ÚJ PROGRAM HIRDETÉS

Sóstói Pálinkaház. A Sóstói Múzeumfalu Pálinkaháza Nyíregyházán

TOP 10-es programgazda
Kiemelt partner

A Sóstói Múzeumfalu szomszédságában épült fel a Pálinkaház, melyet Banu Roland tervezett. Építésének célja az volt, hogy a megyeszékhelyen élők, illetve az ide érkező vendégek, turisták közelebbről megismerkedhessenek a megye pálinkakultúrájával, illetve a Felső-Tisza-vidék három eredetvédett gyümölcspárlatával, a szabolcsi alma-, a szatmári szilva- és az újfehértói fürtösmeggy-pálinkával. Jelenleg rendezvényházként üzemel.

Rendezvényház

A tervező arra törekedett, hogy az épület stílusában is illeszkedjen a Múzeumfaluhoz, melynek kezelésébe került. Azóta a skanzen számos programjához biztosít helyszínt: kiállításokat, ismeretterjesztő előadásokat, kézműves foglalkozásokat, néptáncbemutatókat tartottunk és tartunk benne.

Mivel a tornácos, földszintes épület terei egybenyithatóak, kiválóan alkalmas céges rendezvények (meetingek, csapatépítő tréningek, szimpóziumok, kisebb konferenciák), valamint bensőséges családi ünnepek (születésnap, ballagás, leány- és legénybúcsú, esküvő) megtartására.

Ha felkeltettük az érdeklődést, akkor bátran keressenek elérhetőségeinken!

Terembérlés Nyíregyházán

A Sóstói Múzeumfalu Pálinkaházában 50 főig van lehetőségük, hogy saját rendezvényeik teret kapjanak. Legyen az születésnap, ballagás, osztálytalálkozó vagy esküvő, a Pálinkaház két terme tökéletes választás!

Egyéb kísérő szolgáltatással kapcsolatban is szívesen segítünk. Keressenek minket bátran!

Helyszínt keres magánrendezvényeihez? Jöjjön el hozzánk, a Pálinkaházba!

  • Kis- és nagytermünk 40-50 főig kapacitálható
  • Zavartalanul ünnepelhetnek
  • Parkoló közvetlenül a Pálinkaház előtt található
  • Udvarunkra az este folyamán kiülhetnek
  • Étel és ital behozható
  • Teljes teríték is bérelhető
  • Bármilyen kapcsolódó szolgáltatási területen szívesen segítünk
  • Szívélyes fogadtatással várjuk a szervezés és a lebonyolítás időszakában

 

2024.01.01 - 2024.12.31


2024.04.16.
2024.04.19.
2024.04.20.
Sóstói Múzeumfalu programok 2024. Események, rendezvények, foglalkozások
Nyílt nap cégek és vállakozások számára a Múzeumfaluban
2024.04.23.
2024.04.26.
2024.04.30.
2024.05.01.
2024.05.03.
2024.05.04. 09:00
2024.05.07.
2024.05.10.
2024.05.14.
2024.05.17.
2024.05.19. - 2024.05.20.
2024.05.19. - 2024.05.20.
2024.05.21.
2024.05.24.
2024.05.28.
2024.05.31.
2024.06.04.
2024.06.07.
2024.06.11.
2024.06.14.
2024.06.18.
2024.06.21.
2024.06.23.
2024.06.25.
2024.06.28.
2024.07.02.
2024.07.05.
2024.07.09.
2024.07.12.
2024.07.16.
2024.07.19.
2024.07.23.
2024.07.26.
2024.07.30.
2024.08.02.
2024.08.06.
2024.08.09.
2024.08.13.
2024.08.16.
2024.08.20.
2024.08.20.
2024.08.20.
2024.08.23.
2024.08.27.
2024.08.30.
2024.09.03.
2024.09.06.
2024.09.08.
2024.09.10.
2024.09.13.
2024.09.17.
2024.09.20.
2024.09.24.
2024.09.27.
2024.09.30.
2024.10.01.
2024.10.04.
2024.10.08.
2024.10.11.
2024.10.12.
2024.10.12.
2024.10.12.
2024.10.15.
2024.10.18.
2024.10.22.
2024.10.25.
2024.10.29.
2024.11.01.
2024.11.05.
2024.11.08.
2024.11.09.
2024.11.09.
2024.11.12.
2024.11.15.
2024.11.19.
2024.11.22.
2024.11.26.
2024.11.29.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.03.15. - 2024.11.30.
2024.03.15. - 2024.11.30.
2024.04.01. - 2024.08.20.
Találatok száma: 13
Szövés Nyíregyházán keddenként a Sóstói Múzeumfaluban

