A minden év február utolsó vasárnapján tartott Idegenvezető Világnap immár 11 éves hagyománnyal rendelkezik Budapesten. Idén 9. alkalommal szervezi a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, ill. idegenvezetői ezt a főváros turisztikai életében kiemelkedő eseményt, amelyen idegenvezetőink bemutatják fővárosunk nevezetességeit, közúton, vízen, kerékpáron, valamint sétákon és tematikus vezetéseken keresztül. A programsorozat ráirányítja figyelmünket Budapestre, a fővárosunkat megismerni vágyók számára pedig megmutatja azokat a szépségeket és titkokat, történelmi színhelyeket, amelyek mellet nap, mint nap elsietünk.
Idén is bemutatjuk az újdonságokat az utazásszervezőknek, a turizmusban résztvevő vállalkozások, önkormányzatok képviselőinek, polgárainknak, gyermekeknek. Szervezünk városnézést a segítséggel élőknek: látássérülteknek, siketeknek jeltolmács segítségével, mozgássérülteknek, értelmi fogyatékosoknak és hátrányos helyzetűek számára is.
A túlnyomó részben ingyenes programok között autóbuszos és hajós városnézés, tematikus séták, kerékpáros és bringóhintós városnézések mellett kiállítások és előadások is helyet kapnak.
Mindez nem valósulhatna meg a Magyar Turizmus Zrt. segítsége, illetve idegenvezetőink áldozatos, önzetlen munkája nélkül, akik mind a programszervezést, mind a vezetéseket társadalmi munkában vállalták.
Amennyiben előzetes regisztrációhoz kötött a részvétel, azt a programban külön jelezzük.
Tervezett program:
2012. február 24. péntek
10.00 Mit hoz az újév hazánk turizmusának? című konferencia
Megnyitó: Szatmáry Kristóf, a BKIK elnöke
2012. évi várható kilátások a magyar idegenforgalomban
Előadó: Horváth Gergely vezérigazgató, Magyar Turizmus Zrt.
A készülő turizmus törvény, a Széchenyi Pihenőkártya és az Erzsébet kártya
Előadó: dr. Nemes Andrea, főosztályvezető, NGM Turisztikai és Vendéglátóipari Főosztály
Szálláshelyek és utazási irodák kapcsolata az idegenvezetéssel
Előadó: Kundi Viktória, főiskolai tanár, Kodolányi János Főiskola, Turizmus tanszék
Idegenforgalom a fővárosi közlekedés tükrében
Előadó: Vitézy Dávid vezérigazgató, BKK
Moderátor: Szatmáryné Jähl Angéla, a BKIK Turizmus, Vendéglátás Osztály elnöke
Helyszín: BKIK székház, VI. emelet, Baross terem (1016 Budapest, Krisztina krt. 99.)
13.00 óra: Megemlékezés Baross Gábor (1848-1892) halálának 120. évfordulóján
- emléktábla koszorúzás
- a Keleti pályaudvar ipartörténeti, képzőművészeti elemeinek a bemutatása
B.Tóth Klára, a Lotz-terem restaurátora közreműködésével
Találkozó: Baross-szobor (Keleti pályaudvar parkolója)
Vezeti: Millisits Máté művészettörténész
13.15 óra: „Jövőépítő iskolák a Józsefvárosban I.”
Találkozó: Budapest VIII. kerület, Gutenberg tér
Vezeti: Csenkey Éva művészettörténész
14.30 óra: Séta a Pál utcai fiúk nyomán
Találkozó: a Kálvin téri református templom főbejárata előtt
Vezeti: Kiss Ádám idegenvezető
Regisztráció: a +3670 212 1288 telefonszámon
Gyermekes családok, iskolások jelentkezését várjuk elsősorban.
2012. február 25. szombat
1. „Jöjjön ki Óbudára…”
Infopont: Óbudai Múzeum (1033 Budapest, Fő tér 1.)
Érdeklődni: Tóth Anita Eszter kulturális szervező, Tel/fax: +36 1 250 1020
Regisztráció: toth.anita@obudaimuzeum.hu, www.obudaimuzeum.hu
10.00 óra: Óbudai séta
Találkozó: az Óbudai Múzeum előtt (1033 Budapest, Fő tér 1.)
Vezetők: Szondi Katalin a Magyar Nemzeti Galéria munkatársa, idegenvezető és Horváth Albert, szociológus
11.00 óra: „Óbuda – Egy város három arca” állandó kiállítás az Óbudai Múzeumban, (1033 Budapest, Fő tér 1.)
Ingyenes tárlatvezetés 60 percben, amely belépti díj köteles.
www.obudaimuzeum.hu
12.30 óra: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
Budapest III. kerület, Korona tér 13–17. (volt Dugovics Titusz tér)
- „Nekem soha nem volt otthonom…” - Krúdy Gyula budapesti életének színterei
Ingyenes tárlatvezetés Saly Noéminek, a kiállítás kurátorának a vezetésével
- Zórád Ernő- életmű kiállítás- Zórád Katalin idegenvezető mesél édesapjáról, a Tabánról és Krúdyról - ingyenes tárlatvezetés, amely belépti díj köteles.
www.mkvm.hu
14.00 óra:Óbudai kiskocsmák című séta
Találkozó: az Óbudai Múzeum Szentlélek téri főbejárata előtt (1033 Budapest, Fő tér 1.)
Vezeti: Horváth Péter történész, muzeológus – Óbudai Múzeum
A részvétel ingyenes.
2. „Hej, Dunáról fúj a szél…”
MAHART Passnave Személyhajózási Kft.
