Gyulai wellness kikapcsolódás - kedvező árakon teljes panziós akcióval!
Gyulai wellness kikapcsolódás - kedvező árakon teljes panziós akcióval!

Grimm mese című interatkív kiállítás Gyulavári tornateremben


Grimm-mese címmel nyílt háromhetes interaktív kiállítás szeptember 19-én a gyulavári tornateremben. A tárlatot, amelyen a Grimm testvérek valamennyi közismert meséjével és mesefigurájával, többek között Hófehérkével, Hamupipőkével, Piroskával és Csizmás kandúrral ismerkedhet meg az érdeklődő, szórakoztató programok egész sora egészíti ki.

KEDVES LÁTOGATÓ!
Felhívjuk figyelmét, hogy ennek a megjelenésnek jelenleg NINCS ÉRVÉNYES IDŐPONTJA portálunkon, ezért az itt közölt tartalom már lehet, hogy NEM AKTUÁLIS! Friss információkat az info@programturizmus.hu e-mail címen kérhet vagy küldhet.

A rendezvényt az október 4-i Mesedélután koronázza meg. A megnyitón közölték: már elkészültek a tervei egy állandó Meseparadicsomnak is.

Már a nyitónapon zsúfolásig megtelt a gyulavári tornaterem, ahol három héten át naponta találkozhatnak az érdeklődők a Grimm testvérek legismertebb meséivel és mesefiguráival. A megjelenteket elsőként Szabó Károly köszöntötte. Gyulavári önkormányzati képviselője elmondta, a városrészben a gyermekek mindig is prioritást élveztek, az utóbbi években például szinte minden olyan intézmény megújult itt, amely a legkisebbek nevelésével, oktatásával foglalkozik.

A mesekiállítás előzményeiről kifejtette: a Kohán Képtárban megrendezett Lego-tárlaton merült fel benne annak ötlete, hogy valami hasonlónak a gyulaváriak is örvendenének. Ezt követően megkereste Alt Norbert alpolgármestert, hogy segítsen ennek megvalósításában. Az alpolgármester felvette a kapcsolatot a Lego-kiállítást kölcsön adó céggel, majd közösen felmérték a lehetőségeket. Szabó Károly úgy vélte, az eseménynek a gyermekek lesznek a legnagyobb nyertesei, de a legnagyobb kritikusai is. Végül megköszönte mindazoknak, akik hozzájárultak a javaslat kivitelezéséhez.

Megnyitóbeszédében Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere a Lego-kiállításról megjegyezte, csaknem 8,3 ezren nézték meg, és kifejezte reményét abban, hogy a gyulavári tárlatnak is legalább ekkora sikere lesz. Felhívta a figyelmet arra, hogy a rendezvénynek számos készségfejlesztő és szórakoztató program is része. Így fogalmazott: a mese életre szóló útravalót ad, épp ezért a kiállítás a felnőttek között is népszerű lehet. Aláhúzta: Gyula városvezetése számára nagyon fontos, hogy a családoknak minőségi időtöltést és minőségi élményeket biztosítsanak.

Görgényi Ernő a fejlesztések kapcsán kiemelte: már elkészültek a tervei annak, hogy egy állandó gyermekparadicsomot is létrehozzanak Gyulán, baba- és meseszobával, szabadtéri játszótérrel. Ez a Civil Szolgáltató Központban, a Béke sugárúton nyílik majd meg. Itt elsősorban a tizenkét évesnél fiatalabbak részére fognak hasznos szabadidős programokat szervezni, de a gyermekfelügyelet is megoldott lenne.

A Bay Zoltán Általános Iskola tanítója, Árgyelán Lászlóné Ilona lapunknak elmondta, nagyon hasznosnak találja a gyulavári kezdeményezést, mivel a gyermekek jelentős része távolinak érzi a mesék világát. Annak ellenére van ez így, hogy főleg a lányok igencsak sokat olvasnak. A pedagógus jónak találja, hogy a tárlathoz számos érdekfeszítő, izgalmas játék kapcsolódik, ami eséllyel kötheti le az ovisok és a kisiskolások érdeklődését.

A csoportokat reggel 9-től 14 óráig várják három héten át a gyulavári tornaterembe. A 90 perces foglalkozásokon bejárják az öt meseszigetet, majd pedagógusok irányításával alkalmanként egyet fel is dolgoznak. Ezenkívül lesz rajz- és színező sarok, könyvgyűjtés és alkotópályázat, amelynek eredményhirdetését az október 4-i Mesedélutánra időzítették. Ezen a napon kötni, horgolni, sütni, terményt válogatni, terményképet készíteni, arcot festeni és beöltözni is lehet majd. Este Pizsiparty koronázza meg a közösségi szórakozást.

A szervezők arra kérnek mindenkit, hogy amennyiben csoportosan néznék meg a kiállítást, látogatási szándékukat előre jelezzék a Bay Zoltán iskola titkárságának +36-66/460 930-as telefonszámán vagy a mesesziget2019@gmail.com e-mail-címen. Az egyéni látogatóknak nem szükséges bejelentkezniük.

További ajánlataink

2019.10.14. - 2019.10.18. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
TOLDI hét - Filmvetítések és közönségtalálkozó
2019.10.14. - 2019.10.18. Gyulai Várszínház előadások 2019
TOLDI hét - Filmvetítések és közönségtalálkozó
2019.10.14. - 2019.10.18. Gyulai kulturális programok 2019. Színházi előadások, koncertek, filmek Gyulán
TOLDI hét - Filmvetítések és közönségtalálkozó
2019.10.14. - 2019.10.20. Garantált programok Gyulán, állandó programok minden napra minden korosztálynak
2019.10.14. - 2019.10.20. Kaland program minden nap Gyulán, szabadulás a Kalandpincéből 60 perc alatt!
