Minden évben felvonulnak a magyar lovagrendek, és ebből az alkalomból tartja ünnepélyes tagfelvételi ceremóniáját a Pálinka Lovagrend. Évek óta népszerű az egyszerre koccintás a gyulai várból felhangzó ágyúszóra, több ezren kortyintanak ilyenkor a kisüstiből.
A Pálinkafesztivál egyik kiegészítő rendezvénye a gyulai várnál megrendezett Böllér-napok eseménysorozat, melynek célja a tájegységre jellemző hagyományos disznótoros ételek felelevenítése. A másik fontos esemény pedig a kisüsti pálinkaverseny és szakmai kiállítás, melyre a Kárpát-medence más régióiból is utaznak a versenyzők, hogy leadják a házilag főzött párlatokat. Általában két kategóriában - bérfőzők és bérfőzetők - hirdetik meg a versenyt, és hagyományosan különdíjjal jutalmazzák a legjobb, nem Magyarországon párolt testvérkészítményt.
A Pálinkafesztivál egyben szakmai fórum is. Olyan kiemelt témák kerülnek elő, mint például a pálinkával kapcsolatos törvénykezési feladatok, a kisüsti marketingstratégiája, a pálinkafőzők tevékenységének szakmai és pénzügyi támogatása, a főzdék turisztikai lehetőségeinek kihasználása.
A 2012. április 20. - 21. -22. -én Gyulán megrendezésre kerülő XIII. Kisüsti Pálinka Fesztivál, Kiállítás és Vásárra várjuk az árusok, vendéglátósok, egyéb élelmiszer árusok és kiállítók jelentkezését. Jelentkezni érdeklődni lehet a lovaszreklam@t-online.hu e-mail címen vagy a 66/642-910 és a 06-30/489-8115 telefonszámokon.
Forrás: Nemzetközi Kisüsti Pálinka Fesztivál, Kiállítás és Vásár oldala
Elérhetőségek
| Telefonszám: | [Megnézem a számot...] |
| Mobil: | [Megnézem a számot...] |
| Fax: | [Megnézem a számot...] |
| Honlap: | www.palinkafesztival.hu |
| E-mail: | [Megnézem az e-mail címet...] |
| Kontakt személy: | Lovász Rendezvényszervezõ Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelõsségû Társaság, Lovász Sándor |
| Cím: | Gyula, Várkert |
| Megnézem a térképen |
További ajánlatok
Gyula
Események
Találatok száma: 35
Fesztivál (12)
Gyulai Horgász Találkozó 2012
Körösvölgyi Sokadalom, Országos Gyermektánc Fesztivál és Határmenti Művészeti Találkozó 2012
Shakespeare Fesztivál 2012
Shakespeare Fesztivál 2012 a Gyulai Várszínházban
Wellness Hotel Gyula programok. Kikapcsolódás és élmény mindenkinek
Wellness Oázis Gyula. Wellness fürdőzés nemcsak szállóvendégeknek a Wellness Hotel Gyulában
Gyulabike Feszt. Kerékpáros Fesztivál Gyulán
Kalendárium, naptár (17)
Gyulai programok. 2012. évi programok, rendezvények, események, fesztiválok Gyulán
Garantált programok Gyula. Állandó programok változatos témákban minden korosztálynak!
Idegenvezetés Gyula. Városnéző körséta Gyulán idegenvezetővel
Városnézés Gyula. Körséta Gyulán idegenvezetővel
Színház Gyula. 2012. évi színházi előadások és fesztiválok a Gyulai Várszínházban
Shakespeare Fesztivál 2012 a Gyulai Várszínházban
Gyula koncertek. 2012. évi gyulai koncert és hangverseny zenei programok, események
Minden Magyarok Nemzetközi Néptáncfesztiválja 2012 Gyula
Idegenvezetés Gyula. Városnéző körséta Gyulán idegenvezetővel
Városnézés Gyula. Körséta Gyulán idegenvezetővel
Aradi látnivalók. Városnézés Aradon kisbusszal garantált program gyulai indulással
Máriaradna. A bazilika és a kálvária meglátogatása aradi városnézéssel gyulai garantált programként
Ünnep, jeles nap (1)
Erkel Diákünnepek
Programcsomagok
Találatok száma: 10
Ünnepi alkalmak (3)
Programok
Találatok száma: 22
Csoportos, céges (9)
Garantált programok Gyula. Állandó programok változatos témákban minden korosztálynak!
Idegenvezetés Gyula. Városnéző körséta Gyulán idegenvezetővel
Városnézés Gyula. Körséta Gyulán idegenvezetővel
Aradi látnivalók. Városnézés Aradon kisbusszal garantált program gyulai indulással
Eszem-iszom (2)
Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztivál 2012
Gyulai Méz- és Mézeskalács Nemzetközi Fesztivál 2012
Wellness Oázis Gyula. Wellness fürdőzés nemcsak szállóvendégeknek a Wellness Hotel Gyulában
Gyulai Várszínház 2012
Színház Gyula. 2012. évi színházi előadások és fesztiválok a Gyulai Várszínházban
Shakespeare Fesztivál 2012 a Gyulai Várszínházban
Gyulai Várszínház Összművészeti Fesztivál 2012
Szolgáltatók
Találatok száma: 112
Szállásadók (65)
Fürdőövezet. Várfürdő.
