ÚJ PROGRAM HIRDETÉS

Öreg Prés Butikhotel Mór

Szállásfoglalási lehetőség
TOP 10-es programgazda
Kiemelt partner
8060 Mór , Arany János utca 4. (47.372967 x 18.212624) Megnézem a térképen

Mór város központjában, egy csendes, nyugalmas közel 300 éves kis utcában található tájjellegű fogadónk. Öreg Prés Éttermünkben kiváló hazai és nemzetközi ételekből választhatnak. A 25 szoba és 5 apartman berendezése részben az 1700-as éveket idéző festett, illetve faragott osztrák bútorok, amelyek stílusában az itt élő svábokéhoz hasonlíthatók. De vannak hazai ónémet bútorral berendezett szobák is, illetve egy szobasor neobarokk bútorral került kialakításra.

A szobák mindegyike fürdőszobával, színes televízióval, telefonnal, minibárral felszerelt. Az apartmanokhoz ezeken kívül konyha is tartozik. A házban szauna, szolárium, igény szerint masszázs, kozmetika is igénybe vehető. Zárt udvarainkban biztonságos parkolási lehetőség van az autóval érkezőknek. Az udvarban láthatjuk az egykori istálló jelképes bejáratát, a hosszú gangos folyosókat. A Fogadó `Márton-háza` teljesen eredeti formában megmaradt, tájházként megtekinthető.

Öreg Prés Éttermünk

Kiváló hazai és nemzetközi ételekből választhatnak. Borkóstolási lehetőséget biztosítunk ! A tájjellegű borokat eredeti Présház borospincénkben kóstolhatják meg. Vinotékánkban választhatnak különböző tájegységek borkülönlegességeiből.

Konferencia

Tréningekhez, konferenciákhoz és egyéb üzleti megbeszélésékhez kitűnően felszerelt konferenciatermekkel, zavartalan környezetben várjuk kedves vendégeinket!

Szolgáltatásaink

Házunkban szaunával, szoláriummal, masszázzsal, kozmetikával várjuk a pihenni vágyókat. Jó időben napozóteraszunk is nyitva áll vendégeinknek. A város szélén található Wellness Hotelünkben lehetőség nyílik a fürdőrész használatára. Vízi Világunk a következő szolgáltatással várja vendégeit: úszómedence, jacuzzi, Kneipp-medence, gyermekmedence, aromakabin, szaunák (60°C-os fényterápiás, 90°C-os finn szauna, infraszauna).

Programlehetőségek helyben:

  • Szauna
  • Szolárium
  • Masszázs
  • Kozmetika
  • Napozóterasz
  • Borkóstolás
  • Konferencia
  • Családi- és céges rendezvények.

Programlehetőségek a környéken:

  • Wellness Fürdő a Hétkúti Wellness Hotelben
  • Lovaglás a Hétkúti Lovasparkban
  • Móri kocsikázás
  • Galloway farm - bio marhatelep
  • Csókakői várlátogatás
  • Struccfarm látogatás
  • Borkóstolás a Móri borvidéken
  • Grill - party
  • Kemencés ételek készítése
  • Táncház
  • Horgászat
  • Vadászat
  • Siklóernyőzés
  • Sárkányrepülés
  • Íjászbemutató
  • Quad pálya
  • Kalandos dzsiptúra
2024.01.01 - 2024.12.31


2024.03.29.
2024.03.29. - 2024.04.01.
2024.03.31.
2024.04.07.
2024.04.14.
2024.04.21.
2024.04.28.
2024.05.05.
2024.10.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.11. - 2024.11.01.
Találatok száma: 18
Pihenés egyedülállóknak Móri ezerjó boráról híres városunkban, hangulatos Öreg Prés Butikhotelben

Pihenés egyedülállóknak Móri ezerjó boráról híres városunkban, hangulatos Öreg Prés Butikhotelben 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Pihenés egyedülállóknak a Móri Ezerjó borvidéken, a borairól, ételeiről és szívélyes vendéglátásáról híres Öreg Prés Butikhotelben. Mór város központjában, egy csendes, nyugalmas 300 éves kis utcában található a hotel. A 25 szoba és 5 apartman berendezése részben az 1700-as éveket idéző festett illetve ...

Kiemelt ajánlat
Romantikus esküvő helyszín utánozhatatlan hangulatú móri Öreg Prés Butikhotelben

Romantikus esküvő helyszín utánozhatatlan hangulatú móri Öreg Prés Butikhotelben 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Az esküvő olyan esemény, amelynek emléke egész életünket végigkíséri. Éppen ezért ennek megszervezése, minden fontos apró részlet kidolgozása nem kis erőfeszítést igényel. Fogadónk romantikus, családias környezete, teljes körű technikai felszereltsége, Öreg Prés éttermünk kiváló házias ételei, ...

Kiemelt ajánlat
Romantikus házassági évforduló a hangulatos móri Öreg Prés Butikhotelben

Romantikus házassági évforduló a hangulatos móri Öreg Prés Butikhotelben 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Romantikus ajándék élete párjának, hogy felidézzék az esküvőjük pillanatait. Házassági évforduló móri fogadónkban. Szállás 1 éjszakára osztrák parasztbútorral és neobarokk stílbútorral berendezett szobáinkban. Korai szobaelfoglalás akár már 12 órától. Gyertyafényes 3 fogásos ínyenc vacsora Öreg Prés ...

