Ismerje meg Székesfehérvár múltját, hogy jobban megértse a jelenét! Várjuk kiállítóhelyeinken!
Ismerje meg Székesfehérvár múltját, hogy jobban megértse a jelenét! Várjuk kiállítóhelyeinken!
Várjuk Székesfehérvár történelmi játszóparkjába!
Várjuk Székesfehérvár történelmi játszóparkjába!

A `helyit eszem, helyitől veszem, mert helyin az eszem` székely mondás szellemében felkaroljuk és támogatjuk azt a szándékot, hogy a termelők és feldolgozók minél nagyobb hozzáértéssel minél magasabb minőségű, a nemzetközi piacokon is helytálló terméket állítsanak elő, minél kevesebb szereplő közbeiktatásával lássák el élelmiszerrel helyben a környezetüket, mindezt úgy, hogy közben egymással is együttműködnek. Ezek a Fejér Megyei Termelői Mustra és Vásár vezérlő gondolatai, ahová szeptember végén gazdag programmal várnak mindenkit. A kétnapos szakmai és vásári rendezvény helyszíne Székesfehérváron a Fejér Megyei Kormányhivatal és a Jancsárkert Piac.

KAPCSOLATFELVÉTEL, ELÉRHETŐSÉGEK

Felhívjuk figyelmét, hogy ennek a megjelenésnek jelenleg NINCS ÉRVÉNYES IDŐPONTJA portálunkon, ezért az itt közölt tartalom már lehet, hogy NEM AKTUÁLIS!
Friss információkat e-mailben kérhet vagy küldhet.

Fejér Megyei Termelői Mustra és Vásár

A rendezvény programja

2017. szeptember 29. (péntek)
Helyszín: Fejér Megyei Kormányhivatal Díszterem
8000 Székesfehérvár Szent István tér 9.

9.30 - 10.00 Sajtóreggeli (helyben termelt és helyben feldolgozott termékekből)

Téma: Kistermelői élelmiszerek útja a fogyasztókhoz. Milyen a jó termelői piac?
Résztvevők: A konferencia előadói és meghívott vendégei, valamint az országos és megyei sajtó képviselői
Helyszín: Fejér Megyei Kormányhivatal Díszterem (8000 Székesfehérvár Szent István tér 9.)

Szakmai konferencia
A konferencia témái: „Kistermelői élelmiszerek útja a fogyasztókhoz. Őstermelői és kistermelői feltételrendszerek. Milyen a jó termelői piac?”

10.00 Kiss Norbert Ivó, a NAK Fejér megyei Szervezetének elnöke megnyitja a szakmai napot és felkéri Dr. Simon László urat, a Fejér megyei Kormányhivatal kormánymegbízottját, hogy tartsa meg a szakmai nap megnyitó beszédét „Miben segíthetünk?” címmel.

10.10-10.40 A Vidékfejlesztési Program aktualitásai.
Kis Miklós Zsolt államtitkár, Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztésért Felelős Államtitkárság

10.40-11.00 A kistermelői élelmiszertermelés, -előállítás és -értékesítés gyakorlati feltételei és tapasztalatai a helyi termelői piacokon. Milyen tapasztalatok jogszabályi előírások vonatkoznak a piacokon történő árusításokra?
Dr. Sziebert Gergely főosztályvezető, Fejér Megyei Kormányhivatal, Élelmiszerlánc-biztonsági és Földművelésügyi Főosztály

11.00-11.20 Kerekasztal beszélgetés: Kik vásárolnak a termelői piacokon? Merre fejlődnek a piacok Magyarországon? Milyen előnyöket nyújt a piaci árusítás a kistermelőknek és őstermelőknek?
Örvendi László Hajdúszoboszlói Termelői Piac,
Kratancsik László Pázmándi Spájz, Egyesület
Schultz György Jancsárkert Termelői Piac részvételével

11.20-11.50 A Magyar Nemzeti Vidék Hálózat aktualitása
Sáringer-Kenyeres Tamás, a Magyar Nemzeti Vidék Hálózat elnöke