2019.10.14. 14:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2019.10.14. 14:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2019.10.14. 18:00 Alakformáló aerobic Gyula 2019
2019.09.26. - 2019.10.15. Gyula kiállítások 2019
Andruska Anna és Hollósiné Mancz Fatime Nóra kiállítása
2019.10.15. Gyulai kulturális programok 2019. Színházi előadások, koncertek, filmek Gyulán
A fotográfia bűvöletében - Árpási Zoltán beszélget Keleti Éva fotóművésszel
2019.10.15. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
A fotográfia bűvöletében - Árpási Zoltán beszélget Keleti Éva fotóművésszel
2019.10.15. 10:00 GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2019.10.15. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2019.10.15. 10:00 Sörkóstoló Gyulán, a Gyulavári Kastély biosöreinek nyomában minden kedden
2019.10.16. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
VÁROSNÉZŐ KOLBÁSZTÚRA
2019.10.16. 09:00 Gyulai kolbász kóstolás, városnéző kolbásztúra minden szerdán
2019.10.16. 09:00 Gyulai gasztronómiai programok, gyalogos gasztrokaland kolbászkóstolással minden szerdán
2019.10.16. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZTAXI – avagy a hungarikum kolbász és a belváros látnivalóinak nyomában
2019.10.16. 10:00 Gyulai Kolbásztaxi, túra a hungarikum kolbász nyomában minden szerdán
2019.10.16. 13:00 Kastélytúra minden szerdán Gyuláról, grófi kastélyok Gyulán és a környéken
2019.10.16. 13:00 Gyula környéki kisbuszos kirándulás, barangolás ősztől tavaszig minden szerdán
2019.10.16. 18:00 Alakformáló aerobic Gyula 2019
2019.10.11. - 2019.11.22. Gyula kiállítások 2019
Korszakokon át - kiállítás
2019.10.17. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
2019.10.17. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
I. Tutto Bello Sörvacsora
2019.10.17. - 2019.11.11. Gyula kiállítások 2019
Megyeri-Horváth Gábor képzőművész kiállítása
2019.10.17. 08:00 Kirándulás Nagyváradra minden csütörtökön Gyuláról
2019.10.17. 08:00 Nagyszalontai látnivalók, buszos kirándulás Nagyszalontára Gyuláról
2019.10.18. 08:00 Aradi látnivalók, buszos kirándulás Aradra és Arad-hegyaljára
2019.10.18. 08:00 Máriaradnai bazilika és a kálvária meglátogatása, buszos kirándulás Gyuláról
2019.10.18. 15:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2019.10.18. 15:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2019.10.18. 18:00 Alakformáló aerobic Gyula 2019
2019.09.21. - 2019.10.19. Gyula kiállítások 2019
Gravírozott üvegtárgyak kiállítása
2019.10.19. Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont programok 2019/2020
Barokk kori alkotóház
2019.10.19. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Simplace - Placebo Tribute koncert
2019.10.19. Gyulai kulturális programok 2019. Színházi előadások, koncertek, filmek Gyulán
Simplace - Placebo Tribute koncert
2019.10.19. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Babaúszás az AquaPalotában
2019.10.19. Gyulai vár programok 2019. Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2019.10.19. Gyulai gyerekprogramok 2019/2020
Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2019.10.19. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
V. Viharsarki Regionális Népdalkörök Találkozója
2019.10.19. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
2019.10.19. Gyulai koncertek 2019
Simplace - Placebo Tribute koncert
2019.10.19. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2019.10.19. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Barokk kori alkotóház az Almásy-kastélyban
2019.10.19. Gyulai kulturális programok 2019. Színházi előadások, koncertek, filmek Gyulán
V. Viharsarki Regionális Népdalkörök Találkozója
2019.10.19. Gyulai gyerekprogramok 2019/2020
Barokk kori alkotóház az Almásy-kastélyban
2019.10.19. Tematikus tárlatvezetések és családi programok a gyulai Almásy-kastélyban minden szombaton
2019.10.19. Baba-mama program Gyulán, babaúszás minden szombaton az AquaPalotában
2019.10.19. Szabadulószoba a Gyulai várban - kulcskereső játék családoknak
2019.10.19. - 2019.11.19. Gyula kiállítások 2019
Jurik Pál és Rubinstein Nicolaie kiállítás
2019.10.19. 09:00 Babaúszás minden szombaton Gyulán, az AquaPalotában
2019.10.19. 10:00 Korabeli környezetben, korabeli öltözékben - tárlatvezetés minden szombaton a Gyulai várban
2019.10.19. 11:00 Solymász bemutató minden szombaton Gyulán
2019.10.19. 17:00 Csokoládé kóstoló Gyula, csokoládébemutató és kóstoló minden szombaton
2019.10.19. 17:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
ÉDESSZÁJÚAKNAK VALÓ – csokoládébemutató és -kóstoló
2019.10.20. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZKÓSTOLÓ TÁRLATVEZETÉSSEL a Gyulai Kolbász Múzeumban
2019.10.20. 09:00 Gyulai múzeum túra a Kolbász Múzeumban, tárlatvezetéssel és kolbászkóstolással minden vasárnap
2019.10.20. 09:00 Gyulai kolbász, kolbászkóstolás tárlatvezetéssel minden vasárnap Gyulán
2019.10.21. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Pályaválasztási börze
2019.10.21. - 2019.10.27. Garantált programok Gyulán, állandó programok minden napra minden korosztálynak
2019.10.21. - 2019.10.27. Kaland program minden nap Gyulán, szabadulás a Kalandpincéből 60 perc alatt!
