ÚJ PROGRAM HIRDETÉS

Bocskai István Múzeum Hajdúszoboszló

TOP 10-es programgazda
Kiemelt partner

Fedezze fel Hajdúszoboszló „múzeumi negyedét”! A gyógyfürdőtől 1000 méterre található Bocskai István Múzeum három épületben hét állandó kiállításon mutatja be Hajdúszoboszló kulturális örökségét. A kiállítások interaktív múzeumi élményt nyújtanak. A látogatók a történeti kiállításban kézbe vehetik a hajdúk fegyvereit és írhatnak palatáblán, a Retró-kiállításban kipróbálhatnak egy „Trabant-szimulátort”, a helytörténeti kiállításban pedig felpróbálhatják a helyiek hagyományos viseleteit. Míg a művészeti kiállításokban Picasso és Chagall alkotásai, addig a Fejedelmi Kincstárban a Bocskai-korona és -jogar másolatai tekinthetők meg.

Bocskai Múzeum Hajdúszoboszló

Fejedelmi Kincstár Hajdúszoboszlón

A Bocskai Múzeum Fejedelmi Kincstár nevű új épületében a hajdúkat Szoboszlóra telepítő Bocskai István erdélyi fejedelem koronájának és jogarának a nemes és hiteles másolatait tekinthetik meg a látogatók. A „Hajdúk Szent Koronája” igazi misztikus tárgy: eredete kérdéses, szerepe vitatott, tulajdonjoga tisztázatlan. Bizánci, török, vagy perzsa műhelyben is készülhetett. Ez az egyetlen korona, amellyel erdélyi fejedelmet magyar királlyá koronáztak, bár ezt csak a történészek egy része fogadja el. A Bocskai-korona az egyik legnagyobb magyar uralkodó hatalmának a jelképe volt, amitől annyira féltek a Habsburgok, hogy a fejedelem halála után Bécsbe vitették. Eredetije ma is ott található, bár mind a magyar, mind a román állam máig a saját tulajdonának tartja. Értékes másolata azonban immár Hajdúszoboszlón is megtekinthető.

A Bocskai Múzeum kertjében mezőgazdasági-történeti kiállítás tekinthető meg, mely az 1800-as évektől kezdődő folyamatos technikai fejlődést mutatja be. További egyedi látványosság az Oborzil Edit és férje Jeney Tibor alumínium harangjai, melyet hagyatékul Hajdúszoboszló városának adományoztak. A város szimbolikus harangházának harangjai is e gyűjteménynek a részei.

A több épületből álló Bocskai Múzeum főépületében az állandó kiállítás a Hajdúszoboszló történetét bemutató várostörténeti tárlat. Egyedi ritkaság a múzeumban, a Bocskai-zászló, mely a fejedelem adományaként került a hajdú vitézek birtokába és maradt meg napjainkra a Bocskai István Múzeum anyagában nagy értéket képviselve. A múlt emlékeként a zászlón látható címer fedezhető fel a “szoboszlói” hajdúk kiváltságlevelén és a mai Hajdúszoboszlói városi címeren is.

A tárlat nagyon sokszínű, melynek részeként tekinthető meg Bocskai István fejedelem festménye, mely Szűts János alkotása, továbbá használati tárgyak, harci ereklyék, illetve a város híres szülötteinek – Szép Ernő, Pávai-Vajna Ferenc – tárgyi relikviái. Egyéb érdekességként megtekinthető a hajdúsági tájra jellemző rovar és lepkegyűjtemény is a múzeumban.

Nyitva tartás
kedd-vasárnap 10.00-18.00
hétfő: szünnap

Belépőjegy árak:

- teljes árú belépőjegy: 1600 Ft
- kedvezményes belépőjegy: 800 Ft
- múzeumpedagógiai és rendezvényjegy: 600 Ft
- családi jegy: 4000 Ft
- csoportos felnőtt belépő: 1100 Ft

2024.01.01 - 2024.12.31

Találatok száma: 56
Húsvéti tojáspark 2024 Hajdúszoboszlón

Húsvéti tojáspark 2024 Hajdúszoboszlón 2024.03.24. (vasárnap) - 2024.04.07. (vasárnap)

Az ország egyik legnagyobb húsvéti parkja várja az érdeklődőket Hajdúszoboszlón 2024. március 24-től! Helyi civil szervezetek, intézmények, baráti körök és munkaközösségek kézzel készült díszei „öltöztetik” csodálatos húsvéti köntösbe a művelődési ház előtti parkot. A húsvéti tojáspark 2 hétig lesz ...