Szövés Nyíregyházán keddenként a Sóstói Múzeumfaluban 2024. április 16. (kedd)

Keddenként szövés foglalkozás a Sóstói Múzeumfaluban a Besztereci portán.

Kiemelt ajánlat
Teakóstoló a nyíregyházi Sóstó Múzeumfaluban

Teakóstoló a nyíregyházi Sóstó Múzeumfaluban 2024. április 19. (péntek)

Teakóstolás péntekenki napokon a Sóstói Múzeumfaluban a temetőcsősz házában.

Kiemelt ajánlat
Sóstói Múzeumfalu programok 2024. Események, rendezvények, foglalkozások

Sóstói Múzeumfalu programok 2024. Események, rendezvények, foglalkozások 2024. április 20. (szombat)

Nyílt nap cégek és vállakozások számára a Múzeumfaluban

Minden nap izgalmas élmények várnak a Sóstói Múzeumfaluban, ahol ÉLMÉNY A HAGYOMÁNY! A Sóstói Múzeumfalu Magyarország legnagyobb regionális szabadtéri néprajzi múzeuma szeretettel vár! A Sóstói Múzeumfalu rendezvényeinek legfőbb célja a paraszti kultúra bemutatása, népszerűsítése. Az év során tizenegy ...

Kiemelt ajánlat
Majális a Sóstói Múzeumfaluban Nyíregyházán 2024

Majális a Sóstói Múzeumfaluban Nyíregyházán 2024 2024. május 1. (szerda)

Falusi Majális a Múzeumfaluban május első napján. Falusi Majálisra invitáljuk az érdeklődőket 2024. május 1-én a Sóstói Múzeumfaluba. A család apraja-nagyja találhat kedvére való programot, hiszen a Sóstói Múzeumfaluban élmény a hagyomány! Hamisítatlan majális élmény a családoknak!

Kiemelt ajánlat
Falusi Pünkösd 2024. Pünkösdi Sokadalom, színes programok a Sóstói Múzeumfaluban

Falusi Pünkösd 2024. Pünkösdi Sokadalom, színes programok a Sóstói Múzeumfaluban 2024. május 19. (vasárnap) - 2024. május 20. (hétfő)

Májusban, régi szokás szerint hagyományos pünkösdi sokadalomra hívunk és várunk minden érdeklődőt a Sóstói Múzeumfaluba! Pünkösdöljünk együtt a Sóstói Múzeumfaluban! Felelevenítjük a pünkösdi hagyományokat, színes programokkal várjuk vendégeinket! Hívunk és várunk mindenkit, mert a Sóstói Múzeumfaluban ...

Kiemelt ajánlat
Szent Iván-éj a Sóstói Múzeumfaluban 2024. Varázslatos programok Szent Iván estéjén

Szent Iván-éj a Sóstói Múzeumfaluban 2024. Varázslatos programok Szent Iván estéjén 2024. június 23. (vasárnap)

Szent Iván éji program Nyíregyházán a Sóstói Múzeumfaluban! Június 23-ról 24-ére virradó éjszakát nevezzük Szent Iván éjének, ez az év legrövidebb éjszakája. A hiedelem szerint egy varázslatokkal teli éj, amikor bármi megtörténhet, akár a kívánságaink is teljesülhetnek. A fény és a sötétség mindig is ...

