Észak-Erdély körutazás 2019. Buszos nagykörút a Nyírség Utazási Iroda szervezésében


Észak-Erdély a Radnai-havasok és a Máramarosi-havasok déli vidéke. Kirándulásunk során Románia északi részének különböző történelmi régióit mutatjuk be utasainknak. Ezeknek a ritkán lakott területeknek vadregényes tájait, völgyeit, hágóit, falvait, ősi fatemplomait – melyek a Világörökség részét képezik csodálhatjuk. Ellátogatunk a távoli Moldvába is, hogy megismerkedjünk a magyar nyelvterületből már a nyelvújítás előtt kiszakadt moldvai csángó magyarok kultúrájával. Ellátogatunk az ezeréves határhoz, ahol még most is állnak a Rákóczi vár romjai, a régi őrház, vesztegzár romjai, mely mára már az emlékezés helye. Programunk felejthetetlen élményekben gazdag kikapcsolódást kínál utasainknak.

KEDVES LÁTOGATÓ!
Felhívjuk figyelmét, hogy ennek a megjelenésnek jelenleg NINCS ÉRVÉNYES IDŐPONTJA portálunkon, ezért az itt közölt tartalom már lehet, hogy NEM AKTUÁLIS! Friss információkat az info@programturizmus.hu e-mail címen kérhet vagy küldhet.

1. nap: Debrecen – Nyíregyháza – Szatmárnémeti – Nagybánya – Koltó

Elutazás Debrecenből és Nyíregyházáról a kora reggeli órákban.

Délelőtt érkezés az egykori Szatmár megye székhelyére, Szatmárnémetibe. Városnéző sétánk során ismerkedünk a város nevezetességeivel: Főtér, Katolikus katedrális, Vécsey-ház, ahol a szatmári békét kötötték. Innen Máramaros székhelyére Nagybányára indulunk, útközben rövid megálló  Misztótfalún, ahol  Misztótfalusi Kis Miklós az erdélyi nyomdászat nagy alakja született. Az emlékház megtekintése után Nagybányára érve a főtér nevezetességeit tekintjük meg. (Szilágyi Erzsébet háza, Evangélikus templom, a szecessziós István Szálló, Szent István-torony, és a festészeti múzeum).

A város másik érdekessége az európai színvonalú Ásványtani Múzeum.  A meghökkentően szép és érdekes ásványritkaságok, kristályok, egyedülálló kőzetek megtekintése után tovább indulunk egy színtiszta magyar faluba, Koltóra. Látogatás az egykori Teleki-kastélyban, ahol Petőfi Sándor és Szendrey Júlia 1847-ben a mézesheteiket töltötték. Itt született többek között a magyar irodalom egyik legszebb szerelmes verse, a „Szeptember végén”. 

Az emlékkiállítás megtekintése után érkezés Nagybánya, környéki szálláshelyünkre. (1 éj)

2. nap: Gutin-hágó – Desze -  Máramarossziget – Szaplonca - Barcánfalva – Borsafüred – Borsa-hágó – Radnalajosfalva

Reggeli után a Gutin-hágón keresztül érkezünk a Mára folyó völgyébe.

Itt kezdődik az igazi Máramaros, ahol a falvakban sok helyen megőrződött a népi építészet, és a színes népviselet. Itt még láthatóak a jellegzetes faházak, hatalmas faragott fakapuk híres ortodox fatemplomok. Ezek egyikét Deszén tekintjük meg, mely hét másik Máramaros megyei fatemplommal együtt az UNESCO Világörökség része.  Következő megállónk a Tisza mentén fekvő Máramarossziget, mely egykor Magyarország faiparának és só iparának a központja volt.

