ÚJ PROGRAM HIRDETÉS

Brigetio Öröksége Látogatóközpont Komárom

TOP 10-es programgazda
Kiemelt partner

Komárom város legújabb, helyi adottságokra épülő kulturális turisztikai attrakciója, a Brigetio Öröksége Látogatóközpont. Látogasson el hozzánk és legyen részese egy interaktív, innovatív, élményalapú régészeti kiállításnak, amely összekapcsolja Komárom római kori múltját a jelen elvárásaival! Látogatóközpontunk egész évben várja az érdeklődőket, család- és látogatóbarát szolgáltatásaink élményalapú kikapcsolódást nyújtanak minden korosztály részére.

BRIGETIO ÖRÖKSÉGE LÁTOGATÓKÖZPONT

A Brigetio Öröksége Látogatóközpont kialakítása

A Brigetio Öröksége Látogatóközpont 1907-ben épült a Komáromi M. Kir. Állami Méntelep Osztály főépületeként. 1962-től a Komáromi Állami Gazdaság, a későbbi Komáromi Mezőgazdasági Kombinát központi épületének a szerepét töltötte be 2004-ig. Az üresen álló épületet 2011-ben Komárom Város Önkormányzata megvásárolta és 2016-ban megkezdte múzeum célú átalakítását. A felújítási terveket a komáromi Bricoll Mérnöki Kft. készítette, az épület felújítását a szintén komáromi székhelyű WF Építőipari Kft. végezte. A Brigetio Öröksége Látogatóközpont névre keresztelt épületbe 2023-ban a Komáromi Klapka György Múzeum irodái és egyes kiállításai költöztek.

Brigetio Öröksége állandó kiállítás

A Brigetio Öröksége Látogatóközpont fő attrakciója, a Narmer Építészeti Stúdió tervezésében és kivitelezésében, Harsányi Eszter és Kurovszky Zsófia restaurátorok közreműködésével a földszinten kialakításra került Brigetio öröksége című állandó régészeti kiállítás, amely látványos, interaktív formában mutatja be az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Komáromi Klapka György Múzeum együttműködésében 1992 óta zajló brigetiói feltárások legszebb leleteit és a tudományos feldolgozó munka eredményeit.

A kiállítás koncepcióját Számadó Emese, a múzeum igazgatója, Borhy László professzor, az ELTE rektora, dr. Bartus Dávid, az ELTE BTK dékánja, mint a brigetiói ásatások vezető régészei, valamint dr. Gátfalvi-Delbó Gabriella, a múzeum régésze, dr. Harsányi Eszter és Kurovszky Zsófia restaurátorok, dr. Dobosi Linda régész-építész és dr. Szabó Ádám, a Magyar Nemzeti Múzeum főmuzeológusa dolgozták ki.

A kiállításba kihelyezett két nyelvű (magyar, angol) információkat a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet fejlesztésében készített QR-kódos többplatformú, négy nyelvű (magyar, angol, német, szlovák) multimédia vezető egészíti ki, valamint a Leopoly Kft. által készített szintén négy nyelvű (magyar, angol, német, szlovák) virtuális valóság-játék, amely egy római városban kalauzol minket.

A Brigetio Öröksége Látogatóközpontban látható állandó régészeti kiállítás az elmúlt év tervásatásainak és egyéb régészeti munkáinak eredményeit mutatja be.

Az első teremben az ásatások válogatott leletanyaga látható, Számadó Emese és Gátfalvi-Delbó Gabriella által kidolgozott koncepció alapján. Páratlanul szép az a katonai díszsisak, amelynek domborműves díszítményeinek értelmezéséhez Burucs Julianna rajzai nyújtanak segítséget. Egyedülálló műtárgyunk az a tetőfedő tégla, amelybe Publius Ovidius Naso híres ókori költő portréját és nevét karcolták bele. Ez jelenleg az egyetlen ismert ókori Ovidius ábrázolás, az összes többi a reneszánsz és a későbbi korok terméke. A lelet értelmezésében, pontosabb megismerésében Kőnig Frigyes festőművész rajza és gondolatai adnak segítséget.