Kiemelt ajánlat
2024. augusztus 20. Nyíregyháza. Új Kenyér Ünnepe a Sóstói Múzeumfaluban

2024. augusztus 20. Nyíregyháza. Új Kenyér Ünnepe a Sóstói Múzeumfaluban 2024. augusztus 20. (kedd)

2024. augusztus 20-án Szent Istvánra emlékezve, az államalapítást méltatva az ÚJ KENYÉR ÜNNEPÉRE hívunk és várunk mindenkit a Sóstói Múzeumfaluba. Küldetésünknek megfelelően ezen rendezvényünk során is követjük a valamikori falu hagyományait, amikor is az aratás után Szent István-napra sütötték az új ...

Kiemelt ajánlat
Népi Ízek Fesztiválja 2024. Régi Magyarország ízei a nyíregyházi Sóstói Múzeumfaluban

Népi Ízek Fesztiválja 2024. Régi Magyarország ízei a nyíregyházi Sóstói Múzeumfaluban 2024. szeptember 8. (vasárnap)

Szeretettel hívjuk és várjuk látogatóinkat szeptember 8-án a Sóstói Múzeumfaluba, hiszen lesz itt számtalan érdekesség, mi szem-szájnak ingere. A RÉGI MAGYARORSZÁG ÍZEI gasztronómiai fesztiválunkon a nagyszerű főzőcsapatok már hajnalban benépesítik a Múzeumfalu portáit, hogy finomabbnál finomabb hagyományos ...

Kiemelt ajánlat
Gasztro fesztivál Nyíregyháza 2024

Gasztro fesztivál Nyíregyháza 2024 2024. szeptember 8. (vasárnap)

Régi Magyarország ízei

Élményekben és hagyományokban gazdag gasztronómiai eseményeket kínál a Sóstói Múzeumfalu, ahol ÉLMÉNY A HAGYOMÁNY!

Kiemelt ajánlat
A Magyar Népmese Napja Nyíregyházán a Sóstói Múzeumfaluban 2024

A Magyar Népmese Napja Nyíregyházán a Sóstói Múzeumfaluban 2024 2024. szeptember 30. (hétfő)

HOL VOLT, HOL NEM VOLT, VOLT A VILÁGON VALAHOL… Gyere velünk a SÓSTÓI MÚZEUMFALUBA, a népmesék világába 2024. szeptember 30-án!

Kiemelt ajánlat
1 2   
Találatok száma: 18
Csapatépítő Nyíregyháza, céges programok ideális helyszíne a Sóstói Múzeumfalu

Csapatépítő Nyíregyháza, céges programok ideális helyszíne a Sóstói Múzeumfalu 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Magyarország legnagyobb regionális szabadtéri múzeumában, a Sóstói Múzeumfaluban számtalan látnivaló mellett lehetőséget biztosítunk egyedi helyszínek bérlésére, illetve különleges céges programok, rendezvények lebonyolítására. Tájékozódjon honlapunkon nagyszerű lehetőségeinkről és keressen meg Bennünket, hogy ...

Kiemelt ajánlat
Esküvői fotózás Nyíregyházán, csodálatos helyszínek a Sóstói Múzeumfaluban

Esküvői fotózás Nyíregyházán, csodálatos helyszínek a Sóstói Múzeumfaluban 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Legyen egy időutazás részese a Sóstói Múzeumfaluban! Az egykori falusi hangulatot megidéző porták egyedi lehetőségeket és helyszíneket kínálnak az esküvői fotózáshoz, amely kitűnő esküvői emlék mindenki számára! Keressen Bennünket, hogy megfelelő, egyedi ajánlattal segíthessünk!

Kiemelt ajánlat
Gyerekzsúr Nyíregyházán, a gyönyörű család- és gyerekbarát Sóstói Múzeumfaluban

Gyerekzsúr Nyíregyházán, a gyönyörű család- és gyerekbarát Sóstói Múzeumfaluban 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Ezen a csodás helyszínen biztosan mindannyian jól érzitek majd magatokat! Forduljatok hozzánk bizalommal, hogy ötleteinkkel, egyedi ajánlattal segíthessünk egy felejthetetlen gyerekzsúr megszervezésében.

