budapest 2024. Események, rendezvények
Aeropark napközi - Egésznapos nyári élményprogramok gyermekeknek az Aeroparkban!
2024.08.14.
Aeropark programok Budapest 2024. Események, rendezvények
Aeropark napközi - Egésznapos nyári élményprogramok gyermekeknek az Aeroparkban!
2024.08.17.
Aeropark programok Budapest 2024. Események, rendezvények
Repülőtér éjszakája az Aeroparkban
2024.08.17.
2024.08.17.
2024.09.15.
2024.09.15.
2024.09.28.
2024.09.29.
2024.10.05. - 2024.10.06.
2024.10.05. - 2024.10.06.
2024.10.06.
2024.01.01. - 2024.10.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
Találatok száma: 15
Liszt Ferenc Repülőtér programok 2024. Események, rendezvények az Aeroparkban

Liszt Ferenc Repülőtér programok 2024. Események, rendezvények az Aeroparkban 2024. április 26. (péntek) - 2024. április 27. (szombat)

Hangártúrák

A Liszt Ferenc Repülőtér szomszédságában található az Aeropark, amely Közép-Európa vezető repülőmúzeuma Budapesten.

Kiemelt ajánlat
Aeropark programok Budapest 2024. Események, rendezvények

Aeropark programok Budapest 2024. Események, rendezvények 2024. április 20. (szombat)

MILLERS OILS CLASSIC KUPA RAJTJA

Aeropark események, rendezvények Budapesten. Mozgalmas lesz az idei év az Aeroparkban! Autós- és márkatalálkozók, nagyszabású éjszakai rendezvények, családi programok, különleges járműbemutatók, szakmai események, nyári táborok, és minden, ami repülés.

Kiemelt ajánlat
Sétarepülés Budapest 2024.  Élményrepülés a világ egyetlen Liszunov Li-2 repülőgépével

Sétarepülés Budapest 2024. Élményrepülés a világ egyetlen Liszunov Li-2 repülőgépével 2024. június 29. (szombat)

Li-2 sétarepülés Budapest felett. Gyere velünk egy Budapest feletti sétarepülésre a világ egyetlen Liszunov Li-2 repülőgépével! Felszállás Ferihegyről, a műemlék 1-es terminálról. A programon résztvevők számára parkolás az Aeropark saját parkolójában díjmentesen lehetséges. A sétarepülés-jegy egyúttal ...

Kiemelt ajánlat
Hangártúra Aeropark 2024

Hangártúra Aeropark 2024 2024. április 26. (péntek) - 2024. április 27. (szombat)

Hangártúrák

Hangártúrák a repülés szerelmeseinek az Aeroplex of Central Europe Aircraft Technology Center karbantartó bázisán! Less be a vállalat speciális műhelyeibe, ahol a szakemberek a többi között megmutatták a felfújt vészcsúszdákat, a hatalmas fékeket, a roncsolásmentes laborhoz tartozó létesítményeket. Egy óriási ...

Jegyvásárlás
Regisztráció
Kiemelt ajánlat
Nyári élményprogramok 2024. Nyári repülős élményprogramok, egyhetes élménytáborok az Aero Parban

Nyári élményprogramok 2024. Nyári repülős élményprogramok, egyhetes élménytáborok az Aero Parban 2024. július 1. (hétfő) - 2024. július 5. (péntek)

AEROPARK 5 NAPOS ÉLMÉNYPROGRAM (10-15 ÉVESEKNEK) (2024-07-01)

Egyhetes nyári élményprogramok gyermekeknek az Aeroparkban! A hétfőtől-péntekig tartó – az idei évben jelentősen megújuló – program egy része a ferihegyi repülőmúzeumban és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren zajlik, de a csoport több alkalommal indul kirándulni a Budapest környékén üzemelő, a ...