Itt őrizzük Philippus Arabs császár bronzból készült törvénytábláját, amely egy birodalmi jelentőségű törvénykezés egyetlen fennmaradt példánya. Ez már a második római kori törvénytábla, amely Brigetióban került elő.

A város szerkezetét és az egyes épületek alaprajzát Dobosi Linda 3D rekonstrukciói segítenek elképzelni. Az épületbelsőket az itt felépített pékség-, szoba- és a pincerekonstrukciók alapján tudjuk elképzelni, azt pedig, hogy miként is zajlott a mindennapi élet Brigetióban, a Leopoly Kft. által kifejlesztett virtuális városi sétán ismerhetjük meg.

Kétségkívül a leglátványosabb és egyben leghíresebb leleteink a második teremben kaptak helyet. A mitológiai alakokat (pl. Andromeda, Perseus, Pegasos), istennőket (Luna, Fortuna), lakomajelenetet ábrázoló fal- és mennyezetfestmények a polgárváros lakóházait díszítették. A Harsányi Eszter és Kurovszky Zsófia által restaurált és részben járható üveglap alatt bemutatott festmények minden látogatónak izgalmas betekintést nyújtanak a római kori belsőépítészet világába.

A harmadik terem egy ókori szentély rejtélyes világába kalauzol bennünket. Jupiter Dolichenus szír hadisten Brigetióban feltárt templomának csodás leletanyaga kapott helyet Bartus Dávid és Nagyernyei Szabó Ádám régészek elképzelései alapján.

Az utolsó teremben, a kiállításból kivezető folyosón az ókori temetők világa tárul elénk, amelyek már az ókorban is a városokból kivezető utak mentén helyezkedtek el. A csontvázakkal és gazdag leletanyaggal bemutatott sírok egy rég letűnt korszak temetkezési szokásairól mesélnek. Az ókori embereket a kiállításban elhelyezett fejrekonstrukciók alapján tudjuk elképzelni.

A kiállítás információit az egyes termekben elhelyezett monitorokon megjelenő fotók, rekonstrukciók, szövegek és filmek, valamint a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet fejlesztésében készített QR-kódos többplatformú multimédia vezető egészíti ki. Aki a kiállítást nézve kedvet érez egy kis fejtörőhöz, az az érintőképernyőkre telepített játékokon keresztül tesztelheti megszerzett tudását. Az állandó kiállítás alkotói, régészek és restaurátorok, azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy a Komárom Város Önkormányzata támogatásával 30 éve folyó brigetiói ásatások eredményei segítségével, látványos és látogatóbarát módon ismertessék meg a látogatókkal a római kori Brigetio örökségét.

Klapka György, Komárom hőse állandó kiállítás

A Komáromi erődrendszer annak ellenére, hogy 1848-ban még épülőfélben volt, a szabadságharc egyik legbiztosabb pontjának számított. Kossuth Lajos 1849 májusában nevezte ki Klapka György tábornokot a komáromi vár és az őrsereg parancsnokává. Klapka augusztus 3-án pedig egy sikeres kitörést hajtott végre, ennek következtében újoncozni tudott és 20 ezer fölé emelte a várvédők számát, hadianyagot és élelmiszert raktározott. 

A fegyverletétel után Klapka nem volt hajlandó átadni a várat, ezért az osztrák hadvezetés tárgyalásokba bocsátkozott, mivel nem akarta veszni hagyni Komáromot, amelynek a kiépítése már így is rengeteg pénzébe került az osztrák kincstárnak. 1849. szeptember 27-én jött létre az az egyezség, amely többek között büntetlenséget és szabad elvonulást biztosított a várvédőknek. Klapka ezt követően külföldön élt, és csak a kiegyezés után tért haza. 1892-ben Budapesten halt meg és a Kerepesi temetőben helyezték örök nyugalomra. Emlékét Dél-Komáromban többek között a múzeum neve, a kiállítás és a Látogatóközpont előtti szobor őrzi.  