Kiemelt ajánlat
Lánybúcsú Nyíregyházán a Sóstói Múzeumfaluban

Lánybúcsú Nyíregyházán a Sóstói Múzeumfaluban 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Az egyik legideálisabb leánybúcsú helyszín a Sóstói Múzeumfalu, Magyarország legnagyobb regionális szabadtéri múzeuma! Keressen bennünket, hogy Önnek megfelelő, egyedi ajánlattal segíthessünk!

Kiemelt ajánlat
Magángyűjtemény kiállítás Nyíregyházán. Péchy-Kovács gyűjtemény a Sóstói Múzeumfaluban

Magángyűjtemény kiállítás Nyíregyházán. Péchy-Kovács gyűjtemény a Sóstói Múzeumfaluban 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

2008-ban Péchy Mária és férje, dr. Kovács Gyula önzetlenül a Jósa András Múzeumnak adományozták több mint 700 darabból álló gyűjteményüket. Ez a nagylelkű felajánlás az utóbbi évtizedek legnagyobb értékkel bíró tárgygyarapodása volt.

Kiemelt ajánlat
Nyíregyháza rendezvényhelyszín, terület bérbeadás programszervezéssel a Sóstói Múzeumfaluban

Nyíregyháza rendezvényhelyszín, terület bérbeadás programszervezéssel a Sóstói Múzeumfaluban 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Múzeumunk nem csupán látnivalót kínál, hanem kellemes, kulturált időtöltést is lehetővé tesz mindenki számára. Kisebb-nagyobb csoportoknak, baráti társaságoknak étkezési és programlehetőséget kínálunk hagyományos szabadtűzi vagy konyhai ételekkel. Zárt térben 120 főig, szabad téren 3-4 ezer főig tudunk ...

Kiemelt ajánlat
Nyíregyházi esküvőhelyszín a Sóstói Múzeumfaluban, tartsa esküvőjét Nyíregyházán!

Nyíregyházi esküvőhelyszín a Sóstói Múzeumfaluban, tartsa esküvőjét Nyíregyházán! 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Tartsa nálunk esküvőjét a festői Múzeumfaluban Nyíregyházán! Helyet adunk meghitt családi esküvőknek, ebédeknek, az azokat kísérő, fogadásoknak. Hazánk legnagyobb regionális szabadtéri néprajzi múzeuma a mai Szabolcs-Szatmár-Bereg megye földrajzi és néprajzi tájegységeinek megfelelő csoportosításban egy ...

Kiemelt ajánlat
Népi játékok és készítésük Nyíregyházán a Sóstói Múzeumfaluban

Népi játékok és készítésük Nyíregyházán a Sóstói Múzeumfaluban 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Népi játékok- ördöglakat vagy rongybaba készítés, udvari játékok kipróbálása Nyíregyházán a Múzeumfaluban! Három programot kínálunk, annak megfelelően összeállítva, hogy az agytekervények megmozgatására, kézműveskedésre vagy ügyességi versenyre vágyik.

Kiemelt ajánlat
Népi ékszerkészítés a Sóstói Múzeumfaluban

Népi ékszerkészítés a Sóstói Múzeumfaluban 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

„Lánc, lánc, eszterlánc…” népi ékszerkészítés foglalkozás a Sóstói Múzeumfaluban. Foglalkozásunk az ékszerkészítés egyszerűbb technikáival szeretné megismertetni a résztvevőket.

Kiemelt ajánlat
Születésnap Nyíregyházán, ünnepelje születésnapját a Sóstói Múzeumfaluban

Születésnap Nyíregyházán, ünnepelje születésnapját a Sóstói Múzeumfaluban 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Magyarország egyik legnagyobb regionális szabadtéri múzeumában, a Sóstói Múzeumfaluban a számtalan látnivaló mellett lehetőséget biztosítunk születésnapi eseményének lebonyolításában. Tájékozódjon honlapunkon nagyszerű lehetőségeinkről és keressen meg bennünket, hogy Önnek megfelelő, egyedi ajánlattal ...

Kiemelt ajánlat
1 2   
Találatok száma: 33
Szállásfoglalás, ajánlatkérés közvetlenül a szálláshelyek elérhetőségein!