Indulás: 1056 Budapest, Belgrád rakpart Nemzetközi Hajóállomás 2. számú kikötő
A program háziasszonya: Ádám Andrea, a MAHART Passnave Személyhajózási Kft. munkatársa
www.szemelyhajozas.hu, www.mahartports.hu
10.00 és 14.00 óra: Rendhagyó sétahajózás a Dunán a BUDAPEST rendezvényhajón (60 perc), a Margit híd és a Rákóczi (Lágymányosi) híd között
Regisztrációs díj: 500 Ft /fő
Jegyátvétel: 10 órától, illetve 14 órától, valamint a rendezvényt megelőző napokban is lehetséges.
Indulás: 10.30 és 14.30
Ingyenes előadások az állóhajó fedélzetén
11.45 óra: A magyar hajózás története
Előadó: Gáspár János, a Magyar Közlekedési Közművelődési Alapítvány (MKKA) ügyvezető igazgatója
12.30 óra: A Duna-partok védelme
Előadó: Kolundzsija Gábortelepülésmérnök, urbanista
13.15 óra: Azok a régi szép idők… - 50 éve indult a szárnyashajózás a Dunán
Előadó: Horváth Péter, a MAHART Passnave Személyhajózási Kft. munkatársa
A program hajózási tilalom esetén elmarad.
3. Tematikus séták
10.00 óra: Az Oszmán-török Birodalom Budapesten
Útvonal: Kis fürdő(Rácz fürdő) - Török temető- Tojgun dzsámi (Kapucinus templom, Fő utca) - Gül baba türbéje
Találkozó: a Rácz Fürdő parkolója, cím: 1013 Bp., Hadnagy u. 8.
Vezeti: Nagy Zoltán idegenvezető
10.00 óra: Margitsziget - Szigeti kaland kerekes székeseknek
A Margit-sziget kultúrtörténeti érdekességei kultúrtotóval.
Találkozó: a Nagyszálló parkolója
Vezeti: Kranz Imréné Nikolett idegenvezető
Regisztráció: international@meosz.hu,dpi-ceer@freemail.hu tel: +36 1 250 9013, vagy +36 70 953 9742
10.00 óra: Séta a Vízivárosban
Találkozó: Clark Ádám tér, a Budai Sikló lábánál
Vezeti: Selmeczi Andrea idegenvezető
10.00 óra: "Hol van az az éj, az a kocsma..." kultúrtörténeti séta Lipótvárosban
Találkozó: Budapest, XIII. kerület, Visegrádi és a Kádár utca sarkán
Regisztráció: bpseta@gmail.com e-mail címen
10.00 óra: Hajós Alfréd nyomán az Istvánmezőn - sporttörténeti séta a Millenáris Velodromig
Találkozó: Műjégpálya bejárata előtt, 1146, Budapest Olof Palme sétány 5.
Vezeti: Nagy Gábor idegenvezető
10.00 óra: Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk II.
Találkozó: a Magyar Nemzeti Múzeum Múzeumkert lépcsősora
Vezető: Nehéz Győző idegenvezető
10.30 óra: Séta Budafokon
Találkozó: a Szent Lipót templom előtt, Budapest XXII. kerület, Savoyai Jenő tér
Vezeti: Garbóci László
11.00 óra: "A Palotanegyed asszonyai"
Találkozó: a Rókus Kórház bejárata előtti Semmelweis-szobornál (Gyulay Pál utca- Rákóczi út kereszteződése), Budapest, VII. kerület
Vezeti: dr. Győri Judit idegenvezető
Regisztráció: judit.gyori.dr@gmail.com e-mail címen
13.00 óra: A Vakok iskolái és a mozgássérültek otthonai
Indulás: a Hermina-kápolna elől (1146 Budapest, XIV. kerület, Hermina út 23.)
Vezeti: Dobos Imre idegenvezető
A FŐKERT Nonprofit Zrt. támogatásával.
14.00 óra: „A Gödöllői szecessziós mester’’ , Körösfői Kriesch Aladár nyomában Budapesten
Indulás: A Parlament elől, az Országzászlótól (1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3.)
Vezeti: Körösfői-Kriesch György idegenvezető
Az idegenvezetés ingyenes, de BKV-jegy vagy bérlet szükséges.
14.00 óra: Bringóhintós városnézés felnőtteknek!
Látássérülteknek szóló túra- 1. útvonal
Találkozó: Vigadó tér, Kutyás lány szobor (villamosmegálló) elől, V. kerület
Túravezető: Fehér István, Uniquebudapest
Regisztráció: legkésőbb 2011. február 22. 17.00 óráig
Információ és regisztráció: Bittó Zsófi +36 30 568 6662, bittozs@uniquebudapest.com
14.00 óra: Séta a Középső-Ferencvárosban
Találkozó: a Ferencvárosi Assisi Szent Ferenc Templom előtt
(1092 Budapest, Bakáts tér 13. régi Bakáts téri templom)
Vezeti: Gönczi Ambrus muzeológus, a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény vezetője
15.00 óra: Józsefvárosi Krausz-séta I.
Találkozó: Szabó Ervin tér, a Magyar Igazság kútja előtt (Budapest, VIII. kerület)
Vezeti: Szántai Lajos öntészeti szakértő, Millisits Máté művészettörténész
4. Matiné, játék, vetítések, előadások, kiállítások, írások, könyvek Budapestről a FUGA Budapesti Építészeti Központban
(1052 Budapest, Petőfi Sándor utca 5., www.fuga.org.hu)
10.00 óra: Zórád matiné – Zórád Ernő emlékére - diavetítés kicsiknek és nagyoknak gyereksarok
- Zórád - mesefigurák színezése, mesekocka, óriás mese-puzzle;
- Rajzolj vagy írj szöveget egy Zórád képregényhez
- Zórád kvíz - Zórád 100 emlékbélyegzésért és ajándék képeslapért
Zórád Ernő Alapítvány, www.zoraderno.hu
10.45 óra: A magyar repülés története
Előadó: Gáspár János ügyvezető igazgató, Magyar Közlekedési Közművelődési Alapítvány, www.mkka.hu
11.30 óra: A magyar sport egykor és ma
Előadó: dr. Szabó Lajos történész, a Magyar Sportmúzeum igazgatója
12.15 óra: Városnézés okostelefonnal
Előadó: Huszár Daniella, tartalomfejlesztés vezető, GPS City Guide Kft.