Kiemelt ajánlat
Nyári élmények gyerekeknek 2024. Aeropark Napközi, Egésznapos élményprogram az Aero Parkban

Nyári élmények gyerekeknek 2024. Aeropark Napközi, Egésznapos élményprogram az Aero Parkban 2024. június 26. (szerda)

Aeropark napközi

Idén nyáron kétféle (egynapos és egyhetes) élményprogramokat kínál az Aeropark a repülés iránt érdeklődő gyerekeknek! Reptérlátogatás, sétarepülés, találkozás pilótákkal, utaskísérőkkel, irányítókkal, szimulátorozás, játékos programok és interaktív foglalkozások!

Kiemelt ajánlat
Sétarepülés Magyarországon, repülj Malév Li-2 repülőgéppel Budapest felett!

Sétarepülés Magyarországon, repülj Malév Li-2 repülőgéppel Budapest felett! 2024.01.01. (hétfő) - 2024.10.31. (csütörtök)

Gyere velünk egy Budapest feletti sétarepülésre a világ egyetlen Liszunov Li-2 repülőgépével! Felszállás Ferihegyről, a műemlék 1-es terminálról! A hatalmas érdeklődésre való tekintettel ismét itt a lehetőség egy Budapest feletti sétarepülésre a Goldtimer Alapítvány által üzemeltetett, HA-LIX ...

Ajándékutalvány
Kiemelt ajánlat
Citroën Találkozó 2024. Különleges járművek érkeznek az Aeroparkba!

Citroën Találkozó 2024. Különleges járművek érkeznek az Aeroparkba! 2024. szeptember 28. (szombat)

Szeptember 28-án klasszikus és különleges Citroënek költöznek az Aeroparkba, mintegy 100 jármű lesz látható a ferihegyi repülőmúzeumban a Citroën Automobile Club Hungary jóvoltából. A Citroën, mint a világ egyik leginnovatívabb és legextavagánsabb markája is mindig ott volt a repülés körül. Tarts velünk, ne ...

Kiemelt ajánlat
Oldtimer találkozó Budapest 2024 Aeropark. Oldtimer & Youngtimer Cars & Planes

Oldtimer találkozó Budapest 2024 Aeropark. Oldtimer & Youngtimer Cars & Planes 2024. szeptember 15. (vasárnap)

Az autócsodák nemzetközi napja az Aeroparkban, amikor ritkán látható modellek seregszemléjét élvezhetik a járműrajongók. Időutazás négy keréken, ötletes és egyedi megoldások, speciális külsők 1920-tól napjainkig, a kabrióktól a kamionokig szeptember 15-én az Aeroparkban.

Kiemelt ajánlat
Múzeumok éjszakája Aeropark 2024 Budapest

Múzeumok éjszakája Aeropark 2024 Budapest 2024. június 22. (szombat) - 2024. június 23. (vasárnap)

Június 22-én jön a Múzeumok Éjszakája az Aeroparkban is! Az este, amikor felgyúlnak a fények a pilótafülkékben! Reptéri időutazás földön és levegőben, történetek, történelem, különleges járművek, mesélő pilóták és utaskísérők, élmény a fedélzeten. Kivilágított és életre keltett pilótafülkék, éjszakai ...

Jegyvásárlás
Kiemelt ajánlat
1 2   
Találatok száma: 16
Akciós szimulátor, próbáld ki, milyen vezetni a világ egyik legújabb és legmodernebb repülőgépét!

Akciós szimulátor, próbáld ki, milyen vezetni a világ egyik legújabb és legmodernebb repülőgépét! 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Repülj nálunk! Gyere el az Aeropark Airbus A320Neo szimulátorába! Levittük az árakat, fokozzuk az élményt. A hely, ahol te lehetsz a kapitány. Próbáld ki, milyen vezetni a világ egyik legújabb és legmodernebb repülőgépét. A program alatt operátorunkon kívül maximum két fő tartózkodhat a szimulátorban, ...