Bababarát szállás. Gyulai Várfürdő. Gyulai Vár. Tavaszi fesztivál. Gyulai Kolbász és Sódarmustra. Gyulai Kisüsti Pálinkafesztivál. Gyulai Zenei Napok. Körös-völgyi Sokadalom. Gyulai Várszínház. XX. Végvári Esték. Néptáncfesztivál . IV. Várkerti Vigasságok. Erkel Művészeti Nap. III.Gyulai Méz és Mézeskalács Fesztivál. Csabai Kolbászfesztivál.
Kerti mulatságok. Rendezvényszervezés. Konferencia. Várfürdő. Fesztiválok. Békéscsabai Kolbászfesztivál. Masszázs. Karácsony. Szilveszter.
Vendéglátók (13)
Esküvők. Szilveszteri bulik. Várfürdő. Szolárium. Szauna. Kondicionáló terem. Masszázs.
Mediterrán terasz. Állatbarát étterem. Élőzene mindennap. Családi, céges rendezvények. Eljegyzés. Esküvő. Ballagás. Magánparti. Terembérlés rendezvényekre, bemutatókra.
Utazási irodák (2)
Kultúrhelyek (21)
Programszervezők (2)
Belföldi és külföldi kerékpár túra szervezése.
Böllérnap. Gyulai Kolbász és Sódar Mustra. Főzzük körbe a várat.
Programhelyek (10)
Erdészeti Erdei Iskola.
Lovaglás, horgászat, íjászat, agyaggalamb-lövészet, szállás lehetőség.
A Steigervald-tanya pusztaprogram ajánlata óvodások és iskolás csoportok részére
(időtartam: kb. 3 óra)
Program:
* Tanyamúzeum megtekintése (a paraszti élet bemutatása, kb. 1800 tárgy)
* Lovaglás futószáron (oktatóval)
* Kocsikázás a pusztában
* Ménes, versenylovak, őshonos állatok, háziállatok megtekintése (bivaly, szürke marha, birkanyáj, vietnámi disznó, őzikék, csacsi család, pávák)
* Barangolás a pusztában
* Lehetőség labdajátékokra
* Fa játszótér
Ebéd: bográcsban készült paprikás burgonya virslivel
Büfé szolgáltatás (üdítőital, csokoládé, ropi, jégkrém, kávé, képeslap, ajándéktárgyak, stb)
A program és az ebéd ára együttesen: 1.000,- Ft/fő
A program ebéd nélkül: 900,- Ft/fő
Megrendelés: a program igénybevétele előtt 10 nappal.
A Steigervald Tanya programajánlata egyéni vendégek részére:
* Tanyamúzeum megtekintése
* lovaglás (futószáron, egyénileg)
* kocsikázás a pusztában
* ménes, versenylovak, őshonos állatok, házi állatok megtekintése ( bivalyok, szürke marhák, csacsi család, birka nyáj, vietnámi disznók, őzikék, kecskék, pávák, pulykák stb.)
* természetjárás
Puszta-program a Steigervald Tanyán 15 fő feletti csoportok részére
"A" Program:
* Tanyamúzeum látogatása
* csikós fogadás pálinkával, pogácsával (gyermekeknek üdítő)
* csikós bemutató
* kocsikázás a pusztában
* borkóstolás a csikós kunyhónál
* lovaglás futószáron
* ménes, versenylovak, őshonos és házi állatok megtekintése
* szürke marha lábszárpörkölt burgonyával, savanyúság
* rétes
* bor, ásványvíz, üdítő
* zene
A program ára: 5500Ft/fő
"B" Program:
* Tanyamúzeum látogatása
* csikós fogadás pálinkával pogácsával (gyermekeknek üdítő)
* csikós bemutató
* kocsikázás a pusztában
* borkóstolás a csikós kunyhónál
* lovaglás futószáron
* ménes, versenylovak, őshonos és házi állatok megtekintése
A program ára: 3500Ft/fő
A csoportos megrendelésüket a rendezvény előtt 7 nappal szíveskedjenek jelezni.
Lovasoktatás. Lovaglás. Fogathajtás. Lovardai vagy terep és túralovaglás. Terep- és sétakocsikázás. Íjászat. Lovasíjászat. Lovastorna. Voltizs gyakorlatok. Terápiás lovaglás.
Fürdők (1)
Gyógyfürdő. Wellness. Gyógyászati kezelések. Masszázs. Gyógytorna.
Böllérnap. Gyulai Kolbász és Sódar Mustra. Főzzük körbe a várat.
lovaglás (futószáras, terep), sétakocsikázás.
Ügyintézés (1)
Esztergomi Várszínház. Ferencvárosi Nyári Játékok. Gyulai Várszínház. Kisvárdai Várszínház. Kőszegi Várszínház. Szabad Tér Színház Kht. Szegedi Szabadtéri Játékok. Szentendrei Teátrum. Zalai Nyári Játékok. Zsámbéki Színházi Bázis.































