A Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria 1995-ben nyitotta meg kapuit a közönség előtt. A múzeum abból a képzőművészeti adományból szerveződött, melyet Hamza D. Ákos (1903-1993) festőművész, filmrendező 1987-ben, hazatelepülésekor Jászberény városnak és a Jászságnak ajándékozott. A Magyarországon főként az 1940-es években készült filmjeiről (Külvárosi őrszoba; Egy szoknya, egy nadrág; Szíriusz; stb.) ismert művész mintegy 260 festménye lelhető fel a gyűjteményben. A jelenlegi állandó kiállítás elsősorban Hamza rendezői, filmgyártói munkásságára fókuszál, de láthatók főként Brazíliában született lírai absztrakt festményei, szobrai és személyes tárgyai is, valamint divattervező-újságíró felesége, Hamza Lehel Mária (1906-1997) bravúros divatrajzai, melyeken az 1950-es, '60-as évek jellemzői modelljei követhetők nyomon. Az összesen mintegy 6000 darabos gyűjteménnyel rendelkező múzeum alaptevékenységéhez tartozik a Jászság képzőművészeti értékeinek kutatása, az eredmények publikálása is, így időszaki tárlatokon folyamatosan a közönség elé tárja XX. századi jászsági mesterek, valamint kortárs művészek műveit is. A múzeum rendszeresen helyet ad közművelődési eseményeknek, alkotópályázatokat, társművészeti programokat szervez. Kiadói tevékenységeként eddig 15 kötet látott napvilágot a térség képzőművészetéhez kapcsolódóan.
A Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria állandó kiállításai:
- Különös találkozás – Hamza D. Ákos filmművészeti munkássága
- Hamza Lehel Mária (1906-1997) divatrajzai
- Úton – Válogatás Hamza D. Ákos festészeti hagyatékából
Látogatható:
Kedd-Szombat 10-18 óráig, Vasárnap és Hétfő szünnap (április 1 - október 31).
Kedd-Szombat 10-16 óráig, Vasárnap és Hétfő szünnap (november 1 - Március 31).
Csoportoknak előzetes bejelentkezés esetén eltérő időpontban is biztosított a látogathatóság.
Kapcsolatok
| Cím: | Jászberény, Gyöngyösi út 7. |
|
Megnézem a térképen |
További ajánlatok
Jászberény
Események
Találatok száma: 4
Fesztivál (3)
Jászberényi Nemzetközi Mézvásár és Méhésztalálkozó
Csángó Fesztivál 2012. Csángó magyarok kulturális értékei Jászberényben
Csángó Fesztivál 2012. Európa kisebbségeinek folklórfesztiválja Jászberényben
Jászberényi Nemzetközi Mézvásár és Méhésztalálkozó
Jászberényi programok. 2012. évi rendezvények, események
Kóstolás, főzés (1)
Jászberényi Nemzetközi Mézvásár és Méhésztalálkozó
Jászberényi Nemzetközi Mézvásár és Méhésztalálkozó
Csángó Fesztivál 2012. Csángó magyarok kulturális értékei Jászberényben
Csángó Fesztivál 2012. Európa kisebbségeinek folklórfesztiválja Jászberényben
Ünnep, jeles nap (1)
Jászberényi Nemzetközi Mézvásár és Méhésztalálkozó
Csángó Fesztivál 2012. Csángó magyarok kulturális értékei Jászberényben
Csángó Fesztivál 2012. Európa kisebbségeinek folklórfesztiválja Jászberényben
Programcsomagok
Találatok száma: 2
Programok
Találatok száma: 2
Eszem-iszom (1)
Jászberényi Nemzetközi Mézvásár és Méhésztalálkozó
Szolgáltatók
Találatok száma: 28
Szállásadók (4)
Grillezési lehetőség. Nyársalás. Bográcsozás. Osztálytalálkozók, családi-, céges rendezvények. Kirándulás. Pihenés. Jászberényi Állat- és Növénykert látogatás. Kikapcsolódás.
Állatkert. Uszoda. Gyógyfürdő. Strand. Mozi. Múzeumok. Jégpálya. Színház, Templomok. 20-km-re Tápiószenmárton, Csángó Fesztivál, Mézvásár, Jász Expo. Gyógyító Attila Domb, Nyári rendezvények.
Szauna. 2009. júniusban felújított salakos teniszpálya. Sportolási lehetőség, lovaglás, kocsikázás. Vadásztatás. Konferencia. Nászút. Hagyományos jászsági ételek.
Vendéglátók (10)
Családi, baráti, vállalati rendezvények színvonalas lebonyolítása.
Élő cigány zene. Családi, baráti rendezvények. Esküvő. Céges rendezvények.
Családi, baráti, ballagási évzáró rendezvények. Esküvő.
Kisebb családi, baráti összejövetelek.
Utazási irodák (4)
Kultúrhelyek (5)
Nemzetközi Táncház és Zenésztábor. Csángó Fesztivál. Kisebbségek Folklór Fesztiválja.
Programhelyek (5)
Éjszakai állatkerti program. Látványetetések, állatbemutató.
Paintball. Quad. Csapatépítő tréningek.
LEHEL strandfürdő és uszoda, LEHEL sportcsarnok, sportpályák, teniszpályák, tekecsarnok.
Fürdők (1)
Gyógyászati kezelések.