Városélmény segítséggel élőknek.
Összefoglaló:
- a Budavári Rotary Club „Tapintható-Láthatatlan” Program eredményeiről
- Mobilos idegenvezetés siketeknek jelnyelvi videók segítségével
- Az Artklikk Kft. mobiltelefonos jelnyelvi akadálymentesítő megoldása.
www.tapinthatolathatatlan.hu, www.artklikk.hu
12.45 óra: Idegenforgalmi görbetükör - turizmus az irodalomban
Előadó: dr. Szabó László Tibor idegenvezető
14.00 óra: Az ismeretlen Budapest filmsorozatból: - Kristálypaloták és hévforrásokés - geológus dalok gitáron
Előadó: dr. Juhász Árpád Pro Urbe Budapest díjas geológus, a TV2 tanácsadója
14.45 óra: „Itt van a város, vagyunk lakói… neve is van: Budapest„
Előadó: Gauder Péter, Városfejlesztések, köz(össégi ) terek – Urbitális Majális 2012. Program
Előadó: Koszorú Lajos, építész a Budapest szíve programról
15.30 óra: Kadarka
Előadó: dr. Buza Péter, művelődéstörténész előadása borkóstolóval
A vendégeket kadarkákkal a Vinopolis kft. kínálja.
Kuplék a múlt századból - énekel és zongorázik Zórád Ernő
10.00 - 16.00 óra: Kiállítás a „józsefvárosi jövőépítő iskolák” kollekcióiból
Az Esély Kövessi Erzsébet Szakképző Iskola és Gimnázium és a Jelky András Ruhaipari és Művészeti Szakközépiskola növendékeinek munkáiból összeállított kiállítás tekinthető meg.
5. A Bazilikában
16.30 óra: Az idegenvezetői világnap ünnepélyes köszöntése
Köszöntő: Snell György kanonok, a Szent Jobb őre
Emlékezés elhunyt idegenvezető társainkra. Üdvözlet azoknak, akik lélekben lesznek velünk a rendezvényen és üdvözlet Magyarország Idegenvezetői Világnapot rendező városainak.
Hangverseny: A Jezsuiták Pesti Jézus Szíve Templomának Musica Sacra Kórusa
Műsor: Händel: Messiás - Részletek
Händel: Koronázási Anthem
Szólót énekel: Vámosi Katalin
Orgonál: Szabó Barna
Vezényel: Rónaszéki Tamás
Helyszín: Szent István Bazilika, Budapest, V. kerület, Szent István tér
A koncert utáni program:
- a Szent István Bazilika új Kincstára - előadás vetítéssel
- a Szent István Bazilika Kincstára idegenvezetéssel 20 fős csoportokban
- Bukta Norbert festőművész és Kovács Gergely művészettörténész, a Nemzeti Múzeum munkatársa közreműködésével Dósáné Imreh Zsuzsanna Szent István Bazilika turisztikai referensének korrdinálásban.
A csoportok az időjárástól függően felmennek a Panoráma kilátóba is.
A rendezvény és a koncert ingyenes.
2012. február 26. vasárnap
Központi helyszín: Budapest, XIV. kerület, Városliget, Műcsarnok melletti kisparkoló (Dózsa György út felől)
A helyszínen kézműves bemutató és kiállítás várja az érdeklődőket, akik a csuhékészítő, gyöngyfűző, mézeskalács készítő, fafaragó, fazekas, rézdomborító és sok más mester munkáival ismerkedhetnek meg.
1. Autóbuszon
Autóbuszos városnézés (90 perc)
Indulás: 1146 Budapest, Hősök tere (a Műcsarnok melletti parkoló)
A buszok indulása: 9-16 óra között óránként magyar nyelvű idegenvezetéssel
Idegen nyelvű vezetések: 10.00 óra orosz
11.00 óra német
14.00 óra angol
Útvonal: Hősök tere –Állatkerti körút- Kós Károly sétány - Hősök tere - Andrássy út – József Attila utca Széchenyi tér – Akadémia utca - Parlament – Széchenyi rakpart – Margit híd – Bem rakpart – Fő u. – Clark Ádám tér – Dísz tér – Palota út - Dózsa György tér- Tabán - Hegyalja út - Sánc utca - Gellérthegy/Citadella - Erzsébet híd - Belgrád rakpart – Vámház körút – Múzeum körút - Astoria –→ Rákóczi út - Kerepesi út - Hungaria krt. - Stefania út - Műcsarnok
Jegyek térítésmentesen igényelhetők az alábbi módokon:
- előzetesen e-mailben: szepesi.valeria@bkik.hu
Kérjük egy nevet, a kísérői számát és az indulási időpontot szíveskedjenek megadni
(pl. autóbusz, 13.00 óra, Kiss Margit+3 fő).
Előzetes jelentkezéseket legkésőbb 2012. február 22-én éjfélig tudunk fogadni.
A jelentkezésről visszaigazolást nem küldünk, csak ha nem tudtuk fogadni.
- a helyszínen a kívánt indulás előtti órában tudunk jegyet adni az adott időpontra
Autóbuszos városnézés mozgássérültek részére
Indulás: 10.00, 12.30, 15.00 óra
Ezekre a járatokra kizárólag előzetes jelentkezés alapján, előre meghatározott időpontokban fogadjuk az érdeklődőket.
