Főzőkurzusaink Lakáséttermi estjeink Rendezvényeink
Kik vagyunk?
A Porcukor Brigantik
Aki a Porcukrot a kezében tartja:
dr. Szabó Antónia
Régebben mindig türelmetlenül készültem szabadságos utazásaimra, mert a jog mindennapos útvesztői után vágytam elmerülni a piacok forgatagában, új ízek után kutatni a csemegeüzletek fűszerpolcain és megízlelni a helyi különlegességeket. És hazatérve kipróbálni a beszerzett szakácskönyvek receptjeit. Aztán csak főztem és főztem és főztem…
Majd az égiek látva a gasztronómia iránti rajongásomat, társamul egy séfet adtak, aki mindent tud arról, hogyan kell professzionalista módon tenni, venni a konyhában. Szerelmünk a jó borok, fűszerek, ízek, idegen tájak felfedezése iránt kölcsönösnek bizonyult. És mivel a jót annál jobban lehet élvezi, minél többetekkel oszthatjuk meg, így nem maradt más hátra, mint szeretettel várni immáron mindenkit otthonunkba, a Porcukorba!
Akik a Porcukor titkos receptjeit Nektek megtanítják:
Németh József
(Mesteri- porcukorkavaró)
Hagyományos vidéki gazdaságban nőttem fel, ahol az állatok és növények iránti tisztelet, sokszínű felhasználásuk alapos ismerete a mindennapi élet része volt. Munkám során nagy hangsúlyt fektetek rá, hogy az ételekhez jó minőségű, lehetőleg helybéli magángazdaságokból származó alapanyagokat szerezzek be, melyek kíméletesen kerülnek feldolgozásra, a vitaminok és ásványi anyagok megtartásával. Szakmai tapasztalatomat nagynevű budapesti éttermekben, kormány- és egyéb rendezvényeket ellátó cégeknél és részben külföldön szereztem.
Orbán Béla
(Porcukorséf)
Egy rendezvényszervező cég vezető séfjeként dolgozom, szakmai múltamat hosszas, Ausztriában megszerzett nemzetközi tapasztalat is színesíti. Hiszem, hogy szervezetünknek azon ásványi anyagokra és vitaminokra van szüksége, mely a környezetünkben az adott évszakban termő gyümölcsök és zöldségek tartalmaznak. Szeretek kísérletezni a természetben fellelhető, nem szokványos alapanyagok mindennapi étkezésben történő felhasználásával, mint pl. a medvehagyma vagy madárberkenye.
Duhaj László
(Porcukorséf)
Szakmai gyakorlatomat szállodai séfként kezdtem, majd több évet töltöttem el olasz és spanyol éttermekben, Egyiptomban és Izraelben, melynek során elsajátítottam a mediterrán konyha minden csínját-bínját. Fontosnak tartom, hogy egészséges ételek kerüljenek terítékre, a megszokott ételek mellett kevéssé ismert alapanyagok is felhasználásra kerüljenek. Hobbim a régi szakácskönyvek gyűjtése, méltánytalanul feledésbe merült étkek és receptek elkészítése.
Papp - Kiszely Zsuzsa
(Porcukorszakértő)
A gasztronómia iránti vonzalmamat édesapámtól örököltem, aki mesterszakácsként Németországban dolgozott. Kedvenc játékunk az volt, hogy az általa alkotott ételekben használt fűszereket kóstolás útján fel kellett ismernem.
Feleségként és édesanyaként is megmaradt a sütés-főzés iránti rajongásom, kihívásnak tekintem, hogy családomat és barátainkat finomabbnál finomabb ételekkel és édességekkel kápráztassam el. A Főzőiskolában arról gondoskodom, hogy átadjam tudásomat, miként lehet a hétköznapokban és jeles alkalmakkor egyaránt könnyen-gyorsan finomságokat varázsolni a család asztalára.
És aki összes titkunkat kikotyogja:
Balogh Zsuzsi
(Porcukorfigyelő)
A kulináris élvezetek iránti szeretetet a szülői házból hozom.