2019.10.21. 14:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2019.10.21. 14:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2019.10.21. 18:00 Alakformáló aerobic Gyula 2019
2019.10.22. Gyulai gyerekprogramok 2019/2020
Rajzfilmparádé a Gyulavári Kastélyban
2019.10.22. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Rajzfilmparádé a Gyulavári Kastélyban
2019.10.22. Gyulai kulturális programok 2019. Színházi előadások, koncertek, filmek Gyulán
Jordi Galcerán: A Grönholm módszer - A Kézdivásárhelyi Városi Színház előadása
2019.10.22. Országos Rajzfilmünnep 2019 Gyula
2019.10.22. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Jordi Galcerán: A Grönholm módszer - A Kézdivásárhelyi Városi Színház előadása
2019.10.22. 10:00 Sörkóstoló Gyulán, a Gyulavári Kastély biosöreinek nyomában minden kedden
2019.10.22. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2019.10.22. 10:00 GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2019.10.22. 19:00 Gyulai Várszínház előadások 2019
Jordi Galcerán: A Grönholm módszer - A Kézdivásárhelyi Városi Színház előadása
2019.10.23. Városi Ünnepség 2019. október 23. Gyula
2019.10.23. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja
2019.10.23. 09:00 Gyulai gasztronómiai programok, gyalogos gasztrokaland kolbászkóstolással minden szerdán
2019.10.23. 09:00 Gyulai kolbász kóstolás, városnéző kolbásztúra minden szerdán
2019.10.23. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
VÁROSNÉZŐ KOLBÁSZTÚRA
2019.10.23. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZTAXI – avagy a hungarikum kolbász és a belváros látnivalóinak nyomában
2019.10.23. 10:00 Gyulai Kolbásztaxi, túra a hungarikum kolbász nyomában minden szerdán
2019.10.23. 13:00 Kastélytúra minden szerdán Gyuláról, grófi kastélyok Gyulán és a környéken
2019.10.23. 13:00 Gyula környéki kisbuszos kirándulás, barangolás ősztől tavaszig minden szerdán
2019.10.23. 18:00 Alakformáló aerobic Gyula 2019
2019.10.24. Gyulai kulturális programok 2019. Színházi előadások, koncertek, filmek Gyulán
Pál Ferenc: Elégedetten az élettel – Vágyak, célok, küzdelmek
2019.10.24. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Pál Ferenc: Elégedetten az élettel – Vágyak, célok, küzdelmek
2019.10.24. 08:00 Kirándulás Nagyváradra minden csütörtökön Gyuláról
2019.10.24. 08:00 Nagyszalontai látnivalók, buszos kirándulás Nagyszalontára Gyuláról
2019.10.01. - 2019.10.25. Gyula kiállítások 2019
Könyves Csodák - Menyhárt Erzsébet könyvszobor-kiállítása
2019.10.25. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
2019.10.25. 08:00 Máriaradnai bazilika és a kálvária meglátogatása, buszos kirándulás Gyuláról
2019.10.25. 08:00 Aradi látnivalók, buszos kirándulás Aradra és Arad-hegyaljára
2019.10.25. 15:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2019.10.25. 15:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2019.10.25. 18:00 Alakformáló aerobic Gyula 2019
2019.10.26. Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont programok 2019/2020
Női szalon - Illatos ékességek
2019.10.26. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Szarvas József – Bérczes László: Pustul a hó, avagy Könnyű neked, Szarvas Józsi - A Nemzeti Színház előadása
2019.10.26. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2019.10.26. Gyulai vár programok 2019. Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2019.10.26. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Női szalon az Almásy-kastélyban - Illatos ékességek
2019.10.26. Őszi szünet programok Gyula 2019
„magyarnak való úri passzió” - Előadás a főúri vadászatról, majd élő róka simogató
2019.10.26. Gyulai kulturális programok 2019. Színházi előadások, koncertek, filmek Gyulán
Retro Művház Disco
2019.10.26. Gyulai gyerekprogramok 2019/2020
Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2019.10.26. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Retro Disco
2019.10.26. Őszi szünet programok Gyula 2019
Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2019.10.26. Gyulai kulturális programok 2019. Színházi előadások, koncertek, filmek Gyulán
Szarvas József – Bérczes László: Pustul a hó, avagy Könnyű neked, Szarvas Józsi - A Nemzeti Színház előadása
2019.10.26. Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont programok 2019/2020
VOLT EGYSZER EGY KISVASÚT - előadás - Múzeumok Őszi Fesztiválja
2019.10.26. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Babaúszás az AquaPalotában
2019.10.26. Őszi szünet programok Gyula 2019
Volt egyszer egy kisvasút – előadás az egykori gyulai kisvasútról
2019.10.26. Baba-mama program Gyulán, babaúszás minden szombaton az AquaPalotában
2019.10.26. Szabadulószoba a Gyulai várban - kulcskereső játék családoknak
2019.10.26. Tematikus tárlatvezetések és családi programok a gyulai Almásy-kastélyban minden szombaton
2019.10.26. 09:00 Babaúszás minden szombaton Gyulán, az AquaPalotában
2019.10.26. 10:00 Korabeli környezetben, korabeli öltözékben - tárlatvezetés minden szombaton a Gyulai várban
2019.10.26. 11:00 Solymász bemutató minden szombaton Gyulán
2019.10.26. 17:00 Csokoládé kóstoló Gyula, csokoládébemutató és kóstoló minden szombaton
2019.10.26. 17:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
ÉDESSZÁJÚAKNAK VALÓ – csokoládébemutató és -kóstoló
2019.10.26. 18:00 Gyulai Várszínház előadások 2019
Szarvas József – Bérczes László: Pustul a hó, avagy Könnyű neked, Szarvas Józsi - A Nemzeti Színház előadása
2019.10.01. - 2019.10.31. Gyulai Várfürdő és AquaPalota programok 2019
2019.10.27. 09:00 Gyulai kolbász, kolbászkóstolás tárlatvezetéssel minden vasárnap Gyulán
2019.10.27. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZKÓSTOLÓ TÁRLATVEZETÉSSEL a Gyulai Kolbász Múzeumban
2019.10.27. 09:00 Gyulai múzeum túra a Kolbász Múzeumban, tárlatvezetéssel és kolbászkóstolással minden vasárnap
2019.10.28. - 2019.11.03. Kaland program minden nap Gyulán, szabadulás a Kalandpincéből 60 perc alatt!