Megtekintjük a híres börtönmúzeumot, a belváros számos szép épületeit, majd a falumúzeumot, mely az egyik leglátványosabb egész Románia területén. Szaploncán a vidámtemetőt látogatjuk meg, melynek festett és írott fejfáin keresztül leolvasható a falu története, rétegződése és foglalkoztatottsága. Iza folyó völgyében fekvő Barcánfalván, látogatást teszünk  a Világörökség részét képező új kolostorban.  A pompás épületegyütteshez egy érdekes néprajzi múzeum is tartozik. Innen Borsafüred üdülőtelepre érkezünk, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a Radnai-havasokra.

Szállás elfoglalása Borsa, vagy Borsafüred környékén. (1 éj)

3. nap: Moldvai és Bukovinai kolostorok / Vatra Moldovita – Sucevita – Voronet

Reggeli után a Priszlop-hágón (1416 m) keresztül érkezünk a moldvai kolostorokhoz, melyek XVI. sz-i eredetűek, és a Világörökség részét képezik. 

Európa-hírüket azoknak az egyedülálló templomoknak köszönhetik, amelyeknek nemcsak a belső falait, hanem a külső homlokzatait is gazdag festményekkel díszítették.  Első megállónk Vatra Moldovita. A viszonylag nagynak mondható települést az „ácsmesterek hazája” néven emlegetik, akiknek a mestersége nemzedékeken át máig öröklődik. A parasztházak nagy része teljesen, vagy részben ma is fából készül. A házak előtt, vagy oldalaik mentén végigfutó tornácok oszlopait, és gerendáit, most is pompásan faragott minták díszítik.

Látogatás a kolostorban, melynek négyszögletes belső udvarát 65 x 70 m-es, vaskos, tornyokkal közrezárt falak övezik. Következő megállónk Sucevita. A falu közelében emelkedik Moldva egyik legnagyszerűbb műemléke, a suceviţai kolostor.  Voroneten Szent György-kolostortemplomát Moldva fénykorának egyik legnevezetesebb történelmi emlékét tekintjük meg.

Este szállás elfoglalása Moldvahosszúmező környékén.  (1 éj)

4. nap: Moldvai és Gyimesi csángók földje

Reggeli után a Keleti-Kárpátok hegyeinek festői ölelésében az Aranyos-Beszterce folyó völgyében utazunk, majd átkelünk a Kárpátokon túlra, és megérkezünk a moldvai csángók földjére.

Itt egy kis népcsoport kb., tízezer ember él nagyon elszigetelten, akik az 1700-as években szakadtak ki a magyar nemzetből, és kimaradtak az 1800-as évek elején lezajlott nyelvújításból.  Éppen ezért a nyelvújítás előtti ősi magyar nyelvet beszélik. Az itt élő falvak fő vonzereje, az itt élő emberek archaikus beszédmódja. Meglátogatjuk az egyik legtipikusabb, és legkeletibb moldvai csángó települést, Magyarfalut, ahol találkozunk a falu lakóival, megkóstoljuk a helyi ízeket, és közben népviseletbe öltözött csángók  mutatják be zenéjüket és táncaikat.

Majd elhagyjuk Bukovinát, és a Keleti Kárpátok gyönyörű hegyvidéki tájain keresztül érkezünk vissza Erdélybe, a gyimesi csángók földjére. 

Szállás elfoglalása. (1 éj)

5. nap: Gyimesbükk – Csíksomlyó – Homoród fürdő – Székelyudvarhely - Királyhágó

Reggeli után Gyimesbükkön látogatást teszünk az ezeréves határnál (Rákóczi vár romjai, régi vasúti őrház).

Csodálatosan  szép  gyimesi tájakon és falvakon keresztül, a Fügés-tetőn (1159 m) átkelve érkezünk a Csiki medencébe. Székelyföld szívében, Csiksomlyón megtekintjük a zarándok katolikus templomot. Ezen a helyen 1568 óta minden Pünkösdkor búcsút tartanak, ahová évente több százezer zarándok érkezik meg a világ minden tájáról.

