A túra során megtekintjük a Dohány utcai zsinagógát, mely Európa legnagyobbika, idegenvezetést biztosítunk a Zsidó múzeumban. A Múzeum gyűjteménye felöleli a zsidó vallás szakrális és mindennapi tárgyait. Megtekintjük a Holocaust temetőt, melyben több ezer ember talált végső nyughelyre, illetve a Raul Wallenberg Emlékparkot és Életfát. Útközben három zsinagógát keresünk fel.
Ajánlom másoknak:
Zsidó örökségek nyomában Budapesten
Közép–kelet Európa legnagyobb zsidó diaszpórája Budapesten található, mely aktív vallási, kulturális és történelmi örökséggel rendelkezik. Századokon át a magyar és a zsidó történelem párhuzamosan fejlődött az országban. A zsidóság fontos szerepet vállalt és vállal az ország gazdasági, kulturális és politikai életében.
Cégünk 1995-óta foglalkozik az ország magyar és zsidó örökségének bemutatásával. Idegenvezetőink jól képzettek és segítségére lehetnek abban, hogy megértse a zsidóság múltját és jelenét Magyarországon és Budapesten. Az idegenvezetés angol nyelvű és nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy kis létszámúak maradjanak csoportjaink. Nagyobb létszám esetén magyar nyelvű idegenvezetést is biztosítunk. A különböző érdeklődési köröknek megfelelően különböző túrákat állítottunk össze.
Időpont, nyitva tartás
|
2013. május 20. /hétfő/
-
2013. május 23. /csütörtök/
|
|
|
|
2013. május 26. /vasárnap/
11:00
|
|
|
2013. május 27. /hétfő/
-
2013. május 30. /csütörtök/
|
|
|
|
2013. június 2. /vasárnap/
11:00
|
|
|
2013. június 3. /hétfő/
-
2013. június 6. /csütörtök/
|
|
|
|
2013. június 9. /vasárnap/
11:00
|
|
|
2013. június 10. /hétfő/
-
2013. június 13. /csütörtök/
|
|
|
|
2013. június 16. /vasárnap/
11:00
|
|
|
2013. június 17. /hétfő/
-
2013. június 20. /csütörtök/
|
|
|
|
2013. június 23. /vasárnap/
11:00
|
|
|
2013. június 24. /hétfő/
-
2013. június 27. /csütörtök/
|
|
|
|
2013. június 30. /vasárnap/
11:00
|
|
|
2013. július 1. /hétfő/
-
2013. július 4. /csütörtök/
|
|
|
|
2013. július 7. /vasárnap/
11:00
|
|
|
2013. július 8. /hétfő/
-
2013. július 11. /csütörtök/
|
|
|
|
2013. július 14. /vasárnap/
11:00
|
|
|
2013. július 15. /hétfő/
-
2013. július 18. /csütörtök/
|
|
|
|
2013. július 21. /vasárnap/
11:00
|
|
|
2013. július 22. /hétfő/
-
2013. július 25. /csütörtök/
|
|
|
|
2013. július 28. /vasárnap/
11:00
|
|
|
2013. július 29. /hétfő/
-
2013. augusztus 1. /csütörtök/
|
|
|
|
2013. augusztus 4. /vasárnap/
11:00
|
|
|
2013. augusztus 5. /hétfő/
-
2013. augusztus 8. /csütörtök/
|
|
|
|
2013. augusztus 11. /vasárnap/
11:00
|
|
|
2013. augusztus 12. /hétfő/
-
2013. augusztus 15. /csütörtök/
|
|
|
|
2013. augusztus 18. /vasárnap/
11:00
|
|
|
2013. augusztus 19. /hétfő/
-
2013. augusztus 22. /csütörtök/
|
|
|
|
2013. augusztus 25. /vasárnap/
11:00
|
|
|
2013. augusztus 26. /hétfő/
-
2013. augusztus 29. /csütörtök/
|
|
|
|
2013. szeptember 1. /vasárnap/
11:00
|
|
|
2013. szeptember 2. /hétfő/
-
2013. szeptember 5. /csütörtök/
|
|
|
|
2013. szeptember 8. /vasárnap/
11:00
|
|
|
2013. szeptember 9. /hétfő/
-
2013. szeptember 12. /csütörtök/
|
|
|
|
2013. szeptember 15. /vasárnap/
11:00
|
|
|
2013. szeptember 16. /hétfő/
-
2013. szeptember 19. /csütörtök/
|
|
|
|
2013. szeptember 22. /vasárnap/
11:00
|
|
|
2013. szeptember 23. /hétfő/
-
2013. szeptember 26. /csütörtök/
|
|
|
|
2013. szeptember 29. /vasárnap/
11:00
|
|
|
2013. szeptember 30. /hétfő/
-
2013. október 3. /csütörtök/
|
|
|
|
2013. október 6. /vasárnap/
11:00
|
|
|
2013. október 7. /hétfő/
-
2013. október 10. /csütörtök/
|
|
|
|
2013. október 13. /vasárnap/
11:00
|
|
|
2013. október 14. /hétfő/
-
2013. október 17. /csütörtök/
|
|
|
|
2013. október 20. /vasárnap/
11:00
|
|
|
2013. október 21. /hétfő/
-
2013. október 24. /csütörtök/
|
|
|
|
2013. október 27. /vasárnap/
11:00
|
|
|
2013. október 28. /hétfő/
-
2013. október 31. /csütörtök/
|
|
|
|
Minden időpont megjelenítése
Indulási időpontok:Hetfő-csütörtök: 10 és 14 órakor
Vasárnap: 11 órakor
Zsidó ünnepek alatt a túrák is szünetelnek (a Dohány utcai Zsinagóga is zárva tart).
Kivételek:
May: 15. 16.
Aug: 20.
Sept: 5. 6. 13. 19. 20. 26. 27.
Oct: 23
|
Részvételi díj, ár, belépő
Elérhetőségek