Az ülőhely biztosítása érdekében, a hagyományos autóbuszra felszállni képes mozgássérült utasok számára is javasoljuk az előzetes jelentkezést.
A rendezvény koordinátorai:
Caesar Gáborné (telefonszám: +36 70 953 9742, +36 1 250-9013); Hegedűsné Kalmár Julianna
Idegenvezetők: Caesar Gáborné, Gámánné-Morvay Katalin, Bodnár Lajos
2. Vízen
Indulás: 11.00, 12.30, 14.00, 15.30 és 17.00 órakor, beszállás a hajóra az indulás előtt 15 perccel
Időtartam: kb. 60 perc
Helyszín: Margit-híd pesti hídfő, 10. kiállás
Útvonal: a Margit-sziget megkerülésével a Rákóczi hídig (Lágymányosi híd), majd vissza
A hajó kapacitása korlátozott, ezért csak előzetes bejelentkezéssel, a résztvevők nevének és telefonszámának közlésével vehető igénybe.
Bejelentkezés: legkésőbb 2012. február 22-én 24 óráig, Kőfalvi Tímeánál, a kofalvi.timea@bkik.hu e-mail címen.
A program hajózási tilalom esetén elmarad.
3. Gyalogosan
Hagyományos gyalogos séták indulnak 10.00 és 16.00 óra között óránként
· Hősök tere
Indulás: a Műcsarnok melletti sátor bejáratánál
(Kezdő idegenvezetők sétái)
· Városliget
Indulás: Vajdahunyad vára, Alpár Ignác szobra elől
· Andrássy út I.
Indulás: Andrássy út 2. sz. elől
· Budai Királyi Vár
Indulás: A Budavári Sikló felső végállomásától
· Budai polgárváros
Indulás: a Szentháromság térről, a Szent István szobor elől
· Kossuth tér és környéke
Indulás: a Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) árkádjai alatt (1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 11.)
· Szent István Bazilika épületbejárás, csak délutáni indulásokkal
Indulás: a Bazilika főbejárata előtt (Budapest., V. kerület, Szent István tér)
Időpontok: 13.00, 14.00, 15.00, 16.00 óra
Tematikus séták
10.00 óra: Andrássy út II.
Képző-és iparművészetünk fejlődése és intézményei Marastoni Jakabtól a Mintarajz Iskoláig, a mai Képzőművészeti Egyetemig - Az Andrássy út gyűjteményes kiállításai
Indulás: Budapest, XIV. kerület, Dózsa György út 92. elől
Az egyes intézményekhez meghatározott időpontokban lehet csatlakozni
11.30 óra: Magyar Képzőművészeti Egyetem - Romoda Klári vezetésével
13.00 óra: Epreskert - Stróbl Mátyás vezetésével
Múzeumok: Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Múzeum- KOGART2 - Zelnik István Délkelet-Ázsiai Aranymúzeum
14.15 óra: a Schiffer - villa és gyűjteményes kiállítása,
Indulás: Pénzügyőr és Adózástörténeti Múzeum(1063 Budapest, Munkácsy utca 19/B.),
Vezeti: Csenkey Éva művészettörténész, idegenvezető vezetésével
15.00 óra: A Pénzügyőr Zenekar koncertje (1063 Bp., Munkácsy utca 19/B.)
Program:
- Farkas Ferenc: Régi magyar táncok
- Johann Sebastian Bach: Badinerie (h-moll zenekari szvit), közreműködik: Molnár Balázs – fuvola
- Richard Strauss: Szerenád
- Leonard Bernstein: Pulykaügetés (Divertimento)
- Weiner Leó: Rókatánc (Divertimento), vezényel: Kapi-Horváth Ferenc
14.00 óra: Rendhagyó várséta a Nádor-kripta (Magyar Nemzeti Galéria) megtekintésével
Belépőjegy: 200 Ft/fő
Vezeti: Szántó Mária idegenvezető
Regisztráció: szantomaria.budapest@gmail.com
A változó arcú belváros: Séták a régi pesti városmag köré épült belvároson belül és a túlra nyúlt városrészekben (a belváros új Főutcája I. és II. szakaszáig).
A PESTI BELVÁROS
10.00 óra: A segítséggel élőknek:
Vak és látássérült gyerekeknek – Bringóhintós városnézés
Indulás: a Kálvin téri Mercure Hotel bejáratától (1053 Budapest, Kecskeméti u. 14.)
Vezeti: Jávor Péter, GPS Cití Guide Kft.
Túra időtartama: 3- 3,5 óra
A létszám limitált: 15 fő látássérült személy (személyenként 1 kísérőt várunk - nem kötelező).
A részvételi szándékot kérjük a bittozs@uniquebudapest.com e-mail címen jelezni szíveskedjen
legkésőbb 2012. február 22-én 17.00 óráig.
További információ: Bittó Zsófi +36 30 568 6662
10.00 óra: A pesti Duna-part és szobrai a 150 éves Duna-korzón a Széchenyi tértől az Erzsébet hídig
Indulás: a Magyar Tudományos Akadémia főbejáratától (1051 Budapest, Széchenyi István tér 9.)
Vezeti: Haász Piroska idegenvezető
11.00 óra: Deáktól Kossuthig Lipótvárosban
Tisztelet József nádor, Széchenyi István, Deák Ferenc és Kossuth Lajos emléke előtt
Indulás: a Deák Ferenc téri Evangélikus templom elől (1052 Budapest, Deák Ferenc tér 4.)
