Ajánlott programok

« Vissza

A Bakonyerdő Zrt. Sárosfői Vadászháza családias hangulatú szállással várja vendégeit Sümegi várlátogatással, vártúrával és történelmi lovasjátékokkal, középkori lakomákkal egész évben. Vadászházunk Devecser és Sümeg között félúton található.
Ajánlom másoknak: megosztás a facebook oldalra megosztás az iwiw oldalra

Sümegi vár:

A szabálytalan sokszög alaprajzú, észak-déli irányban hosszan elnyúló belsőtornyos vár tekintélyes maradványai a város felett emelkedő, körös-körül egyformán meredek lejtésű, de nem magas Várhegy tetején látható. A hegyoldalon szerpentinút vezet a vár nyugati oldalán álló külső kaputoronyhoz, amely a XV. században épülhetett. A várba gyalogosan lehet felsétálni, azonban a várúton igénybe vehető vártaxi is közlekedik.

Történelmi lovasjátékok középkori lakomával:

Magyarországon az újkorban a Sümegi várban kezdtek elsőként lovagi tornákat rendezni. Először csak nyaranta néhány alkalommal, mostanában pedig nyáron (júliusban és augusztusban) már minden nap akár többször is, ősztől-tavaszig pedig hetente szerdán és szombaton látható a Törtémelmi Lovasjátékok program. A műsor a Sümegi Vár lábainál található Lovagi Arénában (befogadóképessége 1000 fő), vagy a fedett Lovagteremben (befogadóképessége: 500 fő) zajlik, az időjárástól függően.

A program menete:
A műsor főbb elemeit a középkorban ismert lovagi tornákból merítettük, így az ügyességi fegyverbemutató (íjászat, csatacsillag-, csatabárd-, dárdahajítás), gyalogosan és lovon, a lovas- és gyalogos bajvívás (kardokkal, pajzsokkal, buzogánnyal, stb.) egyaránt része az előadásnak. A szereplők mindvégig korabeli jelmezben vannak, a hangulatot és színvonalat narrátorunk és a megfelelő zenei aláfestés is növeli.

Hogy a lovagi torna komolyságát kicsit enyhítsük, táncbemutatókkal, cirkuszi lovas-produkciókkal verssel, korabeli zenével színesítjük tovább a műsort, melyet természetesen történelmi háttérbe, egy elképzelt történetbe ágyazunk bele.

A program alap esetben egybekötött a középkori vacsorával. A vacsora ideje alatt cigányzene szól, s jelmezbe öltözött vitézek és várúrhölgyek szolgálják ki a vendégeket.

Szálláshelyünk:

A Bakonyerdő Zrt. vadászháza természetvédelmi terület határán helyezkedik el a Bakony és a Kisalföld találkozásánál. Házias ételekkel, családias jellegű környezetben várja vendégeit a Sárosfői Vadászház Nemeshanyban.

Férőhely 5 db kétágyas szoba, ahol van társalgó, színes TV, telefon. Felhívjuk kedves vendégeink figyelmét, hogy kutyát, macskát és egyéb állatot a vadászházainkba bevinni nem lehet. Megközelítés: Devecser - Sümeg közúton, Nemeshany községben templomtól induló murvás úton 2 km. Látnivalók 20 km-es körzetben: Sümeg - vár, múzeumok, Devecser - kastély, Somló-hegy.


Időpont, nyitva tartás
2011. június 1. /szerda/ - 2012. június 1. /péntek/      

Várjátékok:
április, május, június - szerda, szombat: 18.00
július, augusztus - hétfőtől szombatig: 18.30
szeptember,október - szerda, szombat: 18.00
november, december, január, február, március - szerda, szombat 17.00


Elérhetőségek
Telefonszám: [Megnézem a számot...]
Telefonszám: [Megnézem a számot...]
Fax: [Megnézem a számot...]
Honlap: Honlapunk
Honlap: Szezonális árkedvezmények
Honlap: Árlista
E-mail: [Megnézem az e-mail címet...]
Cím: Nemeshany, Sárosfő
  Megnézem a térképen




Programturizmus - Sümegi várlátogatás és vártúra, történelmi lovasjátékokkal. Szállásadó a bakonyi Sárosfői Vadászház  - Nemeshany

Környező kistérség

Környező megye

Környező tájegység

Környező régió

Környező táj