Kiemelt ajánlat
Hajdúszoboszlói programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Hajdúszoboszlón

Hajdúszoboszlói programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Hajdúszoboszlón 2024. március 28. (csütörtök)

Kálloy Molnár Péter – Ősember

Hajdúszoboszlót, az Alföld legismertebb fürdővárosát a nyári szezonon kívül is fesztiváli hangulat jellemzi. A gyógyító víz, a wellness és a gasztronómiai ízkavalkád mellett színes a kulturális programkínálat egész évben. Kiállítások, koncertek, színházi előadások, szabadtéri rendezvények, filmvetítések, ...

Kiemelt ajánlat
Hajdúszoboszlói színházi előadások 2024

Hajdúszoboszlói színházi előadások 2024 2024. március 28. (csütörtök)

Kálloy Molnár Péter – Ősember

Hajdúszoboszlói színházi előadások, programok. Színházi előadások 2024-ben a Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtár színháztermében. A nyári szezonban a hajdúszoboszlói szabadtéri színpadon várják a kulturális, színházi programok, előadások iránt érdeklődő közönséget.

Kiemelt ajánlat
Termelői piac Hajdúszoboszló 2024

Termelői piac Hajdúszoboszló 2024 2024. március 29. (péntek)

Termelői Piac minden pénteken 13:30 órától Hajdúszoboszlón. Látogasson el a fürdővárosba, ahol a Hajdúszoboszlói Termelői Piacon megvásárolhatja a helyi termelők kiváló minőségű, házias termékeit. Piaci hangulat, gyümölcsök, házi sajtok, házi sütemények, hagyományos gasztronómiai termékek várják az ...

Kiemelt ajánlat
Hajdúszoboszlói koncertek 2024

Hajdúszoboszlói koncertek 2024 2024. március 29. (péntek)

Macskanadrág koncert

Hajdúszoboszlón, az Alföld legismertebb fürdővárosában a rendezvények mellett könnyű- és komolyzenei koncertek is szerepelnek a programkínálatban. A település egész évben kulturális és gasztronómiai programokkal, felnőtt és gyermek koncertekkel, zenés előadásokkal, nyáron szabadtéri műsorral várja a helyieket és a ...

Kiemelt ajánlat
Rock Café koncertek 2024. Bulik, partyk Hajdúszoboszlón

Rock Café koncertek 2024. Bulik, partyk Hajdúszoboszlón 2024. március 29. (péntek)

Macskanadrág koncert

Hajdúszoboszlói koncertek a Rock Cafe-ban! A Rock Cafe a szoboszlói rock otthona, zenés programok, jó hangulat, hétvégén élő koncertek várják az érdeklődőket. Miért pont a Rock Cafe? A rock egy könnyűzenei műfaj, mely lehetőséget adott a fiatal generációnak a bennük lévő lázadó életérzés kifejezésére, hiszen ez a ...

Kiemelt ajánlat
Hungarospa gyerekprogram 2024. Miki Mini Partik az Aqua-Palace Élményfürdőben

Hungarospa gyerekprogram 2024. Miki Mini Partik az Aqua-Palace Élményfürdőben 2024. március 29. (péntek) - 2024. március 31. (vasárnap)

A Hungarospa Fürdőkomplexum egész évben változatos programokkal készül a gyerekeknek is Hajdúszoboszlón. Márciusban is izgalmas Miki Mini zenés családi animációkkal várják a gyerekeket és szüleiket az Aqua-Palace Élményfürdőben.

Kiemelt ajánlat
Hungarospa Húsvét Hajdúszoboszló 2024

Hungarospa Húsvét Hajdúszoboszló 2024 2024.03.29. (péntek) - 2024.04.01. (hétfő)

Húsvét Hajdúszoboszlón! Programok az egész családnak a fürdővárosban. Húsvét alkalmából színes programokkal, szaunaszeánszokkal, gyermek programokkal és fellépőkkel várják a fürdőzőket 2024. március 29-április 1. között Hajdúszoboszlón a Hungarospa fürdőkomplexumban.