11.50-12.10 Az agrár- és vidékfejlesztési támogatások aktuális kérdései Fejér megyében
Bögyös Zsolt főosztályvezető, Fejér Megyei Kormányhivata, Agrár- és Vidékfejlesztési Támogató Főosztály

12.10 – 12.30 „Magyarország az egészséges élelmiszerek országa”.
Jakab István, a MAGOSZ elnöke, a Magyar Országgyűlés alelnöke

12.30-13.00 „Mutasd meg, hogyan készíted!” Milyen az interaktív termelői piac? A konferencia zárása
Schultz György, a Jancsárkert Piac és Közösségi Egyesület elnöke

13.15- Fogadás a Megyeházán a Díszteremben

Meghívott vendégek:

Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár MJV polgármestere,
Dr. Bóka Viktor, Székesfehérvár MJV jegyzője,
Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke,
Vargha Tamás, miniszter-helyettes, országgyűlési képviselő,
Törő Gábor, országgyűlési képviselő,
Galambos Dénes, országgyűlési képviselő,
Tessely Zoltán, országgyűlési képviselő,
Varga Gábor, országgyűlési képviselő,
Dr. Bódizs Tamás, a NAK mezőgazdaságért felelős megyei alelnöke,
Petes József, a NAK mikro-, kis- és középvállalkozásokért felelős megyei alelnöke,
Hegedűs Imre, a NAK Fejér Megyei Szervezete vidékfejlesztésért felelős megyei alelnöke,
L Simon László, a NAK Fejér Megyei Szervezete, élelmiszeriparért felelős megyei alelnöke, országgyűlési képviselő,
Sáringer-kenyeres Tamás az MNVH elnöke,
Weidel Walter, az MNVH főtitkára
Schultz Gábor, SZPI ügyvezető igazgatója,
Zászlós Tibor, a NAK mezőgazdaságért felelős országos alelnöke,
Éder Tamás, a NAK élelmiszeriparért felelős országos alelnöke,
ifj. Hubai Imre, a NAK vidékfejlesztésért felelős országos alelnöke,
Darabos Tamás, a NAK főigazgatója,
Papp Gergely, a NAK szakmai főigazgató-helyettese,
Keleti Marcell, NAK Élelmiszeripari igazgató
Székely Erika, NAK Vidékfejlesztési és Szaktanácsadási Igazgató
Szedlák Attila, NAK Elnöki Kabinetfőnök
Fekete Zsanett, NAK PR- és kommunikációért felelős kabinetfőnök-helyettes
Dancs Norbert, a Székesfehérvári Járási Hivatal vezetője
Obreczán Ferenc, a MAGOSZ főtitkára
Kutai Tibor az MNVH területi képviselő

2017. szeptember 30. (szombat)
helyszín: Jancsárkert Piac

7.00 a III. Fejér Megyei Helyi Termék és Mustra Vásár kapunyitása

10.00 Vásármegnyitó és oklevelek átadása:
Kiss Norbert Ivó, a NAK Fejér Megyei Szervezetének elnöke
Vargha Tamás, miniszter-helyettes, országgyűlési képviselő
L. Simon László, a NAK Fejér Megyei Szervezetének élelmiszeriparért felelős megyei alelnöke, országgyűlési képviselő

Kulturális programok, amatőr és iskolai táncegyüttesek, énekesek a színpadon, ebédre székelykáposzta, mézes totó, szirti sas bemutató, tökfaragó és káposztafigura faragó verseny egész délelőtt. Kiemelt fellépő kb. 10.30-kor Tolcsvay Béla Kossuth díjas zeneszerző, Fejér Megye díszpolgára és Príma díjasa.

Őstermelők és kistermelők bemutatói a „Mutasd meg hogyan készíted!” gondolat jegyében.

14.00 Vásárzárás

Forrás: Szervezők

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!

KeSzeCsüSzoVa
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5
Fejér Megyei Termelői Mustra és Vásár 2017