Kiemelt ajánlat
Csapatépítés Budapesten az Aeroparkban, egyedülálló élményprogram a Liszt Ferenc Repülőtér mellett

Csapatépítés Budapesten az Aeroparkban, egyedülálló élményprogram a Liszt Ferenc Repülőtér mellett 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Az Aeropark ideális választás csapatépítő rendezvények lebonyolítására. Kis létszámú rendezvényekre a kiállított repülőgépeink kibérelhetőek, nagyobb létszámú események esetén, a füves területen rendezvénysátor is felállítható. Az Aeropark Budapesten, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közvetlen ...

Kiemelt ajánlat
Esküvői fotóhelyszín Budapesten különleges helyszínen az Aeroparkban

Esküvői fotóhelyszín Budapesten különleges helyszínen az Aeroparkban 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Az Aeropark ideális helyszín azoknak a Pároknak, akik a nagy nap előtt vagy után a repülőgépek közvetlen közelében szeretnék életük legemlékezetesebb pillanatait megörökíteni. Esküvői fotózás csomagunk keretében lehetőséget biztosítunk a kiállított repülőgépekben, pilótafülkében és szabadban történő ...

Kiemelt ajánlat
Gyerektúra Budapesten, biztonságos osztálykirándulás a Liszt Ferenc Repülőtér kulisszái mögött

Gyerektúra Budapesten, biztonságos osztálykirándulás a Liszt Ferenc Repülőtér kulisszái mögött 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Biztonságos osztálykirándulás, pályaorientációs program: buszos osztálykirándulás a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kulisszái mögött, túravezetéssel, óvoda nagycsoporttól felnőttekig mindenkinek, válaszhatóan 2-3 órás időtartamban.

Kiemelt ajánlat
Reptérlátogatás Budapest Aeropark élménycsomag, két monstrum, egy szimulátor, tripla élmény vár!

Reptérlátogatás Budapest Aeropark élménycsomag, két monstrum, egy szimulátor, tripla élmény vár! 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Add ajándékba a repülőgépvezetés élményét! Reptérlátogatás és Airbus szimulátorozás egyben, VIP reptérlátogatás élménycsomagban! Ajándékozz felejthetetlen élményt különleges alkalomra! Lepd meg családodat, barátaidat egy reptér-látogatással, vagy egy élményprogrammal! Szeretettel vár az Aeropark!

Kiemelt ajánlat
Repülőgép bérlés családi-, baráti-, iskolai vagy céges rendezvényekhez Budapesten az Aeroparkban

Repülőgép bérlés családi-, baráti-, iskolai vagy céges rendezvényekhez Budapesten az Aeroparkban 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

A Közép-Kelet Európai régió vezető repülőmúzeuma, különleges, világviszonylatban is egyedülálló rendezvényhelyszín. A kiállított repülőgépek, a magyar repüléstörténeti értékek, a természetes, zöld környezet különleges hangulatot kölcsönöznek az itt zajló rendezvényeknek.

Kiemelt ajánlat
Repülőgép szimulátor Budapesten az Aeroparkban, éld át vagy ajándékozd a repülőgép vezetés élményét!

Repülőgép szimulátor Budapesten az Aeroparkban, éld át vagy ajándékozd a repülőgép vezetés élményét! 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Különleges élményre vágysz? Érdekel a repülés? Próbáld ki, milyen vezetni a világ egyik legújabb és legmodernebb repülőgépét! Élményt ajándékoznál ismerőseidnek, barátaidnak? Az Aeropark új Airbus A320Neo szimulátora csak Rád vár! Elkészült az Aeropark új Airbus A320Neo szimulátora, ahol kipróbálhatod, hogyan ...

Foglalás
Kiemelt ajánlat
Repülős szülinap Budapesten az Aeroparkban ünnepelje a különleges napot különleges helyen!

