ÚJ PROGRAM HIRDETÉS

Csontváry kiállítás

Kiemelt ajánlat

Csontváry Kosztka Tivadar (1853–1919) születésének 170 éves évfordulóját közös kiállítással ünnepli a Szépművészeti Múzeum-Magyar Nemzeti Galéria és a pécsi Janus Pannonius Múzeum.

KEDVES LÁTOGATÓ!
Felhívjuk figyelmét, hogy ennek a megjelenésnek jelenleg NINCS ÉRVÉNYES IDŐPONTJA portálunkon, ezért az itt közölt tartalom már lehet, hogy NEM AKTUÁLIS! Friss információkat az info@programturizmus.hu e-mail címen kérhet vagy küldhet.

Csontváry 170

A festőgéniusz műveit legnagyobb számban őrző két közgyűjtemény anyagából összeállított válogatás a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében látható a Szépművészetiben. Innen a kiállítás augusztusban Pécsre utazik, az idén 50 éves Csontváry Múzeumba. A mintegy 40 művet felvonultató tárlat tisztelgés a magyar festészet történetének egyik legeredetibb és legismertebb alkotója előtt.

A Szépművészeti Múzeumban utoljára 60 évvel ezelőtt, 1963-ban nyílt kiállítás Csontváry műveiből. Akkor a legnagyobb műveknek a Márvány Csarnok adott helyet, most a felújított Ión-Pergamon Csarnok oszlopokkal tagolt tágas tereiben együtt látható A taorminai görög színház romjai és a Baalbek, a Panaszfal bejáratánál  Jeruzsálemben és a Mária kútja Názáretben, Tengerparti sétalovaglás, a Jajcei és a Schaffhauseni vízesés, A Nagy Tarpatak a Tátrában és a híres Magányos cédrus és a Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban.

„Elérte hát, amit akart, amiért élt, amiért a Tátra aljáról Taorminába, onnan Libanonba űzetett” – írja a festő monográfusa, Németh Lajos az 1963-as budapesti Csontváry-kiállítást méltatva. Mindig a nagy umbriai mesterrel, Raffaellóval akart versenyre kelni, s most, halála után száznégy évvel művei gyűjteményes kiállítását újra azok között a falak között mutatjuk be, ahol a nagy vetélytárs, Raffaello Esterházy Madonnáját is őrzik.

Németh Lajos máig alapvető összefoglalásában így folytatja Csontváry életútjának áttekintését: “Kortársai nevették és gúnyolták […] Hagyatéka a művészszakértő véleménye alapján csaknem fuvaros kezébe került, és ha nincs egy fiatal, jó szemű építőművész, Gerlóczy Gedeon, vásznaiból ponyvát szabdalnak. […] Negyvenéves kora után kezdett rendszeresen festeni, ám hamar utolérte a korát. Korai művei objektív természettanulmányok, majd sajátos naiv expresszionista hangvételhez érkezett. Nagy tájképeit a természettel való panteisztikus eggyé válás, a művészi és a természeti organizmus egymásnak megfelelése jellemzi. A Panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben című képében és a nagy Tátra-vízióban a tragikus ihletettségű expresszív dráma uralkodik. A cédrus-képekben, a Mária kútjában és a Tengerparti sétalovaglásban pedig szintetikus egységbe ötvöződtek művészete legfontosabb jellemvonásai: a panteisztikus alázat, az álomittas líra, az expresszív drámaiság, és új jelenségként a felszínre tört, az eddig inkább csak néha felbukkanó, szimbólumalkotó erő. […]  Csontváry művészetének jelentősége túl nő a magyar művészet határain, életműve az egyetemes művészettörténet nagy produktumai közé tartozik. Nemcsak a korában felmerült festői problémákra adott egyéni hangvételű választ, hanem úgyszólván minden benne van, ami a piktúra lényegét adja, ami előtte történt, s latensen az azután jövő is. Modernebb, mint sok, a tételes izmusokhoz kapcsolódó kortárs – ám ugyanakkor ősi sorról jött, igazi rokonai csakugyan a művészettörténet nagy korszakaiban találhatók. Épp ezért méltó hozzá, hogy műveit a Szépművészeti Múzeumban mutatják be.”