2019.10.28. - 2019.11.03. Garantált programok Gyulán, állandó programok minden napra minden korosztálynak
2019.10.28. 14:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2019.10.28. 14:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2019.10.28. 18:00 Alakformáló aerobic Gyula 2019
2019.10.29. Gyulai kulturális programok 2019. Színházi előadások, koncertek, filmek Gyulán
Ludwigsburgi Szimfonikus Zenekar koncertje
2019.10.29. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Ludwigsburgi Szimfonikus Zenekar koncertje
2019.10.29. 10:00 Sörkóstoló Gyulán, a Gyulavári Kastély biosöreinek nyomában minden kedden
2019.10.29. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2019.10.29. 10:00 GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2019.10.29. 19:00 Gyulai koncertek 2019
Ludwigsburgi Szimfonikus Zenekar koncertje
2019.10.30. 09:00 Gyulai gasztronómiai programok, gyalogos gasztrokaland kolbászkóstolással minden szerdán
2019.10.30. 09:00 Gyulai kolbász kóstolás, városnéző kolbásztúra minden szerdán
2019.10.30. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
VÁROSNÉZŐ KOLBÁSZTÚRA
2019.10.30. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZTAXI – avagy a hungarikum kolbász és a belváros látnivalóinak nyomában
2019.10.30. 10:00 Gyulai Kolbásztaxi, túra a hungarikum kolbász nyomában minden szerdán
2019.10.30. 13:00 Kastélytúra minden szerdán Gyuláról, grófi kastélyok Gyulán és a környéken
2019.10.30. 13:00 Gyula környéki kisbuszos kirándulás, barangolás ősztől tavaszig minden szerdán
2019.10.30. 18:00 Alakformáló aerobic Gyula 2019
2019.03.01. - 2019.10.31. Gellény Birtok Kalandpark Gyula, Kalandprogram minden korosztálynak tavasztól őszig
2019.03.01. - 2019.10.31. Kerékpártúra, fedezze fel Gyulát és környékét két keréken!
2019.10.31. 08:00 Kirándulás Nagyváradra minden csütörtökön Gyuláról
2019.10.31. 08:00 Nagyszalontai látnivalók, buszos kirándulás Nagyszalontára Gyuláról
2019.11.01. 08:00 Aradi látnivalók, buszos kirándulás Aradra és Arad-hegyaljára
2019.11.01. 08:00 Máriaradnai bazilika és a kálvária meglátogatása, buszos kirándulás Gyuláról
2019.11.01. 15:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2019.11.01. 15:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2019.11.01. 18:00 Alakformáló aerobic Gyula 2019
2019.11.02. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Pincetárlat és játékos szalondélután az Almásy-kastélyban
2019.11.02. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Halloween futás
2019.11.02. Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont programok 2019/2020
Pincetárlat és játékos szalondélután
2019.11.02. Gyulai gyerekprogramok 2019/2020
Pincetárlat és játékos szalondélután az Almásy-kastélyban
2019.11.02. Halloween futás 2019 Gyula
2019.11.02. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2019.11.02. Gyulai vár programok 2019. Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2019.11.02. Gyulai gyerekprogramok 2019/2020
Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2019.11.02. Őszi szünet programok Gyula 2019
VII. Halloween Futás
2019.11.02. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Babaúszás az AquaPalotában
2019.11.02. Őszi szünet programok Gyula 2019
Pincetárlat és játékos szalondélután az Almásy-kastélyban
2019.11.02. Őszi szünet programok Gyula 2019
Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2019.11.02. Baba-mama program Gyulán, babaúszás minden szombaton az AquaPalotában
2019.11.02. Tematikus tárlatvezetések és családi programok a gyulai Almásy-kastélyban minden szombaton
2019.11.02. Szabadulószoba a Gyulai várban - kulcskereső játék családoknak
2019.11.02. 09:00 Babaúszás minden szombaton Gyulán, az AquaPalotában
2019.11.02. 10:00 Korabeli környezetben, korabeli öltözékben - tárlatvezetés minden szombaton a Gyulai várban
2019.11.02. 11:00 Solymász bemutató minden szombaton Gyulán
2019.11.02. 17:00 Csokoládé kóstoló Gyula, csokoládébemutató és kóstoló minden szombaton
2019.11.02. 17:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
ÉDESSZÁJÚAKNAK VALÓ – csokoládébemutató és -kóstoló
2019.09.24. - 2019.11.09. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Múzeumok Őszi Fesztiválja
2019.09.24. - 2019.11.10. Gyulai fesztiválok 2019 / 2020
Múzeumok Őszi Fesztiválja
2019.11.03. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZKÓSTOLÓ TÁRLATVEZETÉSSEL a Gyulai Kolbász Múzeumban
2019.11.03. 09:00 Gyulai múzeum túra a Kolbász Múzeumban, tárlatvezetéssel és kolbászkóstolással minden vasárnap
2019.11.03. 09:00 Gyulai kolbász, kolbászkóstolás tárlatvezetéssel minden vasárnap Gyulán
2019.09.23. - 2019.11.10. Múzeumok Őszi Fesztiválja 2019 Gyula
2019.11.04. - 2019.11.10. Kaland program minden nap Gyulán, szabadulás a Kalandpincéből 60 perc alatt!
