Az erdei vasutazással és sétahajózással kombinált programok májustól októberig, szombati napokon, 20 fő előzetes bejelentkezésével indulnak. Más időpontban néhány órás sétahajózást is ajánlunk a Dunán, kedvező vízállás esetén a mellékágakban (hajóbérléssel, büfével, csoportkíséréssel). A hajó a Gemenc Zrt. kikötőjéből indul, mely a IV. Károly rakparton Baján található (Duna bal part 1480 fkm) a Duna hídnál, 300 méterre a Tesco áruháztól. Helyi busszal is könnyen elérhető. Az erdei vasútra a Gemenc-Dunapart (Duna jobb part 1495 fkm) állomásnál lehet csatlakozni.
A Gemenc személyhajó 100 fő részére nyújt kellemes kikapcsolódást. A kirándulás időtartama alatt a hajón büfé üzemel, hűtött italokkal. A Sétahajó előzetes egyeztetés szerint a fent leírt napokon és a programon kívül is bérelhető.
A Gemenc Zrt. a május elsejéhez kapcsolódó hosszú hétvégén élményteli programsorozatot kínál
Kerékpáros kirándulás, fotótúra Európa legnagyobb ártéri erdejében, borkóstolás a Karapancsai Kastély és Majorban, nosztalgia gőzmozdony vontatta szerelvények a Gemenci Erdei Vasúton, kézihajtányozás, kézműves foglalkozások, vadétel főzés és még sok élményt adó program várja mindazokat, akik 2012. április 28. és május 1. között a gemenci erdőgazdaság ökoturisztikai szezonnyitó rendezvényeit választják.
KÉT KERÉKEN A GEMENCI ERDŐBEN
2012. április 28.(szombat) – Gemenc Zrt. Ökoturisztikai Központ, Pörböly
9:30 Találkozó a Pörbölyi Ökoturisztikai Központban.
10:00 Kerékpártúra indulása a BÁTAI- HOLT- DUNAI megfigyelőtoronyhoz szakvezetéssel.
11:30 Túra a Pörbölyi erdőben.
13:30 A NYÉKI- HOLT- DUNAI tanösvény bejárása.
15:00 Érkezés Pörbölyre.
A BOR ÉJSZAKÁJA
2012.április 28.(szombat) – Gemenc Zrt. Karapancsa Kastély és Major
16:00 Autóbusz indul Karapancsára Bajáról (Szentháromság tér)
17:00 A Karapancsai Kiskastély megtekintése idegenvezető kíséretében.
18:00 Borkóstoló a szekszárdi Németh János Pincészet díjnyertes boraiból, közben a Madárdal Zenekar bordalokat
ad elő.
A programra előzetes jelentkezés szükséges 2012. április 26-ig!
GEMENCI FÉNYJÁTÉK
2012. április 30.(hétfő) – Tavaszi fotótúra a Gemenci erdőben.
13:00 Találkozó Pörbölyön a Gemenc Zrt. Ökoturisztikai Központjában.
13:30 Előadás és beszélgetés a természetfotózás módszereiről, eszközeiről. Házigazda: Krizák István természetfotós (Mezőföld Természetfotó Egyesület).
14:25 Indulás az Ökoturisztikai Központból az erdei vasút szerelvényével, terepi fotózás több csoportban.
18:30 Visszaérkezés az Erdei Vasúttal Pörbölyre
19:00 A fotók bemutatása, értékelése.
20:00 Vacsora rendelhető az Ökoturisztikai Központ éttermében (menü: Bográcsgulyás és rétes).
RÉGI HAGYOMÁNYOK, ÚJ KALANDOK
2012. május 1.(kedd) – Gemenc Zrt. Ökoturisztikai Központ, Pörböly, Lassi, Malomtelelő
PÖRBÖLY: kézihajtányozás, kézműves foglalkozások (fajáték készítés, körmönfonások, gyertyamártás, lézeres céllövészet, íjászat (Tolnai Tájak Íjászegyesület), bográcsos vadétel főzés, kenyérlepény sütés, kiállítások (méhészeti kiállítás, mézkóstoló és mézvásár, erdészeti kiállítás), erdőjárás lovasfogattal
LASSI: halászati kiállítás, gyermekfoglalkoztató (Pécsi Tudományegyetem szekszárdi hallgatóival), büfé, játszótér
MALOMTELELŐ: madármegfigyelő torony, gyalogtúrák szakvezetéssel a Malomtelelő tanösvényen
A rendezvény belépője tetszőleges mennyiségű utazásra, kézihajtányozásra, a kiállítások megtekintésére, az íjászbemutató és a gyermekfoglalkoztató látogatására, a kézműves foglalkozások igénybevételére jogosít.
Ezen a napon az Erdei Vasút szerelvényein Pörböly és Gemenc-Dunapart között csak a rendezvény belépőjével lehet utazni.
A GEMENCI ERDEI VASÚT INDULÁSA PÖRBÖLYRŐL 2012. MÁJUS 1-JÉN:
8:25 KESELYŰSIG
9:25 GEMENC DUNAPARTIG A REZÉT GŐZÖSSEL
11:25 MALOMTELELŐIG
13:25 GEMENC DUNAPARTIG A REZÉT GŐZÖSSEL
14:25 MALOMTELELŐIG
TOVÁBBI INFORMÁCIÓ ÉS BEJELENTKEZÉS
KÉT KERÉKEN A GEMENCI ERDŐBEN
GEMENCI FÉNYJÁTÉK
RÉGI HAGYOMÁNYOK, ÚJ KALANDOK A BOR ÉJSZAKÁJA
Gemenc Zrt. Ökoturisztikai Központ
7142 Pörböly, Bajai út 100.
Tel: +36 (74) 491-483
Gemenc Zrt.
6500 Baja, Szent Imre tér 2.
Tel.: 79/324-144; 30/945-0522
SAJTÓINFORMÁCIÓ: Baricz Árpád, 30-4567-807
Kapcsolatok
| Cím: | Pörböly, Bajai út 100. |
|
Megnézem a térképen |
Sétahajózás a Dunán. Gemenci erdő. Gemenci Kiránduló Központ. Ökológiai tanösvény. Erdei vasút. Gemenci Erdei Iskola. Gemenci Állami Erdei Vasút. Karapancsai Kiskastély látogatása.
További ajánlatok
Pörböly
Események
Találatok száma: 2
Gemenci programok 2012. A Gemenc Zrt. Ökoturisztikai Központ programajánlója
Előzd meg a kisvasutat! - Pörböly. Országos erdei versenysorozat
Látnivalók
Találatok száma: 1
Nyéki-Holt-Duna tanösvény a Duna-Dráva Nemzeti Parkban, a gemenci erdőben, Pörbölynél
Szolgáltatók
Találatok száma: 3
Szállásadók (1)
Kultúrhelyek (1)
Programhelyek (1)
Sétahajózás a Dunán. Gemenci erdő. Gemenci Kiránduló Központ. Ökológiai tanösvény. Erdei vasút. Gemenci Erdei Iskola. Gemenci Állami Erdei Vasút. Karapancsai Kiskastély látogatása.