Ikonik Spa Panzió**** Nyíregyháza

Ikonik Spa Panzió**** Nyíregyháza

Tapasztalja meg a kifinomult eleganciát Nyíregyházán! Élvezze igényes szállásunk kényelmét, panziónkban feltöltődhet Nyíregyháza szívében. Szeretettel várjuk!

Szállásfoglalási lehetőség
Kiemelt partner
Barbizon Hotel Nyíregyháza Sóstófürdő

Barbizon Hotel Nyíregyháza Sóstófürdő

Nyíregyháza büszkesége a város üdülőövezetének, egyszersmind „tüdejének” számító Sóstó-gyógyfürdő. A strand közvetlen szomszédságában, 1000 négyszögöles parkban, igazi „barbizoni” hangulatot idéz Nyíregyháza legextravagánsabb szállodája, a Hotel Barbizon.

Bihari Lovas Panzió

Bihari Lovas Panzió

A Bihari Lovastanya egész évben vendégei rendelkezésére áll. 20-30 fő részére tudnak kényelmes fekvő helyet biztosítani vályogból kőből és fából épül vendégházainkban.

Blaha Panzió és Étterem Nyíregyháza

Blaha Panzió és Étterem Nyíregyháza

A várostól elválasztó tölgyeserdő szélén, a tótól 50 méterre található, családias hangulatú panzió. A szállás közvetlenül a Sóstói tó partján, illetve Európa egyik leglátogatottabb állatkertje, a Nyíregyházi Állatpark szomszédságában fekszik!

Európa Hotel és Étterem Nyíregyháza

Európa Hotel és Étterem Nyíregyháza

Szállodánk Szabolcs-Szatmár-Bereg megye székhelyén, Nyíregyházán a Hunyadi u. 2. szám alatt található. Elhelyezkedése igen kedvező, hisz az M3 autópálya Nyíregyháza-Dél kijáratától 7 km-re, illetve a városközpontban helyezkedik el. Szállodánk igen könnyen megközelíthető mind gépjárművel, mind tömegközlekedési ...

Gabriel Apartmanház

Gabriel Apartmanház

A panziónk Nyíregyháza- Sóstó üdülőövezetben, a strandtól 600 méterre található. Sóstó a vizek szerelmeseinek is kikapcsolódást kínál. Panziónk családias környezetben, parkosított udvarral, zárt parkolóval áll a kedves vendégek rendelkezésére napi 24 órában.

Hotel Aventinus**** Nyíregyháza Sóstógyógyfürdő

Hotel Aventinus**** Nyíregyháza Sóstógyógyfürdő

Szállodánk Nyíregyháza- Sóstógyógyfürdő szívében található, kb. 5 km-re a városközponttól. 20 kétágyas szobával, 5 db háromágyas szobával 3 db lakosztállyal és 1 db mozgáskorlátozottak részére kialakított szobával rendelkezünk. Az épület nemcsak a jelenlegi formájában szemet gyönyörködtető, további ...

Hotel Dzsungel**

Hotel Dzsungel**

Páratlan, semmihez sem hasonlítható körülmények közé kerül az a vendégünk, aki a Nyíregyházához közeli Sóstógyógyfürdőn álló Hotel Dzsungelt választja pihenő-helyéül. Szállodánk a Nyíregyházi Állatparkban áll, ötezer kisebb-nagyobb lakótárs él a hotel közvetlen szomszédságában, így korántsem legenda, hogy ...

Hotel Pagony**** Nyíregyháza

Hotel Pagony**** Nyíregyháza

A Hotel Pagony Nyíregyháza közvetlen szomszédságában, a 4-es főút mellett, jól megközelíthető helyen, mégis tökéletesen nyugodt környezetben, 55 hektáros Pagony Rekreációs és Szabadidőparkban fekszik.

Hunguest Hotel Sóstó Nyíregyháza

Hunguest Hotel Sóstó Nyíregyháza

A Hunguest Hotels lánchoz tartozó Hunguest Hotel Sóstó Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn épült, 9 ezer négyzetméter alapterületű, 123 szobás, négycsillagos superior szálloda a megyeszékhely egyik legkomplexebb szolgáltatást nyújtó szállodája. A szálloda a közvetlenül mellette található AQUARIUS Élmény- és ...