Erdély legcsodálatosabb fenyvesekkel teli hegyvonulatán, a Hargitán keresztül érkezünk Homoródfürdőre, ahol a székelyek egyik legjobb ízű földből feltörő borvizét kóstoljuk meg. Innen Székelyudvarhelyre a legmagyarabb városba az „anyavárosba” érkezünk, ahol a lakosság 95% - a ma is magyar. A város legújabb nevezetessége a főtéren kialakított szoborpark, mely a székely és magyar történelem nagyjainak állít emléket.

Szováta, Bánffyhunyad, Királyhágó (rövid megálló), Nagyvárad útvonalon érkezés Debrecenbe, majd Nyíregyházára a késő esti órákban.

Részvételi díj:

5 nap / 4 éj

  • 89.900 Ft / fő

Részvételi díj tartalmazza:

- utazás nemzetközi engedéllyel rendelkező turista autóbusszal
- 4 éj szállás 3* szállodában
- idegenvezetés

Részvételi díj nem tartalmazza:

- félpanzió (4 vacsora + 4 reggeli): 16.000 Ft / fő (a program félpanzióval foglalható)
- helyszínen fizetendő belépők és járulékos költségek ára kb. 250 RON / fő
- BBP biztosítás (Irodánkban is köthető)

Minimum létszám: 35 fő

Egyágyas felár: 25.000 Ft / fő

Csatlakozási lehetőségek:

