Nyereményjáték
Játsszon és nyerjen!
Gárdonyi Géza Színház
Hotel Szieszta Sopron - Várjuk a Lövérekben
KeSzeCsüSzoVa
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Gárdonyi Géza Színház

Állandó kőszínháza 1904 óta van Egernek. Az egész színház 920 m2 területen épült fel. A színházavató díszelőadásra 1904. augusztus 20-án került sor. Az est díszvendége Gárdonyi Géza volt, aki külön erre az alkalomra írta a `Dobó István szelleme` című előjátékot. A jelenet bemutatását követően került sor Dobsa Lajos: István, első magyar király című szomorújátékának előadására.

További információk


Még több a településen (Eger):

1908-ban az épületbe költözött az első egri mozgófénykép vállalat,a mozi, amely a színházban tartotta előadásait.1948-ban államosították a színház épületében üzemeltetett Palota mozit, majd 1949-ben a színház épületét is államosították.

1955-ben Eger végre önálló társulattal rendelkező színházat kapott. Az épület ekkor vette fel a Gárdonyi Géza nevet.

1964. december 14-én a felújítást követően, megnyílt az új épület.  Az ünnepi alkalomra az Egri csillagokat tűzték műsorra. Az önálló társulattal rendelkező egri színház életében már végjáték az 1965/66-os évad. Már régóta sejteni lehetett az önállóság megszüntetését. 1967-től az egri színház befogadó színház lett.

1996-ban pályázatot írtak ki a színház igazgatói posztjára. Az öt pályázó közül a Megyei Közgyűlés Beke Sándort választja a Gárdonyi Géza Színház vezetőjének. Az új igazgató-főrendező a családra és a morálra épülő művészi elveit igyekezett mihamarabb valóra váltani.

Ennek jegyében mutatták be Ratkó József: Segítsd a királyt című drámáját 1996. augusztus 12-én. Az első egri évad műsorterve egyaránt tartalmazott klasszikusokat és külföldi szerzőket, zenés vígjátékot és fajsúlyos drámákat.

2000-ben a rekonstrukció és bővítés megvalósulásával lényegesen javultak a színház működési körülményei, és mintegy 1500 m2-rel növekedett a színházépület alapterülete.

Előadások, online jegyvásárlás

2016.01.01 - 2016.12.31

Még több a településen (Eger):

◄ Vissza

Partnereink: Interticket - jegy.hu Observer