« Vissza

Tatai Vadlúd Sokadalom. A tatai Öreg-tó melletti hétvégi program lúdvonulással, madármegfigyelő versennyel idén november 24-én lesz. Lenyűgöző látvány, remek hangulat, melyhez minden évben Tata, a vizek városa nyújt pazar hátteret.
Ajánlom másoknak: megosztás a facebook oldalra megosztás az iwiw oldalra

Szürkület, madárzsivaj, surranó szárnycsapások … a vadludak esténként csapatosan húznak a vízre éjszakázni. A behúzás még naplemente előtt indul, csapat csapat után érkezik a víz fölé, ahol a gágogó V betűk felbomlanak, és a nagy madarak magukat leejtve, pörögve, forogva, akár a szél hajtotta falevelek, landolnak a vízen. A másfél-kétórás színjáték felejthetetlen élmény.

A Tatai Vadlúd Sokadalom a magyarországi madármegfigyelők egyik legrangosabb vetélkedője is. Miként a nyár végén a Hortobágy, úgy a novemberi fagyok idején Tata nyújt otthont azoknak a felnőtt és ifjúsági madarászoknak, akik dacolva az időjárás viszontagságaival egész napos madármegfigyelő versenyen mérik össze tudásukat, kitartásukat. A Tatai Vadlúd Sokadalom tehát nemcsak a vadludak sokadalma, hanem a madarászoké, természetvédőké is.

A rendezvény és annak valamennyi programja ingyenes.


Forrás: Tatai Vadlúd Sokadalom honlapja


Időpont, nyitva tartás
2012. november 24. /szombat/      

,


Elérhetőségek
Cím: Tata, Öreg-tó
  Megnézem a térképen





További ajánlatok

Tata


Események

Találatok száma: 8

Tatai fesztiválok 2012

2012. június 9. (szombat)
Fényes Családi Nap
Tatai fesztiválok 2012. Tata és környéke méltán híres arról, hogy több olyan fesztivállal tud a nagyközönség elé állni, melyek helyi és kistérségi vonzerejükön túl országos, sőt nemzetközi hatókörrel rendelkeznek.

Tatai Sokadalom 2012

2012. június 15. (péntek) - 2012. június 17. (vasárnap)
Tatai Sokadalom 2012.

Víz Zene Virág Fesztivál 2012 Tata

2012. június 29. (péntek) - 2012. július 1. (vasárnap)
Víz Zene Virág Fesztivál 2012 Tata. Az ország 10 legjobb fesztiváljai egyikeként 17 helyszínen több, mint 200 program várja Önt. A családi rendezvénysorozat a fenntarthatóság eszméje köré épülve szórakoztatja a belföldről és külföldről érkező látogatóit.

Tatai Utcazene Fesztivál 2012

2012. július 27. (péntek) - 2012. július 29. (vasárnap)
Tatai Utcazene Fesztivál 2012. Ez a három nap életre szóló élménnyel teli zenés program lesz, mely méltó a város kulturális múltjához és jelenéhez.

Oldalak: 1 2

Tatai programok 2012

2012. május 30. (szerda) 17:00
ifj. Szlávik László Örkény Istvánról készült mellszobrának irodalmi műsorral egybekötött szoboravatója - Móricz Zsigmond Városi Könyvtár Tata, Váralja u. 4.
Tatai programok 2012.

Tatai fesztiválok 2012

2012. június 9. (szombat)
Fényes Családi Nap
Tatai fesztiválok 2012. Tata és környéke méltán híres arról, hogy több olyan fesztivállal tud a nagyközönség elé állni, melyek helyi és kistérségi vonzerejükön túl országos, sőt nemzetközi hatókörrel rendelkeznek.

Tatai Sokadalom 2012

2012. június 15. (péntek) - 2012. június 17. (vasárnap)
Tatai Sokadalom 2012.

Víz Zene Virág Fesztivál 2012 Tata

2012. június 29. (péntek) - 2012. július 1. (vasárnap)
Víz Zene Virág Fesztivál 2012 Tata. Az ország 10 legjobb fesztiváljai egyikeként 17 helyszínen több, mint 200 program várja Önt. A családi rendezvénysorozat a fenntarthatóság eszméje köré épülve szórakoztatja a belföldről és külföldről érkező látogatóit.

