Észak-Olasz utazás 2019. Észak-Olaszország gyöngyszemei a Nyírség Utazási Iroda szervezésében

Kiemelt ajánlat Kiemelt ajánlat
2019. október 20 - 23.

Észak–Olaszország egyik legszembetűnőbb jellegzetessége a földrajzi sokszínűsége, hiszen a táj alpesi hegyekkel és a gleccsertavakkal valamint az Adria és az olasz Riviéra napsütötte partvidékével is büszkélkedik. A régió városai és tájegységei kulináris élvezetekre és kulturális értékek felfedezésére nyújtanak lehetőséget.

A gleccsertavak közül a legnagyobb a lombardiai tartományban található Garda-tó, amelyet északról az Alpok csúcsai, délről a lapos síkság határol. Kertek, gyümölcsösök és erdők szegélyezik a partjait, amelyek festői hátteret nyújtanak a pihenés és kikapcsolódás céljából idelátogatók számára.

1. nap: Debrecen – Nyíregyháza – Budapest – Ljubjana – Padova

Indulás a kora hajnali órákban.

Utazás Szlovénián át, útközben rövid pihenőkkel. Késő délután érkezés Padovába, Szent Antal városába. Európa legnagyobb terén, a Prato della Valle téren kezdjük sétánkat, ahol Báthori István erdélyi fejedelem szobra előtt tisztelgünk. Látogatás a kereszténység egyik legfényűzőbb bazilikájába, a Szent Antal Bazilikába, ahol a magyar és osztrák kápolnát keressük fel.

Estére érkezés a Garda tó környéki szállásra (3 éj).

2. nap: Sirmione – Garda-tó – Malcesine

Ezen a napon lehetőség van pihenni vagy részt venni egy egész napos Garda-tó környéki kiránduláson.

Reggeli után elindulunk a Garda-tó déli csücskében található hangulatos városkába, Sirmionéba.

Az üdülőközpont természeti szépségét és gyógyvizeit már az ókorban felfedezték. A város - egykori halászfaluból - napjaink egyik legnépszerűbb üdülővárosa lett. Szabad program, illetve fakultatív motorcsónakázás a tavon.

Továbbutazunk Bardolinoba, ahol megismerkedünk az olívaolaj készítésének rejtelmeivel. Továbbhaladva a tavat körülölelő Gardesana úton Malcesinébe jutunk, melynek középkori óvárosát tekintjük meg. A tó partján egy, a tóba nyúló sziklán magasodik Malcesine vára, a Scaligeri vár. A tökéletesen helyreállított várban különböző kiállításokat láthatunk. A torony tetejéről teljes és lenyűgöző panoráma nyílik az egész környékre, a tóra és a Monte Baldo csúcsára. Este visszautazás a szálláshelyünkre.

Fakultatív program ára: 8.500 Ft / fő + belépő (minimum 20 fő)

3. nap: Milánó

Reggeli után Olaszország második legnagyobb városába, Milánóba indulunk.

Milánó az a hely, ahol összefonódik a csillogás a műemlékekkel, a kultúrával. Városnézés során megismerkedünk a legfőbb látnivalókkal: a híres Dómmal, mely a világ negyedik legnagyobb székesegyháza, a Galleria Vittorio Emanuele II elegáns üzleteivel és vendéglőivel, a világhírű Scalával, amely az operaművészet vezető teátruma. Rövid sétával elérjük a Castello Sforzescot, a milánói hercegség tündöklésének és bukásának színterét. Közös séta után szabadprogram, melyen belül lehetőség van Leonardo 'Utolsó vacsora' című festményének megtekintésére.

Este visszautazás a szálláshelyünkre.

4. nap: Verona – Budapest – Nyíregyháza – Debrecen

Reggeli után a szerelmesek városába, Veronába érkezünk.

A vörös téglaváros számos látnivalót rejteget: Piazza delle Erbe (Piac tér), Piazza dei Signori „Verona szalonja”, Scaligeri palota és kápolna, Júlia háza, Dóm, Aréna.

Érkezés rövid pihenőkkel Nyíregyházára és Debrecenbe a késő esti órákban.