Vezeti: Kozák Attila idegenvezető
12.00 óra: Belvárosi séta „a hagyományos” útvonalon
Indulás: Vörösmarty téren az Oroszlános kút elől (Budapest, V. kerület)
Vezeti: Fináczy Katalin idegenvezető
13.00 óra: A pesti városfalak és kapuk mentén
Indulás: a Vörösmarty téren az Oroszlános kút elől (Budapest, V. kerület)
Vezeti: Rusai Ágnes idegenvezető
14.00 óra: Belvárosi séta - a Március 15. tér környéke: történelmi lecke kicsiknek és nagyoknak
Témák:
- Contra - Aquincum római tábor - a pesti piaristák régi és új otthona
- a Belvárosi plébániatemplomfreskótöredéke
- A Belvárosi plébánia templomban a sétát vezeti Osztie Zoltán atya
Indulás: Vörösmarty térről az Oroszlános kút elől (Budapest, V. kerület)
Vezeti: Horváth Eszter idegenvezető
15.00 óra: A Kerengőtől a Nagykörútig - a belváros új főutcája II. szakaszán
Indulás: a Szabadság téri szökőkúttól (Budapest, V. kerület)
Vezeti: Kacskovics Fruzsina építész, idegenvezető
12.00 óra: Néprajzi Múzeum, Tárlatvezetés az Erdélyi templomok című kiállításon
Időtartam: kb. 60 perc
Vezeti: Tasnádi Zsuzsanna, a kiállítás rendezője
Indulás: a Néprajzi Múzeum előtéréből (1055 Budapest, V. kerület, Kossuth Lajos tér 12.)
A kiállított alkotások épített örökségünk egy-egy fontos helyszínét mutatják be: református, katolikus, unitárius, görög katolikus, ortodox templomokat, haranglábakat, kolostorokat a soknemzetiségű és sokvallású Erdélyből.
A tárlatvezetés ingyenes. www.neprajz.hu
14.00 óra: Rendhagyó séta, a Xantus János Két Tanítási Nyelvű Gyakorló Gimnázium,
Idegenforgalmi Szakközépiskola és Szakképző Iskola közreműködésével
Indulás: a Vidékfejlesztési Minisztérium árkádjai alatt (1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 11.)
Vezeti: Domoszlai Erzsébet idegenvezető
A PESTI ZSIDÓNEGYED
10.00 óra: A Király utca mentén - séta a pesti zsidónegyedben
Indulás: Károly krt., Poszterház (1075 Budapest, Károly krt.)
Vezeti: dr. Ramotsa Julianna idegenvezető
A sétát a Király Utca-Design Utca támogatja.
10.30 óra: Séta a pesti zsidónegyedben - séta meglepetés épületbejárásokkal
Találkozó: Budapest, VII. kerület, Wesselényi u. 7.
Vezeti: Kleyer Éva idegenvezető
Belépti díjakat helyszínenként kérhetnek.
13.00 óra: A „Zsinagóga háromszög” - séta
Találkozó: Budapest, VII. kerület, Károly krt. - Herzl Tivadar tér
Vezeti: dr. Váradiné Gyarmati Erzsébet, dr. Ramotsa Julianna
13.00 óra: A Vakok iskolái és a mozgássérültek otthonai
Indulás: a Hermina-kápolna elől (Budapest, XIV. kerület, Hermina út 23.)
Vezeti: Dobos Imre, idegenvezető
GELLÉRTHEGY
10.00 óra: Séta Újbuda központjában a Móricz Zsigmond körtértől a Bartók Béla úton a Gellért Szállóig
Indulás:1119 Budapest, Móricz Zsigmond körtér, Szent Imre szobor
Vezeti: Gerle János, művészettörténész
10.30 óra: Gellérthegyi művész séta a Molnár C. Pál Műterem-Múzeumtól a Ménesi úton át a Hadik kávéházig
Indulás: Molnár C. Pál Múzeum, (Budapest, XI.kerület,Ménesi út 65.)
Vezeti: Csillag Péter és Csillag Éva, idegenvezetők
11.00 óra: Táj és ember című séta a Gellérthegyen- séta a látássérültek számára is
Indulás: Budapest, I. kerület, Hegyalja út és a Sánc utca sarka
Vezeti: dr. Lenkei Irén, a Gellérthegy-védők Egyesület elnökségi tagja
11.30 óra: A világörökség helyszínei: Gellérthegy - Citadella
A világörökség – panoráma (I - II. kilátó terasz)- Budapest várostörténeti kiállításai: Szent Gellért emlékpark;
A Gellérthegy múltja és jelene; A Citadella erőd/étterem a Magyar szentek – állandó fotókiállítás a
Citadella Szálló körfolyosóján - Citadella Hotel Panoráma bár – a panoráma megtekintése
Belépti díj: nincs
Regisztráció ajánlott: seta.regisztracio2012@gmail.com
Vezeti: Kuklina Lena idegenvezető
Indulás: 1118 Budapest, Kelenhegyi út 58., a27-es autóbusz megállójából
10.00 óra: Séta a Pál utcai fiúk nyomán III.
Indulás: Ferencvárosi Assisi Szent Ferenc Templom, 1092 Budapest, Bakáts tér 13. (Bakáts téri templom),
Vezeti: Kiss Ádám és Botta Ádám idegenvezetők
Regisztráció: +3670 212 1288 telefonszám
4. Utazz velünk a Földalattin!
Földalatti Vasút Múzeum
Indulás: a Deák Ferenc téri metró aluljáró bejárata előtt (Budapest, V. kerület)
Gyülekező: a tárlatvezetések előtt 15 perccel
Időtartam: 30 perces tárlatvezetések indulnak 20 fős csoportban
11.00, 13.00, 15.00 órakor
A 11.00, 13.00 és 15.00 órai indulásokhoz szükséges belépőjegy váltása (felnőtt jegy ára: 320 Ft, diák és nyugdíjas jegy ára: 260 Ft, 6 év alatt, valamint 70 év felett ingyenes).