A Komáromi M. Kir. Állami Méntelep Osztály és a későbbi Komáromi Mezőgazdasági Kombinát története állandó kiállítás

Az 1907-re felépült méntelep és laktanya 12 épületet és tartozékait foglalta magába. A főépületben voltak az irodák, itt szállásolták el a legénységet és itt kapott helyet a 4-5 tiszti és altiszti lakás is. Az Igmándi úti főépülettől délre az altiszti kantin, északra a parancsnoki épület (tisztilak) volt. A telephez tartozott négy istálló, beteglóistálló és patkolóműhely is.

A Méntelep hozzájárult Komárom társadalmi életének színesítéséhez. Az őszi időszakban nagyszabású Hubertus lovaglásokat rendeztek, tavasszal pedig tenyészló vásárokat és kiállításokat tartottak.

A méntelepet 1961-ben megszüntették. 1962-ben területét a Komáromi Állami Gazdaság vette át. Központja a Komáromi Méntelep főépületében nyert elhelyezést. Az egykori tisztilakban idővel a Gesztenyés Óvoda kapott helyet, az altiszti kantin pedig magántulajdonba került. A többi épületet 1970-ben és 1972-ben a modern lakóházak építésekor lebontották. A gazdaság több alkalommal is megkapta a Kiváló Vállalat kitüntetést, 1984-ben pedig a Mezőgazdasági Kombinát cím viselésére jogosító okiratot. 1993-ban részvénytársasággá alakították, majd 2004-ben eladásra került. Az új tulajdonos a Komárom, Igmándi út 38. szám alatti irodaházat kiürítette. A kiállítás anyaga az egykori parancsnokok, vezetők és vezérigazgatók, illetve dolgozók relikviáiból állt össze.

Régészeti Látványraktár állandó kiállítás

Az elmúlt három évtizedben Komárom és városrészeinek (Szőny, Monostor) területéről nagy mennyiségű régészeti leletanyag került elő, amelynek többsége a Komáromi Klapka György Múzeum raktáraiban került elhelyezésre.

A Brigetio Öröksége Látogatóközpont tetőterében kialakított Látványraktár elsődleges célja, hogy a raktárakban elzárt műtárgyakból minél többet lehessen a nagyközönség előtt bemutatni. A tematikus kiállítás az őskortól kezdve mutatja be a város történetét a régészeti leletanyagon keresztül. 

A Látványraktár azonban nemcsak kiállítás, hanem egyben oktatótér is, ahol az egyetemi hallgatók régészeti anyagismeret kurzusai és múzeumpedagógiai foglalkozások, múzeumi órák is megtarthatók.

Rauscher György művészete időszaki kiállítás

Rauscher György 1902-ben született Dorogon. 1903-ban költöztek Komáromba, ahol édesapja tiszti főorvosként kapott állást. Rauscher György festészeti tanulmányait a komáromi bencés gimnáziumban Harmos Károly növendékenként kezdte. Később tanult Bécsben és Budapesten tanult tovább. Élt Párizsban és Berlinben is, itt egymást érték művészi sikerei, főleg a berlini elit filmes körökben.

Az 1923 óta már rendszeresen kiállító művész 1930-ban halt meg, sírja az észak-komáromi zsidó temetőben található.

Művészetére 1925-től az új tárgyiasság jellemző, 1928-tól pedig az art deco stílus, amikor a kor „gáláns” festi meg: vásárolgató, nézelődő, sétáló arisztokratákat, jómódú polgárokat és a kor hírességeit.

A kiállításban látható 10 eredeti alkotása és műveinek 13 (1928-1930-ig készült) reprodukciója az 1997-ben elhunyt fivére, Rauscher László hagyatékaként került a Komáromi Klapka György Múzeumba.  

Interaktív eszközök és játékok

Multimédia

A kiállításban monitorok és érintőképernyők két nyelven (magyar, angol) biztosítják a mind teljesebb információt és élményt a látogatók számára. A monitorokon az egyes ásatásokat bemutató filmek láthatók, az érintőképernyők pedig a kiállításban elhelyezett tárgyakhoz kapcsolódó izgalmas játékokat tartalmaznak. A feladatok minden korosztály számára élvezhetők!