Debrecen, Nyíregyháza, Mátészalka, Csenger

További ajánlataink

2019.10.18. - 2019.10.20. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Észak-Erdély magyar emlékei: Háromnapos buszkirándulás
2019.10.18. - 2019.10.20. Észak-erdélyi kirándulás 2019. Hétvége Észak - Erdélyben a Nyírség Utazási Irodával
2019.10.19. - 2019.10.20. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Erdély: Tordai-hasadék - Torockó
2019.10.19. - 2019.10.20. Torockói utazás 2019. Buszos kirándulás a székelyföldi faluba a Nyírség Utazási Iroda szervezésében
2019.10.20. - 2019.10.22. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Plitvicei tavak és Zágráb: Horvátország természeti csodája 3 napos buszkirándulással
2019.10.20. - 2019.10.22. Plitvicei tavak busszal 2019. Horvátország természeti csodája a Nyírség Utazási Irodával
2019.10.20. - 2019.10.22. Bajorországi kirándulás busszal 2019. München és Altötting zarándokhely a Nyírség Utazási Irodával
2019.10.20. - 2019.10.22. Lengyelországi utazás busszal 2019. Krakkótól Zakopaneig a Nyírség Utazási Iroda szervezésében
2019.10.20. - 2019.10.22. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Krakkótól Zakopaneig: Háromnapos buszkirándulás Lengyelországban
2019.10.20. - 2019.10.22. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Bajorországi körút: München és Altötting (zarándokhely)
2019.10.20. - 2019.10.23. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Szlovénia, Európa zöld gyöngyszeme: Szlovén kirándulás egy kis osztrák és horvát kitérővel
2019.10.20. - 2019.10.23. Szlovéniai utazás busszal 2019. Négynapos kirándulás a Nyírség Utazási Iroda szervezésében
2019.10.20. - 2019.10.23. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Észak-Olaszország gyöngyszemei: Padova, Garda-tó, Milánó, Verona
2019.10.20. - 2019.10.23. Észak-Olasz utazás 2019. Észak-Olaszország gyöngyszemei a Nyírség Utazási Iroda szervezésében
2019.10.20. - 2019.10.23. Németország és Csehország busszal 2019. Szász-Svájc és Luther híres városai
2019.10.20. - 2019.10.23. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Szász-Svájc és Luther híres városai: Buszkirándulás az 500 éves reformáció helyszínein
2019.10.20. - 2019.10.25. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Isztambuli utazás busszal és repülővel, fakultatív programokkal
2019.10.20. - 2019.10.25. Isztambuli utazás busszal 2019. Törökországi kirándulás a Nyírség Utazási Iroda szervezésében
2019.10.19. - 2019.10.21. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Prágai hétvége: Kétnapos buszos kirándulás hajózással, sörözéssel
2019.10.19. - 2019.10.21. Prágai hétvége 2019. Autóbuszos prágai utazás hajózással és sörözéssel a Nyírség Utazási Irodával
2019.10.19. - 2019.10.22. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Arany Prága - Négynapos kirándulás fakultatív programokkal
2019.10.19. - 2019.10.22. Kirándulás Székelyföldön 2019. Utazás Székelyföldre és Szászföldre a Nyírség Utazási Irodával
2019.10.19. - 2019.10.22. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Olasz kirándulás: Velence és a lagúna szigetek Szlovénia érintésével
2019.10.19. - 2019.10.22. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Erdélyi négynapos buszkirándulás: Székelyföldi kirándulás szászföldi kitérővel
2019.10.19. - 2019.10.22. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Történelmi emlékek Kárpátalján
2019.10.19. - 2019.10.22. Velencei utazás busszal 2019. Velence és a Lagúna-szigetek a Nyírség Utazási Irodával
2019.10.19. - 2019.10.22. Körutazás Kárpátalján busszal 2019. Történelmi emlékek Kárpátalján a Nyírség Utazási Irodával
2019.10.19. - 2019.10.22. Prágai utazás busszal 2019. Arany Prága: négy napos kirándulás a Nyírség Utazási Irodával
2019.10.19. - 2019.10.23. Isztriai utazás 2019. Horvátország - Isztria kirándulás a Nyírség Utazási Irodával
2019.10.19. - 2019.10.23. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Horvátországi buszkirándulás