Regisztráció és információ: Vidák Judit múzeummenedzser, vidak.judit@bkv.hu, +36 1 461 6500
A 12 és 14 órai időpontot a segítséggel élőknek tartjuk fent.
Ezekre a vezetésekre a siketek, értelmi fogyatékosok és a mozgássérültek jelentkezését várjuk Hegedüsné Kalmár Júliánál a juliakalmar45@gmail.com e-mail címen, vagy a +36 20 365 7830 mobil számon.
Számukra és kísérőiknek nincs belépti díj.
A Földalatti Vasút történetéhez, a kiállításhoz kapcsolódó tesztlapokat kitöltők ajándékot kapnak.
A kérdésekre a helyszínen, vagy a múzeum nyitvatartási idejében (17.00 óráig) lehet választ kapni.
A tesztlaphoz segítségként ajánljuk:
Pesti építkezések állomásai - Kiállítás a milleneumi földalatti vasút állomásain
http://www.btm.hu/palyazat/ihm_anyagok/Foldalatti/Fooldal/fooldal.htm
5. Kulturáltan kerékpáron – túrák városlakóknak
A kerékpáros túrák kiinduló és végpontja: a Hősök tere, a Műcsarnok melletti kisparkolóban felállított sátor bejárata (Bp., XIV. kerület).
1. túra: Pest megér egy… délelőttöt: Városliget, Pest belvárosa és a Duna-korzó
Útvonal: Vajdahunyad vár – Széchenyi fürdő – Terror Háza – Opera –József nádor tér – Duna korzó
– Váci utca – Bazilika - Szabadság tér – Andrássy út – Városliget
Indulás: 10.30
Időtartam: kb. 2,5 óra
2. túra: A pesti zsidónegyed
Útvonal: Hősök tere - Városligeti fasor- Lövölde tér- Király utca - kerekezés a pesti zsidónegyedben
– zsinagógák körzete - Rózsák tere - Bethlen Gábor téri Zsinagóga - Városliget
Indulás: 13.00 óra
Időtartam: kb. 2,5 óra
Figyelem!
Kérjük, hogy a biztonságos közlekedés érdekében csak jól felkészített kerékpárral vegyenek részt a túrákon. Javasoljuk pár extra 25'-os gumibelső, beszerzését tartalékként.
Vezető: Szabó Kristóf és Maczó Orsolya, idegenvezetők
A túrák koordinátora: Szabó Kristóf, a Kerékpárosbarát Települések Országos Szövetségének főtitkára (KETOSZ)
Kerékpáros városnézés regisztráció:
https://docs.google.com/spreadsheet/viewform?formkey=dHhkUU5ILUhWQmY3R0doYzlYYkR4NEE6MQ
Rossz idő esetén a túrák elmaradnak (eső, havazás, extrém hideg és a jeges/havas útviszonyok).
16.00 – 17.00 óra: Az Összhang Alapítvány koncertje – az Idegenvezetői Világnap ünnepélyes lezárása - Flamich Mária & Hoffmann Rita meghívott vendégművészei
Helyszín: Vakok Állami Intézete, Nádor terem, (Budapest, XIV. kerület, Ajtósi Dürer sor 39.)
Szervező: Göllesz Zoltán hangverseny@hangverseny.hu
A koncert ingyenes.
A programváltozás jogát fenntartjuk.
Forrás: http://www.bkik.hu
Elérhetőségek
| Telefonszám: | [Megnézem a számot...] |
| Honlap: | Idegenvezetők Világnapja |
| Honlap: | Túrák mozgáskorlátozott emberek számára |
| E-mail: | [Megnézem az e-mail címet...] |
| Cím: | Budapest, több helyszínen |
| Megnézem a térképen |
További ajánlatok
Budapest
Események
Találatok száma: 561
Fesztivál (77)
Tavaszi Művészeti Fesztivál. A Budafok-Tétényi Fesztiválsorozat művészeti programjai
RECCS 2012 - Tésztahíd Építő Világbajnokság Budapesten
Ilyenek Vagyunk Filmfesztivál Budapest. Hátrányos helyzetű filmalkotók fesztiválja és konferencia
Plain Art Kortárs Művészetek Fesztiválja 2012 Budapest
Hétvége, szabadidő (72)
Spinning Budapest
Görkorcsolyázás, gyorskorcsolyázás, streetball, falmászás, gumiasztal, BMX a Görzenál Parkban
RiverRide Budapest 2012
Városnézés Budapest. Hop On Hop Off buszos - hajós városnézés Budapesten 20 nyelven
Kalendárium, naptár (317)
BÉKA Filmklub
Spinoza Ház programok Budapesten. Kabarék, koncertek, klubestek, színházi előadások
Budapesti programok 2012. Események, rendezvények, kiállítások
Cellux Csoport. Művészeti és design programok Budapesten és környékén
Kóstolás, főzés (17)
Borvacsora, déli menü és ünnepi vacsorák Budapesten. A Borssó Bistro gasztronómiai ajánlata
Borvacsora Budapest 2012. Borvacsora programok, események, rendezvények Budapesten
ARAZ Étterem Budapest. Vacsoraestek, sunday brunch, ünnepi vacsorák
Sunday Brunch Budapest 2012. Vasárnapi svédasztalos büféebédek az ARAZ Étteremben
Kultúra, művelődés (203)
Cellux Csoport. Művészeti és design programok Budapesten és környékén
Josefina Blues Bell. 2012. évi koncertek
Kínai márkák. Kiállítása Budapesten az Asia Centerben
FIFA Kongresszus 2012 Budapest
Országjárás, utazás (20)
Városnézés Budapest. Hop On Hop Off buszos - hajós városnézés Budapesten 20 nyelven
Zsidó örökségek nyomában Budapesten. Hosszú túra
Zsidó örökségek nyomában Budapesten. Rövid túra
Operalátogatás Budapesten. Látogatás a Magyar Állami Operaházban
Budapesti táborok. 2012. évi napközis táborok Budapesten
Budapesti táborok. 2012. évi táborozási programok Budapesten
Rajzfilmes táborok egész nyáron a Magyar Rajzfilm Stúdióban Budapesten
Zoo napközis tábor 6-12 éveseknek a budapesti Fővárosi Állat- és Növénykertben