További ajánlataink

2024.04.17.
2024.04.17.
Szépművészeti Múzeum programok 2024. Események, rendezvények
Rendhagyó tárlatvezetés az időszaki fotókiállításban
2024.04.17.
Szépművészeti Múzeum programok 2024. Események, rendezvények
Kezet rá! Ne csak nézze, érintse is meg a műtárgyakat!
2024.04.17.
2024.04.18.
2024.04.18.
2024.04.18.
2024.04.18.
2024.04.19. - 2024.04.21.
2024.04.19. - 2024.04.21.
Tárlatvezetés Szépművészeti Múzeum 2024 Budapest
Fotóművészek közelről - tárlatvezetés
2024.04.19. - 2024.04.21.
Szépművészeti Múzeum programok 2024. Események, rendezvények
Fotóművészek közelről - tárlatvezetés
2024.04.20.
2024.04.20.
Tárlatvezetés Szépművészeti Múzeum 2024 Budapest
Korszakok a múzeumban: Démonok és varázslók
2024.04.20.
Szépművészeti Múzeum programok 2024. Események, rendezvények
Korszakok a múzeumban: Démonok és varázslók az ókori Egyiptomban
2024.04.20.
2024.04.20.
Szépművészeti Múzeum programok 2024. Események, rendezvények
Kezet rá! Ne csak nézze, érintse is meg a műtárgyakat!
2024.04.20.
2024.04.20.
2024.04.20.
2024.04.20.
2024.04.20.
2024.04.20.
2024.04.26. - 2024.04.28.
Szépművészeti Múzeum programok 2024. Események, rendezvények
Fotóművészek közelről - tárlatvezetés
2024.04.26. - 2024.04.28.
2024.04.26. - 2024.04.28.
Tárlatvezetés Szépművészeti Múzeum 2024 Budapest
Fotóművészek közelről - tárlatvezetés
2024.04.27.
2024.04.28.
2024.04.28.
2024.05.03. - 2024.05.05.
2024.05.03. - 2024.05.05.
Tárlatvezetés Szépművészeti Múzeum 2024 Budapest
Fotóművészek közelről - tárlatvezetés
2024.05.03. - 2024.05.05.
Szépművészeti Múzeum programok 2024. Események, rendezvények
Fotóművészek közelről - tárlatvezetés
2024.05.04.
2024.05.04.
2024.05.04.
2024.05.08.
Szépművészeti Múzeum programok 2024. Események, rendezvények
Rendhagyó tárlatvezetés az időszaki fotókiállításban
2024.05.08.
2024.05.10.
Szépművészeti Múzeum programok 2024. Események, rendezvények
Nílus party: Textilből álmodott ékszer
2024.05.10.
2024.05.12.
2024.05.12.
Tárlatvezetés Szépművészeti Múzeum 2024 Budapest
Előre meghirdetett vezetés: Az Egyiptomi Gyűjtemény remekművei
2024.05.12.
Szépművészeti Múzeum programok 2024. Események, rendezvények
Előre meghirdetett vezetés: Az Egyiptomi Gyűjtemény remekművei
2024.05.14.
2024.05.14.
2024.05.18.
2024.05.18.
2024.05.18.
2024.05.18.
2024.05.25.
2024.06.01.
2024.06.01.
Szépművészeti Múzeum programok 2024. Események, rendezvények
Korszakok a múzeumban: Istenné vált múmiák
2024.06.09.
Tárlatvezetés Szépművészeti Múzeum 2024 Budapest
Előre meghirdetett vezetés: Az Egyiptomi Gyűjtemény remekművei
2024.06.09.
2024.06.09.
Szépművészeti Múzeum programok 2024. Események, rendezvények
Előre meghirdetett vezetés: Az Egyiptomi Gyűjtemény remekművei
2024.06.15.
2024.06.29.
2024.07.20.
2024.08.17.
2024.08.20.
2024.08.31.
2024.09.21.
2024.10.19.
2024.10.23.
2024.10.26.
2024.11.16.
2024.12.21.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.04.06. - 2024.08.25.
Találatok száma: 280

Bruda Panzió Budapest

Bruda Panzió Budapest

Pesterzsébet központjától néhány percre, nyugodt és csendes kertvárosi övezetben található a panzió. A nagyvárostól elszeparáltan (ám mégsem távol) az otthonos, meghitt hangulatú panzió ajtaján belépve, -ha csak néhány napra is, de- kiléphetnek a stresszel átitatott, gondokkal teli világból, hogy aztán ...

Buda Castle Hotel****

Buda Castle Hotel****

A Buda Castle Hotel a Duna budai oldalán található gyönyörű Várnegyedben helyezkedik el közel a turisztikai látnivalókhoz, egy mégis csendes mellékutcában. A csodálatos helyszín amellett, hogy a Világörökség része 1987 óta, számos érdekességgel, gasztronómiai különlegességgel, kulturális élménnyel és ...