2019.10.18. - 2019.10.22. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Fekete-erdei kirándulás kis francia és svájci kitérővel
2019.10.18. - 2019.10.22. Tiroli körutazás busszal 2019. Tirol, Bajor kastélyok, Dolomitok a Nyírség Utazási Irodával
2019.10.18. - 2019.10.22. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Tiroli körutazás busszal: Tirol és a bajor kastélyok
2019.10.18. - 2019.10.22. Fekete-erdei utazás 2019. Fekete-erdő kis francia és svájci kitérővel a Nyírség Utazási Irodával
2019.10.18. - 2019.10.23. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Az antik Róma varázsa Látogatás a Vatikánban és Firenzében
2019.10.18. - 2019.10.23. Római utazás busszal 2019. Az antik Róma varázsa a Nyírség Utazási Iroda szervezésében
2019.10.22. - 2019.10.26. Salzkammerguti kirándulás busszal 2019. Csillogó alpesi tavak a Nyírség Utazási Irodával
2019.10.22. - 2019.10.26. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Ausztria, Salzkammerguti-tóvidék: Hófödte hegyek, csillogó alpesi tavak, Mozart emlékek
2019.10.23. - 2019.10.26. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Felvidéki négynapos körutazás busszal: Felvidéki történelmi emlékeink
2019.10.23. - 2019.10.26. Felvidéki körutazás busszal 2019. Felvidéki történelmi emlékeink a Nyírség Utazási Irodával
2019.10.27. - 2019.11.03. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Szentpétervár - Észak Velencéje: Négynapos kirándulás fakultatív programokkal, oda-visszaút repülőn
2019.11.03. - 2019.11.09. Fatimai zarándoklat 2019. Portugál körút Fatima és környéke a Nyírség Utazási Iroda szervezésében
2019.11.03. - 2019.11.09. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Portugália - az Atlanti-óceán partvidéke: Hétnapos kirándulás Fatimába és környékére
2019.11.06. - 2019.11.18. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
USA - Nyugati part: 13 napos kirándulás Los Angelestől Las Vegasig és nemzeti parkok látogatása
2019.11.06. - 2019.11.18. Amerikai nyugati parti körutazás 2019. Los Angelestől a nemzeti parkokig a Nyírség Utazási Irodával
2019.11.30. - 2019.12.01. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Adventi hangulat Zakopanéban és Bártfán: kétnapos kirándulás a Lengyel-Tátrában
2019.11.30. - 2019.12.01. Zakopanei advent busszal 2019. Adventi hangulat Zakopanéban és Bártfán a Nyírség Utazási Irodával
2019.12.06. - 2019.12.08. Zakopane adventi utazás 2019. Zakopane krakkói és kassai kirándulással a Nyírség Utazási Irodával
2019.12.06. - 2019.12.08. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Advent Salzburgban busszal: Osztrák városok karácsonyi díszben
2019.12.06. - 2019.12.08. Prágai adventi utazás 2019. Prága - Pozsony - Telc adventi csillogásban a Nyírség Utazási Irodával
2019.12.06. - 2019.12.08. Advent Salzburgban busszal 2019. Osztrák városok karácsonyi díszben a Nyírség Utazási Irodával
2019.12.06. - 2019.12.08. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Advent Zakopanéban – Krakkói és kassai kirándulással
2019.12.06. - 2019.12.08. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Prágai adventi utazás: Prága - Pozsony - Telc adventi csillogásban
2019.12.07. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Kassa és Eperjes Adventi Csillogásban
2019.12.07. Advent Kassán 2019. Egynapos buszkirándulás a Nyírség Utazási Iroda szervezésében
2019.12.07. Advent Bécsben busszal 2019. Egynapos kirándulás csokigyár látogatással a Nyírség Utazási Irodával
2019.12.07. Advent Zakopanéban 2019. Adventi csillogás a Lengyel Tátrában a Nyírség Utazási Irodával
2019.12.07. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Egynapos buszkirándulás Bécsben - Schönbrunnban
2019.12.07. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Advent Zakopanéban és Késmárkon
2019.12.07. - 2019.12.08. Zakopanei advent busszal 2019. Adventi hangulat Zakopanéban és Bártfán a Nyírség Utazási Irodával