Concerto Tata. Programok, koncertek, zenei mesterkurzusok

2012. augusztus 17. (péntek) - 2012. augusztus 27. (hétfő)
Concerto Tata. Programok, koncertek, zenei mesterkurzusok

Oldalak: 1 2

Tatai Vadlúd Sokadalom

2012. november 24. (szombat)
Tatai Vadlúd Sokadalom. A tatai Öreg-tó melletti hétvégi program lúdvonulással, madármegfigyelő versennyel idén november 24-én lesz. Lenyűgöző látvány, remek hangulat, melyhez minden évben Tata, a vizek városa nyújt pazar hátteret.

Tatai Vadlúd Sokadalom

2012. november 24. (szombat)
Tatai Vadlúd Sokadalom. A tatai Öreg-tó melletti hétvégi program lúdvonulással, madármegfigyelő versennyel idén november 24-én lesz. Lenyűgöző látvány, remek hangulat, melyhez minden évben Tata, a vizek városa nyújt pazar hátteret.


Programcsomagok

Találatok száma: 2

2012. április 1. /vasárnap/ - 2012. június 30. /szombat/
Tavaszi kalandcsomagok
Üdülés Tatán, az Öreg-tó Club Hotelben. Wellness, relax, horgász és gasztronómiai csomagokkal, valamint céges programokkal várjuk az Öreg-tó partjától 300 m-re fekvő családias szállodánkba vendégeinket a "vizek városába".

2012. március 14. /szerda/ - 2012. június 30. /szombat/
Háromnapos osztálykirándulás
Tatai erdei iskola, osztálykirándulás, táborozási ajánlat az Öreg-tó Club Hotel és Ifjúsági Táborban. Kalandos kirándulások, üdülések gyerekeknek a "vizek városában", ahol minden együtt van ahhoz, hogy jól sikerüljön a táborozás.


Látnivalók

Találatok száma: 1

Agostyáni arborétum séta a fenyők erdejében

2011. május 1. (vasárnap) - 2012. szeptember 30. (vasárnap)
Agostyáni arborétum séta a fenyők erdejében. Az arborétum az Agostyánt Tardossal összekötő közút mellett fekszik. A 31 hektáros területen mintegy 380 örökzöld és 40 lomblevelű fa- és cserjefaj él, elsősorban fenyőkkel ismerkedhet az idelátogató.


Programok

Találatok száma: 8

Tatai fesztiválok 2012

2012. június 9. (szombat)
Fényes Családi Nap
Tatai fesztiválok 2012. Tata és környéke méltán híres arról, hogy több olyan fesztivállal tud a nagyközönség elé állni, melyek helyi és kistérségi vonzerejükön túl országos, sőt nemzetközi hatókörrel rendelkeznek.

Víz Zene Virág Fesztivál 2012 Tata

2012. június 29. (péntek) - 2012. július 1. (vasárnap)
Víz Zene Virág Fesztivál 2012 Tata. Az ország 10 legjobb fesztiváljai egyikeként 17 helyszínen több, mint 200 program várja Önt. A családi rendezvénysorozat a fenntarthatóság eszméje köré épülve szórakoztatja a belföldről és külföldről érkező látogatóit.

Tatai Utcazene Fesztivál 2012

2012. július 27. (péntek) - 2012. július 29. (vasárnap)
Tatai Utcazene Fesztivál 2012. Ez a három nap életre szóló élménnyel teli zenés program lesz, mely méltó a város kulturális múltjához és jelenéhez.

Concerto Tata. Programok, koncertek, zenei mesterkurzusok

2012. augusztus 17. (péntek) - 2012. augusztus 27. (hétfő)
Concerto Tata. Programok, koncertek, zenei mesterkurzusok

Tatai Vadlúd Sokadalom

2012. november 24. (szombat)
Tatai Vadlúd Sokadalom. A tatai Öreg-tó melletti hétvégi program lúdvonulással, madármegfigyelő versennyel idén november 24-én lesz. Lenyűgöző látvány, remek hangulat, melyhez minden évben Tata, a vizek városa nyújt pazar hátteret.


Szolgáltatók

Találatok száma: 44

Casablanca Panzió. A Casablanca Hotel Tatán 14 vadonatúj, hangulatosan berendezett, kétágyas szobával várja vendégeit, szükség esetén pótágy elhelyezésére is van lehetőség.

A közelben bérelhető csónak, kajak, kenu, vitorlás és surf. Fürdőzés a Tatai tóban. Városnézés hintón és kisvonattal. Golf. Tenisz. Fallabda. Teremfoci.