Részvételi díj:

4 nap / 3 éj

  • 79.900 Ft / fő

Részvételi díj tartalmazza:

- utazás nemzetközi engedéllyel rendelkező autóbusszal
- 3 éj 3* szállodában a Garda-tó környékén
- idegenvezetés

Részvételi díj nem tartalmazza:

- félpanzió (3 vacsora + 3 reggeli): 16.900 Ft / fő
- helyszínen fizetendő belépők és járulékos költségek kb. 150 € / fő
- BBP biztosítás (Irodánkban is köthető)

Minimum létszám: 35 fő

Egyágyas felár: 26.000 Ft / fő

Csatlakozási lehetőségek:   

Debrecen, Nyíregyháza, M3 autópálya pihenői, Miskolc, Gyöngyös, Budapest, M7 autópálya pihenői


2019.10.20. - 2019.10.23.
További ajánlataink

2019.10.19. - 2019.10.20. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Erdély: Tordai-hasadék - Torockó
2019.10.19. - 2019.10.20. Torockói utazás 2019. Buszos kirándulás a székelyföldi faluba a Nyírség Utazási Iroda szervezésében
2019.10.19. - 2019.10.21. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Prágai hétvége: Kétnapos buszos kirándulás hajózással, sörözéssel
2019.10.19. - 2019.10.21. Prágai hétvége 2019. Autóbuszos prágai utazás hajózással és sörözéssel a Nyírség Utazási Irodával
2019.10.19. - 2019.10.22. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Arany Prága - Négynapos kirándulás fakultatív programokkal
2019.10.19. - 2019.10.22. Kirándulás Székelyföldön 2019. Utazás Székelyföldre és Szászföldre a Nyírség Utazási Irodával
2019.10.19. - 2019.10.22. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Olasz kirándulás: Velence és a lagúna szigetek Szlovénia érintésével
2019.10.19. - 2019.10.22. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Erdélyi négynapos buszkirándulás: Székelyföldi kirándulás szászföldi kitérővel
2019.10.19. - 2019.10.22. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Történelmi emlékek Kárpátalján
2019.10.19. - 2019.10.22. Velencei utazás busszal 2019. Velence és a Lagúna-szigetek a Nyírség Utazási Irodával
2019.10.19. - 2019.10.22. Körutazás Kárpátalján busszal 2019. Történelmi emlékek Kárpátalján a Nyírség Utazási Irodával
2019.10.19. - 2019.10.22. Prágai utazás busszal 2019. Arany Prága: négy napos kirándulás a Nyírség Utazási Irodával
2019.10.19. - 2019.10.23. Isztriai utazás 2019. Horvátország - Isztria kirándulás a Nyírség Utazási Irodával
2019.10.19. - 2019.10.23. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Horvátországi buszkirándulás
2019.10.18. - 2019.10.20. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Észak-Erdély magyar emlékei: Háromnapos buszkirándulás
2019.10.18. - 2019.10.20. Észak-erdélyi kirándulás 2019. Hétvége Észak - Erdélyben a Nyírség Utazási Irodával
2019.10.18. - 2019.10.22. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Fekete-erdei kirándulás kis francia és svájci kitérővel
2019.10.18. - 2019.10.22. Tiroli körutazás busszal 2019. Tirol, Bajor kastélyok, Dolomitok a Nyírség Utazási Irodával
2019.10.18. - 2019.10.22. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Tiroli körutazás busszal: Tirol és a bajor kastélyok
2019.10.18. - 2019.10.22. Fekete-erdei utazás 2019. Fekete-erdő kis francia és svájci kitérővel a Nyírség Utazási Irodával
2019.10.18. - 2019.10.23. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Az antik Róma varázsa Látogatás a Vatikánban és Firenzében
2019.10.18. - 2019.10.23. Római utazás busszal 2019. Az antik Róma varázsa a Nyírség Utazási Iroda szervezésében
2019.10.20. - 2019.10.22. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Plitvicei tavak és Zágráb: Horvátország természeti csodája 3 napos buszkirándulással
2019.10.20. - 2019.10.22. Plitvicei tavak busszal 2019. Horvátország természeti csodája a Nyírség Utazási Irodával
2019.10.20. - 2019.10.22. Bajorországi kirándulás busszal 2019. München és Altötting zarándokhely a Nyírség Utazási Irodával
2019.10.20. - 2019.10.22. Lengyelországi utazás busszal 2019. Krakkótól Zakopaneig a Nyírség Utazási Iroda szervezésében
2019.10.20. - 2019.10.22. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Krakkótól Zakopaneig: Háromnapos buszkirándulás Lengyelországban