2019.12.07. - 2019.12.08. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Adventi hangulat Zakopanéban és Bártfán: kétnapos kirándulás a Lengyel-Tátrában
2019.12.07. - 2019.12.08. Bécsi advent busszal 2019. Karácsonyi forgatag Bécsben és Schönbrunnban a Nyírség Utazási Irodával
2019.12.07. - 2019.12.08. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Adventi kirándulás: Karácsonyi forgatag Bécsben és Schönbrunnban
2019.12.08. Advent Kassán 2019. Egynapos buszkirándulás a Nyírség Utazási Iroda szervezésében
2019.12.08. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Erdély: Nagyvárad adventi csillogásban
2019.12.08. Nagyváradi advent 2019. Egynapos adventi buszkirándulás a Nyírség Utazási Iroda szervezésében
2019.12.08. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Kassa és Eperjes Adventi Csillogásban
2019.12.13. - 2019.12.15. Zakopane adventi utazás 2019. Zakopane krakkói és kassai kirándulással a Nyírség Utazási Irodával
2019.12.13. - 2019.12.15. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Advent Zakopanéban – Krakkói és kassai kirándulással
2019.12.13. - 2019.12.15. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Prágai adventi utazás: Prága - Pozsony - Telc adventi csillogásban
2019.12.13. - 2019.12.15. Advent Bajorországban 2019. Háromnapos kirándulás a Nyírség Utazási Iroda szervezésében
2019.12.13. - 2019.12.15. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Advent Bajorországban
2019.12.13. - 2019.12.15. Prágai adventi utazás 2019. Prága - Pozsony - Telc adventi csillogásban a Nyírség Utazási Irodával
2019.12.14. Advent Bécsben busszal 2019. Egynapos kirándulás csokigyár látogatással a Nyírség Utazási Irodával
2019.12.14. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Egynapos buszkirándulás Bécsben - Schönbrunnban
2019.12.14. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Advent Zakopanéban és Késmárkon
2019.12.14. Advent Zakopanéban 2019. Adventi csillogás a Lengyel Tátrában a Nyírség Utazási Irodával
2019.12.14. - 2019.12.15. Zakopanei advent busszal 2019. Adventi hangulat Zakopanéban és Bártfán a Nyírség Utazási Irodával
2019.12.14. - 2019.12.15. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Adventi hangulat Zakopanéban és Bártfán: kétnapos kirándulás a Lengyel-Tátrában
2019.12.14. - 2019.12.15. Bécsi advent busszal 2019. Karácsonyi forgatag Bécsben és Schönbrunnban a Nyírség Utazási Irodával
2019.12.14. - 2019.12.15. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Adventi kirándulás: Karácsonyi forgatag Bécsben és Schönbrunnban
2019.12.15. Advent Kassán 2019. Egynapos buszkirándulás a Nyírség Utazási Iroda szervezésében
2019.12.15. Nagyváradi advent 2019. Egynapos adventi buszkirándulás a Nyírség Utazási Iroda szervezésében
2019.12.15. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Erdély: Nagyvárad adventi csillogásban
2019.12.15. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Kassa és Eperjes Adventi Csillogásban
2019.12.29. - 2020.01.02. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Szentpétervár - Észak Velencéje: Négynapos kirándulás fakultatív programokkal, oda-visszaút repülőn
2019.12.29. - 2020.01.02. Szilveszter Erdélyben 2019. Székelyföld - Csángóföld - Szászföld a Nyírség Utazási Irodával
2019.12.29. - 2020.01.02. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Szilveszter Erdélyben
2019.01.01. - 2019.12.30. Dél-lengyelországi utazás 2019. Zarándoklat Czestochowába a Nyírség Utazási Iroda szervezésében
2019.01.02. - 2019.12.30. Andalúzia repülővel 2019. Tengerparti pihenés fakultatív programokkal a Nyírség Utazási Irodával
2019.01.02. - 2019.12.30. Medjugorjei zarándoklat 2019. Bosznia-Hercegovina felfedezése a Nyírség Utazási Irodával
2019.01.02. - 2019.12.30. Pannonhalma kirándulás 2019. Egynapos buszos kirándulás a Nyírség Utazási Irodával
2019.01.01. - 2019.12.31. Bécsi kirándulás busszal 2019. Egynapos kirándulás a Nyírség Utazási Iroda szervezésében
