Ajánlott programok
Sokéves hagyománya van már annak, hogy a Pannonhalmi Főapátság középkori temploma hangversenyeknek ad otthont. Ez egészen az utóbbi időkig szinte kizárólag orgona- és kóruskoncertekre korlátozódott, pár éve azonban egyre gyakrabban kerül sor zenekari és kamarazenekari művek előadására is. A műsorválasztást kezdettől fogva az igényesség és a kortárs zene iránti érdeklődés jellemezte. Az "Arcus temporum" zenei fesztivál lényegében a már meglévő gyakorlatot szeretné szervezett formában a nagyközönség számára is elérhetővé tenni. Ahogy az elnevezés mutatja, a fesztivál elsődleges törekvése bizonyos "időívek" megrajzolása a zenében. Ugyanúgy, ahogy a középkori templom ívei összekötik a tér egyes pontjait, itt is minden koncert szeretne ívet húzni a zenetörténeti idő távoli pontjai közé, régit és újat egymás mellé állítani. De nem az esetlegesség, hanem sokkal inkább az összetartozás okán, amely minden egyes esetben a párbeszédre és egymás kölcsönös értelmezésére épül.
Kortárs zene, színház, képzőművészet, film
Az Arcus Temporum Pannonhalmi Művészeti Fesztivál 2004-ben indult és minden évben augusztus végén várja azokat, akiket érdekel a kortárs zene, a képzőművészet, a film és azok a kísérletek, amelyek manapság a színházi életben zajlanak.
A fesztivál zenei programjában az összes koncerten két zeneszerző művei szerepelnek: egy klasszikusé és egy olyan vezető kortárs zeneszerzőé, akit évről évre vendégül is lát a fesztivál. Így volt az Arcus Temporum vendége: Sofia Gubaidulina, Valentin Silvestrov, Salvatore Sciarrino, Bent Sørensen, Giya Kancheli és 2010-ben pedig Beat Furrer.
A fesztivál szervezői arra törekszenek, hogy a különböző művészeti ágak és produkciók egységes kompozícióvá, ennek nyomán pedig intenzív élménnyé és tapasztalattá váljanak mindazok számára, akik ellátogatnak Pannonhalmára.
Az Arcus Temporum az utóbbi években egyre szorosabban együttműködik a pozsonyi Konvergencie Fesztivállal
Időpont, nyitva tartás
| 2012. augusztus 24. /péntek/ - 2012. augusztus 26. /vasárnap/ | |||
Elérhetőségek
| Telefonszám: | [Megnézem a számot...] |
| Mobil: | [Megnézem a számot...] |
| Honlap: | http://www.arcustemporum.hu/ |
| E-mail: | [Megnézem az e-mail címet...] |
| Facebook: | http://www.facebook.com/ArcusTemporum |
| Cím: | Pannonhalma, Pannonhalmi Főapátság |
| Megnézem a térképen |





