2019.11.04. - 2019.11.10. Garantált programok Gyulán, állandó programok minden napra minden korosztálynak
2019.11.04. 14:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2019.11.04. 14:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2019.11.04. 18:00 Alakformáló aerobic Gyula 2019
2019.11.05. 10:00 GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2019.11.05. 10:00 Sörkóstoló Gyulán, a Gyulavári Kastély biosöreinek nyomában minden kedden
2019.11.05. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2019.09.21. - 2019.11.17. Gyula kiállítások 2019
MOST - az 50 éves Gyulai Iskola legújabb alkotásai
2019.11.06. Gyulai kulturális programok 2019. Színházi előadások, koncertek, filmek Gyulán
Isten malmai gyorsan őrölnek - Márai Sándor és 1956 - Mészáros Tibor irodalomtörténész és Hirtling István színművész előadói estje
2019.11.06. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Isten malmai gyorsan őrölnek - Márai Sándor és 1956 - Mészáros Tibor irodalomtörténész és Hirtling István színművész előadói estje
2019.11.06. 09:00 Gyulai gasztronómiai programok, gyalogos gasztrokaland kolbászkóstolással minden szerdán
2019.11.06. 09:00 Gyulai kolbász kóstolás, városnéző kolbásztúra minden szerdán
2019.11.06. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
VÁROSNÉZŐ KOLBÁSZTÚRA
2019.11.06. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZTAXI – avagy a hungarikum kolbász és a belváros látnivalóinak nyomában
2019.11.06. 10:00 Gyulai Kolbásztaxi, túra a hungarikum kolbász nyomában minden szerdán
2019.11.06. 13:00 Kastélytúra minden szerdán Gyuláról, grófi kastélyok Gyulán és a környéken
2019.11.06. 13:00 Gyula környéki kisbuszos kirándulás, barangolás ősztől tavaszig minden szerdán
2019.11.06. 18:00 Alakformáló aerobic Gyula 2019
2019.11.06. 19:00 Gyulai Várszínház előadások 2019
Isten malmai gyorsan őrölnek - Márai Sándor és 1956 - Mészáros Tibor irodalomtörténész és Hirtling István színművész előadói estje
2019.11.07. Dumaszínház Gyula 2019
Pályatévesztési tanácsadó - Kőhalmi Zoltán önálló estje - JEGYVÁSÁRLÁS
2019.11.07. 08:00 Nagyszalontai látnivalók, buszos kirándulás Nagyszalontára Gyuláról
2019.11.07. 08:00 Kirándulás Nagyváradra minden csütörtökön Gyuláról
2019.11.08. 08:00 Aradi látnivalók, buszos kirándulás Aradra és Arad-hegyaljára
2019.11.08. 08:00 Máriaradnai bazilika és a kálvária meglátogatása, buszos kirándulás Gyuláról
2019.11.08. 15:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2019.11.08. 15:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2019.11.08. 18:00 Alakformáló aerobic Gyula 2019
2019.11.09. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2019.11.09. Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont programok 2019/2020
Női szalon – Aranyfonal - hímzett világ
2019.11.09. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Női szalon az Almásy-kastélyban - hímzett világ
2019.11.09. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Babaúszás az AquaPalotában
2019.11.09. Gyulai gyerekprogramok 2019/2020
Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2019.11.09. Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont programok 2019/2020
HÁZI MUZSIKA A KASTÉLYBAN - ÉLŐ HANGSZERES ZENETÖRTÉNETI ELŐADÁS - Múzeumok Őszi Fesztiválja
2019.11.09. Gyulai vár programok 2019. Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2019.11.09. Baba-mama program Gyulán, babaúszás minden szombaton az AquaPalotában
2019.11.09. Tematikus tárlatvezetések és családi programok a gyulai Almásy-kastélyban minden szombaton
2019.11.09. Szabadulószoba a Gyulai várban - kulcskereső játék családoknak
2019.11.09. 09:00 Babaúszás minden szombaton Gyulán, az AquaPalotában
2019.11.09. 10:00 Korabeli környezetben, korabeli öltözékben - tárlatvezetés minden szombaton a Gyulai várban
2019.11.09. 11:00 Solymász bemutató minden szombaton Gyulán
2019.11.09. 17:00 Csokoládé kóstoló Gyula, csokoládébemutató és kóstoló minden szombaton
2019.11.09. 17:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
ÉDESSZÁJÚAKNAK VALÓ – csokoládébemutató és -kóstoló
2019.11.10. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZKÓSTOLÓ TÁRLATVEZETÉSSEL a Gyulai Kolbász Múzeumban
2019.11.10. 09:00 Gyulai múzeum túra a Kolbász Múzeumban, tárlatvezetéssel és kolbászkóstolással minden vasárnap
2019.11.10. 09:00 Gyulai kolbász, kolbászkóstolás tárlatvezetéssel minden vasárnap Gyulán
2019.11.11. - 2019.11.17. Garantált programok Gyulán, állandó programok minden napra minden korosztálynak
2019.11.11. - 2019.11.17. Kaland program minden nap Gyulán, szabadulás a Kalandpincéből 60 perc alatt!
2019.11.11. 14:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2019.11.11. 14:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2019.11.11. 18:00 Alakformáló aerobic Gyula 2019
2019.11.12. Gyulai kulturális programok 2019. Színházi előadások, koncertek, filmek Gyulán
Marie Jones: Kövek a zsebben - A Nagyváradi Szigligeti Színház előadása
2019.11.12. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Marie Jones: Kövek a zsebben - A Nagyváradi Szigligeti Színház előadása
2019.11.12. 10:00 GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2019.11.12. 10:00 Sörkóstoló Gyulán, a Gyulavári Kastély biosöreinek nyomában minden kedden
2019.11.12. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2019.11.12. 19:00 Gyulai Várszínház előadások 2019
Marie Jones: Kövek a zsebben - A Nagyváradi Szigligeti Színház előadása
2019.11.13. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
VÁROSNÉZŐ KOLBÁSZTÚRA
2019.11.13. 09:00 Gyulai gasztronómiai programok, gyalogos gasztrokaland kolbászkóstolással minden szerdán
2019.11.13. 09:00 Gyulai kolbász kóstolás, városnéző kolbásztúra minden szerdán
2019.11.13. 10:00 Gyulai Kolbásztaxi, túra a hungarikum kolbász nyomában minden szerdán
2019.11.13. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZTAXI – avagy a hungarikum kolbász és a belváros látnivalóinak nyomában
2019.11.13. 13:00 Kastélytúra minden szerdán Gyuláról, grófi kastélyok Gyulán és a környéken
2019.11.13. 13:00 Gyula környéki kisbuszos kirándulás, barangolás ősztől tavaszig minden szerdán