2019.10.20. - 2019.10.22. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Bajorországi körút: München és Altötting (zarándokhely)
2019.10.20. - 2019.10.23. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Szlovénia, Európa zöld gyöngyszeme: Szlovén kirándulás egy kis osztrák és horvát kitérővel
2019.10.20. - 2019.10.23. Szlovéniai utazás busszal 2019. Négynapos kirándulás a Nyírség Utazási Iroda szervezésében
2019.10.20. - 2019.10.23. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Észak-Olaszország gyöngyszemei: Padova, Garda-tó, Milánó, Verona
2019.10.20. - 2019.10.23. Németország és Csehország busszal 2019. Szász-Svájc és Luther híres városai
2019.10.20. - 2019.10.23. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Szász-Svájc és Luther híres városai: Buszkirándulás az 500 éves reformáció helyszínein
2019.10.20. - 2019.10.25. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Isztambuli utazás busszal és repülővel, fakultatív programokkal
2019.10.20. - 2019.10.25. Isztambuli utazás busszal 2019. Törökországi kirándulás a Nyírség Utazási Iroda szervezésében
2019.10.22. - 2019.10.26. Salzkammerguti kirándulás busszal 2019. Csillogó alpesi tavak a Nyírség Utazási Irodával
2019.10.22. - 2019.10.26. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Ausztria, Salzkammerguti-tóvidék: Hófödte hegyek, csillogó alpesi tavak, Mozart emlékek
2019.10.23. - 2019.10.26. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Felvidéki négynapos körutazás busszal: Felvidéki történelmi emlékeink
2019.10.23. - 2019.10.26. Felvidéki körutazás busszal 2019. Felvidéki történelmi emlékeink a Nyírség Utazási Irodával
2019.10.27. - 2019.11.03. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Szentpétervár - Észak Velencéje: Négynapos kirándulás fakultatív programokkal, oda-visszaút repülőn
2019.11.03. - 2019.11.09. Fatimai zarándoklat 2019. Portugál körút Fatima és környéke a Nyírség Utazási Iroda szervezésében
2019.11.03. - 2019.11.09. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Portugália - az Atlanti-óceán partvidéke: Hétnapos kirándulás Fatimába és környékére
2019.11.06. - 2019.11.18. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
USA - Nyugati part: 13 napos kirándulás Los Angelestől Las Vegasig és nemzeti parkok látogatása
2019.11.06. - 2019.11.18. Amerikai nyugati parti körutazás 2019. Los Angelestől a nemzeti parkokig a Nyírség Utazási Irodával
2019.11.30. - 2019.12.01. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Adventi hangulat Zakopanéban és Bártfán: kétnapos kirándulás a Lengyel-Tátrában
2019.11.30. - 2019.12.01. Zakopanei advent busszal 2019. Adventi hangulat Zakopanéban és Bártfán a Nyírség Utazási Irodával
2019.12.06. - 2019.12.08. Zakopane adventi utazás 2019. Zakopane krakkói és kassai kirándulással a Nyírség Utazási Irodával
2019.12.06. - 2019.12.08. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Advent Salzburgban busszal: Osztrák városok karácsonyi díszben
2019.12.06. - 2019.12.08. Prágai adventi utazás 2019. Prága - Pozsony - Telc adventi csillogásban a Nyírség Utazási Irodával
2019.12.06. - 2019.12.08. Advent Salzburgban busszal 2019. Osztrák városok karácsonyi díszben a Nyírség Utazási Irodával
2019.12.06. - 2019.12.08. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Advent Zakopanéban – Krakkói és kassai kirándulással
2019.12.06. - 2019.12.08. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Prágai adventi utazás: Prága - Pozsony - Telc adventi csillogásban
2019.12.07. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Kassa és Eperjes Adventi Csillogásban
2019.12.07. Advent Kassán 2019. Egynapos buszkirándulás a Nyírség Utazási Iroda szervezésében
2019.12.07. Advent Bécsben busszal 2019. Egynapos kirándulás csokigyár látogatással a Nyírség Utazási Irodával
2019.12.07. Advent Zakopanéban 2019. Adventi csillogás a Lengyel Tátrában a Nyírség Utazási Irodával
2019.12.07. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Egynapos buszkirándulás Bécsben - Schönbrunnban
2019.12.07. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Advent Zakopanéban és Késmárkon
