A VERSENYSOROZATRÓL – RÖVIDEN
Az első megmérettetés 1981-ben az USA-ban került megrendezésre. Jelenleg számos kontinensen rendeznek versenyeket. Minden erőpróba versenyszámok sorozatából áll, melyek több nap alatt bonyolódnak le. Európában 2011-ben 7 helyszínen rendeznek versenyeket. Az angliai Silverstone-ban, a németországi Hockenheimben, Ausztriában Melkben, az olasz Firoranóban, az oroszországi Moszkvában, a spanyol Catalunyában, illetve Magyarországon, a Győr-Gönyűi Kikötőben. Mindegyik esemény egy-egy állomása az összetett világbajnokságnak.
A Formula Student alapvetően konstruktőri megmérettetés. A hangsúly elsősorban az alkalmazott módszereken, a felhasznált technikákon, a csapatmunkán, s a statikus versenyszámok során az elődásmódon van. A gyorsaság, a fej-fej melletti versenyzés némileg háttérbe szorul, a végeredmény összetett pontszámítási szisztéma alapján alakul ki.
A versenysorozat célja, hogy a résztvevő csapatok megtervezzenek és létrehozzanak egy autót, majd versenyezzenek vele. Hogy sikert érjenek el, úgy kell szervezniük a gyártási folyamatot, mintha egy valódi cég alkalmazottai lennének. Hogy mindez megfelelő módon működhessen, elengedhetetlen, hogy valósághű gazdasági, technikai csapathátteret hozzanak létre.
A versenyre kizárólag a felsőoktatásban tanuló diákok nevezhetnek. A csapatok viszont nem csupán mérnökhallgatókból állnak. Ahhoz, hogy a fent említett complex cél elérhető legyen más területekről érkező: marketinges, jogi, üzleti tudással rendelkező csapattagokra is szükség van.
Időpont, nyitva tartás
| 2012. augusztus 1. /szerda/ - 2012. augusztus 31. /péntek/ | |||
Elérhetőségek
| Cím: | Győr, Gönyűi Kikötő |
| Megnézem a térképen |
További ajánlatok
Győr
Események
Találatok száma: 31
Fesztivál (11)
DumDum Győr 2012. Elektronikus Zenei Fesztivál
Streetball Fesztivál Győrben 2012
Ünnepi Könyvhét és Gyermekkönyvnapok Győrben
Magyar Táncfesztivál. A táncművészet legnagyobb ünnepe Győrben
Barokk Esküvő 2012 Győr
Vaskakas Bábszínház műsora. 2012. évi bábelőadások, matinék Győrben, és más városokban
Gyárlátogatás Audi. Ingyenes gyárlátogatások Győrben munkatársainknak és az érdeklődőknek
Győri programajánló. 2012. évi rendezvények, fesztiválok, események, programok
Győri fesztiválok. 2012. évi fesztivál programok Győrben
Győri programok. 2012. évi rendezvények, fesztiválok, események
Kóstolás, főzés (1)
Győri Bornapok 2012. Bor-, Borlovag és Gasztronómiai Fesztivál
Kultúra, művelődés (10)
Kismegyeri Történelmi Lovas- és Hadijáték
Magyar Alkalmazott Matematikai Konferencia
Győrkőcfesztivál 2012
Vaskakas Ünnepi Játékok 2012 Győr
Magyar Könyvtárosok Egyesülete Vándorgyűlés 2012
Hungarian Baja 2012. Terep-Rallye Országos Bajnokság Győrben
Formula Student Hungary. 2012. évi verseny Győrben
Ünnep, jeles nap (1)
Szent László Napok 2012 Győr. Régmúlt korokat felidéző időutazás a hajdani királyi városban
Programok
Találatok száma: 21
Család, gyerekek (2)
Természetvédelem a gyakorlatban. Mentőközpont és állatmentőhely a győri Xantus János Állatkertben
Vaskakas Bábszínház műsora. 2012. évi bábelőadások, matinék Győrben, és más városokban
Csoportos, céges (1)
Gyárlátogatás Audi. Ingyenes gyárlátogatások Győrben munkatársainknak és az érdeklődőknek
Eszem-iszom (1)
Győri Bornapok 2012. Bor-, Borlovag és Gasztronómiai Fesztivál
Formula Student Hungary. 2012. évi verseny Győrben
DumDum Győr 2012. Elektronikus Zenei Fesztivál
Ünnepi Könyvhét és Gyermekkönyvnapok Győrben
Vaskakas Ünnepi Játékok 2012 Győr
Győri Reneszánsz és Barokk Hét 2012
Természetvédelem a gyakorlatban. Mentőközpont és állatmentőhely a győri Xantus János Állatkertben
Ünnep, hagyomány (1)
Barokk Esküvő 2012 Győr
Szolgáltatók
Találatok száma: 156
Szállásadók (34)
Wellness. Fitness. Gyógyászat. Fizioterápia. Konferencia. Rendezvény.
Fitness. Szauna. Szolárium. Masszázs. Fogászati ellátás. Biliárd. Kerékpárkölcsönzés. Kisebb konferencia. Tréning. Bankett. Fogadások. Családi ünnep.
Termál- és Élményfürdő. Családi és vállalati rendezvények. Esküvő. Konferencia. Tréning. Kerékpártúra.
Vendéglátók (26)
Hastánc tábor. Sporttábor: teke, lengőteke, asztalitenisz, tenisz, tollaslabda, streetball (utcai kosárlabda).
Utazási irodák (18)
Kultúrhelyek (31)
Rendezvényszervezés. Művészeti csoportok. Színházi előadások. Zenei programok. Koncertek. Előadások. Gálaestek.
Programszervezők (12)
Gitár és művészeti klub, íjász sport és szabadidő klub. Gitár táborok.
Esküvő- és rendezvényszervezés. Családi rendezvények. Party service. Catering. Magán és céges partyk.
Kenubérlés, szervezett túrák, vízi eszköz kölcsönzés, hajóépítés és javítás, használt hajó adás-vétel.
Programhelyek (25)
Wellness. Bowling. Fitness terem. Masszázs. Spa.
Hastánc tábor. Sporttábor: teke, lengőteke, asztalitenisz, tenisz, tollaslabda, streetball (utcai kosárlabda).
Vízisí. Wakeboarding. Strand. Céges rendezvények. Családi rendezvények. baráti összejövetelek.
Fürdők (1)
Együttesek (1)
Gitár és művészeti klub, íjász sport és szabadidő klub. Gitár táborok.
Erdei iskola, nyári tábor, vetélkedők., versenyek.
Tanfolyamtúrák. Vitorlásoktatás. Tengeri vitorlás jogosítványok megszerzése. Outdoor programok. Csapatépítés. Vitorlástúrák. Tengeri vitorlázás. Vitorlásversenyek. Vitorlástúrák. Versenyszervezés.
Szolgáltatások (4)
Vállalkozások (1)
Motoros sétarepülés. Vitorlázó sétarepülés. Oktatás. Ejtőernyőzés. Sárkányrepülés.