Kiemelt ajánlat
Hajdúszoboszlói Húsvét 2024. Ünnepi programok a Húsvéti hosszú hétvégén

Hajdúszoboszlói Húsvét 2024. Ünnepi programok a Húsvéti hosszú hétvégén 2024.03.29. (péntek) - 2024.04.01. (hétfő)

Húsvét a Hungarospa-ban

Ünnepi és hagyományőrző programok a húsvéti hosszú hétvégén 2024-ben, Hajdúszoboszlón. Igazi ünnepi, tavaszváró hangulat, az ország egyik legnagyobb húsvéti tojásparkja, tojásfák, húsvéti dekorációk várják a látogatókat a húsvéti szabadtéri kiállításon. A Gyógyfürdő gyógy- és fürdő szolgáltatásai, az ...

Kiemelt ajánlat
Hungarospa programok 2024 Hajdúszoboszló

Hungarospa programok 2024 Hajdúszoboszló 2024.03.29. (péntek) - 2024.04.01. (hétfő)

Húsvéti programok

A Hungarospa Hajdúszoboszló Európa legnagyobb fürdőkomplexuma, amely egész évben változatos programokkal várja a fürdőzni, kikapcsolódni vágyó vendégeket. Minőségi szolgáltatások, pihenés, üdülés, feltöltődés az egész családnak, Hajdúszoboszlón!

Kiemelt ajánlat
1 2 3 4 ... 6   
Találatok száma: 18
Hajdúszoboszlói kiállítások 2024

Hajdúszoboszlói kiállítások 2024 2024.03.23. (szombat) - 2024.04.20. (szombat)

Tiszta udvar, rendes ház - kiállítás Majoros Gyula képzőművész alkotásaiból

Hajdúszoboszlói kiállítások a Kovács Máté Városi Művelődési Központban és a Bocskai István Múzeumban. A fürdőváros egész évben állandó és időszakos kiállításokkal, tárlatokkal várja a művészet kedvelőit. Minőségi kikapcsolódás, feltöltődés, szabadidős program Hajdúszoboszlón az egész családnak.

Kiemelt ajánlat
Gokart Hajdúszoboszló, gokartozás a reptéren

Gokart Hajdúszoboszló, gokartozás a reptéren 2024.03.01. (péntek) - 2024.09.30. (hétfő)

Gokart Hajdúszoboszlón! Vezetés, száguldás, kalandok a hajdúszoboszlói repülőtéren működő gokart pályán! Akár jogosítvány nélkül is kipróbálhatják a sebesség élményét! Szórakozás, kikapcsolódás, izgalmak, igazi családi program a gokart szerelmeseinek a fürdővárosban!

Kiemelt ajánlat
Kerékpártúra Hajdúszoboszlón, bringázz a fürdővárosban és ismerd meg látnivalóit két keréken!

Kerékpártúra Hajdúszoboszlón, bringázz a fürdővárosban és ismerd meg látnivalóit két keréken! 2024.03.01. (péntek) - 2024.10.31. (csütörtök)

Bringázz a fürdővárosban és környékén, ismerd meg Hajdúszoboszló látnivalóit, nevezetességeit a térség természeti értékeit két keréken. Ha Hajdúszoboszlón töltöd pihenésedet, a fürdőzés mellett kiváló kikapcsolódás lehet egy esti kerékpáros városnézés, vagy akár 1 napos kerékpáros túrára is vállalkozhatsz ...

Kiemelt ajánlat
Nyári akciók Hajdúszoboszlón, üdülési lehetőség apartmanban, vendégházban, panzióban és hotelben

Nyári akciók Hajdúszoboszlón, üdülési lehetőség apartmanban, vendégházban, panzióban és hotelben 2024.06.01. (szombat) - 2024.08.31. (szombat)

Hajdúszoboszló az Alföld legismertebb fürdővárosa - fő vonzereje a híres gyógyfürdőből, a strandból, az Aquaparkból és az Aqua-Palace-ból álló fürdőkomplexum. A fürdőváros szálláshelyei nyári akciós ajánlatokkal várják a pihenni, kikapcsolódni és fürdőzni vágyó vendégeket! A nyári ajánlatok között vendégházak, ...

