Már a tavalyi 1 napos – rövidített- program során elterveztük, hogy idén –a Hidegkúti Művészeti Napok mintájára- 4 naposra bővítjük a rendezvényt, és tervünket úgy tűnik, sikerül tartalommal megtölteni.
A csütörtöki program a bor, a szőlő és a hagyományok témájában próbál érdekességeket nyújtani. Legfőbb célja a 250 éve Alsóőrsön született tótvázsonyi református lelkész és polihisztor, Fábián József életének és munkásságának bemutatása. Természetesen kulturális program- néptánc- és borozgatás is gazdagítja a „szakmai” programot. Terveink szerint az addigra elkészülő nagysátorban várjuk az érdeklődőket a Nagymező utcában- Millennium Park.
A pénteki program a nemrég nagy sikerrel megrendezett Tóparti Akkordok folytatása lesz. A koncertet várhatóan táncosok egészítik ki, a Tó Parkban tervezett programot a Tótvázsonyért Alapítvány rendezi. Így PÉNTEKEN a Millennium Parkban NEM LESZ RENDEZVÉNY!
Szombaton a szokásos napot tervezzük sporttal, főzőversennyel, bábelőadással, bemutatókkal, kulturális műsorral, SZTÁRVENDÉGGEL, és utcabállal. A korábbi –egyre kisebb- népművészeti vásár helyett a helyi és térségi ős- és kistermelők részvételével Helyi Termék Vásárt tartunk, melyre várjuk az árusítani akaró termelők jelentkezését. Fedett helyett ingyen biztosítunk!
Vasárnap kora este templomi koncertet tervezünk, melynek helyszínét és fellépőjét még szervezzük.
---------------------------------------
Részletes program
Augusztus 9. csütörtök
18:30 Koszorúzás
Katolikus temető, Savanyó Jóska sírja
19:00 A szőlő és a bor ünnepe
Helyszín: Millennium Park, nagysátor
Beszélgetés Dr. Hudi Józseffel a
„Fábián-emlékönyv” című könyv szerzőjével.
Fellép az Ajka-Padragkút Néptáncegyüttes.
Augusztus 10. péntek
15:00 Gyermek teniszverseny
Helyszín: Millennium Park
19:00 Tóparti Akkordok
Helyszín: Tó Park, Kút utca
Táncol a Carmen country tánccsoport.
Zenél a Little Band.
Augusztus 11. szombat
9:00 Savanyó Jóska Focikupa
10:00 Kísérő programok:
Teniszverseny
Főzőverseny
Bormustra
Játszóház
Termelői vásár
13:30 Kabóca Bábszínház - Girgác Lacku
15:00 Vásári Komédia -
Márkói Kamara Tehátrum: A kalmárkosár
15:00 Kavicsfestés
16:00 Savanyó Jóska Emlékfutás
16:00 Zumba fitness kicsiknek és nagyoknak
6:30 Kulturális blokk:
Tótvázsonyi Gyermek Tánccsoport
Őszidő Nyugdíjas Klub népdalköre: vidám dalok
Free Dance Tánccsoport
RAP Projekt
Őszidő Nyugdíjas Klub népdalköre: helyi népdalok
18:00 Dumaszínház – Beliczai Balázs humorista
19:00 Musical Show - Az Országos Musical Kurzus
növendékeinek előadása
21:00 Utcabál – Schalbert Nándi
Augusztus 12. vasárnap
17:00 Színes Világ -
Utczás Gábor fotókiállítása
Helyszín: Tetőtér
18:00 Reneszánsz lantkoncert
Előadó: Nagy Csaba lantművész
Helyszín: Katolikus templom
Forrás: Tótvázsony honlapja
Időpont, nyitva tartás
|
A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják! |
Elérhetőségek
| Cím: | Tótvázsony, több helyszínen |
| Megnézem a térképen |
További ajánlatok
Tótvázsony
Események
Találatok száma: 28
Osztálytalálkozó helyszín Veszprém és a Balatonhoz közelében, Tótvázsonyban
Túra, kirándulás (1)
Kerékpártúra Tótvázsonyból Nagyvázsonyba a várhoz, a Hotel Bakony vendégeként
Programcsomagok
Találatok száma: 4
Programok
Találatok száma: 30
Mozgás, sport (1)
Kerékpártúra Tótvázsonyból Nagyvázsonyba a várhoz, a Hotel Bakony vendégeként
Ünnep, hagyomány (6)
60 fős esküvő közel a Balatonhoz és Veszprémhez, Tótvázsonyban
70 fős esküvő közel a Balatonhoz és Veszprémhez, Tótvázsonyban
80 fős esküvő közel a Balatonhoz és Veszprémhez, Tótvázsonyban
Esküvő a Bakonyban, a Veszprém melletti Tótvázsonyban, közel a Balatonhoz
Szolgáltatók
Találatok száma: 5
Szállásadók (2)
Sportolási lehetőségek: tenisz, lovaglás, kerékpározás, túrázás, nordic walking. Balatoni programok: fürdés, horgászat, vitorlázás, hajókirándulás, borkóstolás. Hobbi programok: vadászat, gombászás, geocaching. Kulturális látnivalók a környéken: várak, múzeumok, római kori ásatások, műterem látogatás. Néhány a Tótvázsonyból könnyen elérhető nevezetességek közül: Nagyvázsony a várral / 10 km /, Balatonfüred sétánya / 12 km /, Tihany az apátsággal / 15 km /, Nemesvámos a római villával és romkerttel / 15 km/, Veszprém a várnegyeddel és az állatkerttel /15km /, Herend a porcelán múzeummal / 30 km /, Tapolca a tavasbarlanggal / 40 km /, Mindszentkálla kőtengere / 40 km /, Eplény sícentrum / 30 km /.
Szabadtéri úszómedence. Lovaglás. Lovaskocsizás. Masszázs. Tenisz. Biliárd. Asztalitenisz. Gyermekjátszótér. Pónilovaglás. Quad túra. Rendezvényszervezés. Esküvő. Bankett. Tréning. Meeting. Wellness. Sport és szabadidős szolgáltatások. Infraszauna. Masszázs. Edzőterem. Tenisz. Biliárd. Asztalitenisz. Gyermekjátszótér.
Vendéglátók (2)
Szolgáltatások (1)



















