Megnyitó felvonulás a Széchenyi utcán - február 24-én, 15.00 órakor
Családok, baráti társaságok, civil közösségek, a miskolciak együttléte és összetartozását kívánja bemutatni a megnyitó felvonulás. A hagyományos felvonulások üzenete a látványon túl, az összetartozásról, a közösségről szól a Kocsonyafesztiválon. A szervezők szeretnék, ha minél többen bekapcsolódnának, hogy minél többen élhessék át a közösségi összetartozás élményét.
Miskolci Kocsonyafesztivál részletes program
A háromnapos rendezvény nyitó felvonulásán a nagyváradi Crisana Néptáncegyüttes is részt vesz: román, magyar és német népviseletbe öltözve. Az együttes népzenét és néptáncot ötvöző műsorral is készül a fesztivál nagyszínpadára, ahol később a jászvásári Iulian Canaf és az Excentric Blues Band rock and roll, funky és blues jegyeket ötvöző repertoárjával is megismerkedhet a közönség. A bukaresti Trei Parale (Három Pengő) nevű együttes román régi zenei koncerttel várja az érdeklődőket a kis színpadon.
A miskolci Művészetek Házába meghirdetett Román Filmnapokon a Nae Caranfil rendezésében készült Filantrópia, avagy emberbaráti szeretet című keserédes vígjáték, a Nap Toader által jegyzett, és komikus jelenetekben bővelkedő Besszarábiai menyegző című alkotás, valamint a Lugosi Béla, a bukott vámpír című dokumentumfilm kerül vetítésre.
A Miskolci Galéria a bukaresti Roman Tolici festőművész Nobody című "hiper-realista" kiállításának ad otthont. Az Ortodox Egyház Múzeumában pedig Radu Dinca kézműves mester festett üvegikonjait nézhetik meg a látogatók, akik magával a művésszel is találkozhatnak és beleshetnek a hagyományos ikonfestészeti műhely kulisszái mögé.
A miskolci Libri könyvesbolt román szerzők munkáinak bemutatóival várja a kultúrára is éhes fesztivállátogatókat. Terítékre kerül Stefan Banulescu A milliomos könyve című írása, Demény Péter fordításában, valamint Berényi Mária A házak meséi című könyve, amelyben a magyar fővárost kulturális, szellemi, és építészeti kincsekkel gazdagító tehetős románok életéről mesél.
A Román Néprajzi Múzeum is képviselteti magát a fesztiválon. Az intézmény standjánál többek között bukaresti, nagybányai, székelyudvarhelyi, kolozsvári és korondi mesteremberek munkáival ismerkedhetnek meg a látogatók. A kerámiák, szőttesek, fonott áruk, fajátékok, mézszobrok és ortodox ikonok gazdag kínálata mellett a román konyha jellegzetes ételének számító mititeit, illetve különböző kolbászféleségeket is megkóstolhatnak az érdeklődők.
Élményvonattal a Kocsonyafesztiválra!
2012. február 25-én a Miskolci Kocsonyafesztiválra szervez kirándulást a MÁV Nosztalgia Kft. Az Élményvonat elviszi utasait az immár 12. alkalommal megrendezésre kerülő Európa hírű fesztiválra.
Az Élményvonat valamennyi utasa a Kocsonyafesztivál szervezőinek jóvoltából ajándékot kap egy "Békatallért", melyet a fesztivál helyszínén válthat be kürtöskalácsra vagy kocsonyára. Ezen az úton Retro discoval szórakoztatják a vendégeket az Orfeum kocsiban.
A részvételi díj magában foglalja a menettérti jegyet és a névre szóló helybiztosítást. A MÁV Nosztalgia Kft. személyzete biztosítja utasaink kényelmét az utazás és a programok teljes időtartama alatt, az oda úton welcome drinkkel és reggeli üdvözlő falatkával kínálják vendégeket. A visszaútra pedig apró meglepetéssel készülnek.
Az indulás Budapestről a Nyugati Pályaudvarról 9 óra 25-kor lesz, érkezés Miskolcra 11:45-kor. A Kocsonyafesztivál Expresszre jegyek válthatók 2012. február 18-ig!
A CINE-MIS Nonprofit Kft. programjai
A 9. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál bemutatkozása a Kocsonyafesztiválon
Február 24., péntek
Művészetek Háza előtti tér, Becherovka színpad
kb. 15:00-19:00 Miskolci zenekarok koncertjei
• KisBót V.Ü.H.E.
