Ajánlott programok
A monostor épületei különböző korok üzenetét őrzik, együttesükben mégis a sokféleségben megvalósuló egység fogalmazódik meg.
Az itt látható tárgyi emlékeknek és gazdag kulturális örökségnek az adja sajátos szépségét, hogy egy élő szerzetesközösség mindmáig eredeti rendeltetésüknek megfelelően használja őket.
Éppen ezért a monostor sokak számára nyitott épületében mindig vannak olyan helyek, ahová csak a közösség tagjai léphetnek be. Itt végső soron minden azt szolgálja, hogy az a szerzetesi életforma, amely — Szent Benedek nyomán — másfél évezrede fennáll, továbbra is a csendből és az imádságból táplálkozhassék, a szerzetes pedig egyre inkább önmagává és az emberek testvérévé váljék.
A Pannonhalmi Főapátságot az ideérkezők csoportos vezetés keretében tekinthetik meg.
Pünkösdi programok - pünkösdhétfőn, május 28-án
Orgonakoncert a Boldogasszony-kápolnában
15.30 óra Kály-Kullai Rita orgonahangversenye
Pünkösdhétfői gyereknap
Szeretettel várjuk a családokat, kreatív kedvű felnőtteket, kicsiket és nagyokat a Pannonhalmi Főapátság Arborétumában és Gyógynövénykertjében!
- 11.00 óra Kalandtúra az arborétumban (gyülekezés a Tricollis Fogadóépület mellett).
- Pünkösdi próba: egyéni és páros ügyességi játékok az arborétum legszebb részein.
- 14.00 óra Családi programok a gyógynövénykertben. Pünkösdi mesék: Bodza anyóka a világ népeinek meséiből válogat. Ezekben a pünkösdi ünnepkörhöz kapcsolódóan lány- és fiúszerepek bontakoznak ki.
- Pünkösdi írás: A pünkösdi Evangéliumot lúdtollal és tintával másoljuk le, melyhez díszes iniciálét, sőt az ügyes kezűek miniatúrát is festhetnek.
- Pünkösdi tűz: Egy régi nyúlfalui és nagybaráti szokást elevenítünk fel – díszes Szentlélek-koronát készítünk papírból.
- Pünkösdi rózsa: Az ünnep emblematikus növényét, pünkösdi rózsát barkácsolunk különböző anyagokból.
- Pünkösdi íz: A pünkösdi ünnepkörhöz kapcsolódó legfontosabb gyógynövény a bodza – a Gyógynövényházban és a Viator Étteremben bodzaszörp fogyasztható.
A foglalkozások ingyenesek!
További információ: Tricollis Foglalási Központ Tel: 96/570-191, info@osb.hu
Kapcsolatok
| Telefonszám: | [Megnézem a számot...] |
| Fax: | [Megnézem a számot...] |
| Honlap: | http://www.bences.hu |
| E-mail: | [Megnézem az e-mail címet...] |
| Cím: | Pannonhalma, Vár utca 1. |
|
Megnézem a térképen |
Nyitva tartás
| Március 21.- április 29. Hétfőn zárva. Kedd-vasárnap 9-16h Április 30.- május 31. Hétfő-vasárnap 9-16h Június 1. - szeptember 30. Hétfő-vasárnap 9-17h Október 1. - november 11. Hétfőn zárva. Kedd-vasárnap 9-16h Nov 12. - március 20. Kedd-vas. 10-15 |






