QR-kódos idegenvezeté

A kiállításban olvasható két nyelvű (magyar-angol) szöveges és képes információkat hosszabb tartalmú négy nyelvű (magyar, angol, német és szlovák) olvasható és hangzó szövegek és képes tartalom egészíti ki a kiállításban elhelyezett QR-kódok segítségével. Amennyiben a QR-kódok leolvasását a telefon kamerája nem kezeli automatikusan, a szükséges applikáció a Play Áruházból díjmentesen letölthető. Annak, aki nem rendelkezik internettel, a múzeum wifi-hálózata rendelkezésre áll. Természetesen nagy tudású tárlatvezetőink is minden látogatónak a rendelkezésére állnak.

VR

A tárlatvezető kollégáktól lehet igényelni a virtuális valóság-játékot, amelyet a múzeumpedagógiai foglalkoztató helyiségben lehet igénybe venni. Egyszerre két érdeklődő élvezheti a virtuális sisak nyújtotta élményt, amelyet a Leopoly Kft. célirányosan a Brigetio Öröksége kiállításhoz fejlesztett a régész és restaurátor kollégák közreműködésével. A vállalkozó szelleműek egy római kori városban, amilyen Brigetio is lehetett, annak lakóháziban és pékségében sétálva megismerkedhetnek a korabeli élettel és különböző játékokkal tesztelhetik a kiállítás megtekintése közben szerzett tudásukat.

Nyitvatartási idő

Kedd – vasárnap: 09:00 – 17:00
Ünnepnapokon: 09:00 – 17:00

Belépőjegy

A belépés ingyenes

Történelmi kitekintés

A mai Komárom/Szőny területén, az árvízmentes teraszokon felépült Brigetióban állomásozó katonaság, kiegészülve az őrtornyok személyzetével és a Duna túlsó partján, Izsa-Leányvárnál fekvő római kori Kelemantia helyőrségével, a Kr. u. 1-2. század fordulójától több mint 300 éven át biztosította a római kori Pannonia provincia északi határa, a ripa Pannonica védelmét.

Területén birodalmi szintű események zajlottak, amelyet az itteni leletek is bizonyítanak.  A légifotókon megfigyelhető közel 40 menettábor a Marcus Aurelius-féle markomann háborúkhoz (167-180) kapcsolódik. A legiotáborban feltárt reprezentatív épületben halt meg I. Valentinianus 375. november 17-én és itt kiáltották ki fiát császárrá. A birodalomban szolgáló legionáriusok kedvezményeit Philippus Arabs által 247 körül kelt, valamint Licinius és Constantinus császárok által 311-ben kiadott és itt megtalált törvényeiből ismerjük.

A mintegy 15-20 ezer főnyi összlakosú településkomplexum főbb részei a legiotábor, a katona- és a polgárváros.

Az 540 x 430 m alapterületű legiotábort a legio XI Claudia, majd a legio I Adiutrix építette Traianus császár (97-118) idején. Utóbbi 5500 fős katonasága a 430-as évekig, a provincia feladásáig itt maradt Brigetióban. A régészeti ásatások és a geofizikai kutatások során a tábor számos jelentős eleme került azonosításra: a tábor északi kapuja (porta praetoria) és központja (principia), a tábori kórház (valetudinarium), a fürdő (thermae), gabonatároló épületek (horrea), és utcarendszerének jelentős része.

A canabaeban, vagyis a városi joggal nem rendelkező katonavárosban a legionáriusok családtagjai, az ellátó személyzet, kézművesek, szolgák, papok, kereskedők éltek. Területén festett lakóházak, utcák, templomok, amphitheatrum és közfürdő található, ezek helyét a 4. századtól a késő római temetők veszik át.

A polgári lakosság a 205-ben már városi ranggal rendelkező municipiumban élt. Területén a római város kritériumának megfelelő középületek voltak és minden bizonnyal amphitheatrummal is rendelkezett. A lakosok ellátását többek között pékség, üveg-, fém- és csontműves műhely biztosította.

Brigetio igazi virágzó multikulturális vidéki város volt, ahova a birodalom minden szegletéből érkeztek emberek, akár katonaként, akár a rajta áthaladó limes-úton folyó kereskedelmi forgalom résztvevőjeként.