• Ruben & The Cosmic Chicks
• Vain Parrots
19:00-22:00 Kiemelt zenekar koncertje
• Bohemian Betyars
22:00 program vége
Nagy játékfilmek vetítése Jameson CineFest 2011 programjából:
15:00 Béke moziterem Felperzselt föld (Incendies)
színes, feliratos, kanadai film, 130 perc, 2010
15:30 Uránia moziterem Az adósság (The Debt)
színes, feliratos, amerikai thriller, 114 perc, 2010
17:00 Béke moziterem Harry Brown
színes, feliratos, angol krimi, 98 perc, 2009
20:00 Uránia moziterem A segítség (The Help)
színes, feliratos, amerikai-indiai-emirátusokbeli film, 146 perc, 2011
Február 25., szombat
Művészetek Háza előtti tér, Becherovka színpad
kb. 15:00-19:00 Miskolci zenekarok koncertjei
• Crazy Bike Machine
• Skyjack
• Progtyca
• DeViszont
19:00-22:00 Kiemelt zenekar koncertje
• Compact Disco
22:00 program vége
Nagy játékfilmek vetítése Jameson CineFest 2011 programjából:
15:00 Béke moziterem Felperzselt föld (Incendies)
színes, feliratos, kanadai film, 130 perc, 2010
15:30 Uránia moziterem Az adósság (The Debt)
színes, feliratos, amerikai thriller, 114 perc, 2010
17:00 Béke moziterem Harry Brown
színes, feliratos, angol krimi, 98 perc, 2009
20:00 Uránia moziterem A segítség (The Help)
színes, feliratos, amerikai-indiai-emirátusokbeli film, 146 perc, 2011
Február 26. vasárnap

Forrás: Miskolci Kocsonyafesztivál oldala
Elérhetőségek
| Cím: | Miskolc, Belváros |
| Megnézem a térképen |
További ajánlatok
Miskolc
Események
Találatok száma: 34
Fesztivál (11)
Magyar Cheerleader. Pompomity, Magyar Cheerleading Fesztivál Miskolc
Gyermeknapi mesefesztivál Miskolcon, a Diósgyőri Várban. Mesés Várjátékok 2012
Borsodi Fonó Nemzetközi Folklórfesztivál 2012 a Diósgyőri várban, Miskolcon
Autohifi és Tuning Fesztivál 2012 Miskolc
Gyermeknapi mesefesztivál Miskolcon, a Diósgyőri Várban. Mesés Várjátékok 2012
Bükki Vadas - Boros Nap 2012 Miskolcon, a Diósgyőri Várban
B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség kiemelt eseményei, tájékozódási versenyek, túrák, találkozók
Kalendárium, naptár (16)
Magyar Cheerleader. Pompomity, Magyar Cheerleading Fesztivál Miskolc
Bükki túrák. Diósgyőri Természetbarát Sport Klub 2012. évi túranaptára
Miskolci programok 2012. Fesztiválok, események, rendezvények
TrekWolf Túravezetés. 2012. évi magashegyi gyalogtúrák naptára
Kóstolás, főzés (1)
Bükki Vadas - Boros Nap 2012 Miskolcon, a Diósgyőri Várban
Kultúra, művelődés (12)
Magyar Cheerleader. Pompomity, Magyar Cheerleading Fesztivál Miskolc
Opera klub. Bartók+... Nemzetközi Operafesztivál Operaklub Miskolcon
Bükki Hegyi Maraton 2012
Fehérkő-lápa Hillclimb Mountainbike Verseny
Miskolc Rally 2012
Bükki Zoo napközis táborok a Bükki Fiatalok Természetjáró Egyesülete szervezésében
Túra, kirándulás (5)
Bükki túrák. Diósgyőri Természetbarát Sport Klub 2012. évi túranaptára
B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség kiemelt eseményei, tájékozódási versenyek, túrák, találkozók
Diósgyőri Mikulásvonat. Utazás a Mikulás meseszép, varázslatos világába
Bükki Fiatalok Természetjáró Egyesülete 2012. évi túranaptára
Ünnep, jeles nap (2)
Gyermeknapi mesefesztivál Miskolcon, a Diósgyőri Várban. Mesés Várjátékok 2012
Diósgyőri Mikulásvonat. Utazás a Mikulás meseszép, varázslatos világába
Látnivalók
Találatok száma: 6
Miskolci Galéria. 2012. évi kiállítások, programok, események naptára
