Bizonyára kevesen tudják, merre találjuk Bakonyjákót.
A parányi kis falut Pápa felől a 83-as főútvonalon közeledve lágy ívű dombok ölelésében, a Bitva patak völgyében pillantjuk meg. Az elénk táruló falucska titkait csak akkor tárja fel, ha letérünk a főútvonal robogásából, s átadjuk gondolatainkat a múlt megidézésének, s a természet sugallatának.
A történelem viharait megélt településen igazi kikapcsolódást kínál Forrás Vendégházunk.
A madárfütty és patakcsobogás pihentető muzsikája mellett a szolgáltatások széles körét nyújtja az igényes utazónak. A kivételes adottságú környezetben lovaskocsikázás, túravezetés, kerékpározás, szaunázás, frissítő masszázs, letűnőben lévő mesterségek várják a vendégek
Szobák:
Vendégházunk épületegyüttesében 5 db kétágyas szoba várja a pihenni vágyókat. Mindegyik szobánk az erdő hangulatához illeszkedően szépen megmunkált faszerkezetekkel és a vidéki hangulatot idéző bútorokkal nyújt pihenést. Szobáink tágas galériáján pótágyakkal családok, illetve baráti társaságok számára is kényelmes elhelyezést tudunk biztosítani. Zuhanyzós fürdőszoba, szekrények, asztal és szék biztosítja a kívánt komfortot. A padlófűtés melege időjáráshoz igazodóan ellensúlyozza az erdő tiszta friss levegőjében már esetleg didergők hőérzetét.
Park, terasz:
Épületegyüttesünk a Bakony lankáin patakok, vízesések csobogásától hangos csodálatos erdei fákkal gazdag pihenőparkban helyezkedik el. A több mint 1 hektáros terület lehetőséget biztosít a csendes elvonulásra, a közös sétákra, és a vidám szabadtéri játékokra egyaránt. A szabadban fa kerti bútorok biztosítják a pihenést. Fedett teraszunk fantasztikus kitekintést biztosít a parkra, rácsodálkozást a természetre. Itt a kemence mellett baráti beszélgetések, és éttermünk nyújtotta kulináris élmények fokozhatják az itt töltött idő egyediségét.
Étterem:
Éttermünk melegséget sugárzó hangulatát a cserépkályhában ropogó tűz varázsa teszi felejthetetlenné. A vidéki ízek kavalkádja, egy kellemes pohár ital biztosíthatja a meghitt családi, baráti beszélgetéseket. Könyvek, játékok, zenelejátszó próbálja a hozzánk érkezőket a mindennapokban megszokott technikai eszközök nélkül csak az együtt töltött idő tartalmasságát fokozni.
Szaunaház:
A tiszta forrásvíz, a kavicsos patak, a forrásvízzel táplált tó a szauna szerelmeseit a szaunázás őshazájába repíti. A legmerészebbek a csillogó fehér hóban hóangyalokat rajzolhatnak, majd jégcsapok között merülhetnek kristálytiszta vízbe. A szelídebbek masszázskabinunkban folytathatják a felüdülést. Az igazi kényeztetésre vágyók egyeztetett időpontban a masszőr által a test és lélek megkönnyebbülését is kérhetik.
Programlehetőségek
Az erdő megismerése Kisvonattal a Róth Gyula tanösvényig. A tanösvényen tematikus vezetés
A fafeldolgozás munkafolyamatai, és a fahulladék újrahasznosítása. Kisvonattal a fűrészüzemig. Az üzemben tematikus vezetés.
Túravezetéssel gyalog túra bakonyi legelőkön keresztül, legeltető állattartás megfigyelése.
Németbánya és Iharkút megismerése. Kisvonattal Németbányára, az emlékkápolna megtekintése, rövid helytörténeti tájékoztatás. Erdei utakon a szállástetőn keresztül Iharkútra a bauxitbánya érintésével. Ott domborzati, földtörténeti, éghajlati ismeretek szemléltetése természetes környezetben.
Történelmi udvar interaktív ismeretszerzéssel. Állatsimogatás és etetés. Kézműves tevékenység a paraszti gazdaságban
Ganna és Döbrönte természeti és történelmi értékeinek felfedezése. Kisvonattal a Bakonyalján meghúzódó településekig. Túra és idegenvezetés a két település utcáin található építészeti emlékek között, a várhoz, a borókával tarkított hegyoldalakon.
További programok a két településen: sajtkóstoló, kézműves foglalkozások, Eszterházy Mauzóleum látogatása, lovaskocsizás a Hasik lovasudvarban
Kenyér és kemence Kenyértészta készítése. Kemence felfűtése. Cipók sütése és elfogyasztása.
Gyógy - és fűszernövénytúra gyűjtéssel Gyűjtés módszerereinek ismertetése. Túra és gyűjtés, vezetéssel. Teakészítés és kóstolás.
Hagyományos, természetes, gyűjthető anyagokból játékkészítés Anyaggyűjtés. Síp, tutaj, íj készítése.
Ló- és szamárháton. Futószáron lovagoltatás gyermekek részére pihenőparkunkban.
Kisvonat kirándulások
Túráink útvonala:
Minden útvonal körtúra, amik Bakonyjákó Forrás Vendégház induló és célállomással szerveződnek.
Egésznapos programok
Túravezetés erdészeti és vadászati szakvezetéssel, vendéglátás igényelhető.
1. Németbánya, Királykapu, Witt kilátó, Gerence puszta, Bakonybél
2. Németbánya, Pisztrángos tó, Roth Gyula tanösvény, Szénpajta, Vadászház
3. Iharkút emlékpark és dinoszaurusz lelőhely, Pénzlyuk- barlang, Hubertlak, Forrasztókői exótakert, Németbánya
Félnapos programok:
Túravezetés erdészeti és vadászati szakvezetéssel, vendéglátás igényelhető.
1. Németbánya, Pisztrángos tó, Farkasgyepü
2. Iharkút emlékpark és dinoszaurusz lelőhely, Németbánya
3. Járiföld templomsűrű és fűrészüzem megújuló energiahordozót előállító üzem bemutatása
4. Farkasgyepü erdészeti központ és csemetekert, Csurgókút
Két órás sétavonatozások idegenvezetéssel:
1. Németbánya
2. Farkasgyepü
3. Pisztrángos tó
4. Szénpajta
Kapcsolatok
| Cím: | Bakonyjákó, Arany J. utca 2. |
|
Megnézem a térképen |
Fizetési mód
|








