Cella Septichora Látogatóközpont Pécs

Cella Septichora Látogatóközpont Pécs

Kiemelt ajánlat
2019.01.01. - 12.31.

Időutazás Pécs világörökségi helyszínén. Az emlékek 2000 óta az UNESCO világörökség részét képezik. A Cella Septichora és a világörökségi helyszínek egyénileg és vezetéssel is látogathatók, melyekhez több kedvezmény is igénybe vehető. A világörökségi helyszínek a Székesegyháztól délre, a Szent István téren és környékén találhatók. Autóval csak közvetett módon közelíthetők meg, ám a közelben található parkolóknak köszönhetően pár perc sétát követően elérhetők.

SOPIANAE, A RÓMAI KORI PÉCS

Pécs római elődje, Sopianae fontos kereskedelmi utak találkozásánál, a Mecsek hegység déli lábánál alakult ki. A város a 4. században élte virágkorát, miután Valeria tartomány polgári közigazgatási központja lett. A korábbi városias jellegű település ekkor vált igazi várossá, gazdasági, kulturális és vallási központtá.

A középkori és a modern város teljes egészében lefedi római kori elődjét, ezért a régészeti kutatás nehezen tudott megfelelő forrásanyaghoz jutni. Sokáig csak a késő római temetkezések szolgáltattak egyértelmű bizonyítékot az egykori városra. A 20. század elejétől meginduló ásatásoknak, valamint az utóbbi évtizedek építési beruházásaihoz kapcsolódó feltárásoknak köszönhetően rajzolódtak ki Sopianae városának egykori körvonalai.

A római kori település a mai belváros területén feküdt, legkésőbb a 4. század elején központi részét, kb. 400 x400 m nagyságú területet, városfallal vettek körbe. A késő római időszakból három különálló, a város körül elterülő temető ismert: a római kori várostól délkeletre, az Árkád Üzletház helyén; keletre a Kossuth tér területén és a településtől északra, a Szent István téren és környékén. Utóbbi a város nagy temetője, itt található a világörökségi helyszín is.

A több ezer sír, számos sírkamra, sírkápolna, valamint nagyobb temetői épületek (mauzóleum, Cella Trichora és Cella Septichora) nagyszámú keresztény közösségre, vallási központra utalnak.

2004-ben a „Pécs világöröksége, turisztikai vonzerő fejlesztése” című pályázat célul tűzte ki egyrészt a már meglévő emlékek bemutatási színvonalának emelését, másrészt bővíteni kívánta a műemléki látnivalók körét. A projektben központi szerepet kapott az ókeresztény temető eddig ismert legnagyobb épületének, a Cella Septichorának (hétkaréjos sírépítmény) feltárása és műemléki bemutatása. A Dóm tér alatti már ismert és bemutatott ókeresztény emlékeket az újonnan feltártakkal egyetlen komplexummá fogták össze, és körüljárhatóvá tették. Az eredmény a Cella Septichora Látogatóközpont lett.

A látogatóközpont hétkaréjos későrómai épület, az egész Duna vidéken egyedülálló alaprajzú, a 4. században épült. 4-6 méter mélyen, az egykori római járószintre ereszkedve láthatjuk a falakat, melyek néhol 2 méter magasan is megmaradtak.

Péter-Pál sírkamra. A 4. századi épület a temető központi részén állt. Föld alatt helyezkedett el a sírkamra a sírral, fölötte épült fel a kápolna. A sírkamra gazdagon kifestett falait és dongaboltozatát csodál-hatjuk meg.

Korsós sírkamra. Az egykor kétszintes építmény alsó szintje, a sírkamra látogatható, melynek oldalfalait geometrikus és növényi ornamentikából álló díszítés borítja. Nevét a falba mélyített fülkében látható kancsó és pohár ábrázolásról kapta.

III. sz. sírkamra. Felszíni építmény valószínűleg nem állt felette. Boltozata beomlott, szarkofágjának tetejét a sírkamra egykori kirablói összetörték.

XIX. sz. sírkamra. A 2004-ben feltárt sírkamrában két sírládát találtak. A két sírt csak egy téglarács választotta el egymástól, mely az odatemetettek összetartozására utal. A felszíni kápolna elpusztult.

XX. sz. sírkamra. Az itt talált 3 sírláda közül az egyik belülről vakolva és festve volt. Az ásatáskor előkerült nagy mennyiségű freskótöredékből ítélve az egykori felszíni kápolna is festett lehetett.

Nyolcszögű sírkápolna: A 4. század végére Sopianae temetője valószínűleg megtelt, így a korábban talán keresztelő kápolnának emelt épületet alakították át sírkamrává. Legmagasabb megtalált fala 3,8 méter.

Az Ókeresztény Mauzóleum kétszintes építmény felső része kápolna volt, az alsó szintje pedig bibliai eredetű falfestményekkel díszített sírkamra. Ma e sírkamra látható.

Az Ókeresztény temetőkápolna és sírépítmények több ásatás alkalmával előkerült emlék. A temetőkápolna, festett falú kettős sír, festetlen sírkamra, egyszerű sír tekinthető meg két helyszínen.

Tárlatvezetés

A tárlatvezetés alkalmával csaknem 1700 évet visszautazva az időben világörökségi terület rövid áttekintését követően indulunk felfedezni az ókeresztény temető világát. Vezetőnk részletesen bemutatja az utóbbi évszázadok kutatásai nyomán ismertté vált sírkamrákat, a kereszténység, és az európai kultúrtörténet szempontjából fontos temetkezési épületek, festmények, jelképek magyarázatával bizonyítva a keresztény vallás jelenlétét a 4. századi nekropolisz területén.

A tárlatvezetés előzetes bejelentkezéssel igényelhető csoportok számára.