Kiemelt ajánlat
Őszi-téli szállás akció Hajdúszoboszlón

Őszi-téli szállás akció Hajdúszoboszlón 2024.09.01. (vasárnap) - 2024.12.31. (kedd)

Hajdúszoboszló az Alföld legismertebb fürdővárosa - fő vonzereje a híres gyógyfürdőből, a strandból, az Aquaparkból és az Aqua-Palace-ból álló fürdőkomplexum. A fürdőváros szálláshelyei őszi-téli akciós ajánlatokkal várják a pihenni, kikapcsolódni és fürdőzni vágyó vendégeket! Az őszi ajánlatok között ...

Kiemelt ajánlat
Géptár Múzeum látogatás Hajdúszoboszlón

Géptár Múzeum látogatás Hajdúszoboszlón 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

A hajdúszoboszlói Géptár múzeumban régi motorok, mezőgazdasági gépek, és egyéb tárgyak tárlata várja az érdeklődőket. A Géptár Múzeumban Mogyorós József egyéni gyűjtő által összegyűjtött, feljavított oldtimer autók, öreg motorkerékpárok, kerékpárok, mezőgazdasági gépek (traktorok), stabil motorok ...

Kiemelt ajánlat
Hajdúszoboszló gyógyászat, gyógykezelés a Hajdúszoboszlói Gyógyfürdőben

Hajdúszoboszló gyógyászat, gyógykezelés a Hajdúszoboszlói Gyógyfürdőben 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

A hajdúszoboszlói gyógyfürdőben a vendégek a fürdőkezelések mellé több, mint 40 féle kezelést igényelhetnek, melyek hatásukat kombinált igénybevétel esetén fejtik ki legjobban. Pihenjen, gyógyuljon vagy csak kapcsolódjon ki Hajdúszoboszlón, a gyógyfürdőben! Termálmedence, iszappakolás, súlyfürdő és ...

Kiemelt ajánlat
Hajdúszoboszlói termálvíz

Hajdúszoboszlói termálvíz 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

A termálvíz összetételének köszönhetően gyógyír lehet ízületi gyulladásra, gerincfájásra, idegrendszer kezelésére, izomfájdalomra, érszűkületre, visszérre, nőgyógyászati problémákra, meddőség kezelésére. A nagy múltú, híres gyógyfürdő gyógyvizének és számos világszínvonalú egészségügyi ...

Kiemelt ajánlat
Harangház látogatás Hajdúszoboszlón

Harangház látogatás Hajdúszoboszlón 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

A harangház Hajdúszoboszló új épített öröksége, Oborzil Edit iparművész és Rácz Zoltán építész együttes alkotása, mely szimbóluma is egyben a városnak. A Harangház Hajdúszoboszló legfiatalabb építészeti alkotása, mely a városnak adományozott Oborzil harang-hagyaték elhelyezésére és bemutatására ...

Kiemelt ajánlat
Liturgiák a Görög katolikus templomban Hajdúszoboszlón

Liturgiák a Görög katolikus templomban Hajdúszoboszlón 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Hajdúszoboszló Görög katolikus temploma a város központjában, a Szilfákalja utca 29/A szám alatt, a Kovács Máté művelődési központ szomszédságában található. A templomot, mely egyben Hajdúszoboszló legifjabb temploma 1994-ben építette a városi görög katolikus közösség .A tervező Lengyel István, aki az ...

Kiemelt ajánlat
1 2   
Találatok száma: 97
Szállásfoglalás, ajánlatkérés közvetlenül a szálláshelyek elérhetőségein!

Hotel Barátság Gyógy- és Wellness Szálloda Hajdúszoboszló

Hotel Barátság Gyógy- és Wellness Szálloda Hajdúszoboszló

Hajdúszoboszló zöldövezetében, a szállodasétány szívében található a Hotel Barátság*** superior, mely a város legmagasabb épülete révén csodás panorámát nyújt. 117 db kétágyas szobával, 6 db junior apartmannal, 9 db superior apartmannal, 2 db manager apartmannal és 3 db akadálymentes szobával rendelkezünk. ...