Túra, kirándulás (34)
RiverRide Budapest 2012
Magyar Természetbarát Szövetség. 2012. évi kiemelt események, rendezvények, programok, találkozók
Zsidó örökségek nyomában Budapesten. Hosszú túra
Zsidó örökségek nyomában Budapesten. Rövid túra
Hajókirándulás Budapest Bécs 2012. Kirándulóhajók, programhajók, szárnyashajók
Ünnep, jeles nap (23)
Szülinapi buli egy akváriumban a cápák között, a Tropicariumban. Gyermekzsúr programokkal Budapesten
Vidámpark Budapest 2012. évi programok, események, rendezvények
Gyermeknapi programok 2012 Budapest
Életrevalók. Ingyenes mozihét és gyereknap a rászoruló gyermekeknek
Kiemelt események (10)
Ametist Bábszínház 2012. évi bábelőadások
Belvárosi Majális és Nassoló Gyereknapok. Utcafesztivál Budapesten az Erzsébet téren
Pulpitus beszélgetések az Országházban
Budapesti Nagy Hangszerválasztó
Programcsomagok
Találatok száma: 7
Ünnepi alkalmak (2)
Látnivalók
Találatok száma: 81
Galériák, képtárak (16)
Molnár Ani Galéria Budapest. Kortárs képzőművészeti kiállítások
Erlin Klub Galéria kiállítások Budapesten
Koller Galéria. Kiállítások a Budai Várban
Magyar Nemzeti Galéria kiállítások. 2012. évi időszaki és állandó kiállítások
Múzeumok, tájházak (32)
Zsidó örökségek nyomában Budapesten. Hosszú túra
Zsidó örökségek nyomában Budapesten. Rövid túra
Titanic Kiállítás Budapesten a Közlekedési Múzeumban
Dohány utcai Zsinagóga. Látogatás Európa legnagyobb zsinagógájában
Nevezetes helyek (10)
Mátyás Templom. Látogatás a Budavári Mátyás Templomban
Operalátogatás Budapesten. Látogatás a Magyar Állami Operaházban
Halászbástya. Látogatás a Budai várnegyedben
Margitszigeti Víztorony. Kilátó és kiállítás Budapesten
Budai Arborétum látogatás
Magyar Nemzeti Parkok Hete 2012. Rendezvénysorozat országszerte
Kőpark tanösvény a Budai-hegységben. Duna-Ipoly Nemzeti Park, Budapest
Sas-hegy tanösvény a Budai-hegységben, a Duna-Ipoly Nemzeti Park területén
Programok
Találatok száma: 581
Budapest, főváros (535)
BÉKA Filmklub
Spinoza Ház programok Budapesten. Kabarék, koncertek, klubestek, színházi előadások
Cellux Csoport. Művészeti és design programok Budapesten és környékén
Josefina Blues Bell. 2012. évi koncertek
Család, gyerekek (36)
Vidámpark Budapest 2012. évi programok, események, rendezvények
Puskin Kuckó - Gyermekprogramok a Puskin Moziban
Ametist Bábszínház 2012. évi bábelőadások
Merülések egy cápaakváriumban, a budapesti Tropicariumban
Csoportos, céges (24)
FIFA Kongresszus 2012 Budapest
RiverRide Budapest 2012
Bazilika Budapest koncert 2012. Orgonakoncertek a Szent István Bazilikában
Bazilika koncertek 2012. Orgonakoncertek a Szent István Bazilikában
Eszem-iszom (23)
Zwack Unicum Múzeum látogatás Budapesten
Esti hajókirándulás Budapesten ínyencségekkel és élő zenével fűszerezve
Sunday Brunch 2012. Svédasztalos büféebéd Budapesten, a Sofitel Hotel Terrasse Restaurantban
Belvárosi Majális és Nassoló Gyereknapok. Utcafesztivál Budapesten az Erzsébet téren
Lukács Fürdő Budapest. Gyógyfürdőzés és wellness
Rudas Fürdő Budapest. Gyógyfürdőzés és uszoda látogatás egy török fürdőben
Irgalmasok Veli Bej Fürdője. Gyógyfürdőzés és wellness egy török fürdőben
Széchenyi Fürdő Budapest. Wellness és gyógyulás
Hétvége, szabadidő (13)
RiverRide kétéltű városnézés Budapesten, földön és vízen
Budapesti városnézés hajóval 2012
Városnéző hajó Budapest 2012
Nosztalgiabusz. Nosztalgia járat Budapesten
Kalandok, élmények (11)
RiverRide Budapest 2012
Vidámpark Budapest 2012. évi programok, események, rendezvények
Izgalmas kalandtúra cégeknek vadregényes környezetben, a budapesti Tropicariumban
Merülések egy cápaakváriumban, a budapesti Tropicariumban
Kultúra, művészetek (145)
BÉKA Filmklub
Spinoza Ház programok Budapesten. Kabarék, koncertek, klubestek, színházi előadások
Budapesti Operettszínház. 2012. évi műsor
Bazilika Budapest koncert 2012. Orgonakoncertek a Szent István Bazilikában
Mozgás, sport (9)
Magyar Természetbarát Szövetség. 2012. évi kiemelt események, rendezvények, programok, találkozók
Börzsöny Természetbarát és Hegymászó Egyesület túranaptára
Szentendrei hajó 2012. Budapest - Szentendre belváros menetrend szerinti kirándulóhajó járat
Természet, élővilág (15)
Budai Arborétum látogatás
ELTE Füvészkert rendezvények Budapesten, Magyarország legrégebbi botanikus kertjében
Állatkerti foglalkozások gyerekeknek Budapesten, óvodai és iskolai csoportok részére
Budapest Állatkert. Látogatás a Fővárosi Állat- és Növénykertben
Ünnep, hagyomány (9)
Szülinapi buli egy akváriumban a cápák között, a Tropicariumban. Gyermekzsúr programokkal Budapesten
Vidámpark Budapest 2012. évi programok, események, rendezvények
Kreatimm Vásár. Pünkösdi Kreatimm – Kényeztesd a lelked!
