Ajánlott szolgáltatók
Ajánlott programok
A Csodabogyós-barlang Magyarország tizedik, a Dunántúlnak pedig hatodik leghosszabb barlangja. Kiváló program a természetet kedvelő turistáknak.A 393 méteres tengerszint feletti magasságban, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park fokozottan védett területén nyíló barlang a bejárat mellett is látható szúrós csodabogyó nevű örökzöld cserjéről kapta nevét, amelynek itt találjuk északi elterjedési határát.
A barlang jelenleg ismert járatainak hossza összesen 5200 m, mélysége -121 m (már most hangsúlyozzuk, hogy a barlangtúrák ennek a hossznak csupán töredékét érintik). Járatai elsősorban tektonikus mozgások során jöttek létre, így túlnyomórészt hasadékfolyosók, termek és aknák jellemzik. Egyes – az itt ismertetett túrák által is érintett – szakaszokon (Függőkert, Meseország stb.) dunántúli viszonylatban igen sok és változatos képződményt (cseppkövek stb.) találunk. Óriási, látványos hasadékai mintegy természetes geológiai szelvényként mutatják be a barlangot magába foglaló felső-triász Edericsi Mészkő Formáció rétegeit.
Méreteiből, látványos formakincséből és viszonylag könnyen járható jellegéből adódóan kiválóan alkalmas a „tanbarlang” szerepre, azaz a barlangjárás, barlangkutatás technikájának, gyakorlatának elsajátítására, valamint a tektonikus folyamatok és a különböző képződmények bemutatására.
Időpont, nyitva tartás
| 2011. szeptember 1. /csütörtök/ - 2012. szeptember 1. /szombat/ | |||
|
Előzetes bejelentkezést kérünk! |
|||
Elérhetőségek
| Mobil: | [Megnézem a számot...] |
| Honlap: | www.csodabogyos.hu |
| Honlap: | www.bfnp.hu |
| Kontakt személy: | John Szilárd |
| Cím: | Balatonederics, Külterület |
| Megnézem a térképen |










