Szállásfoglalási lehetőség
Kiemelt partner
Ada Apartmanok Hajdúszoboszló

Ada Apartmanok Hajdúszoboszló

Az üdülőház a strandtól 400 méterre, körülbelül 5 perc sétára helyezkedik el. Négy külön bejáratú apartman került kialakításra az emeleten. Két kétszemélyes, egy négyszemélyes és egy ötszemélyes apartman várja vendégeit egész évben.

Alice Apartman Hajdúszoboszló

Alice Apartman Hajdúszoboszló

Alice Apartman Hajdúszoboszló. A családias apartman ház 2010-ben nyitotta meg kapuit, csendes, nyugodt környezetben, közel a strandhoz, termál fürdőhöz és természetesen az Aqua-Palacéhez.

Amulett Apartman Hajdúszoboszló

Amulett Apartman Hajdúszoboszló

Hajdúszoboszlón a Kölcsey illetve a Major utcán találhatók szállásaink. Új építésű apartmanjaink 100 illetve 200 méterre találhatók a strand bejáratától. A közelben étterem, piac és különféle élelmiszerboltok találhatóak.

Andrea Apartmanház Hajdúszoboszló

Andrea Apartmanház Hajdúszoboszló

Az Apartman ház az ország legnagyobb gyógy- és strandfürdőjét körülvevő üdülőközpontban, csendes nyugodt, kellemes környezetben található. 2009 Júniusában nyitotta meg kapuját, a strandtól 200 méterre. A szálláshely csendes, nyugodt környezetben az autóbusz pályaudvartól 150 méterre található.

Anna Vendégház Hajdúszoboszló

Anna Vendégház Hajdúszoboszló

Vendégházunk csendes zsákutcában helyezkedik el, ahol még az átmenő forgalom sem zavarhat. Parkolás a szállás udvarán ingyenes. Vendégházban egy közös használatú reggelizőkonyha található. Egész évben várjuk vendégeinket.

Anna Vendégház Hajdúszoboszló

Anna Vendégház Hajdúszoboszló

Szálláshelyünk Hajdúszoboszló szívében, a gyógyfürdőtől néhány perc sétára található.

Apartman Evelin Hajdúszoboszló

Apartman Evelin Hajdúszoboszló

Apartman Evelin Hajdúszoboszló. Szeretettel várja vendégeit a kényelmes, minden igényt kielégítő luxus apartman. A szállás alig 200 méterre a fürdőtől helyezkedik el. Az udvaron saját medence várja az idelátogatókat.

Apartman Imre Hajdúszoboszló

Apartman Imre Hajdúszoboszló

Az Imre Apartman egy rövid, 10 perces sétára helyezkedik el Hajdúszoboszlón a fürdőkomplexumtól.

Arany Apartman Hajdúszoboszló

Arany Apartman Hajdúszoboszló

Apartmanjaink csendes, nyugodt, kényelmes madárfüttyös környezetben találhatóak. Mind ez megfizethető áron.

1 2 3 4 ... 10   
Találatok száma: 12
Asztalfoglalás, bejelentkezés közvetlenül a vendéglátóhelyek elérhetőségein!

U-Pub Bár Hajdúszoboszló

U-Pub Bár Hajdúszoboszló

U-Pub Bárunkban széles italkínálatunkat „Barátságosˇ árakon kínáljuk. Szórakozzatok Hajdúszoboszló egyetlen, olyan bárjában ahol egy helyen szabadulószoba, bowling, biliárd, darts, léghoki, csocsó is megtalálható. Különtermeinkben egyedi kívánság szerint rendezvényeket szervezünk.

Kiemelt partner
Karikás Étterem és Hotel Hajdúszoboszló

Karikás Étterem és Hotel Hajdúszoboszló

A Hotel és Éttermünk Kelet-Magyarország turisztikai háromszögében, Hajdúszoboszlón található. A város Európa-szerte ismert fürdő- és gyógyvizéről, mely fürdőkúra és ivókúra formájában segíti az ideérkező betegek gyógyulását. Hotelünk a Gyógyfürdő bejáratától mindössze 300 méterre, míg a város ...