Hotel Kiss**** Tata. Közel a városközponthoz, a Tóvárosi részen található családias jellegű Hotel Kiss szálloda. A Hotel Kiss Borostyán étterme, akár 150 vendég együttes elhelyezésére is alkalmas hangulatos, visszafogottan elegáns helyiség.

Rendezvényszervezés. Wireless Internet. Klimatizált étterem. Kávézó. Konferencia. Asztalitenisz, tollaslabda, lábtenisz. Saját parkoló. Saját kert. Pókerasztal. Szivar & Biliárd Club. Kerékpárkölcsönzés. Játszótér és játszószoba gyermekeknek. Wellness szolgáltatások. Sportolási lehetőségek. Biliárd. Fedett és kültéri  úszómedence.


Kalóz Fregatt Hotel & Restaurant - Panzió*** Tata. Kalóz Fregatt Panzió Étterem 70 főig vállalja rendezvények megszervezését, és 5 igényesen kialakított szobával várja a vendégeit.

Horgászat. Tenisz. Golfozás. Vadászat. Hétvégeken élőzenés programok. Kerékpárkölcsönzés. Családi rendezvények. Konferencia.


Kristály Hotel és Esterházy Étterem**** Tata. Nyugodt és kényelmes pihenésre nyújt lehetőséget Tata szívében. A szálloda közvetlen szomszédságában található az Öreg-tó a Tatai Várral, a Cseke-tó és az Angolpark.

Kerékpárkölcsönzés. Konferencia szervezés. Angolpark. Kisvonatos városnézés. Sétahajókázás az Öreg-tavon. A város múzeumainak meglátogatása. Esztergomi élményfürdő. Komáromi gyógyfürdő. Agostyáni Arborétum. Színház. Uszoda. Strand. Tenisz. Lovaglás. Squash. Quad.


Oldalak: 1 2 3 4
Berta Malom Panzió, Étterem és Sportcentrum. A Berta Malom Panzió Étterem 80 főig tudja vállalni családi és céges rendezvények megszervezését, és 14 fő részére szállást is tud biztosítani.

Squash. Szauna. Esküvő. Céges parti. Családi rendezvény.


Ételeink kizárólag házi készítésűek, házi ízvilágúak, hagyományos technológiával készülnek.

140 ülő vendég befogadására alkalmas éttermünk, hagyományos és reformételekkel várjuk kedves vendégeinket.


Oldalak: 1 2 3

Akciós utak, last minute utak, tatai ajánlatok, külföldi utak, belföldi üdülések, körutazások, egzotikus utak, városlátogatások, síutak.

Üdülések, utazások külföldre és belföldre, üzleti utazások. Irodánk teljes körű utazási szolgáltatást nyújt.

Külföldi nyaralások és utazások, belföldi utak, exlusive utazások közvetítése, menetrend szerinti és fapados repülőjegyek értékesítése, színház- és koncertjegyek, múzeumok, kiállítások belépőjegyei, egyéni és társas utak, utasbiztosítás.

A görög és római szobrok másolatainak az egykori tatai zsinagóga műemlék jellegű épülete ad otthont.


A Kuny Domokos Múzeum 1954 óta működik a vár épületében. Gyűjteménye az 1912-ben alapított Piarista Múzeum anyagára épül. Régészeti, természettudományi, helytörténeti, képző- és iparművészeti és néprajzi gyűjteménnyel rendelkezik.

Az 1972-ben alapított Német Nemzetiségi Múzeum a magyarországi németség tárgyi és szellemi kultúrájának emlékeit gyűjti, őrzi és mutatja be.

Oldalak: 1 2

Akik feljutottak már egy hegycsúcs tetejére, ahonnan a szédítő mélységbe lenézve lábuk alatt terült el a világ, azok átélték, hogy mit jelent a természet részévé válni.

Via ferráták. Magashegyi túrák. Trekking. Túrák.



Az 1997-ben alakult Zsigmond Király Borlovagrend tagjai azon munkálkodnak, hogy az Ászár-Neszmélyi borvidék borai ismét elfoglalhassák a történelmi időkben már elfoglalt méltó helyüket, úgy a királyok, pápák, mint a többi igényes borfogyasztó asztalán.



Az Ajtony sétahajó fedélzetéről gyönyörködhet a tatai Öreg-tó festői világában.

Sétahajózás a tatai Öreg-tavon. 


Programturizmus - Tatai Vadlúd Sokadalom - Tata

Környező kistérség

Kistérségi település

Környező megye

Környező tájegység

Környező régió

Környező táj