Arany ékszerek és kincsek: Sárga ördög - állandó kiállítás a nyíregyházi Jósa András Múzeumban

A kiállításról

Az arany tűnik a legértékesebb fémnek, pedig nem az. A Kr.u. I. században élt római történetíró, id. Plinius világított rá arra, hogy miért pont az arany vált az idők folyamán a legtekintélyesebb értékmérővé, a gazdagság szimbólumává. Nyilvánvalóan az egyetlen anyag, mely nem pusztul el a lángtól, sértetlen marad a tűzvízben és a máglyán is, sőt minél gyakrabban ég meg, annál jobb a minősége.

Titus Lucretius Carus a Kr. e. I. évszázadban élt római költő a következőképpen képzelte el az arany kialakulását: „Most jön sorra a réz, arany és vas felfedezése. Úgy történt, hogy a föllobogó láng rettenetes ropogás közepette megette az erdőt mind gyökerestül, a földet egész átfőzte hevével, megcsordultak a fölforrott erek s patakokban gyűlt tóvá a talaj teknőiben réz, arany, ólom és az ezüst. Mindezt később már megmerevülten látták ők szanaszét csillogni friss színeikben, fölvették, tetszett tündöklő szép simaságuk és föltűnt, hogy mindegyikük formája hasonló.” Vidékünkön a legkorábbi aranytárgy a középső rézkor időszakából származik Fényeslitkéről, de a bronzkori raktárleletekben is előfordulnak aranytárgyak.

A vágyott, csillogó ércdarabokat kezdetben a felszínen találták, s csupán össze kellet gyűjteni. Ez a forrás azonban hamarosan, talán már a rézkor végére kimerült. Az ember rákényszerült a bányászatra, illetve az aranymosásra.

Igen részletes ismeretekkel rendelkezünk a rómaiak aranybányászatáról. Korabeli leírások alapján egyszerűen követték az aranyteléreket, másrészt óriási tárnákat vájtak, melyeket beomlasztottak, majd csatornákat vájva az omladékba, mintegy átmosták a hatalmas törmelékhalmazt. Évente 6,5 tonna aranyat sikerült kibányászniuk. Így vált lehetővé az a luxus, melyről lépten-nyomon értesülünk, így készíthetett magának Claudius császár felesége színarany fonalból szőtt köpenyeget, így formálhatták meg a színarany szobrokat az istenekről, s olykor a halandókról. A római aranybányászat középpontja kétségtelenül Erdély volt. Erdély megszállásának és provincializálásának egyik legfőbb oka volt a bányák, ill. a helyi lakosság, a dákok kincseinek megszerzése. Decebel király legyőzése után dőlt az arany a birodalomba. Cassius Dio szerint 165 tonna arany és 331 tonna ezüst került a kezükre. Az erdélyi aranybányászat egyik központja a mai Verespatak, Rosia Montana (korabeli nevén. Alburnus Maior) volt. A területen a mai napig egyedülálló módon maradtak fent a járatok, valamint az egykori bányászok temetői, szentélyei.

A sztyeppéről a rómaiak idején vidékünkre és az Alföldre érkező iráni népek, a szarmaták, alánok előkelői ugyan csak nagy vagyonnal bírtak. A császárkori Alföld lakóinak, a szarmatáknak sírjait rendre ki is rabolták. A rabolatlan sírok aranyékszerei nem hagynak kétséget afelől, hogy mit is kerestek a fosztogatók.

A Római Birodalom fennállásának véget vető, a nagy népvándorlást megindító hunok kezén soha nem látott mennyiségű arany halmozódott fel. Aligha kételkedhetünk abban, hogy a bányák és mosóhelyek felfedezése után ne használták volna azokat folyamatosan. Ugyanakkor a hunok megsarcolták a szomszédjaikat is. 443 és 449 között Bizánc 6,5 tonna aranyat fizetett ki a hunoknak. A Bizáncból érkező aranyfolyam az 568-ban a Kárpát-medencét meghódító avarok idején sem apadt el. A közelmúltban, Tiszavasváriban került elő ennek szép példája. A VII. század közepétől a régészeti leletek között ritkultak az aranyak.

A közhiedelemmel ellentétben honfoglaló őseink hagyatékában is ritkaságnak számítanak. Az előkelők ékszerei többnyire csak aranyozott ezüstök, kivétel persze akad, nem is akármilyen. Múzeumunk két aranyszerelékes szablyával is dicsekedhet: a geszterédivel és a rakamazival. Bujon színarany ruhadíszek kerültek elő. Olykor pedig aranyhajkarika kerül a szerencsés régész kezébe, mint nemrégiben Kálmánházán.

A kereszténység térhódításával a temetkezésekben megritkulnak, majd eltűnnek az értékes tárgyak. A kincseket pedig rendszerint a nagyobb világégések alkalmával rejtik el tulajdonosaik. Árpád-korunk ilyen világégése volt a tatárjárás. A Tyukodon elrejtett javakért sem ment vissza egykori gazdájuk.

A középkori Európa aranytermelésének mintegy egy 80%-át Magyarországon bányászták. Az aranytermelés központjai a Felvidéken és Erdélyben voltak. Becslések szerint 1325-től 1375-ig évente 4000 kg. aranyat bányásztak hazánkban, ennek mértéke azonban fokozatosan csökkent. A XIV. század első harmadában 1500 kg. lehetett.

Újfehértói éremkincs

2002. április végén a nyíregyháza Jósa András Múzeumba, a leletbejelentést követő kétheti kutatás eredményeként 261 db aranypénz került be Újfehértóról. Az éremkincs az elmúlt 50 év legnagyobb középkori aranylelete, amelyet a benne előforduló ritkaságok, tízszeres súlyban vert aranyak is kiemelkedővé tesznek. A lelet súlya kb. 1 kg 30 dkg.

A lelet kezdő évszámát Luxemburgi Zsigmond nagyszebeni aranyforintja (1436) adja, záró évszáma I. Lipót 1684-ben, Körmöcbányán vert aranypénze. A legtöbb veret a Magyar Királyság területéről származik (132 db).

A lelet további megoszlása a következő:

Erdély (8), Ausztria (6), Salzburgi Érsekség (26), Csehország (5), Szilézia (1), Német-Római Császárság – Egyházi és világi tartományai (19), városai (42), Lengyel Királyság (7), Németalföld (5), Velence (4), Svédország (3), Strassburg városa (Franciaország – 1), Zürich városa (Svájc – 1), Német Lovagrend (1).

Nagyon valószínű, hogy a lelet egy gazdag kereskedő magánvagyona lehetett, de nem kizárható az a feltételezés sem, hogy a kincsnek köze lehetett a Thököly (Rákóczi) családhoz, mivel Thököly Imre felső-magyarországi fejedelemsége éppen 1684-85-ben esett szét.

A kincset az egykori tokaji kereskedelmi út mellett rejtették el, ami bizonyíthatja, hogy az elrejtőt útközben lephették meg kirablói.

A lelet egyediségét a benne lévő többszörös, főleg a tízszeres aranyak, II. Ulászló hétszeres súlyban vert guldinere, és János Kázmér igen ritka négyszeres súlyban lévő dukátja is megerősítik, hiszen még a kassai aranykincsben sem találhatók – noha az több, mint tízszerese az Újfehértóinak (!) – ilyen súlyú aranypénznek. Az újfehértói aranykincs Közép-Európa egyik legjelentősebb 15-17. századi éremlelete!