A Főzőiskolában én gondoskodom arról, hogy a honlapunk mindig naprakész legyen, és az újdonságok érdekességek, hírek melegen, frissen és ropogósan eljussanak minden olvasónkhoz. Emellett részt veszek rendezvényeink szervezésében és lebonyolításában. Számomra fontos az, hogy mások jól érezzék magukat a társasági összejöveteleken, és átadjam nekik a gasztronómia iránti lelkesedésemet.
Hol vagyunk?
Budapest belvárosában, az V. kerületben az Erzsébet tértől kb. 50 méterre, az Október 6. utca elején található.
Tömegközlekedéssel az M1/M2/M3 metró, a 9-es, 105 vagy 16-os autóbusz, a 41-es, 47-es vagy 49-es villamos Deák Ferenc téri megállójánál vagy az M3 metró Arany János utcai megállójánál kell leszállni, és onnan gyalogosan megközelíteni. Amennyiben 2-es villamossal jössz, úgy a Széchenyi István téri megállónál kell leszállni és onnan gyalogosan jönni.
Gépjárművel a Nádor utcában vagy környékén lehet parkolni, a tanfolyamok kezdetekor már általában van szabad parkolóhely. Parkolási díj 20.00 óráig fizetendő! Az utcai parkolókon kívül az alábbi mélygarázsok is a főzőiskola 50 – 500 méteres körzetében vannak:
Gresham Szálló alatti mélygarázs (1055 Budapest, Széchenyi István (volt Roosevelt) tér) – behajtás a Széchenyi István téren a szálloda előtt, utána gyalogosan a Mérleg utcán végig Szabadság tér, Lipót garázs (1055 Budapest, Szabadság tér) – behajtás a Széchenyi utca felől, majd parkolás után gyalogosan az Október 6. utcán végig az Erzsébet tér irányába
Erzsébet téri mélygarázs (1055 Budapest, Erzsébet tér) – behajtás Buda felől a József Attila utcából, parkolás után az Október 6. utca irányába
Bazilika Mélygarázs (1055 Budapest, Sas utca 6.) – behajtás a József Attila utcáról, parkolás után gyalog a Zrínyi utcán majd balra az Október 6. utcán
Kapcsolatok
| Mobil: | [Megnézem a számot...] |
| Mobil: | [Megnézem a számot...] |
| Honlap: | www.porcukor.hu |
| E-mail: | [Megnézem az e-mail címet...] |
| Cím: | Budapest, Október 6. u. 4. |
|
Megnézem a térképen |
További ajánlatok
Budapest
Események
Találatok száma: 554
Fesztivál (76)
Ilyenek Vagyunk Filmfesztivál Budapest. Hátrányos helyzetű filmalkotók fesztiválja és konferencia
Plain Art Kortárs Művészetek Fesztiválja 2012 Budapest
Nyitott Műhely programok 2012
Hopp Parádé
Hétvége, szabadidő (72)
Gyermekszínházi előadások Budapesten
Operalátogatás Budapesten. Látogatás a Magyar Állami Operaházban
Planetáriumi programok, csillagászati vetítések Budapesten
RiverRide Budapest 2012
Kalendárium, naptár (311)
Budapesti programok 2012. Események, rendezvények, kiállítások
Gyermekszínházi előadások Budapesten
Budapest Park. 2012. évi koncertek
WAMP 2012. Kortárs design és iparművészeti művészpiac Budapesten
Kóstolás, főzés (17)
ARAZ Étterem Budapest. Vacsoraestek, sunday brunch, ünnepi vacsorák
Sunday Brunch Budapest 2012. Vasárnapi svédasztalos büféebédek az ARAZ Étteremben
Sunday Brunch 2012. Svédasztalos büféebéd Budapesten, a Sofitel Hotel Terrasse Restaurantban
Belvárosi Majális és Nassoló Gyereknapok. Utcafesztivál Budapesten az Erzsébet téren
Kultúra, művelődés (200)
Időszaki kiállítások Budapest 2012. Budapesti időszaki kiállítások válogatás