2019.12.07. - 2019.12.08. Zakopanei advent busszal 2019. Adventi hangulat Zakopanéban és Bártfán a Nyírség Utazási Irodával
2019.12.07. - 2019.12.08. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Adventi hangulat Zakopanéban és Bártfán: kétnapos kirándulás a Lengyel-Tátrában
2019.12.07. - 2019.12.08. Bécsi advent busszal 2019. Karácsonyi forgatag Bécsben és Schönbrunnban a Nyírség Utazási Irodával
2019.12.07. - 2019.12.08. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Adventi kirándulás: Karácsonyi forgatag Bécsben és Schönbrunnban
2019.12.08. Advent Kassán 2019. Egynapos buszkirándulás a Nyírség Utazási Iroda szervezésében
2019.12.08. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Erdély: Nagyvárad adventi csillogásban
2019.12.08. Nagyváradi advent 2019. Egynapos adventi buszkirándulás a Nyírség Utazási Iroda szervezésében
2019.12.08. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Kassa és Eperjes Adventi Csillogásban
2019.12.13. - 2019.12.15. Zakopane adventi utazás 2019. Zakopane krakkói és kassai kirándulással a Nyírség Utazási Irodával
2019.12.13. - 2019.12.15. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Advent Zakopanéban – Krakkói és kassai kirándulással
2019.12.13. - 2019.12.15. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Prágai adventi utazás: Prága - Pozsony - Telc adventi csillogásban
2019.12.13. - 2019.12.15. Advent Bajorországban 2019. Háromnapos kirándulás a Nyírség Utazási Iroda szervezésében
2019.12.13. - 2019.12.15. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Advent Bajorországban
2019.12.13. - 2019.12.15. Prágai adventi utazás 2019. Prága - Pozsony - Telc adventi csillogásban a Nyírség Utazási Irodával
2019.12.14. Advent Bécsben busszal 2019. Egynapos kirándulás csokigyár látogatással a Nyírség Utazási Irodával
2019.12.14. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Egynapos buszkirándulás Bécsben - Schönbrunnban
2019.12.14. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Advent Zakopanéban és Késmárkon
2019.12.14. Advent Zakopanéban 2019. Adventi csillogás a Lengyel Tátrában a Nyírség Utazási Irodával
2019.12.14. - 2019.12.15. Zakopanei advent busszal 2019. Adventi hangulat Zakopanéban és Bártfán a Nyírség Utazási Irodával
2019.12.14. - 2019.12.15. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Adventi hangulat Zakopanéban és Bártfán: kétnapos kirándulás a Lengyel-Tátrában
2019.12.14. - 2019.12.15. Bécsi advent busszal 2019. Karácsonyi forgatag Bécsben és Schönbrunnban a Nyírség Utazási Irodával
2019.12.14. - 2019.12.15. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Adventi kirándulás: Karácsonyi forgatag Bécsben és Schönbrunnban
2019.12.15. Advent Kassán 2019. Egynapos buszkirándulás a Nyírség Utazási Iroda szervezésében
2019.12.15. Nagyváradi advent 2019. Egynapos adventi buszkirándulás a Nyírség Utazási Iroda szervezésében
2019.12.15. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Erdély: Nagyvárad adventi csillogásban
2019.12.15. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Kassa és Eperjes Adventi Csillogásban
2019.12.29. - 2020.01.02. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Szentpétervár - Észak Velencéje: Négynapos kirándulás fakultatív programokkal, oda-visszaút repülőn
2019.12.29. - 2020.01.02. Szilveszter Erdélyben 2019. Székelyföld - Csángóföld - Szászföld a Nyírség Utazási Irodával
2019.12.29. - 2020.01.02. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Szilveszter Erdélyben
2019.01.01. - 2019.12.30. Dél-lengyelországi utazás 2019. Zarándoklat Czestochowába a Nyírség Utazási Iroda szervezésében
2019.01.02. - 2019.12.30. Andalúzia repülővel 2019. Tengerparti pihenés fakultatív programokkal a Nyírség Utazási Irodával
2019.01.02. - 2019.12.30. Medjugorjei zarándoklat 2019. Bosznia-Hercegovina felfedezése a Nyírség Utazási Irodával
2019.01.02. - 2019.12.30. Pannonhalma kirándulás 2019. Egynapos buszos kirándulás a Nyírség Utazási Irodával
2019.01.01. - 2019.12.31. Bécsi kirándulás busszal 2019. Egynapos kirándulás a Nyírség Utazási Iroda szervezésében
