Szépművészeti Múzeum időszaki kiállítások

ST. GALLENI KALANDOK - HARTUNG, TÀPIES, UECKER ÉS AZ ERKER-JELENSÉG

2012. március 22 – 2012. július 1.

Vannak a világban bizonyos helyek, ahol egy adott időben rendkívüli módon összesűrűsödnek az események, s így azután jelentékeny kulturális teljesítmények helyszíneként írhatják be magukat a művészet történetébe. Ilyen hely a svájci St. Gallen is, azon belül a két fiatalember, Franz Larese (1927–2000) és Jürg Janett (született 1927-ben) által alapított Erker Galéria, Kiadó és Műhely.

A sokszínű Erker a második világháború utáni nemzetközi absztrakt képzőművészeti mozgalmak egyik meghatározó gravitációs központjának számít. Kiállításaival, kiadói tevékenységével, sokszorosított grafikai műhelyével, változatos rendezvényeivel (író-olvasó találkozók, felolvasások, előadások stb.) méltó helyet foglal el a leghaladóbb nyugat-európai kortárs képzőművészeti szellemi centrumok sorában. Európában az 1945 utáni időszakot az új absztrakt útkeresések korszakának (összefoglaló névvel informelnek) nevezi a művészettörténet-írás.

Ezzel párhuzamosan, de eltérő attitűddel Amerikában felerősödött a nonfigurativitás. Az európai és az amerikai absztrakció két nagyobb, iskolateremtő központja (Párizs és New York) mellett az elvonulás tökéletes helyszínét kínálva a művészek számára St. Gallen a nonfiguratív törekvések egy kisebb, de nyitottabb fóruma lett, ahol nem csupán képzőművészek, hanem kritikusok, írók, filozófusok is találkoztak, együtt dolgoztak, s időlegesen ott is éltek. Egy határozott művészeti irányultság helyett St. Gallen a technikai és az ábrázolásbeli sokféleség, valamint a sokszorosított grafikai kísérletezések elsődleges otthonává vált. A lírai absztrakción és az absztrakt expresszionizmuson kívül többek között helyet kaptak itt a konstruktív-konkrét művészet és az olasz informel képviselői is. Az Erker Műhelyben kizárólag papír alapú művek születtek, amelyek a stílusbeli sokszínűségen túl fontos állomást jelentenek a grafika ötszáz éves történetében, új impulzusokat adva a műfaj továbbfejlődéséhez.

Az Erker Műhelyben alkotó művészek közül a legjelentősebbek (Hans Hartung, Antoni Tàpies, Günther Uecker) éveken keresztül dolgoztak St. Gallenben, s életművükben megkülönböztetett helyet foglalnak el az Erker Műhelyben készült, mind ez idáig kevésbé ismert grafikáik. Rajtuk kívül jelentős művészek voltak még: Max Bill, Giuseppe Capogrossi, Eduardo Chillida, Piero Dorazio, Asger Jorn, Richard Paul Lohse, Robert Motherwell, Serge Poliakoff, Giuseppe Santomaso, Mark Tobey. Olyan neves írók, költők, művészettörténészek, kritikusok, filozófusok is megfordultak St. Gallenben, mint Jean Cassou, Max Frisch, Ezra Pound, Eugène Ionesco, Martin Heidegger, Peter Huchel, Friedrich Dürrenmatt, Ernst és Friedrich Georg Jünger, Joseph Brodsky, Alexander Mitscherlich, Halldór Laxness.

A kiállítás az Erker-jelenség fénykorára (1962–1987) helyezi a hangsúlyt. Célunk az Erker-jelenség művészettörténeti jelentőségének bemutatása, és a St. Gallenben alkotó művészek ottani munkásságának megismertetése képzőművészeti, irodalmi alkotások, sokszorosított grafikai lapok, bibliofil könyvek, valamint az először a nyilvánosság elé kerülő eredeti hangfelvételek és archív fotók segítségével.

A kiállítás apropóját a svájci Franz Larese és Jürg Janett Alapítvány adományaként a Szépművészeti Múzeum Grafikai Gyűjteményébe kerülő, több mint hatszáz művet számláló műtárgyegyüttes adja, amelyből közel hetven műalkotás lesz látható.
 

A Fotóművészet Születése 

2012. március 30 - 2012. július 1.

A piktorializmustól a modern fotográfiáig (1889-1929)

A piktorializmus fotográfiai korszaka mérföldkő a fényképészet történetében. Az új stílusirányzat az 1890-es években szinte egy időben bontakozott ki Angliában, Ausztriában, Franciaországban és Németországban. A fotográfia művészi értéke körüli vitákban a festészet utánzásával kívánták kivívni a fényképészet autonómiáját. Művészi példaképeik az impresszionisták voltak.

A festészeti hagyományokhoz közelítő látásmód mind a technikai megoldásokban, mind pedig a tematikában tetten érhető volt. A lágy rajzolatú objektívek és a nemes eljárások használata a festői látásmódhoz való közeledést célozták meg. A piktorialista fényképezés művelői önkifejezési eszközként használták a fotográfiát, nem törekedtek a valóság pontos leképezésére.

A piktorialista fotográfia legnagyobb érdeme, hogy a fényképezést művészeti rangra emelte. A fotók azonban a nemeseljárások használata miatt már szinte megtévesztő módon hasonlítottak a festményekhez, és a témaválasztásánál pedig nem használták ki a fénykép dokumentum jellegének lehetőségeit.

A festészethez való túlzott közeledés azt mutatja, hogy még nem érkezhetett meg a műfaj esztétikai értelemben vett „magára találásának” kora. Ezekre a „hiányosságokra” válaszként jelent meg az 1920-as években Amerikában a Straight Photography és ezzel szinte egy időben Európában az Új Tárgyilagosság. Mindkét stílus a tiszta, objektív képi nyelv megteremtését célozta meg, radikálisan szakítva a piktorialista hagyományokkal. A kiállítás látogatói elsősorban azt a változást figyelhetik meg, mely a hagyományokhoz hű, képi világában a festészethez közelítő fotóművészet és az első világháború körül kialakult modern fotográfia között alakult ki.

A kiállításon látható fotográfiák döntő többsége a piktorializmus első nagyhatású publikációjától (1889) a Film und Foto kiállításig (1929) terjedő időszakban készült alkotásokkal mutatja be azt a változást, melyet a piktorialista fotóművészet és a modern fotográfia között – közel 40 év alatt – zajlott le. A csaknem tíz kölcsönző intézmény közreműködésével létrejövő kiállítás nemzetközi szinten átfogó képet ad a korszak fotográfiai változásáról. Az osztrák, német, francia, angol és amerikai fotográfusok mellett a korszak valamennyi kiemelkedő magyar fényképészének műve is szerepel a tárlaton (André Kertész, Moholy-Nagy László, Pécsi József és Balogh Rudolf).

Forrás: Szépművészeti Múzeum honlapja