Gyermekszínházi előadások Budapesten
Budapest Park. 2012. évi koncertek
Utazó Blues Fesztivál 2012
Országjárás, utazás (20)
Operalátogatás Budapesten. Látogatás a Magyar Állami Operaházban
Városnézés Budapest. Hop On Hop Off buszos - hajós városnézés Budapesten 20 nyelven
Margitsziget hajó 2012. Margitszigeti sétahajózás Budapesten
RiverRide kétéltű városnézés Budapesten, földön és vízen
Budapesti táborok. 2012. évi napközis táborok Budapesten
Budapesti táborok. 2012. évi táborozási programok Budapesten
Rajzfilmes táborok egész nyáron a Magyar Rajzfilm Stúdióban Budapesten
Zoo napközis tábor 6-12 éveseknek a budapesti Fővárosi Állat- és Növénykertben
Túra, kirándulás (34)
RiverRide Budapest 2012
Duna Szimfonikus koncert Budapesten hajókázással, gyertyafényes vacsorával
Margitsziget hajó 2012. Margitszigeti sétahajózás Budapesten
Hajókirándulás Budapest Bécs 2012. Kirándulóhajók, programhajók, szárnyashajók
Ünnep, jeles nap (23)
Gyermeknapi programok 2012 Budapest
Életrevalók. Ingyenes mozihét és gyereknap a rászoruló gyermekeknek
Városligeti Gyereknap 2012
Kreatimm Vásár. Pünkösdi Kreatimm – Kényeztesd a lelked!
Kiemelt események (10)
Ametist Bábszínház 2012. évi bábelőadások
Belvárosi Majális és Nassoló Gyereknapok. Utcafesztivál Budapesten az Erzsébet téren
Pulpitus beszélgetések az Országházban
Budapesti Nagy Hangszerválasztó
Programcsomagok
Találatok száma: 7
Ünnepi alkalmak (2)
Látnivalók
Találatok száma: 81
Galériák, képtárak (16)
Erlin Klub Galéria kiállítások Budapesten
Koller Galéria. Kiállítások a Budai Várban
Magyar Nemzeti Galéria kiállítások. 2012. évi időszaki és állandó kiállítások
kArton Galéria és Múzeum Kiállítások Budapesten
Múzeumok, tájházak (32)
Magyar Szecesszió Háza
Bartók Emlékház látogatás Budapesten, Bartók Béla egykori otthonában, amely ma múzeum
Középkori Zsidó Imaház látogatás a Budai Várban
Vajdahunyadvári programok és kiállítások a Mezőgazdasági Múzeumban, a budapesti Városligetben
Nevezetes helyek (10)
Operalátogatás Budapesten. Látogatás a Magyar Állami Operaházban
Mátyás Templom. Látogatás a Budavári Mátyás Templomban
Halászbástya. Látogatás a Budai várnegyedben
Margitszigeti Víztorony. Kilátó és kiállítás Budapesten
Budai Arborétum látogatás
Magyar Nemzeti Parkok Hete 2012. Rendezvénysorozat országszerte
Kőpark tanösvény a Budai-hegységben. Duna-Ipoly Nemzeti Park, Budapest
Sas-hegy tanösvény a Budai-hegységben, a Duna-Ipoly Nemzeti Park területén
Programok
Találatok száma: 572
Budapest, főváros (528)
Időszaki kiállítások Budapest 2012. Budapesti időszaki kiállítások válogatás
Budapest Park. 2012. évi koncertek
Utazó Blues Fesztivál 2012
Déli menü Budapest. 2012. évi déli menü éttermi ajánlatok Budapesten
Család, gyerekek (36)
Puskin Kuckó - Gyermekprogramok a Puskin Moziban
Ametist Bábszínház 2012. évi bábelőadások
Merülések egy cápaakváriumban, a budapesti Tropicariumban
Interaktív foglalkozások Budapesten a Magyar Nemzeti Galériában
Csoportos, céges (23)
Operalátogatás Budapesten. Látogatás a Magyar Állami Operaházban
RiverRide Budapest 2012
Hajókirándulás Budapest Esztergom 2012. Kirándulóhajók, programhajók, szárnyashajók