2019.11.13. 18:00 Alakformáló aerobic Gyula 2019
2019.11.14. 08:00 Nagyszalontai látnivalók, buszos kirándulás Nagyszalontára Gyuláról
2019.11.14. 08:00 Kirándulás Nagyváradra minden csütörtökön Gyuláról
2019.11.15. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Mátyás Király megyei monda- és mesemondó verseny
2019.11.15. Gyulai kulturális programok 2019. Színházi előadások, koncertek, filmek Gyulán
Mátyás Király megyei monda- és mesemondó verseny
2019.11.15. - 2019.11.17. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Országos Rajzfilmünnep
2019.11.15. 08:00 Máriaradnai bazilika és a kálvária meglátogatása, buszos kirándulás Gyuláról
2019.11.15. 08:00 Aradi látnivalók, buszos kirándulás Aradra és Arad-hegyaljára
2019.11.15. 15:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2019.11.15. 15:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2019.11.15. 18:00 Alakformáló aerobic Gyula 2019
2019.11.16. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2019.11.16. Gyulai gyerekprogramok 2019/2020
Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2019.11.16. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Babaúszás az AquaPalotában
2019.11.16. Gyulai vár programok 2019. Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2019.11.16. Tematikus tárlatvezetések és családi programok a gyulai Almásy-kastélyban minden szombaton
2019.11.16. Szabadulószoba a Gyulai várban - kulcskereső játék családoknak
2019.11.16. Baba-mama program Gyulán, babaúszás minden szombaton az AquaPalotában
2019.11.16. 09:00 Babaúszás minden szombaton Gyulán, az AquaPalotában
2019.11.16. 10:00 Korabeli környezetben, korabeli öltözékben - tárlatvezetés minden szombaton a Gyulai várban
2019.11.16. 11:00 Solymász bemutató minden szombaton Gyulán
2019.11.16. 17:00 Csokoládé kóstoló Gyula, csokoládébemutató és kóstoló minden szombaton
2019.11.16. 17:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
ÉDESSZÁJÚAKNAK VALÓ – csokoládébemutató és -kóstoló
2019.11.17. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZKÓSTOLÓ TÁRLATVEZETÉSSEL a Gyulai Kolbász Múzeumban
2019.11.17. 09:00 Gyulai múzeum túra a Kolbász Múzeumban, tárlatvezetéssel és kolbászkóstolással minden vasárnap
2019.11.17. 09:00 Gyulai kolbász, kolbászkóstolás tárlatvezetéssel minden vasárnap Gyulán
2019.11.18. - 2019.11.24. Garantált programok Gyulán, állandó programok minden napra minden korosztálynak
2019.11.18. - 2019.11.24. Kaland program minden nap Gyulán, szabadulás a Kalandpincéből 60 perc alatt!
2019.11.18. 14:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2019.11.18. 14:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2019.11.18. 18:00 Alakformáló aerobic Gyula 2019
2019.11.19. 10:00 Sörkóstoló Gyulán, a Gyulavári Kastély biosöreinek nyomában minden kedden
2019.11.19. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2019.11.19. 10:00 GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2019.11.20. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
VÁROSNÉZŐ KOLBÁSZTÚRA
2019.11.20. 09:00 Gyulai kolbász kóstolás, városnéző kolbásztúra minden szerdán
2019.11.20. 09:00 Gyulai gasztronómiai programok, gyalogos gasztrokaland kolbászkóstolással minden szerdán
2019.11.20. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZTAXI – avagy a hungarikum kolbász és a belváros látnivalóinak nyomában
2019.11.20. 10:00 Gyulai Kolbásztaxi, túra a hungarikum kolbász nyomában minden szerdán
2019.11.20. 13:00 Kastélytúra minden szerdán Gyuláról, grófi kastélyok Gyulán és a környéken
2019.11.20. 13:00 Gyula környéki kisbuszos kirándulás, barangolás ősztől tavaszig minden szerdán
2019.11.20. 18:00 Alakformáló aerobic Gyula 2019
2019.11.21. 08:00 Kirándulás Nagyváradra minden csütörtökön Gyuláról
2019.11.21. 08:00 Nagyszalontai látnivalók, buszos kirándulás Nagyszalontára Gyuláról
2019.11.22. 08:00 Máriaradnai bazilika és a kálvária meglátogatása, buszos kirándulás Gyuláról
2019.11.22. 08:00 Aradi látnivalók, buszos kirándulás Aradra és Arad-hegyaljára
2019.11.22. 15:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2019.11.22. 15:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2019.11.22. 18:00 Alakformáló aerobic Gyula 2019
2019.11.23. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Babaúszás az AquaPalotában
2019.11.23. Gyulai gyerekprogramok 2019/2020
Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2019.11.23. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2019.11.23. Gyulai vár programok 2019. Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2019.11.23. Tematikus tárlatvezetések és családi programok a gyulai Almásy-kastélyban minden szombaton
2019.11.23. Baba-mama program Gyulán, babaúszás minden szombaton az AquaPalotában
2019.11.23. Szabadulószoba a Gyulai várban - kulcskereső játék családoknak
2019.11.23. 09:00 Babaúszás minden szombaton Gyulán, az AquaPalotában
2019.11.23. 10:00 Korabeli környezetben, korabeli öltözékben - tárlatvezetés minden szombaton a Gyulai várban
2019.11.23. 11:00 Solymász bemutató minden szombaton Gyulán
2019.11.23. 17:00 Csokoládé kóstoló Gyula, csokoládébemutató és kóstoló minden szombaton
2019.11.23. 17:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
ÉDESSZÁJÚAKNAK VALÓ – csokoládébemutató és -kóstoló
2019.11.24. 09:00 Gyulai múzeum túra a Kolbász Múzeumban, tárlatvezetéssel és kolbászkóstolással minden vasárnap
2019.11.24. 09:00 Gyulai kolbász, kolbászkóstolás tárlatvezetéssel minden vasárnap Gyulán
2019.11.24. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZKÓSTOLÓ TÁRLATVEZETÉSSEL a Gyulai Kolbász Múzeumban
2019.11.25. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Hanif Kureishi: Vénusz - A Budaörsi Latinovits Színház és az Orlai Produkciós Iroda közös előadása
2019.11.25. Gyulai kulturális programok 2019. Színházi előadások, koncertek, filmek Gyulán
Hanif Kureishi: Vénusz - A Budaörsi Latinovits Színház és az Orlai Produkciós Iroda közös előadása
2019.11.25. - 2019.12.01. Garantált programok Gyulán, állandó programok minden napra minden korosztálynak
2019.11.25. - 2019.12.01. Kaland program minden nap Gyulán, szabadulás a Kalandpincéből 60 perc alatt!