Időtartam kb. 45 perc.

MEGKÖZELÍTÉS

GYALOGOSAN

Széchenyi térről gyalogosan a Janus Pannonius és az Apáca utcán keresztül.

HELYI JÁRATÚ AUTÓBUSSZAL

A vasútállomásról a 34-es, 35-ös és 36-os számú autóbuszokkal, leszállás a Barbakán megállónál és 2 perc séta az Esze Tamás utcán át a Szent István térig, illetve a Vásárcsarnoktól a 44-es számú járattal, leszállás a Szent István tér vagy a Káptalan utca megállónál.

További információkat a helyi tömegközlekedésről Pécs városának tömegközlekedési térképén talál.

GÉPKOCSIVAL

Gépkocsival legközelebbi parkolás a Barbakán téren és a környező utcákban lehetséges fizetős parkolóhelyen. A Szent István térre és az Apáca utcába csak előre megváltott engedéllyel lehet behajtani.

AUTÓBUSSZAL

Csoportoknak: A Barbakán téren kiépített autóbusz öbölben az autóbuszok maximum 10 percre állhatnak meg a le-és felszállás időtartamára.

Nyitvatartás

A Cella Septichora Látogatóközpont és a világörökségi helyszínek egész évben nyitva állnak.

április 1-től október 31-ig:
kedd–vasárnap: 10.00–18.00
pénztárzárás: 17.30

november 2-től március 31-ig:
kedd–vasárnap: 10.00–17.00
pénztárzárás: 16.30

Szünnap: hétfő


2019.01.01. - 2019.12.31.
További ajánlataink

2019.11.22. Kodály Központ koncertek 2019 / 2020
2019.11.22. Kodály Központ programok 2019 / 2020
2019.11.23. Kodály Központ programok 2019 / 2020
2019.11.23. Kodály Központ koncertek 2019 / 2020
2019.11.23. Pécs Bóbita Bábszínház programok 2019
2019.11.24. 15:00 Családi programok Pécsett 2019
2019.11.28. Kodály Központ koncertek 2019 / 2020
2019.11.28. Kodály Központ programok 2019 / 2020
2019.11.29. Kodály Központ koncertek 2019 / 2020
2019.11.29. Kodály Központ programok 2019 / 2020
2019.11.01. - 2019.12.01. Pécsi kiállítások 2019
2019.12.13. Kodály Központ programok 2019 / 2020
2019.12.13. Kodály Központ koncertek 2019 / 2020
2019.12.20. Kodály Központ koncertek 2019 / 2020
2019.12.20. Kodály Központ programok 2019 / 2020
2019.12.20. 17:00 Dumaszínház Pécs 2019. Előadások és online jegyvásárlás
ALL STARS: Aranyosi Péter, Dombóvári István, Kovács András Péter
2019.12.21. Kodály Központ koncertek 2019 / 2020
2019.12.21. Kodály Központ programok 2019 / 2020
2019.12.27. Kodály Központ koncertek 2019 / 2020
2019.12.27. Kodály Központ programok 2019 / 2020
2019.12.28. Kodály Központ programok 2019 / 2020
2019.12.28. - 2019.12.29. Kodály Központ koncertek 2019 / 2020
2019.12.29. Kodály Központ programok 2019 / 2020
2019.01.01. - 2019.12.31. Gyugyi-gyűjtemény, a Zsolnay Aranykora kiállítás megtekintése
2019.01.01. - 2019.12.31. Planetárium Pécsen
2020.01.09. Kodály Központ programok 2019 / 2020
2020.01.09. Kodály Központ koncertek 2019 / 2020
2020.01.28. Kodály Központ koncertek 2019 / 2020
2020.01.28. Kodály Központ programok 2019 / 2020
2020.02.14. - 2020.02.15. Kodály Központ koncertek 2019 / 2020
2020.02.14. - 2020.02.15. Kodály Központ programok 2019 / 2020
2020.04.19. Kodály Központ koncertek 2019 / 2020
2020.04.19. Kodály Központ programok 2019 / 2020
Találatok száma: 1

Hotel Makár Sport & Wellness ***/****

Hotel Makár Sport & Wellness ***/****

Pécsi zöldövezeti szálloda, szabadidőközpont sport és wellness szolgáltatással az egyetemi klinikák szomszédságában. A szálláshoz kapcsolódóan éttermi vendéglátás, többféle méretű konferenciaterem, illetve sport- és wellness szolgáltatás áll a vendégek rendelkezésére. Minden szállodai szoba klímával, ... Bővebben

Kiemelt partner



Találatok száma: 1

Makár Óbester Étterem

Makár Óbester Étterem

Modern klímás éttermünk Pécs zöldövezetében, az egyetemi klinikák szomszédságában 4* -os wellness szálloda részeként működik. Kétszekciós kupolaterem, kapcsolódó árnyékos grillterasz és téglaboltozatú egykori püspöki borospince – ma taverna – áll vendégeink rendelkezésére. Bővebben

Kiemelt partner



A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!


Kiemelt ajánlatok

Kodály Központ koncertek 2019 / 2020
Kodály Központ koncertek 2019 / 2020
  • Pécs
2019. november 22.
Kodály Központ programok 2019 / 2020
Kodály Központ programok 2019 / 2020
  • Pécs
2019. november 22.

Figyelmébe ajánljuk!


Szállásra van szüksége? Foglaljon online!
Kapcsolat, elérhetőség
Pontos cím, geokód, térkép
Pécs , Szent István tér és környéke
A PROGRAMGAZDA AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJA!
Pontatlanságot talált? Itt jelezze nekünk!

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1
MEGADOTT INTERVALLUMBAN:
-TÓL -IG