Repülős szülinap Budapesten az Aeroparkban ünnepelje a különleges napot különleges helyen! 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Az Aeropark ideális választás felnőtt és gyermek születésnapi rendezvények lebonyolítására. A Közép-Kelet Európai régió vezető repülőmúzeuma, különleges, világviszonylatban is egyedülálló rendezvényhelyszín. A kiállított repülőgépek, a magyar repüléstörténeti értékek, a természetes, zöld környezet ...

Kiemelt ajánlat
Repülőtér látogatás Budapesten a Liszt Ferenc Repülőtéren, titokzatos kisváros a kulisszák mögött

Repülőtér látogatás Budapesten a Liszt Ferenc Repülőtéren, titokzatos kisváros a kulisszák mögött 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Európa számos repülőterén szerveznek reptérlátogatást, de a miénk azért egyedülálló, mert különleges Malév Ikarus autóbuszokkal visszük utasainkat a repülőgépek közelébe, másrészt több helyen van lehetőség kiszállásra: a bevezető fénysorban, a forgalmi előtér szélén, a futópályák mellett, valamint a ...

Kiemelt ajánlat
Repülőtéri esküvő az Aeroparkban különleges szolgáltatásokkal és programszervezéssel

Repülőtéri esküvő az Aeroparkban különleges szolgáltatásokkal és programszervezéssel 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Különlegesen egyedi esküvő helyszín a budapesti Aeropark a Liszt Ferenc Nemzetköz repülőtér mellett. A Közép-Kelet Európai régió vezető repülőmúzeuma, különleges, világviszonylatban is egyedülálló rendezvényhelyszín. A kiállított repülőgépek, a magyar repüléstörténeti értékek, a természetes, zöld környezet ...

Kiemelt ajánlat
1 2   
Találatok száma: 4
Szállásfoglalás, ajánlatkérés közvetlenül a szálláshelyek elérhetőségein!

Hotel Ferihegy

Hotel Ferihegy

A Hotel Ferihegy a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtér szomszédságában található. Autóval mindkét terminál csupán 5 percre van, így tökéletes választás a hajnalban induló vagy későn érkező üzletemberek, családok, törölt járatos utasok, illetve a repülőtéri személyzet részére.

Ráday Panzió Budapest

Ráday Panzió Budapest

A Ráday panzió egy kedves kis szálló Budapest 18. kerületben. Ajánljuk átutazóknak, reptérről érkezőknek, pároknak, akik csak néhány órára keresnek szállást. A kellemes hangulatú, pótágyazható szobák klímával, televízióval és fürdőszobával felszerelve várják a pihenni vágyókat. Külön kérésre reggeli ...

Hotel Timon Budapest

Hotel Timon Budapest

A budapesti repülőtértől nem messze fekvő háromszintes, modern, mediterrán hangulatú épület üzletemberek, turisták, valamint diákok és sportolók számára egyaránt kellemes szálláslehetőséget biztosít. Zömében 2-3 ágyas, légkondicionált, kábel TV-vel, internet csatlakozóval, zuhanyzóval, wc-vel ...

Irini Panzió Budapest

Irini Panzió Budapest

Az Irini Panzió háromcsillagos, 30 férőhelyes családias hangulatú panzió Budapest kertvárosi részén, nyugalmas zöldövezetben, távol a város zajától, mégis közel a centrumhoz.

Találatok száma: 10
Asztalfoglalás, bejelentkezés közvetlenül a vendéglátóhelyek elérhetőségein!

Gombás Étterem Budapest

Gombás Étterem Budapest

A Gombás Étterem 1990 óta várja vendégeit Pestlőrinc kertvárosi részén. A kétfős meghitt vacsorától a 300 fős rendezvényekig mindenki választhat magának megfelelő helyszínt az 5 terem és kerthelyiség közül.

Joe Bácsi Étterem Budapest

Joe Bácsi Étterem Budapest

Pestszentimre központjában levő családias hangulatú étterem vagyunk, bőséges jóízű ételekkel. Van házhoz szállításunk, kerthelyiségünk, parkolónk. Forrás az étterem közösségi oldala.