Budai Hotel és Étterem***

Budai Hotel és Étterem***

Csodálatos panorámájú hotel a város zajától távol, friss levegőn és elegáns környezetben, kedvező áron Budán. A szobák nagy részéből és a teraszról lenyűgöző budapesti panorámában gyönyörködhet. A nyári teraszunk Budapest egyik legszebb panorámás kerthelyisége, akár 30 vendég élvezheti egyszerre a páratlan ...

Budapest Marriott Hotel

Budapest Marriott Hotel

A Budapest Marriott Hotel a főváros szívében, a híres Duna korzón helyezkedik el. Egyedülálló módon a városban - az ötcsillagos luxusszálloda valamennyi szobája a Dunára és a Budai Várra néző kilátást kínál.

Budavár Panzió

Budavár Panzió

A Budavár Panzió Buda szívében, a történelmi Várnegyedben fekszik exkluzív, csendes, de központi helyen. Panziónkban Ön az UNESCO világörökség területén lakik a Halászbástya lábánál, csak néhány lépésre a Mátyás templomtól.

Báró Eötvös Loránd Menedékház Turistaház Dobogókő

Báró Eötvös Loránd Menedékház Turistaház Dobogókő

A báró Eötvös Loránd menedékház Magyarország egyik legrégebbi turistaháza a Visegrádi-hegységben, Dobogókőn. Felújított szobákkal, ízletes magyar konyhával várják a vendégeket.

Carmen Mini Hotel Budapest

Carmen Mini Hotel Budapest

A Carmen Mini Hotel a Belváros szívében helyezkedik el, a fontosabb turista célpontok közvetlen közelében. A szálloda családias hangulatú, családi vállalkozásként működik. Biztonságos, mivel egy nagyobb épület második emeletének felét foglalja el és az épületbe csak a recepcióra való becsengetés és ...

Casati Budapest Hotel*** superior

Casati Budapest Hotel*** superior

A 25 gondosan megtervezett, tágas szoba biztosítja az Ön kényelmét ebben a XVIII. századi épületben. A Budapest építészetére nagyon jellemző, fölfelé nyitott, szépen rendezett belső udvar valódi oázis vendégeink számára.

Chesscom Hotel Budapest

Chesscom Hotel Budapest

A Hotel Chesscom Budapest XIX. kerületében, a Kőbánya-Kispest Metró végállomástól (KÖKI Terminál) pár méterre fekszik. A szálloda 40 szobával rendelkezik, melynek mindegyike légkondicionált, rendelkezik kábel tv, telefon, és ingyenes WIFI-vel. Emellett Hűtőszekrény és széf is található a szobákban.

City Hotel Pilvax Budapest

City Hotel Pilvax Budapest

A City Hotel Pilvax a belváros szívében, a Váci utca legelőkelőbb üzleteitől és éttermeitől csak néhány perc séta távolságban helyezkedik el. 32 jól felszerelt és ízlésesen berendezett szoba kilátással az utcára vagy a szálloda belső udvarára.

   1 2 3 4 5 6 7 ... 28   
Találatok száma: 32

Wang Mester Kínai Konyhája Budapest

Wang Mester Kínai Konyhája Budapest

Wang Mester a szakácsmesterséget egyrészt a nagyszülőktől örökölte, másrészt Peking legjobb éttermeiben tökéletesítette. Hiszi, hogy meg tudja ismertetni az érdeklődőkkel az ötezer éves kínai konyhaművészet titkait - mind elméleti síkon, mind pedig a gyakorlatban. A főzést művészetnek tartja, melyet ...

Édes Mackó kürtőskalács-cukrászda Budapest

Édes Mackó kürtőskalács-cukrászda Budapest

Az Édes Mackó Magyarország első kürtőskalács-cukrászdája, ahol a hagyományos parázson sült kürtőskalácsból készítünk mennyei desszerteket.

   1 2 3 4

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!

Kiemelt ajánlatok

Szépművészeti Múzeum programok 2024. Események, rendezvények Szépművészeti Múzeum programok 2024. Események, rendezvények
  • Budapest
  • XIV. kerület
2024. április 17. (szerda)
Tárlatvezetés Szépművészeti Múzeum 2024 Budapest Tárlatvezetés Szépművészeti Múzeum 2024 Budapest
  • Budapest
  • XIV. kerület
2024. április 19. (péntek) - 2024. április 21. (vasárnap)
Kapcsolat, elérhetőség
Szeretné aktiválni elérhetőségeit az oldalon? Partner információ

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
Megadott intervallumban:
-tól
-ig