2019.01.01. - 2019.12.31. Kirándulás Kárpátaljára 2019. Egynapos buszkirándulás a Nyírség Utazási Irodával
2019.01.01. - 2019.12.31. Balatoni kirándulás 2019. Kétnapos buszkirándulás az északi parton a Nyírség Utazási Irodával
2019.01.01. - 2019.12.31. Dunakanyar kirándulás 2019. Egynapos buszkirándulás a Nyírség Utazási Iroda szervezésében
2019.01.01. - 2019.12.31. Róma és Firenze buszkirándulás 2019. Róma és Firenze csodái a Nyírség Utazási Irodával
2019.01.01. - 2019.12.31. Párizsi buszos kirándulás 2019. Egyhetes párizsi körutazás a Nyírség Utazási Irodával
2019.01.01. - 2019.12.31. Aggtelek kirándulás 2019. Egynapos buszkirándulás a Nyírség Utazási Irodával
2019.01.01. - 2019.12.31. Hollókői kirándulás 2019. Egynapos buszkirándulás az élő múzeumfaluba a Nyírségi Utazási Irodával
2019.01.01. - 2019.12.31. Hortobágyi kirándulás 2019. Egynapos buszkirándulás a Nyírség Utazási Irodával
2019.01.01. - 2019.12.31. Kassai kirándulás busszal 2019. Egynapos utazás Kassára és Krasznahorkára a Nyírség Utazási Irodával
2019.01.01. - 2019.12.31. Kirándulás a Fertő-tóhoz 2019. Kétnapos buszkirándulás a Nyírség Utazási Iroda szervezésében
2019.01.01. - 2019.12.31. Koltói kirándulás 2019. Egynapos buszkirándulás a Nyírség Utazási Iroda szervezésében
2019.01.01. - 2019.12.31. Dobsina utazás busszal 2019. Egynapos kirándulás a Nyírségi Utazási Iroda szervezésében
2019.01.01. - 2019.12.31. Pozsonyi buszos kirándulás 2019. Egynapos pozsonyi kirándulás a Nyírség Utazási Iroda szervezésében
2019.01.01. - 2019.12.31. Nagyváradi kirándulás 2019. Egynapos erdélyi kirándulás a Nyírség Utazási Iroda szervezésében
2019.01.01. - 2019.12.31. Temesvári utazás busszal 2019. Kétnapos kirándulás a Nyírség Utazási Irodával
2019.01.01. - 2019.12.31. Ópusztaszer kirándulás 2019. Egynapos buszkirándulás a Nyírség Utazási Iroda szervezésében
2019.01.01. - 2019.12.31. Mohácsi kirándulás 2019. Egynapos kirándulás a Nyírség Utazási Iroda szervezésében
2019.01.01. - 2019.12.31. Budapesti buszos kirándulás 2019. Egynapos buszos utazás a Nyírség Utazási Irodával
2019.01.01. - 2019.12.31. Pécsi kirándulás busszal 2019. Kétnapos kirándulás a Nyírség Utazási Irodával
2019.01.01. - 2019.12.31. Sárospataki kirándulás 2019. A Rákócziak nyomában a Nyírség Utazási Irodával
2019.01.01. - 2019.12.31. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kirándulás 2019. Egynapos körutazás a Nyírség Utazási Irodával
2019.01.01. - 2019.12.31. Zempléni kirándulás 2019. Egynapos buszkirándulás a Nyírség Utazási Iroda szervezésében
2019.01.01. - 2019.12.31. Londoni utazás busszal 2019. Brüsszel és Párizs érintésével a Nyírség Utazási Irodával
2019.01.01. - 2019.12.31. Szlovákia és a Magas-Tátra tájai 2019. Autóbuszos utazás a Nyírség Utazási Iroda szervezésében
2019.01.01. - 2019.12.31. Bibione utazás 2019. Buszkirándulás az észak-olasz tengerpartra a Nyírség Utazási Irodával
2019.01.01. - 2019.12.31. Medjugorjei zarándoklat busszal 2019. Igény szerinti időpontban a Nyírség Utazási Irodával
2019.01.01. - 2019.12.31. Dél-Erdély utazás 2019. Háromnapos buszkirándulás a Nyírség Utazási Iroda szervezésében
2019.01.01. - 2019.12.31. Lengyelországi kirándulás 2019. Háromnapos utazás Dél-Lengyelországban a Nyírség Utazási Irodával
2019.01.01. - 2019.12.31. Erdélyi körutazás 2019. Háromnapos buszkirándulás a Nyírség Utazási Iroda szervezésében
2020.01.31. - 2020.02.02. Plitvicei tavak busszal 2019. Horvátország természeti csodája a Nyírség Utazási Irodával
2020.01.31. - 2020.02.02. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Plitvicei tavak és Zágráb: Horvátország természeti csodája 3 napos buszkirándulással

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!

Szállásra van szüksége? Foglaljon online!
Pontos cím, geokód, térkép
A PROGRAMGAZDA AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJA!
Pontatlanságot talált? Itt jelezze nekünk!

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
MEGADOTT INTERVALLUMBAN:
-TÓL -IG