Tordas Tájház

Története

A falu helye már az ősidőkben lakott volt. Kőkorszaki emberek, eraviszkok, hunok, avarok és rómaiak lakták.
Tordas első okmánya 1235-ből keletkezett, amikor II. András király engedélyt adott Salter vitéznek, hogy Tordas birtokát eladhassa Ugrin kalocsai érsek öccsének, Csák Miklósnak. A XIV századi falu lakóhelye a nyugati domb enyhe lejtőin (a mai temető felett) helyezkedett el.
A törökök 1580 és 1619 között elpusztították a falut. Csaknem 100 évig pusztaság volt, helyén csak az ősi templom romjai maradtak meg.

A Sajnovics család 1687-ben kapott birtokmegerősítő okmányt és Sajnovics Mátyás új falut alapított.
Unokája volt a híres Sajnovics János jezsuita szerzetes, aki bizonyította a finnugor nyelvrokonságot, rendtársával Hell Miksával a legpontosabban mérte meg és számította ki a nap és a hold távolságát, és még sok tudományban jeleskedett.
A törökök kiűzése után megindult telepítő vándorlás során először Pállfy gróf szökött vagy szöktetett jobbágyai, legnagyobb részt magyarok települtek vissza. A jobbágyok, zsellérek, nincstelenek nevei alapján véleményezhetjük, hogy a Pozsony vármegyéből érkezett első telepesek főként magyar, tót és német származásúak voltak.
A Rákóczi szabadságharc alatt a falu ismét elnéptelenedett. 1708-ban a szomszéd Gyúró község majorjában, Gyúró-majorban volt a császári hadsereg parancsnokának, Heister generálisnak a főhadiszállása. Így nem csak Gyúró, hanem Tordas és Káloz települések is a harcok fősodrába kerültek
A földbirtokos Sajnovics családnak gondoskodni kellett a lakosok pótlásáról, ezért 1711-12-ben hozattak a felvidékről (Nyitrából) embereket, akik többségében már tótok voltak. A felvidékről hozott tótok általában evangélikusok voltak, ezért 1713-ban megalakul a tordasi evangélikus egyházközség és választottak maguknak lelkészt, Benedikty Pál személyében.
A falu újratelepítésének első dokumentuma az 1713-ban írt úrbéri szerződés, melyben megtaláljuk a falu gyors betelepülésének az okát, fejlődésének és vallásszabadságának garanciáját. Sajnovics a szerződés hetedik pontjában - majdnem hetven évvel megelőzve II. József türelmi rendeletét - vallási szabadságot biztosított a letelepedőknek. Szó szerint a következőket írta: "Vallásokon levő prédikátort szabadon tarthatnak maguknak, és tőlem a legkisebb háborgatása sem lészen". Ez indította a szinte egészében evangélikus telepeseket, hogy sok-sok munkával felépítsék a falut és otthont teremtsenek maguknak.
A levéltári anyagokban megtalálható összeírásokban újabb és újabb tót nevek bukkannak elő, ami azt jelenti, hogy a felvidékről mindig érkeztek új betelepülők.
A főváros közelsége, a fővárosi élettel való egyre szorosabb kapcsolat, a XX. század változásai teljes mértékben átalakították a települést.
Tordas ma már csak gyökereiben szlovák (tót), hiszen Kárpát-medence minden tájáról érkeztek új „bevándorlók”. Szent István szavaival; az itt élő emberek a faluba érkező új jövevényeket jóakaratúan gyámolította és becsben tartotta, hogy itt szívesebben tartózkodjanak.
Egy néprajzi emlékház, egy gyűjtemény, egy múzeum megteremtése nem új keletű gondolat volt a tordasi lokálpatrióták fejében. Már a HANGYA Szövetkezeti mozgalom helyi vezetői is gondoltak erre, tervük azonban sok más jó tervvel együtt, nem valósult meg. Az 1970-es években újra felvetődött egy múzeum kialakítása, de legkorábban a rendszerváltást követő 90-es évek közepétől kezdődött el a helytörténeti anyag gyűjtése, a majdani kiállítóhely számára.
A helyi önkormányzat anyagi lehetőségei miatt nem tudott olyan lakóházat vásárolni, amely alkalmas lett volna egy Tájház kialakításához. Ezzel azonban időt vesztett, így a jellegzetes tordasi tót parasztházak eltűntek (lebontották, átalakították őket).
Éppen ezért az utolsó 1890-es években épült parasztház, valamint a TORDAS, a BALOG ELEMÉR SZÖVETKEZETI MINTAFALU című HANGYA kiadványban szereplő 1760-1800 táján épült ház lett a tervező etalonja a „tót” parasztház rekonstrukciós tervének.

E terv alapján az Értékmegőrző Egyesület a falu lokálpatrióta lakóival, azok anyagi, szellemi támogatásával megépítette és 2010. szeptember 25-én a közönség számára ünnepélyesen átadta a Tájházat.
A tót paraszti ház két szobából állt, középen a pitvar és a konyha helyezkedett el. A lakóház folytatásában a kamra, pince lejáró, istálló, majd a fészer, benne ólakkal, következett. A porta a szérűvel, udvarral és kis konyhakerttel zárult.

A házak kivétel nélkül nyeregtetősek voltak, falazatuk sárból készült, kisméretű ablakokkal, rajtuk zsalugáterrel.
Az első szoba, egy generációs család esetében, volt a tiszta szoba, míg a hátsó szoba szolgált hálóhelyül. Két generációs család esetében az első szobában az öregek laktak, a hátsó szobában a fiatalok, majd később ez a helyzet változott. A szobák padozata hajópadló és döngölt földpadló (mázolva).
A konyha kicsi volt, a jellegzetes szabadkémény meghatározta a kemence, a beépített kályha elhelyezkedését. A konyha dísze a fazekas polc volt, amelyet a szabadkémény mestergerendájára helyeztek. Erre a fazekasok által készített szép, vagy kevésbé ízléses tányérokat, cserépedényeket helyeztek el.

A ház falait kívül belül fehérre meszelték, a plafon deszkáit kékfestővel kékre mázoltak.
Tájházunkat két szoba, a pitvar és a konyha, valamint egy fészert alkotja.

Az összegyűjtött bútorok, eszközök szerszámok a XX. század első harmadából származnak, néhány eszköz a XIX. századból való.

Bárhonnan is kerültek ide, bárkik is voltak tehát a település benépesítői, elődeink, a tordasi táj, a közösen kialakított életforma hatásai következtében a falu teljesen átalakult magyar faluvá. E TÁJHÁZ azonban elődeink, őseink ránk hagyományozott kultúráját őrzi.

Ebben az épületben, a tárgyakon keresztül őrizzük őseink emlékét, hagyatékát azzal, hogy ezt kötelesek vagyunk másokkal is megosztani.

Nyitva: Május 1-től szeptember 31 minden szombaton, vasárnap és ünnepnap

Forrás: Tordas Értékmegőrző, Kulturális Egyesület