1 2 3 4   
Találatok száma: 22
Asztalfoglalás, bejelentkezés közvetlenül a vendéglátóhelyek elérhetőségein!

Eperjes Étterem

Eperjes Étterem

Éttermünk megújult környezetben várja régi és új vendégeit, magyaros, házias ízekkel, tájjellegű ételek kínálatával. Hetente változó napi menünket, kedvező áron, kínáljuk gyors és színvonalas kiszolgálással. Specialitásaink, közé tartozik az ízletes csülöktál, valamint hidegtálaink.

Görömbei Cukrászda

Görömbei Cukrászda

Legyen születésnap, névnap, ballagás, diplomaosztó, esküvő, keresztelő, elsőáldozás, nálunk minden alkalomra található dísztorta.

Krúdy Vigadó Nyíregyháza

Krúdy Vigadó Nyíregyháza

A Krúdy Vigadó 2003-ban újonnan felújított szecessziós épülete Nyíregyháza-Sóstófürdő központjába, festői környezetbe, Sóstói tóra néző legszebb fekvésű, nemzetközileg is elismert Vendéglátó és Rendezvényközpontjában várjuk Önt és kedves vendégeit. A Krúdy Terasz 800 négyzetméteren 300 fő ...

Mokka Cukrászda Nyíregyháza

Mokka Cukrászda Nyíregyháza

Helyben készített sütemények, marcipán termékek, gazdag tortaválaszték, helyben főzött fagylalt, kávékülönlegességek Nyíregyházán.

Sziklakert Étterem Panzió Nyíregyháza

Sziklakert Étterem Panzió Nyíregyháza

Éttermünk 110 fő, a különtermünk 30 fő, a rönkfából épített fedett teraszunk 50 fő befogadására alkalmas. A panziónk 10 szobával áll vendégeink rendelkezésére. A gépkocsiknak zárt udvaros parkolót tudunk biztosítani. Éttermünk á la carte-os , menüs és rendezvényes vendéglátást is szolgáltat.

Tara Hotel és Étterem

Tara Hotel és Étterem

A Tara Hotel és Étterem a csodás Sóstón található, a Fürdő és a Berenát utca sarkán, a Parkfürdőtől 200 méterre. A szálloda az elmúlt 15 évben családok és üzleti vendégek számára egyaránt kedvelt szálláshellyé vált, köszönhető ez kiváló éttermének is, mely szeretettel várja az oda betérőket.

Tirpák Csárda

Tirpák Csárda

Éttermünkben egész évben szeretettel várjuk kedves vendégeinket 10-22 h-ig, ahol kisebb esküvőket és családi rendezvényeket is lebonyolítunk 200 főig!

Anno 1366 Középkori Étterem

Anno 1366 Középkori Étterem

Hangulatos, korhű, középkori lovagi étterem Nyíregyházán.

Borostyán Vendéglő Nyíregyháza

Borostyán Vendéglő Nyíregyháza

Családias környezetben, barátságos kiszolgálással, házias ízekkel várjuk kedves vendégeinket. Különtermünkben családi, baráti, céges rendezvények lebonyolítását vállaljuk.

Celentano Pizzéria Nyíregyháza

Celentano Pizzéria Nyíregyháza

Felejthetetlen ízek a megújult Celentano Pizzériában. Gyere el és kóstold meg pizzáinkat, frissen sültjeinket vagy ízletes leveseinket. Itáliai hangulatot idéző éttermünkben, eredeti olasz receptek alapján készítjük el kedvenc pizzáját.

1 2 3   
Kapcsolódó témák:

Kiemelt ajánlatok

Szövés Nyíregyházán keddenként a Sóstói Múzeumfaluban Szövés Nyíregyházán keddenként a Sóstói Múzeumfaluban
  • Nyíregyháza
2024. április 16. (kedd)
Teakóstoló a nyíregyházi Sóstó Múzeumfaluban Teakóstoló a nyíregyházi Sóstó Múzeumfaluban
  • Nyíregyháza
2024. április 19. (péntek)

Figyelmébe ajánljuk!

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
Megadott intervallumban:
-tól
-ig