Régészeti feltárások

A modern régészeti feltárások 1992 óta folynak Brigetióban, a Komáromi Klapka György Múzeum és az Eötvös Loránd Tudományegyetem együttműködésében. A Komárom Város Önkormányzata által finanszírozott és a Nemzeti Kulturális Alap által támogatott ásatások Borhy László, az ELTE rektora, Bartus Dávid, az ELTE BTK dékánja és Számadó Emese múzeumigazgató vezetésével, az egyetem római koros régészei és hallgatói, valamint Gátfalvi-Delbó Gabriella, a múzeum régésze közreműködésével zajlanak.

2016-ig, 25 éven át Komárom/Szőny-Vásártér lelőhelyen, az egykori polgárváros területén folytak az ásatások, amelynek eredményeként körvonalazódott a város szerkezete, az épületek elrendezése és lakói mindennapi élete.

2014-2017-ig a „Komárom – almásfüzitői árvízvédelmi öblözet árvízvédelmi biztonságának javítása” projekt keretében a Komárom/Szőny, Duna-part lelőhelyen, az egykori limes-út északi oldalán dolgoztunk. Közel 1 hektár területet kutattunk meg brigetiói katonaváros területén, ahol vaskori objektumokat (házak, sírok, vermek, kemencék) és nagyméretű római kori középületeket találtunk. A lelőhely nyugati oldalán egy fürdő helyezkedik el, amelyben nagy felületben maradtak meg terrazzopadlók, padlófűtésrendszerek, valamint számos csatorna és útfelület. A mintegy 900 m2 alapterületű épület majdnem szabályos négyzet alakú. A fürdőből nagy mennyiségű falfestménytöredék került elő, nagy részük pajzsot tartó Victoriákat ábrázol. A lelőhely keleti részén két nagyméretű, gazdasági funkciójú raktárépületet, ún. horreumot tártunk fel.

2015-ben kezdtük meg az ásatásokat a brigetiói legiotábor területén. Az elmúlt években dolgoztunk a legiotábor központi részében, a principiában, megástuk a tábor északi, egynyílású kapuját és feltárunk egy 600 m2 nagyságú, masszív kőfalakkal alapozott, reprezentatív funkciójú apszisos épületet, amelyet a 370-es évek elején építettek. Feltételezésünk szerint ebben az épületben fogadta I. Valentinianus császár 375. november 17-én a quad követeket, amikor is agyvérzést kapott és a helyszínen meghalt.

2021-től pedig a mintegy 6000 m2 nagyságú tábori fürdő feltárásán dolgozunk.

A feltárás során jó megtartású, nagyon masszív falak, vörös mészkőlapokkal burkolt padlók, komplett padlófűtésrendszerek, valamint hideg- és melegvizes medencék, csatornák kerültek elő. A legio XI Claudia bélyeges téglák alapján a fürdő építését is meg tudtuk határozni, amely egybeesett a tábor legelső építési periódusával, amelyben az említett legio vett részt a Kr. u. 101-105 közötti időszakban.

2024.01.09 - 2024.12.20


2024.04.15. - 2024.04.21.
2024.04.16. - 2024.04.21.
2024.04.19.
Brigetio Öröksége Látogatóközpont programok 2024
BME Építészmérnöki Kar Lakóépülettervezési Tanszék Kiállítása
2024.04.22. - 2024.04.28.
2024.04.23. - 2024.04.28.
2024.04.25.
Brigetio Öröksége Látogatóközpont programok 2024
Újrakezdés. Út Komáromba című történész konferencia
2024.04.25.
2024.04.26.
2024.04.26.
2024.04.27.
Brigetio Öröksége Látogatóközpont programok 2024
Komárom Labdarúgó Csillagai Találkozója
2024.04.29. - 2024.05.05.
2024.04.30. - 2024.05.05.
2024.05.06. - 2024.05.12.
2024.05.07. - 2024.05.12.
2024.05.13. - 2024.05.19.
2024.05.14. - 2024.05.19.
2024.05.20. - 2024.05.26.
2024.05.21. - 2024.05.26.
2024.05.27. - 2024.06.02.
2024.05.28. - 2024.06.02.
2024.01.01. - 2024.12.31.
Találatok száma: 5
Régészeti kiállítás Komáromban Brigetio öröksége címmel

