Nyereményjáték
Játsszon és nyerjen!
Wosinsky Mór Megyei Múzeum
Hotel Szieszta Sopron - Várjuk a Lövérekben
KeSzeCsüSzoVa
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Wosinsky Mór Megyei Múzeum

A múzeumot Wosinsky Mór alapította, az ő nevét viseli ma az intézmény. Wosinsky tanulmányainak befejezése után katolikus papként több Tolna megyei településen működött. Lengyel község jelentős fordulópont volt életében, mert itt bukkant az ún. „török sáncon” egy olyan hétezer éves neolitikus kultúra nyomaira, melyet azóta a régészeti szakirodalom a `lengyeli kultúra` elnevezéssel tart számon. Kutatásainak fő támogatója a helyi földbirtokos, gróf Apponyi Sándor volt.

További információk

Info:


Wosinsky Mór számos hazai és külföldi expedíciója során olyan nagy értékű, elsősorban régészeti anyagot gyűjtött össze, melynek elhelyezését már nem tudta megoldani. Ekkor határozta el Apponyival együtt, hogy megalapítja Tolnavármegye múzeumát. Az első kiállítás a millennium évében, 1896-ban nyílt meg az akkor megépült szekszárdi főgimnázium néhány termében. Ahogy azonban a termek folyamatosan átvették rendeltetésüknek megfelelő funkciójukat, egyre sürgetőbbé vált egy önálló múzeum létrehozása. Wosinsky a kor már ismert, neves építészeit, Herzog Fülöpöt és Schickedanz Albertet kérte fel a múzeum épületének megtervezésére, akik nevéhez már olyan épületek tervezése fűződött, mint a budapesti Szépművészeti Múzeum vagy a Műcsarnok. Wosinsky áldozatos munkájának köszönhetően 1902-ben végre megnyithatta kapuit az impozáns neoreneszánsz stílusú múzeumpalota, melynek érdekessége, hogy a megyei múzeumok közül az egyetlen olyan épület, amely eredetileg is múzeumi célokra épült.

Az intézményben jelenleg négy állandó kiállítás várja a látogatókat. A földszinti régészeti kiállítás az őskortól a kora Árpád-korig mutatja be Tolna megye történetét. Az emeleten a Megelevenedett képek - egy kisváros a századfordulón címet viselő helytörténeti kiállítás kapott helyet. A tárlaton jelképes sétával Szekszárd kelet-nyugati irányú tengelyén haladhatunk végig, olyan nevezetességek, épületek, műemlékek között, melyeket annak idején a városunkba látogatók is megcsodálhattak. Szintén itt, az emeleten tekinthető meg új, állandó kiállításunk is.

A régész, múzeumalapító igazgató, bibliofil tudós pap munkásságának állít emléket a múzeum előtt elhelyezett bronz mellszobor, amely Farkas Pál szobrászművész munkája. Az alkotást nagyméretű római oltárkövek veszik körül, melyek a Szekszárdtól mintegy 50 km-re lévő Bölcske község határából, a Duna medréből kerültek elő.

2016.01.01 - 2016.12.31
Hétfő: -
Kedd: 10:00 - 17:00
Szerda: 10:00 - 17:00
Csütörtök: 10:00 - 17:00
Péntek: 10:00 - 17:00
Szombat: 10:00 - 17:00
Vasárnap: 10:00 - 17:00


2016.12.07. Wosinsky Mór Megyei Múzeum programok 2016 Szekszárd
Varródoboz - karácsonyi készülődés
2016.12.08. Wosinsky Mór Megyei Múzeum programok 2016 Szekszárd
Évzáró est a főiskola éttermében
2016.11.29. - 2016.12.14. Szekszárdi kiállítások 2016
Nők kékben családbarát fotókiállítás
2016.12.10. Wosinsky Mór Megyei Múzeum programok 2016 Szekszárd
Advent a múzeumban családi hétvége
2016.12.12. Wosinsky Mór Megyei Múzeum programok 2016 Szekszárd
MÚZEUMI MOZAIK. Képek, filmek, események sorozat - Garamvölgyi István egyesületi tagunk úti beszámolója Törökországról
2016.12.13. Wosinsky Mór Megyei Múzeum programok 2016 Szekszárd
Liszt Ferenc Pedagógus Kórus adventi hangversenye
2016.12.13. Wosinsky Mór Megyei Múzeum programok 2016 Szekszárd
Luca nap a Vármegyeházán
2016.12.14. Wosinsky Mór Megyei Múzeum programok 2016 Szekszárd
Kedvenc témám - Honismeret a Múzeumban előadássorozat: Tálosi Zoltán - Újabb adalékok Tolna megye második világháborús légieseményeihez
2016.12.14. Wosinsky Mór Megyei Múzeum programok 2016 Szekszárd
Vármegyeházi Esték - Adventi hangverseny
2016.11.16. - 2017.02.26. Szekszárdi kiállítások 2016
Garay Emlékév: „Ló a lelke…” Garay Ákos a lovak és huszárok festője
2017.01.11. Wosinsky Mór Megyei Múzeum programok 2016 Szekszárd
Kedvenc témám - Honismeret a Múzeumban előadássorozat: Dr. Frey Dóra - A Holocaust Bonyhádon
2017.01.25. Wosinsky Mór Megyei Múzeum programok 2016 Szekszárd
MÚZEUMI ESTÉK: Szétszakadt országok - szétesett birodalmak - Bebesi György: A peresztrojka. Kísérlet egy diktatúra demokratizálására és következménye: a Szovjetunió széthullása
2017.02.08. Wosinsky Mór Megyei Múzeum programok 2016 Szekszárd
Kedvenc témám - Honismeret a Múzeumban előadássorozat: Czövek Attila - Avar vasolvasztó telepek Tolna megyében
2017.02.22. Wosinsky Mór Megyei Múzeum programok 2016 Szekszárd
MÚZEUMI ESTÉK: Szétszakadt országok - szétesett birodalmak - Vitári Zsolt: Szeretem Németországot. Annyira szeretem, hogy megelégedésemre szolgál hogy mindjárt kettő is van belőle.
2016.09.01. - 2017.06.15. Múzeumi foglalkozások gyerekeknek a szekszárdi Wosinsky Mór Megyei Múzeumban
2017.03.08. Wosinsky Mór Megyei Múzeum programok 2016 Szekszárd
Kedvenc témám - Honismeret a Múzeumban előadássorozat: Pongrácz Gábor - Adalékok Bölcske egyháztörténetéből
2017.03.29. Wosinsky Mór Megyei Múzeum programok 2016 Szekszárd
MÚZEUMI ESTÉK: Szétszakadt országok - szétesett birodalmak - Hornyák Árpád: A második Jugoszlávia felbomlása
2017.04.12. Wosinsky Mór Megyei Múzeum programok 2016 Szekszárd
Kedvenc témám - Honismeret a Múzeumban előadássorozat: Tehetséges diákok előadásai
2017.05.10. Wosinsky Mór Megyei Múzeum programok 2016 Szekszárd
Kedvenc témám - Honismeret a Múzeumban előadássorozat: Ódor János Gábor - Besenyő temető Kajdacson

Kapcsolatfelvétel, elérhetőségek ◄ Vissza

Partnereink: Interticket - jegy.hu Observer