2019.11.25. 14:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2019.11.25. 14:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2019.11.25. 18:00 Alakformáló aerobic Gyula 2019
2019.11.25. 19:00 Gyulai Várszínház előadások 2019
Hanif Kureishi: Vénusz - A Budaörsi Latinovits Színház és az Orlai Produkciós Iroda közös előadása
2019.09.01. - 2020.03.15. Gyula kiállítások 2019
Kincsek őrzője - 150 éves a gyulai Erkel Ferenc Múzeum
2019.11.26. 10:00 Sörkóstoló Gyulán, a Gyulavári Kastély biosöreinek nyomában minden kedden
2019.11.26. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2019.11.26. 10:00 GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2019.11.27. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
VÁROSNÉZŐ KOLBÁSZTÚRA
2019.11.27. 09:00 Gyulai kolbász kóstolás, városnéző kolbásztúra minden szerdán
2019.11.27. 09:00 Gyulai gasztronómiai programok, gyalogos gasztrokaland kolbászkóstolással minden szerdán
2019.11.27. 10:00 Gyulai Kolbásztaxi, túra a hungarikum kolbász nyomában minden szerdán
2019.11.27. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZTAXI – avagy a hungarikum kolbász és a belváros látnivalóinak nyomában
2019.11.27. 13:00 Kastélytúra minden szerdán Gyuláról, grófi kastélyok Gyulán és a környéken
2019.11.27. 13:00 Gyula környéki kisbuszos kirándulás, barangolás ősztől tavaszig minden szerdán
2019.11.27. 18:00 Alakformáló aerobic Gyula 2019
2019.11.28. 08:00 Nagyszalontai látnivalók, buszos kirándulás Nagyszalontára Gyuláról
2019.11.28. 08:00 Kirándulás Nagyváradra minden csütörtökön Gyuláról
2019.11.29. 08:00 Máriaradnai bazilika és a kálvária meglátogatása, buszos kirándulás Gyuláról
2019.11.29. 08:00 Aradi látnivalók, buszos kirándulás Aradra és Arad-hegyaljára
2019.11.29. 15:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2019.11.29. 15:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2019.11.29. 18:00 Alakformáló aerobic Gyula 2019
2019.11.30. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
„Magyarnak való úri passzió” az Almásy-kastélyban
2019.11.30. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Babaúszás az AquaPalotában
2019.11.30. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Bő szekund - Bősze Ádám önálló estje
2019.11.30. Gyulai kulturális programok 2019. Színházi előadások, koncertek, filmek Gyulán
Bő szekund - Bősze Ádám önálló estje
2019.11.30. Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont programok 2019/2020
„magyarnak való úri passzió” - Előadás a főúri vadászatról, majd élő róka simogató
2019.11.30. Gyulai gyerekprogramok 2019/2020
Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2019.11.30. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2019.11.30. Gyulai vár programok 2019. Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2019.11.30. Tematikus tárlatvezetések és családi programok a gyulai Almásy-kastélyban minden szombaton
2019.11.30. Baba-mama program Gyulán, babaúszás minden szombaton az AquaPalotában
2019.11.30. Szabadulószoba a Gyulai várban - kulcskereső játék családoknak
2019.11.30. 09:00 Babaúszás minden szombaton Gyulán, az AquaPalotában
2019.11.30. 10:00 Korabeli környezetben, korabeli öltözékben - tárlatvezetés minden szombaton a Gyulai várban
2019.11.30. 11:00 Solymász bemutató minden szombaton Gyulán
2019.11.30. 17:00 Csokoládé kóstoló Gyula, csokoládébemutató és kóstoló minden szombaton
2019.11.30. 17:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
ÉDESSZÁJÚAKNAK VALÓ – csokoládébemutató és -kóstoló
2019.11.30. 19:00 Gyulai Várszínház előadások 2019
Bő szekund - Bősze Ádám önálló estje
2019.12.01. - 2019.12.22. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Városi advent - Harruckern tér
2019.12.01. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZKÓSTOLÓ TÁRLATVEZETÉSSEL a Gyulai Kolbász Múzeumban
2019.12.01. 09:00 Gyulai kolbász, kolbászkóstolás tárlatvezetéssel minden vasárnap Gyulán
2019.12.01. 09:00 Gyulai múzeum túra a Kolbász Múzeumban, tárlatvezetéssel és kolbászkóstolással minden vasárnap
2019.12.02. - 2019.12.08. Garantált programok Gyulán, állandó programok minden napra minden korosztálynak
2019.12.02. - 2019.12.08. Kaland program minden nap Gyulán, szabadulás a Kalandpincéből 60 perc alatt!