Szállásfoglalási lehetőség
Kiemelt ajánlat
Régi magyar konyha Móron igazi különlegességekkel az Öreg Prés Étteremben

Régi magyar konyha Móron igazi különlegességekkel az Öreg Prés Étteremben 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

A móri Öreg Prés Étteremben a hagyomány találkozik a modern konyhatechnológiával, és minden egyes fogás gondos odafigyeléssel és magas minőségű összetevőkkel készül.

Kiemelt ajánlat
Szerelmi búvóhely móri Öreg Prés Butikhotelben

Szerelmi búvóhely móri Öreg Prés Butikhotelben 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Romantikus szállás pároknak a romantikus Öreg Prés Fogadóban. A főépületek eredeti használatuknak megfelelően gangos bejáratok, konyhák, szobák, fürdőszobák alkotják az apartmanokat. A házban szauna, szolárium, igény szerint masszázs, kozmetika is igénybe vehető. Zárt udvarainkban biztonságos parkolási ...

Kiemelt ajánlat
Wellness nászutas csomag gyertyafényes vacsorával és romantikus programokkal az Öreg Présben

Wellness nászutas csomag gyertyafényes vacsorával és romantikus programokkal az Öreg Présben 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Töltsön el egy mesés hétvégét az Öreg Prés Butikhotelben, ismerkedjen meg a móri sváb hagyományokkal! Vacsora ínyenc sváb specialitásokkal és Öreg Prés Éttermünk kínálatából. Bemutatót kap házunk és a móri svábság történetéből! Ingyenes kerékpárhasználattal és ajándék wellness belépővel is kedveskedünk! ...

Szállásfoglalási lehetőség
Kiemelt ajánlat
Mór szaunaprogramok cégeknek, születésnapra és egyéb rendezvényre az Öreg Prés Butikhotelben

Mór szaunaprogramok cégeknek, születésnapra és egyéb rendezvényre az Öreg Prés Butikhotelben 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Különleges szauna programok szakképzett szauna mesterrel szállodánkban, az Öreg Présben Móron! Minden héten szaunamester által vezetett szauna programokkal várjuk Önöket! Privát szaunaprogramokat ajánlunk az Öreg Prés Butikhotelben cégeknek, születésnapra és egyéb rendezvényre. Szállodánkban szauna és ...

Szállásfoglalási lehetőség
Kiemelt ajánlat
Bortúra Mór 2024. We Love Mór Bortúra szállással az Öreg Prés Butikhotelben

Bortúra Mór 2024. We Love Mór Bortúra szállással az Öreg Prés Butikhotelben 2024.01.11. (csütörtök) - 2024.11.01. (péntek)

Bortúrára vár az Öreg Prés Butikhotel Móron! Még van szabad szobánk… Jöhetsz egyedül - egyágyas szobáink kényelmesek, és tökéletesek számodra. Jöhettek kettesben-romantikus hangulatú szobáinkban visszarepültök az időben. Jöhettek az egész családdal-apartmanjaink akár 5 fő elhelyezésére is kiválóak-tágas, és ...

Foglalás
Ajánlatkérés
Kiemelt ajánlat
   1 2
Találatok száma: 2
Asztalfoglalás, bejelentkezés közvetlenül a vendéglátóhelyek elérhetőségein!

Öreg Prés Étterem Mór

Öreg Prés Étterem Mór

Öreg Prés Éttermünkben finom, házias ételekkel, móri specialitásokkal várjuk Vendégeinket. Magyarországon először, éttermünkben találkozhatnak hazánkban eddig ismeretlen szarvasmarha-fajta húsából készült ételekkel. Ezt az ősi fajtát félvad tartással tenyésztik, a belőle készült ételek egyedi ízekkel ...

Asztalfoglalás
Kiemelt partner
Lovas Vendéglő

Lovas Vendéglő

Tradicionális sváb specialitások, házias, ízletes ételek, helyi termelői borok széles választékából választhat kedves vendégünk. A Lovasparkhoz tartozó Lovas Vendéglőnk különleges hangulatot áraszt. A Vendéglő a régi osztrák berendezési stílust képviseli Fachwerksbauter stílussal ötvözve. A berendezéshez régi ...

Kapcsolódó témák:

Kiemelt ajánlatok

Kiadó szoba Székesfehérvár mellett a móri Öreg Prés Butikhotelben Kiadó szoba Székesfehérvár mellett a móri Öreg Prés Butikhotelben
  • Mór
2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Pihenés egyedülállóknak Móri ezerjó boráról híres városunkban, hangulatos Öreg Prés Butikhotelben Szingli pihenés a Móri Ezerjó borvidéken
  • Mór
2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Romantikus esküvő helyszín utánozhatatlan hangulatú móri Öreg Prés Butikhotelben Romantikus esküvő helyszín
  • Mór
2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Figyelmébe ajánljuk!

Foglaljon asztalt!

Foglaljon asztalt!

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
Megadott intervallumban:
-tól
-ig