Minőségi kerámia dísz -és használati tárgyak otthonra és ajándékba.
Minőségi kerámia dísz -és használati tárgyak otthonra és ajándékba.

Nincsen nyár Balaton nélkül, így a vízpart szerelmeseire is gondoltunk túráink szervezésénél: a tónál nyaralókat Gyenesdiáson 2017. augusztus 19-én, szombaton várjuk egy múzeumi napra! Gyenesdiáson a 2015-ös év ökoturisztikai létesítményébe, a Természet Háza Látogatóközpontban kezdjük sétánkat. Ez után a hagyományőrzésé lesz a főszerep: a Kerámiaházba és a csordásházba térünk be, ahol a helyi népművészettel és helytörténettel ismerkedünk meg. A délután folyamán természetesen itt is lesz alkalom megmártózni a Balatonban.

KAPCSOLATFELVÉTEL, ELÉRHETŐSÉGEK

Felhívjuk figyelmét, hogy ennek a megjelenésnek jelenleg NINCS ÉRVÉNYES IDŐPONTJA portálunkon, ezért az itt közölt tartalom már lehet, hogy NEM AKTUÁLIS!
Friss információkat e-mailben kérhet vagy küldhet.

Részletes program:

Természet Háza

Megnézzük a Természet Háza Látogatóközpontot. A Bakonyerdő Zrt. három esztendeje megnyílt interaktív kiállítóhelye 2015-ben Az év ökoturisztikai létesítménye lett. A Keszthelyi-hegység élővilágát, természeti értékeit megismerni vágyók az interaktív látványelemekkel, fotóillusztrációkkal, akusztikus és vizuális effektekkel és élethű diorámákkal színesített kiállítás bejárása során bepillantást nyerhetnek a hegység lakóinak világába.

Kerámiaház

Ellátogatunk a Kerámiaházba. Akár vásárolhatunk is a korongozással stb. készült termékekből. Megtudhatjuk, hogy a gerencsérek, más szóval gölöncsérek által használt fazekas korong kb. négyezer esztendeje ismert eszköz.

A gyenesi főutcán sétálunk Diás irányába. Párszáz lépés után máris betérünk a gyenesi temetőkertbe az eredetileg szőlőhegyi imahelynek tervezett, végül 1826-ban klasszicizáló stílusban emelt Szent Ilona kápolnához. (A felszerelési tárgyak zömét is ajándékozó Festetics László gróf elsőszülött leányának védőszentje volt Szent Ilona, az alapkövet is Ilona kisasszony helyezte el.)

Csordásház

Betérünk a közelben álló egykori csordásházba, más néven pásztorházba. A szépen karban tartott védett épület utcai traktusában kézműves foglalkozásokat tartanak, a hátsó két helyiségben a Keszthely környéki régészeti leletekből láthatunk különlegességeket. A környékbeli régészet emlékeiről egy érdekes kisfilmet is megtekintünk majd. A falu múltjával, térképeivel, neves személyiségei portréival stb. a községháza modern épületének folyosóin ismerkedhetünk, a pásztorházhoz hasonlóan szakavatott vezetés mellett. Látogatásunk idejére kisül a másnapi megszentelésre váró új kenyér is a tájházként is funkcionáló pásztorház kemencéjében.

Strandolás

Ebéd után választható egy jó kis strandolás a két balatoni plázs, a gyenesi Lidó és a diási Játék egyikén. Betervezhető fagylaltozás a Fahrrad Tankstelle, magyar nevén Bringatanya komfortos fagylaltozóban (Övék a 2017. év Balaton Fagylaltja, neve: a Festeticsek mandulás csókja. A kihívást keresők látogassanak el az Öko-kalandparkba. Aki viszont továbbra is a kultúrára kíváncsi, sétáljon el a diási temetőkerthez. Ott áll a korábbi kápolna Radits Ákos tervei szerint kibővítésével 1894-ben épült Havas Boldogasszony kápolna, előtte Szentháromság szoborral.