Belvárosi Majális és Nassoló Gyereknapok. Utcafesztivál Budapesten az Erzsébet téren
Hív a Duna. Programsorozat Budapesten
Saturnalia 2012. A karácsonyi ünnepkör gyökerei az antikvitásban
Szolgáltatók
Találatok száma: 3298
Szállásadók (402)
Üzleti ebéd vagy vacsora. Grillparty. Szivarszoba. Sofőrszolgálat szervezése. Beltéri medence, jacuzzi, infra vagy finn szauna. Játék és animációs programszervezés. Limusin bérlés. Svédasztalos reggeli, ebéd, vacsora, speciális catering, séf az Ön igényei szerint, koktélbár. Gyerekjátszótér, ping-pong asztal, tűzrakó, földbe vájt borospince.
Vendéglátók (920)
Déli menü. Borvacsora. Sunday Brunch. Ünnepi vacsora. Business ebéd. Családi rendezvény. Esküvő.
Heti menü. Borvacsora.
Sajtótájékoztatók, születésnapi vacsorák, zártkörű összejövetelek megrendezése. Havonta egyedi rendezvények.
Utazási irodák (506)
Last Minute utak. Nászutak. Szállásfoglalás. Autóbérlés. Repülőjegy foglalás. Utasbiztosítás. Egzotikus utak. Üdülések. Üdülések busszal. Luxus hotelek. Városlátogatások. Körutazások. Luxus hajóutak. All inclusive utak. Belföldi utak. Színházjegyek.
Kultúrhelyek (475)
Színházi előadás. Irodalmi teadélután. Gyermekelőadások.
Tanfolyamok felnőtteknek és gyerekeknek. Táncház. Színházi előadások. Koncertek. Klubok. Kulturális rendezvények. Egészségmegőrző programok. Kézműves szakkörök. Családi rendezvények. Esélyegyenlőségi programok. Börze. Vásár. Terembérlés. Szálláslehetőség.
Állandó kiállítás. Bartók relikviák. Hangverseny.
Programszervezők (380)
Szappankészítő tanfolyam. Kencekészítő tanfolyam. Gyapjúfestős tanfolyam.
Rajzfilmes szakkör. Húsvéti és nyári rajzfilmes tábor. Animációsfilm-rajzoló képzés.
Programhelyek (369)
Kiállítás. Cápaetetés. Kalandtúra cégeknek. Merülés. Idegenvezetés. Oktatás. Születésnapi rendezvény.
Rajzfilmes szakkör. Húsvéti és nyári rajzfilmes tábor. Animációsfilm-rajzoló képzés.
Fürdők (29)
Strandolás. Csúszdázás.
Úszótanfolyamok. Infraszauna. Szauna. Szolárium. Futball. Strandröplabda. Mini golf. Masszázs. Masszázs fotel. Kondi terem. Sportbolt. Jacuzzi.
Gyógyászat (29)
Együttesek (5)
Civil szervezetek (145)
Kortárs Drámafesztivál. Kortárs Drámatábor.
Vándor tábor. Ifjúsági tábor. Nyári tábor.
Szolgáltatások (92)
Rajzfilmes szakkör. Húsvéti és nyári rajzfilmes tábor. Animációsfilm-rajzoló képzés.
Királylány-, lovag- és bosziképző, kalózos, tündéres, divattervezős, képzőművész táborok.
Értékbecslés. Drágakövek műszeres vizsgálata. Vésés, csiszolás, tisztítás. Ásványbörze.
Vállalkozások (42)
Vitorlázás, hajózás, több napos vitorlástúrák.
Sétahajózás a Tiszán, a Tisza Holt ágában, a Tisza-tavon, és a Bodrogon. Vízitúrák. Horgásztúrák Madármegfigyelő túrák. Bortúrák. Kajak-kenu túrák. Közösségfejlesztő tréningek. Túlélő túrák.
Budapest városnéző túra kétéltű járművön.
Ügyintézés (32)
Családias vendéglátás. Egészséges táplálkozás. Mozgás, sport- és rekreációs programok. Népi hagyományok. Kézművesség. Vidék kultúrájának megismerése.
Képzések. Továbbképzések. Oktatások. Ismeretterjesztő előadások szervezése. Rendezvényszervezés. Szakmai kongresszusok szervezése Dietetikai fejlesztő tevékenységek szervezése. Kutatások készítése. Szakirodalmi feldolgozások készítése. Kiadói tevékenység.
Rendezvények. Fesztiválok. Országos Ifjúsági Mazsorett Fesztiválok. Országos Mazsorett Fesztiválok. Nemzetközi - Országos Fúvós – és mazsorett fesztiválok. Jubileumi gálák. Minősítések. Képzések. Továbbképzések.
Folklór fesztiválok.




