Hajókirándulás Budapestről 2012. Kirándulóhajók, programhajók, szárnyashajók
Eszem-iszom (23)
Esti hajókirándulás Budapesten ínyencségekkel és élő zenével fűszerezve
Sunday Brunch 2012. Svédasztalos büféebéd Budapesten, a Sofitel Hotel Terrasse Restaurantban
Belvárosi Majális és Nassoló Gyereknapok. Utcafesztivál Budapesten az Erzsébet téren
Zwack Unicum Múzeum látogatás Budapesten
Lukács Fürdő Budapest. Gyógyfürdőzés és wellness
Rudas Fürdő Budapest. Gyógyfürdőzés és uszoda látogatás egy török fürdőben
Irgalmasok Veli Bej Fürdője. Gyógyfürdőzés és wellness egy török fürdőben
Széchenyi Fürdő Budapest. Wellness és gyógyulás
Hétvége, szabadidő (13)
RiverRide kétéltű városnézés Budapesten, földön és vízen
Budapesti városnézés hajóval 2012
Városnéző hajó Budapest 2012
Nosztalgiabusz. Nosztalgia járat Budapesten
Kalandok, élmények (11)
RiverRide Budapest 2012
Izgalmas kalandtúra cégeknek vadregényes környezetben, a budapesti Tropicariumban
Merülések egy cápaakváriumban, a budapesti Tropicariumban
RiverRide Budapest. Kalandos vízi városnézés Budapesten kétéltű városnéző buszokkal a Dunán
Kultúra, művészetek (142)
Időszaki kiállítások Budapest 2012. Budapesti időszaki kiállítások válogatás
Utazó Blues Fesztivál 2012
WAMP 2012. Kortárs design és iparművészeti művészpiac Budapesten
Operalátogatás Budapesten. Látogatás a Magyar Állami Operaházban
Mozgás, sport (9)
Börzsöny Természetbarát és Hegymászó Egyesület túranaptára
Szentendrei hajó 2012. Budapest - Szentendre belváros menetrend szerinti kirándulóhajó járat
Sétahajó Szentendrére 2012. Budapest - Szentendre belváros menetrend szerinti kirándulóhajó járat
Természet, élővilág (15)
ELTE Füvészkert rendezvények Budapesten, Magyarország legrégebbi botanikus kertjében
Állatkerti foglalkozások gyerekeknek Budapesten, óvodai és iskolai csoportok részére
Budapest Állatkert. Látogatás a Fővárosi Állat- és Növénykertben
Fővárosi Állat- és Növénykert. 2012. évi programok, rendezvények, fesztiválok az állatkertben
Ünnep, hagyomány (9)
Kreatimm Vásár. Pünkösdi Kreatimm – Kényeztesd a lelked!
Vidámpark Budapest 2012. évi programok, események, rendezvények
Belvárosi Majális és Nassoló Gyereknapok. Utcafesztivál Budapesten az Erzsébet téren
URBITÁLIS Majális 2012
Hív a Duna. Programsorozat Budapesten
Saturnalia 2012. A karácsonyi ünnepkör gyökerei az antikvitásban
Szolgáltatók
Találatok száma: 3298
Szállásadók (402)
Üzleti ebéd vagy vacsora. Grillparty. Szivarszoba. Sofőrszolgálat szervezése. Beltéri medence, jacuzzi, infra vagy finn szauna. Játék és animációs programszervezés. Limusin bérlés. Svédasztalos reggeli, ebéd, vacsora, speciális catering, séf az Ön igényei szerint, koktélbár. Gyerekjátszótér, ping-pong asztal, tűzrakó, földbe vájt borospince.
Családi és vállalati rendezvények. Konferencia. Tréning. Kiállítás. Termékbemutató. Esküvő.
Esküvő. Konferencia. Wellness. Rekreációs szolgáltatások. Kerékpárút. Tenisz. Kajak. Kenu. Evezés. Streetball. Strand. Városnéző programok megszervezése.
Vendéglátók (920)
Déli menü. Borvacsora. Sunday Brunch. Ünnepi vacsora. Business ebéd. Családi rendezvény. Esküvő.
Heti menü. Borvacsora.
Bowling terem. Grillezés.