Régészeti kiállítás Komáromban Brigetio öröksége címmel 2024. április 15. (hétfő) - 2024. április 21. (vasárnap)

A Brigetio Öröksége Látogatóközpontban látható állandó régészeti kiállítás az elmúlt év tervásatásainak és egyéb régészeti munkáinak eredményeit mutatja be. Az állandó kiállítás alkotói, régészek és restaurátorok, azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy a Komárom Város Önkormányzata támogatásával 30 éve ...

Kiemelt ajánlat
Komáromi kiállítás Klapka György, Komárom hőse címmel a Brigetio Öröksége Látogatóközpontban

Komáromi kiállítás Klapka György, Komárom hőse címmel a Brigetio Öröksége Látogatóközpontban 2024. április 16. (kedd) - 2024. április 21. (vasárnap)

Klapka György, Komárom hőse állandó kiállítás. A kiállítás információit az egyes termekben elhelyezett monitorokon megjelenő fotók, rekonstrukciók, szövegek és filmek, valamint QR-kódos többplatformú multimédia vezető egészíti ki. Aki a kiállítást nézve kedvet érez egy kis fejtörőhöz, az az ...

Kiemelt ajánlat
Brigetio Öröksége Látogatóközpont programok 2024

Brigetio Öröksége Látogatóközpont programok 2024 2024. április 19. (péntek)

BME Építészmérnöki Kar Lakóépülettervezési Tanszék Kiállítása

Komárom város legújabb, helyi adottságokra épülő kulturális turisztikai attrakciója, a Brigetio Öröksége Látogatóközpont. Látogasson el hozzánk és legyen részese egy interaktív, innovatív, élményalapú régészeti kiállításnak, amely összekapcsolja Komárom római kori múltját a jelen elvárásaival! Egyedülálló ...

Kiemelt ajánlat
Konferencia Komárom 2024. Történész konferencia Újrakezdés, Út Komáromba címmel

Konferencia Komárom 2024. Történész konferencia Újrakezdés, Út Komáromba címmel 2024. április 25. (csütörtök)

Újrakezdés. Út Komáromba című történész konferencia 2024. április 25-én 10 órától a Brigetio Öröksége Látogatóközpontban. A részvétel ingyenes.

Újdonság
Kiemelt ajánlat
Tengerész emléknap 2024 Komárom

Tengerész emléknap 2024 Komárom 2024. április 26. (péntek)

Tengerész emléknap 2024. április 26-án 11.30-kor a Monostori erőd Dunai bástyája előtt elhelyezett Tengerész Emlékműnél.

Újdonság
Kiemelt ajánlat
Találatok száma: 1
Múzeumi foglalkozások gyerekeknek Komáromban, a Brigetio Öröksége Látogatóközpontban

Múzeumi foglalkozások gyerekeknek Komáromban, a Brigetio Öröksége Látogatóközpontban 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Brigetio Öröksége Látogatóközpont múzeumpedagógiai programajánló gyerekeknek. Az állandó és időszaki kiállításokhoz kapcsolódó múzeumpedagógiai foglalkozások óvodásoknak, általános iskolásoknak és középiskolásoknak.

Kiemelt ajánlat
Találatok száma: 14
Szállásfoglalás, ajánlatkérés közvetlenül a szálláshelyek elérhetőségein!

Czanek Apartman Komárom

Czanek Apartman Komárom

Szállás Komáromban a termálfürdő közvetlen közelében! Házunk emeletén két kényelmes, szép egyszobás apartmanunk van külön bejárattal. Mindkét apartmanban jól felszerelt.

Forrás Hotel Komárom

Forrás Hotel Komárom

A város központjában a termálfürdő területén található kényelmes, családias szállodánk a Forrás Hotel. A szálloda hátsó kijárata a gyógyfürdő parkjára nyílik, így a közvetlen átjárás biztosítva van. Szobaáraink tartalmazzák a svédasztalos reggelit és a gyógyfürdő belépőt. A közelben pedig számos ...