Kakas Étterem Budapest 18. kerület

Kakas Étterem Budapest 18. kerület

Budapest XVIII. kerületében található éttermünk hosszú idők óta, a baráti összejövetelek, a sikeres üzleti ebédek, a meghitt családi események találkozó helye. Kedves kiszolgálással, megújult hangulatos belső térrel, a magyar gasztronómia legjavát összeválogatva, sok szeretettel várjuk Önt és kedves ...

Leroy Bistro Skycourt Budapest

Leroy Bistro Skycourt Budapest

A LEROY ma már több, mint étterem vagy kávézó: az állandó kiváló minőség és változatos, sokszínű választék szinonimája, és most már a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér megfáradt utazóinak is rendelkezésére áll.

Maci Laci Gyorsétkezde Budapest

Maci Laci Gyorsétkezde Budapest

A 18. kerületben, az Üllői úton várja vendégeit a Maci Laci Gyorsétkezde.

Nemes Vendéglő Budapest

Nemes Vendéglő Budapest

Déli menüajánlatunk helyben fogyasztva vagy kiszállítva is kérhető. Esküvők, rendezvények szervezését, lebonyolítását vállaljuk.

The Chef and the Butcher Restaurant Étterem Budapest

The Chef and the Butcher Restaurant Étterem Budapest

Éttermünk célja a jó értelemben vett vidéki konyha megteremtése. Minőségében, frissességben, otthonos hangulatában, minden a minőségi vendéglátás jegyében. A vidéki konyha számunkra a hagyományos ízeket jelenti, ezért az étlapon a szezonális fogások mellett mindig helyet kap pár közkedvelt, tradicionálisan ...

Zila Kávéház - Krisztina Cukrászda és Étterem

Zila Kávéház - Krisztina Cukrászda és Étterem

Mind a cukrászat területén, mind éttermünkben követjük a trendeket, a klasszikus tételek mellett az újdonságokra nyitott Vendégeink részére is kínálunk süteményeket, ételkülönlegességeket. Az elmúlt évszázad kávéházak szellemiségéhez kívánunk hűek maradni, egy pezsgő, mindig érdekes, mindig újat adó kis ...

Új Tündérkert Étterem, Nosztalgia Kávéház és Cukrászda

Új Tündérkert Étterem, Nosztalgia Kávéház és Cukrászda

Új Tündérkert Étterem, Nosztalgia Kávéház és Cukrászda. Pestszentlőrinc büszkesége a Tündérkert. Konyhánk a hagyományos magyar alapokon nyugszik a kor igényeinek megfelelően kicsit átdolgozva, melyben itt-ott némi mediterrán ill. keleti elemeket is felfedezhetünk. Ételeink elkészítésénél a “slow ...

Tonett Étterem és Pizzéria Budapest

Két részre tagoltuk az éttermet, elől egy fiatalos stílussal, a belső teremben egy barátságos, minden korosztálynak megfelelő letisztult térrel kedveskedünk vendégeinknek. A nyári időszak kellemesebbé tételéhez terasszal leptük meg vendégeinket.

Kapcsolódó témák:

Kiemelt ajánlatok

Aeropark programok Budapest 2024. Események, rendezvények Aeropark programok Budapest 2024. Események, rendezvények
  • Budapest
  • XVIII. kerület
2024. április 20. (szombat)
Múzeumok éjszakája Aeropark 2024 Budapest Múzeumok éjszakája Aeropark 2024 Budapest
  • Budapest
  • XVIII. kerület
2024. június 22. (szombat) - 2024. június 23. (vasárnap)

Figyelmébe ajánljuk!

Aeropark Budapest Aeropark Budapest
  • Budapest
  • XVIII. kerület
Aeroshop Budapest Aeroshop Budapest
  • Budapest
  • XVIII. kerület

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
Megadott intervallumban:
-tól
-ig