Gyereksarok a kicsiknek
Utazási irodák (506)
Garantált programok. Esküvők, csapatépítő tréningek különleges helyszíneken. Idegenvezetés. Gasztronómiai programok Budapesten a Nagyvásárcsarnokban. Főzőtanfolyam. Fakanál Grand Prix. Muzsikáló kulisszatitkok a budapesti Operettszínházban.
Kultúrhelyek (475)
Színházi előadás. Irodalmi teadélután. Gyermekelőadások.
Tanfolyamok felnőtteknek és gyerekeknek. Táncház. Színházi előadások. Koncertek. Klubok. Kulturális rendezvények. Egészségmegőrző programok. Kézműves szakkörök. Családi rendezvények. Esélyegyenlőségi programok. Börze. Vásár. Terembérlés. Szálláslehetőség.
Állandó kiállítás. Bartók relikviák. Hangverseny.
Programszervezők (380)
Szappankészítő tanfolyam. Kencekészítő tanfolyam. Gyapjúfestős tanfolyam.
Rajzfilmes szakkör. Húsvéti és nyári rajzfilmes tábor. Animációsfilm-rajzoló képzés.
Programhelyek (369)
Kiállítás. Cápaetetés. Kalandtúra cégeknek. Merülés. Idegenvezetés. Oktatás. Születésnapi rendezvény.
Rajzfilmes szakkör. Húsvéti és nyári rajzfilmes tábor. Animációsfilm-rajzoló képzés.
Fürdők (29)
Strandolás. Csúszdázás.
Úszótanfolyamok. Infraszauna. Szauna. Szolárium. Futball. Strandröplabda. Mini golf. Masszázs. Masszázs fotel. Kondi terem. Sportbolt. Jacuzzi.
Gyógyászat (29)
Együttesek (5)
Civil szervezetek (145)
Vándor tábor. Ifjúsági tábor. Nyári tábor.
Sport tábor. Sakk tábor. Ügyesség és képességfejlesztő játéktábor. Kaland tábor. Kézműves tábor. Logikai játékok (sakk, vaksakk, tandem-sakk, francia sakk, parasztháború, robbantós sakk, változó sakk, go, dáma).
Budafoki Pezsgő és Borfesztivál. Budapesti Nemzetközi Bor és Pezsgőfesztivál. Etyeki Pincefesztivál. Pezsgő és Művészetek Estek. Pezsgőismereti előadások.
Hegymászó tanfolyamok. Alapfokú sziklamászó tanfolyam. Nyári alpesi hegymászó tanfolyam. Jégmászó tanfolyam. Magas Tátra. Alpok. Sítúrák. Gerinctúrák. Sportrendezvények. Túrák.
Szolgáltatások (92)
Rajzfilmes szakkör. Húsvéti és nyári rajzfilmes tábor. Animációsfilm-rajzoló képzés.
Királylány-, lovag- és bosziképző, kalózos, tündéres, divattervezős, képzőművész táborok.
Értékbecslés. Drágakövek műszeres vizsgálata. Vésés, csiszolás, tisztítás. Ásványbörze.
Wellness. Kardió. Fitnesz. Spinning. Játszóház. Csoportos órák.
Vállalkozások (42)
Vitorlázás, hajózás, több napos vitorlástúrák.
Sétahajózás a Tiszán, a Tisza Holt ágában, a Tisza-tavon, és a Bodrogon. Vízitúrák. Horgásztúrák Madármegfigyelő túrák. Bortúrák. Kajak-kenu túrák. Közösségfejlesztő tréningek. Túlélő túrák.
Budapest városnéző túra kétéltű járművön.
Ügyintézés (32)
Képzések. Továbbképzések. Oktatások. Ismeretterjesztő előadások szervezése. Rendezvényszervezés. Szakmai kongresszusok szervezése Dietetikai fejlesztő tevékenységek szervezése. Kutatások készítése. Szakirodalmi feldolgozások készítése. Kiadói tevékenység.
Rendezvények. Fesztiválok. Országos Ifjúsági Mazsorett Fesztiválok. Országos Mazsorett Fesztiválok. Nemzetközi - Országos Fúvós – és mazsorett fesztiválok. Jubileumi gálák. Minősítések. Képzések. Továbbképzések.
Folklór fesztiválok.
Gasztronómiai fesztiválok.