Hotel Aqua Komárom

Hotel Aqua Komárom

Az Aqua Hotel Komárom a város központtól egy kilométerre, a Brigeto Gyógyfürdő közvetlen szomszédságban található a pihenni, kikapcsolódni, gyógyulni és nem utolsó sorban a sportolni vágyók részére.

Hét Vezér Apartmanhotel Komárom

Hét Vezér Apartmanhotel Komárom

A Hét Vezér Apartmanhotel a Komáromi Gyógyfürdő közvetlen szomszédságában fekszik, a fürdő területére saját bejárattal rendelkezik. Apartmanjaink többségéhez saját teraszok tartoznak, melyek a háztól mindössze 20 m-re található feszített víztükrű medencékre néznek. A közvetlen kapcsolat által a ...

Solaris Apartmanház

Solaris Apartmanház

Az apartmanház 2, illetve 4 ágyas apartmanokkal rendelkezik. Az apartmanok fürdőszobával, konyhával felszereltek. Felszereltség: zuhanyzós-WC-s fürdőszoba, televízió, hűtőszekrény. Az apartman ház közös konyhával és fürdőszobával is rendelkezik. Az épületben tárgyaló is található. A fotók tájékoztató ...

Solaris Faház és pihenőházak

Solaris Faház és pihenőházak

Faházak 4-6 fő elhelyezésére alkalmasak. A szállás ára tartalmazza a fürdőbelépő árát. A fotók tájékoztató jellegűek, az egyes faházak ettől eltérőek lehetnek. A kétcsillagos kemping a Brigetio Gyógyfürdő területén található, így közvetlen átjárást biztosítunk vendégeinknek a fürdőbe. A kemping ...

Solaris Kemping és Üdülőházak Komárom

Solaris Kemping és Üdülőházak Komárom

A kétcsillagos kemping a Komáromi Gyógyfürdő területén található, így közvetlen átjárást biztosítunk vendégeinknek a fürdőre. A kemping városközponti elhelyezkedésének köszönhetően a centrum és a város főbb látnivalói is gyalogosan elérhetőek. A kemping 1990 óta várja vendégeit.

Thermal Hotel Komárom

Thermal Hotel Komárom

A Brigetio Gyógyfürdő területén lévő, családias jellegű Thermál Hotel két családi szobával és 25 db részben pótágyazható, kétágyas szobával rendelkezik. A szobák mindegyike zuhanyzó/WC-s fürdőszobával, televízióval, mini hűtőszekrénnyel és telefonnal felszerelt. Emeleti szobáink döntő többsége ...

Tulipán Hotel Komárom

Tulipán Hotel Komárom

Komárom könnyen megközelíthető, az M1-es autópályától csak 7 km. A térség természetes kincse a gyógyvíz és az erre települő fürdő- és gyógykomplexum, mely egész évben várja az üdülni, gyógyulni vágyókat. Megálmodása óta a Tulipán Hotelben mindig a minőséget és vendégeink elégedettségét tartottuk szem ...

Vasmacska Étterem és Panzió Komárom

Vasmacska Étterem és Panzió Komárom

A Vasmacska Étterem és Panzió Komáromban, a Magyar-Szlovák határátkelő-híd lábánál található, a Monostori Erődhöz legközelebbi étterem. Az idelátogatók sokszínű kulturális, turisztikai és sportolási lehetőség közül válogathatnak. Panziónkban 20 db kétágyas, 2 db 3 ágyas és 2 db 4 ágyas szoba ...

1 2   
Találatok száma: 21
Asztalfoglalás, bejelentkezés közvetlenül a vendéglátóhelyek elérhetőségein!

Monostori Erőd - Duna Bástya Kávézó

Monostori Erőd - Duna Bástya Kávézó

A Dunai Bástya Kikötői Fogadótérben kávéval, cappucinóval, teával, ásványvízzel és üdítővel várjuk kedves Vendégeinket a bástya hivatalos nyitvatartási idejében. Ha a túra után felfrissülésre, vagy épp pihenésre vágynak, térjenek be hozzánk! Márciustól októberig jó időben teraszunkon, rossz idő ...