Kemencés Csárda Hajdúszoboszló

Kemencés Csárda Hajdúszoboszló

Kemencés Csárda Hajdúszoboszló - Tradíció, hagyomány, új mentében … továbbgondolva. A régi csárdák a falu szélén, utak mellett, a szeretett Alföldünk első vendéglátó egységei voltak. Mi mai csárdagazdák szeretnénk megőrizni, illetve bemutatni hazai és külföldi Vendégeinknek elődeink életének értékeit mai ...

Lorena Étterem Hajdúszoboszló

Lorena Étterem Hajdúszoboszló

A Gyógyfürdők Paradicsomában – Hajdúszoboszlón, a Gyógyfürdővel szemben, romantikus és egyben elegáns stílusban épült népszerű vendéglátó komplexum: a Lorena Étterem.

Major Panzió Apartman Étterem Hajdúszoboszló

Major Panzió Apartman Étterem Hajdúszoboszló

A Major Panzió és Étterem valamint az apartmanjai, az ismert fürdőváros, Hajdúszoboszló fürdőövezetében, mégis nyugodt részében a gyógyfürdő téli bejáratától 8 perc, nyári bejárattól 2 perc kényelmes sétára található.

Mátyás Király Gyógy- és Wellness Hotel***  Hajdúszoboszló

Mátyás Király Gyógy- és Wellness Hotel*** Hajdúszoboszló

Szállodánk Hajdúszoboszló üdülőövezetében található. 107 szobás család és gyerekbarát szálláshely, saját gyógy- és wellness részleggel. 107 szobánk között megtalálható a hagyományos kétágyas, háromágyas, a 2+2 ágyas családi apartman, 2 ágy + emeletes ágyas családi szoba továbbá a luxus igényeket kielégítő ...

Start Panzió Étterem Hajdúszoboszló

Start Panzió Étterem Hajdúszoboszló

A panzió a fürdőtől 50 m-re található, nyugodt, családias környezetben. Szolid árakkal, 2 db 2 ágyas és 8 db 4 ágyas egyedi berendezésű franciaágyas szobákkal várjuk az ideérkező, pihenni vágyó vendégeinket egész évben. Tágas erkélyes szobáink fürdőszobával, tv-vel és hűtőszekrénnyel felszereltek. ...

Mirage étterem és kávézó Hajdúszoboszló

Mirage étterem és kávézó Hajdúszoboszló

Látogasson el hozzánk családjával, barátaival, partnereivel és nézze meg a megújult Mirage éttermet, kóstolja meg finomságainkat. Éttermünk teljesen felújított, exkluzív környezettel, hangulatos pálinkafallal, szezonális étlappal és vendégközpontú kiszolgálással várja Önt!

Nelson Hotel****  Pub, Étterem és Cukrászda Hajdúszoboszló

Nelson Hotel**** Pub, Étterem és Cukrászda Hajdúszoboszló

A különleges életérzést próbáljuk felidézni hangulatos éttermünkkel és cukrászdánkkal. Az étel és sütemény kínálat bő italválasztékkal párosul. 13 darab különböző típusú szobával rendelkezünk, ahol az üzleti utazók, a szerelmesek, a gyermekes családok és az örökifjak is megtalálhatják az igényeiknek ...

Nr.8. Étterem Hajdúszoboszló

Nr.8. Étterem Hajdúszoboszló

A Nr.8. egy kellemes vendéglő Hajdúszoboszló fürdőövezetében. Jöhet napközben, este is. Családdal, barátokkal is jó nálunk, válasszon akár klasszikus, akár különleges grill ételeink közül. Éttermünk kihagyhatatlan része, a nyári és téli terasz, mely áprilistól november végégig várja vendégeinket. A ...

1 2   

Kiemelt ajánlatok

Bocskai Múzeum tárlatvezetés Hajdúszoboszló 2024 Bocskai Múzeum tárlatvezetés Hajdúszoboszló 2024
  • Hajdúszoboszló
2024. április 3. (szerda)
Múzeumok Éjszakája Hajdúszoboszló Bocskai Múzeum 2024 Múzeumok Éjszakája Hajdúszoboszló Bocskai Múzeum 2024
  • Hajdúszoboszló
2024. június 22. (szombat)

Figyelmébe ajánljuk!

Foglaljon asztalt!

Kapcsolat, elérhetőség

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
Megadott intervallumban:
-tól
-ig