A hegyek felé indulva ellátogathatunk az 1644-ben épült Darnay-pincébe, melyben öt éve szőlészeti-borászati kiállítás látható. Ez is a Mozaik Múzeumtúra érintőpontja.

Találkozó

A Természet Háza Látogatóközpont előtt, a parkolóban (Gyenesdiás, Dornyai utca 4.) 10.00 órakor.

Keszthely és Gyenesdiás között, könnyen megközelíthető a 71-es főút Gyenesdiás nyugati határában lévő körforgalom felől a Faludi utcán észak, majd a Dornyai utcán nyugat felé haladva.

(Az autóval vagy kerékpárral korábban érkezők 09.00 és 10.00 óra között bejárhatják az öt esztendeje megnyílt, 4 hektáros Festetics Imre Állatparkot. Ez esetben kombinált belépőt vegyenek (1000 Ft). Az állatparkban a hazai őshonos házi- és vadállatokkal — szürke¬marha, magyar tarka, bivaly, mangalica, négyféle juh, kecske, szamár, ló és barom¬fiak, illetve gím¬szar¬vas, dám¬szar¬vas, őz, fogoly és fácán — ismerkedhetünk. Van kisállat-simogató, játszótér, büfé, mosdó, pad és asztal.)

Budapest felől jöjjön a Kvarner intercityvel Balatonszentgyörgyig, ott szálljon át a Keszthelyen át Ukkig közlekedő személyvonatra. (Keleti pu. i. 06.00 órakor, Kelenföldön megáll 06.14-kor. Balatonszentgyörgyre érk. 08.39-kor, a csatlakozó vonat indul 08.41-kor. Alsógyenes megállóhelyen tessék leszállni 09.08-kor. Az intercity elején van olyan kocsi, amelyre nem kell helyjegy, csak gyorsvonati pótjegy. A túravezető is ezzel a vonattal érkezik.
Az így érkezőkkel együtt sétál el a Természet Háza Látogatóközponthoz 10 órára.

Részvétel

Előzetes jelentkezés nem szükséges, minden a teljes programon résztvevőt szívesen látunk.
TKM pecsételőlapját és okostelefonját ne felejtse otthon! Belépődíj: 600 Ft, diák és nyugdíjas 400 Ft.

Étkezés:

A múzeumlátogatások után ebédelési lehetőség étteremben. (Jó konyhát visznek, méretes adagokkal szolgálnak és van háromfogásos menü is 1500 Ft-ért.)

Hazautazás: a délutáni órákban

Túravezető: Haraszti Gábor

Találatok száma: 1

Kék Vendégház Gyenesdiás

Kék Vendégház Gyenesdiás

A Kék Vendégház millió meglepetést tartogat vendégei számára. Az új építésű panzióban tizenkettő tágas, modern berendezésű apartaman várja a látogatókat, amelyek mindegyikéhez fürdőszoba, wc, televízió, erkély/terasz, illetve minibár tartozik, illetve 5 apartmanunk klimatizált. Az bőséges és ízletes ... Bővebben




A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4
MEGADOTT INTERVALLUMBAN:
-TÓL -IG
Gyenesdiási múzeumtúra 2017

Könyvtár

Legjobb élmények

A természet élménye a Balaton körül
Balatoni élményekre vágyik, hajózzon velünk!
Barátaink a gyógynövények, látogasson el a Gyógynövény-völgy Látogatóközpontba!
11468
követő
Csatlakozz Facebook közösségünkhöz, hogy
az elsők között értesülj a legjobb programokról!
7798
program
Iratkozz fel hírlevelünkre
a kimondottan neked javasolt élménykínálatokért!
1009
online jegy
Ne töltsd az időt sorban állással!
Vásárold meg nálunk előre a jegyedet!

Megyék

Tájegységek


© 2007-2018 PROGRAMTURIZMUS - Magyar TourMix Kft.
Gemius
Interticket