Kiemelt partner
Bár-ka Pizzéria és Kávézó

Bár-ka Pizzéria és Kávézó

Komárom belvárosában 2008 óta várjuk szeretettel kedves vendégeinket. A helyiség kialakítása során célunk - az elnevezés jellemzőinek megőrzése mellett - egy egyedi, barátságos hely megalkotása volt. A hajó, mint a szabadság, az utazás, a kaland és a felfedezés szimbóluma szolgált iránytűként munkánk ...

Mozaik Könyvesbolt és Kávézó Komárom

Mozaik Könyvesbolt és Kávézó Komárom

A Mozaik Komárom új találkozóhelye, könyvesbolt és kávézó, ahol mindig történik valami. Baba-mama klub és más rendszeres program, sok finomság, a polcokon könyvek.

One Bit Pizzéria Komárom

One Bit Pizzéria Komárom

Elmondhatjuk, hogy városunk “legöregebb” pizzériája mi vagyunk. Már 20 éve csillapítjuk vendégeink éhségét! Az elmúlt években folyamatosan figyelemmel kísértük a fogyasztói igényeket és bővítettük a választékot, hogy megőrizzük helyi szinten piacvezető szerepünket.

Teremgokart Pálya & Kávézó Komárom

Teremgokart Pálya & Kávézó Komárom

Ez Komárom-Esztergom megye egyik leghosszabb beltéri gokartpályája. Versenyezhet társaival és az idővel! 400m hosszú betoncsík várja, hogy HONDA gokartjainkkal száguldozzon. Mindezt télen és nyáron egyaránt megteheti.

Tó Csárda Komárom

Tó Csárda Komárom

A csárda fő fogásai közé a csülök, mint füstölt, mint nyers csülök sütve különböző módon elkészítve ajánljuk, de a frissensülteket is számos módon elkészítjük vendégeink részére szárnyas húsból, illetve sertéshúsból egyaránt. A vendéglátóegység 40 fő maximális befogadására alkalmas. Szíveskedjen ...

Vasmacska Étterem és Panzió Komárom

Vasmacska Étterem és Panzió Komárom

A Vasmacska Étterem és Panzió Komáromban, a Magyar-Szlovák határátkelő-híd lábánál található, a Monostori Erődhöz legközelebbi étterem. Az idelátogatók sokszínű kulturális, turisztikai és sportolási lehetőség közül válogathatnak. Panziónkban 20 db kétágyas, 2 db 3 ágyas és 2 db 4 ágyas szoba ...

WF Szabadidőpark Komárom

WF Szabadidőpark Komárom

Szabadidőparkunk Komárom városától pár perces autóútra található a Puskaporosi majorban. Óriási zöldövezetben, a természet szívében, színes szolgáltatásokkal várunk mindenkit, aki pihenni, feltöltődni, szórakozni vágyik.

Aranytál Étterem Komárom

Aranytál Étterem Komárom

Komárom legújabb étterme, panziója és rendezvényterme várja a kikapcsolódni vágyókat. Házias ízek, tágas és szép belső terek, zárt belső udvar. Legyen szó gyertyafényes vacsoráról, családi összejövetelről vagy egy délben elfogyasztott menüről, nálunk az étkezés mindig különleges élményt jelent. Legyen a ...

BAHÍA Terrace & Bar Komárom

BAHÍA Terrace & Bar Komárom

A Bahía ma a gazdag büféreggelik, bisztró stílusú ebédek és vacsorák, friss olasz kávé és kellemes italok melletti találkozások helyszíne.

1 2 3   

Kiemelt ajánlatok

Régészeti kiállítás Komáromban Brigetio öröksége címmel Régészeti kiállítás Komáromban Brigetio öröksége címmel
  • Komárom
2024. április 15. (hétfő) - 2024. április 21. (vasárnap)
Brigetio Öröksége Látogatóközpont programok 2024 Brigetio Öröksége Látogatóközpont programok 2024
  • Komárom
2024. április 19. (péntek)

Figyelmébe ajánljuk!

Foglaljon asztalt!

Foglaljon asztalt!

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
Megadott intervallumban:
-tól
-ig