Jávorkúti tanösvény a Bükk-fennsíkon. Bükki Nemzeti Park, Miskolc - Jávorkút
Látogatás a miskolci Avasi Arborétumban
Programok
Találatok száma: 26
Család, gyerekek (4)
Mesés Várjátékok a Diósgyőri Várban
Kalandpark túra Miskolctapolcán, az ország legszebb kalandparkjában
Miskolci Csodamalom Bábszínház. 2012. évi előadások műsornaptára
Csoportos, céges (1)
Eszem-iszom (2)
Vásárfesztivál 2012 Miskolc
Bükki Vadas - Boros Nap 2012 Miskolcon, a Diósgyőri Várban
Kalandpark túra Miskolctapolcán, az ország legszebb kalandparkjában
Kultúra, művészetek (10)
Opera klub. Bartók+... Nemzetközi Operafesztivál Operaklub Miskolcon
Borsodi Fonó Nemzetközi Folklórfesztivál 2012 a Diósgyőri várban, Miskolcon
Diósgyőri Várszínházi Esték 2012. Szabadtéri Színházi Fesztivál a Diósgyőri várban, Miskolcon
Mozgás, sport (3)
Bükki túrák. Diósgyőri Természetbarát Sport Klub 2012. évi túranaptára
TrekWolf Túravezetés. 2012. évi magashegyi gyalogtúrák naptára
Zöld Sportok Clubja. 2012. évi túrák, rendezvények eseménytára
Kalandpark túra Miskolctapolcán, az ország legszebb kalandparkjában
Látogatás a miskolci Avasi Arborétumban
Ünnep, hagyomány (2)
Mesés Várjátékok a Diósgyőri Várban
Diósgyőri Mikulásvonat. Utazás a Mikulás meseszép, varázslatos világába
Szolgáltatók
Találatok száma: 198
Szállásadók (67)
Barlangfürdő. Wellness. Fitness.
Családi és céges rendezvények. Esküvő. Üzleti ebéd.
Családi és céges rendezvények. Konferencia. Előadások. Termékbemutató. Érettségitalálkozó. Osztálytalálkozó. Ballagás. Esküvő.
Vendéglátók (39)
Erdei iskola. Céges rendezvények. Csapatépítő tréning. Konferencia. Kerékpárkölcsönzés. Kerékpártúra. Gyalogtúra.
Családi és céges rendezvények. Szinva patak vízesése. István Cseppkőbarlang. Gyalogtúra.
Barlangfürdő.
Utazási irodák (20)
Hótalpas hótúrák. Expedíciók. Kalandtúrák. Gyalogtúrák. Kajaktúrák. Kerékpártúrák. Tengeri kajak Montenegróban. Turistautak sziklafalakon. Kalandnyaralás. Repülős országjárások. Buszos országjárások külföldön. Evezés a Bodrog árterében. Evezés a gemenci ártéri erdőkben. Evezés a Tisza-tavon.
Kultúrhelyek (28)
Színházi előadások. Folklór műsorok. Népművészeti vásár. Gyermekműsorok. Kosárfonás. Zenei tehetségkutató. Kiállítások. Mozi.
Programszervezők (14)
Természetjáró, kerékpáros, barlangász, táncos, horgász tábor.
CineFest. Koncertek. Kiállítások. Workshopok. Konferenciák. Turisztikai programok. Szabadidős programok. CineFest kirándulás.
Rendezvényszervezés. Kiállítás. Vásár. Üzleti, marketing tanácsadás.
Programhelyek (12)
Bobozás. Kirándulás. Kikapcsolódás.
Csapatépítés. Outdoor tréningek. Outdoor-wellness tréningek. Csapatépítő tréningek. Drótkötélpálya. Egyéni kalandtúrák. Éjszakai kalandtúra. Kalandtáborok. Családi rendezvények, bográcsozás, szalonnasütés.
Búvártúrák, búvártanfolyamok, tengerbiológia túrák, tengeri hajóvezető tanfolyam,
Fürdők (2)
Fürdőzés. Iszappakolás. Súlyfürdő. Szénsavas fürdő. Orvosi gyógymasszázs. Tangentor. Víz alatti csoportos gyógytorna. Csoportos gyógyúszás. Frissítő masszázs. Aroma olajos masszázs. Speciális masszázsok. Pedikűr. Paraffinos kézápolás. Szaunák. Gőzkabin. Szolárium.
Gyógyászat (1)
Civil szervezetek (22)
Természetjáró, kerékpáros, barlangász, táncos, horgász tábor.
Szolgáltatások (2)
Vállalkozások (1)
Ügyintézés (1)