2019.01.01. - 2019.12.31. Kirándulás Kárpátaljára 2019. Egynapos buszkirándulás a Nyírség Utazási Irodával
2019.01.01. - 2019.12.31. Balatoni kirándulás 2019. Kétnapos buszkirándulás az északi parton a Nyírség Utazási Irodával
2019.01.01. - 2019.12.31. Dunakanyar kirándulás 2019. Egynapos buszkirándulás a Nyírség Utazási Iroda szervezésében
2019.01.01. - 2019.12.31. Róma és Firenze buszkirándulás 2019. Róma és Firenze csodái a Nyírség Utazási Irodával
2019.01.01. - 2019.12.31. Párizsi buszos kirándulás 2019. Egyhetes párizsi körutazás a Nyírség Utazási Irodával
2019.01.01. - 2019.12.31. Aggtelek kirándulás 2019. Egynapos buszkirándulás a Nyírség Utazási Irodával
2019.01.01. - 2019.12.31. Hollókői kirándulás 2019. Egynapos buszkirándulás az élő múzeumfaluba a Nyírségi Utazási Irodával
2019.01.01. - 2019.12.31. Hortobágyi kirándulás 2019. Egynapos buszkirándulás a Nyírség Utazási Irodával
2019.01.01. - 2019.12.31. Kassai kirándulás busszal 2019. Egynapos utazás Kassára és Krasznahorkára a Nyírség Utazási Irodával
2019.01.01. - 2019.12.31. Kirándulás a Fertő-tóhoz 2019. Kétnapos buszkirándulás a Nyírség Utazási Iroda szervezésében
2019.01.01. - 2019.12.31. Koltói kirándulás 2019. Egynapos buszkirándulás a Nyírség Utazási Iroda szervezésében
2019.01.01. - 2019.12.31. Dobsina utazás busszal 2019. Egynapos kirándulás a Nyírségi Utazási Iroda szervezésében
2019.01.01. - 2019.12.31. Pozsonyi buszos kirándulás 2019. Egynapos pozsonyi kirándulás a Nyírség Utazási Iroda szervezésében
2019.01.01. - 2019.12.31. Nagyváradi kirándulás 2019. Egynapos erdélyi kirándulás a Nyírség Utazási Iroda szervezésében
2019.01.01. - 2019.12.31. Temesvári utazás busszal 2019. Kétnapos kirándulás a Nyírség Utazási Irodával
2019.01.01. - 2019.12.31. Ópusztaszer kirándulás 2019. Egynapos buszkirándulás a Nyírség Utazási Iroda szervezésében
2019.01.01. - 2019.12.31. Mohácsi kirándulás 2019. Egynapos kirándulás a Nyírség Utazási Iroda szervezésében
2019.01.01. - 2019.12.31. Budapesti buszos kirándulás 2019. Egynapos buszos utazás a Nyírség Utazási Irodával
2019.01.01. - 2019.12.31. Pécsi kirándulás busszal 2019. Kétnapos kirándulás a Nyírség Utazási Irodával
2019.01.01. - 2019.12.31. Sárospataki kirándulás 2019. A Rákócziak nyomában a Nyírség Utazási Irodával
2019.01.01. - 2019.12.31. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kirándulás 2019. Egynapos körutazás a Nyírség Utazási Irodával
2019.01.01. - 2019.12.31. Zempléni kirándulás 2019. Egynapos buszkirándulás a Nyírség Utazási Iroda szervezésében
2019.01.01. - 2019.12.31. Londoni utazás busszal 2019. Brüsszel és Párizs érintésével a Nyírség Utazási Irodával
2019.01.01. - 2019.12.31. Szlovákia és a Magas-Tátra tájai 2019. Autóbuszos utazás a Nyírség Utazási Iroda szervezésében
2019.01.01. - 2019.12.31. Bibione utazás 2019. Buszkirándulás az észak-olasz tengerpartra a Nyírség Utazási Irodával
2019.01.01. - 2019.12.31. Medjugorjei zarándoklat busszal 2019. Igény szerinti időpontban a Nyírség Utazási Irodával
2019.01.01. - 2019.12.31. Dél-Erdély utazás 2019. Háromnapos buszkirándulás a Nyírség Utazási Iroda szervezésében
2019.01.01. - 2019.12.31. Lengyelországi kirándulás 2019. Háromnapos utazás Dél-Lengyelországban a Nyírség Utazási Irodával
2019.01.01. - 2019.12.31. Erdélyi körutazás 2019. Háromnapos buszkirándulás a Nyírség Utazási Iroda szervezésében
2020.01.31. - 2020.02.02. Plitvicei tavak busszal 2019. Horvátország természeti csodája a Nyírség Utazási Irodával
2020.01.31. - 2020.02.02. Nyíregyházi utak 2019. A Nyírség Utazási Iroda indulási naptára
Plitvicei tavak és Zágráb: Horvátország természeti csodája 3 napos buszkirándulással

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!

Szállásra van szüksége? Foglaljon online!
KAPCSOLATFELVÉTEL, ELÉRHETŐSÉGEK
Pontos cím, geokód, térkép
A PROGRAMGAZDA AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJA!
Pontatlanságot talált? Itt jelezze nekünk!

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
MEGADOTT INTERVALLUMBAN:
-TÓL -IG