2019.12.02. 14:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2019.12.02. 14:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2019.12.02. 18:00 Alakformáló aerobic Gyula 2019
2019.12.03. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2019.12.03. 10:00 GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2019.12.03. 10:00 Sörkóstoló Gyulán, a Gyulavári Kastély biosöreinek nyomában minden kedden
2019.12.04. 09:00 Gyulai gasztronómiai programok, gyalogos gasztrokaland kolbászkóstolással minden szerdán
2019.12.04. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
VÁROSNÉZŐ KOLBÁSZTÚRA
2019.12.04. 09:00 Gyulai kolbász kóstolás, városnéző kolbásztúra minden szerdán
2019.12.04. 10:00 Gyulai Kolbásztaxi, túra a hungarikum kolbász nyomában minden szerdán
2019.12.04. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZTAXI – avagy a hungarikum kolbász és a belváros látnivalóinak nyomában
2019.12.04. 13:00 Kastélytúra minden szerdán Gyuláról, grófi kastélyok Gyulán és a környéken
2019.12.04. 13:00 Gyula környéki kisbuszos kirándulás, barangolás ősztől tavaszig minden szerdán
2019.12.04. 18:00 Alakformáló aerobic Gyula 2019
2019.12.05. 08:00 Kirándulás Nagyváradra minden csütörtökön Gyuláról
2019.12.05. 08:00 Nagyszalontai látnivalók, buszos kirándulás Nagyszalontára Gyuláról
2019.12.06. - 2019.12.08. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
XII. Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztivál
2019.12.06. - 2019.12.08. Gyulai Méz- és Mézeskalács Nemzetközi Fesztivál 2019
2019.12.06. - 2019.12.08. Gyulai családi programok 2019
XII. Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztivál
2019.12.06. - 2019.12.08. Gyulai fesztiválok 2019 / 2020
XII. Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztivál
2019.12.06. 08:00 Aradi látnivalók, buszos kirándulás Aradra és Arad-hegyaljára
2019.12.06. 08:00 Máriaradnai bazilika és a kálvária meglátogatása, buszos kirándulás Gyuláról
2019.12.06. 15:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2019.12.06. 15:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2019.12.06. 18:00 Alakformáló aerobic Gyula 2019
2019.12.07. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2019.12.07. Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont programok 2019/2020
Pincetárlat és játékos szalondélután
2019.12.07. Gyulai gyerekprogramok 2019/2020
Pincetárlat és játékos szalondélután az Almásy-kastélyban
2019.12.07. Gyulai vár programok 2019. Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2019.12.07. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Pincetárlat és játékos szalondélután az Almásy-kastélyban
2019.12.07. Gyulai gyerekprogramok 2019/2020
Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2019.12.07. Baba-mama program Gyulán, babaúszás minden szombaton az AquaPalotában
2019.12.07. Tematikus tárlatvezetések és családi programok a gyulai Almásy-kastélyban minden szombaton
2019.12.07. Szabadulószoba a Gyulai várban - kulcskereső játék családoknak
2019.12.07. 09:00 Babaúszás minden szombaton Gyulán, az AquaPalotában
2019.12.07. 10:00 Korabeli környezetben, korabeli öltözékben - tárlatvezetés minden szombaton a Gyulai várban
2019.12.07. 11:00 Solymász bemutató minden szombaton Gyulán
2019.12.07. 17:00 Csokoládé kóstoló Gyula, csokoládébemutató és kóstoló minden szombaton
2019.12.07. 17:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
ÉDESSZÁJÚAKNAK VALÓ – csokoládébemutató és -kóstoló
2019.12.08. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZKÓSTOLÓ TÁRLATVEZETÉSSEL a Gyulai Kolbász Múzeumban
2019.12.08. 09:00 Gyulai múzeum túra a Kolbász Múzeumban, tárlatvezetéssel és kolbászkóstolással minden vasárnap
2019.12.08. 09:00 Gyulai kolbász, kolbászkóstolás tárlatvezetéssel minden vasárnap Gyulán
2019.12.09. - 2019.12.15. Kaland program minden nap Gyulán, szabadulás a Kalandpincéből 60 perc alatt!
2019.12.09. - 2019.12.15. Garantált programok Gyulán, állandó programok minden napra minden korosztálynak
2019.12.09. 14:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2019.12.09. 14:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2019.12.09. 18:00 Alakformáló aerobic Gyula 2019
2019.12.10. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2019.12.10. 10:00 Sörkóstoló Gyulán, a Gyulavári Kastély biosöreinek nyomában minden kedden
2019.12.10. 10:00 GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2019.12.11. 09:00 Gyulai kolbász kóstolás, városnéző kolbásztúra minden szerdán
2019.12.11. 09:00 Gyulai gasztronómiai programok, gyalogos gasztrokaland kolbászkóstolással minden szerdán
2019.12.11. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
VÁROSNÉZŐ KOLBÁSZTÚRA
2019.12.11. 10:00 Gyulai Kolbásztaxi, túra a hungarikum kolbász nyomában minden szerdán
2019.12.11. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZTAXI – avagy a hungarikum kolbász és a belváros látnivalóinak nyomában
2019.12.11. 13:00 Kastélytúra minden szerdán Gyuláról, grófi kastélyok Gyulán és a környéken
2019.12.11. 13:00 Gyula környéki kisbuszos kirándulás, barangolás ősztől tavaszig minden szerdán
2019.12.11. 18:00 Alakformáló aerobic Gyula 2019
2019.12.12. 08:00 Nagyszalontai látnivalók, buszos kirándulás Nagyszalontára Gyuláról
2019.12.12. 08:00 Kirándulás Nagyváradra minden csütörtökön Gyuláról
2019.12.13. 08:00 Máriaradnai bazilika és a kálvária meglátogatása, buszos kirándulás Gyuláról
2019.12.13. 08:00 Aradi látnivalók, buszos kirándulás Aradra és Arad-hegyaljára
2019.12.13. 15:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2019.12.13. 15:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2019.12.13. 18:00 Alakformáló aerobic Gyula 2019
2019.12.14. Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont programok 2019/2020
Női szalon – Aranyfonal - hímzett világ
2019.12.14. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Női szalon az Almásy-kastélyban - hímzett világ
2019.12.14. Gyulai vár programok 2019. Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2019.12.14. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2019.12.14. Gyulai gyerekprogramok 2019/2020
Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2019.12.14. Tematikus tárlatvezetések és családi programok a gyulai Almásy-kastélyban minden szombaton
2019.12.14. Baba-mama program Gyulán, babaúszás minden szombaton az AquaPalotában
2019.12.14. Szabadulószoba a Gyulai várban - kulcskereső játék családoknak
2019.12.14. 09:00 Babaúszás minden szombaton Gyulán, az AquaPalotában
2019.12.14. 10:00 Korabeli környezetben, korabeli öltözékben - tárlatvezetés minden szombaton a Gyulai várban
2019.12.14. 11:00 Solymász bemutató minden szombaton Gyulán
2019.12.14. 17:00 Csokoládé kóstoló Gyula, csokoládébemutató és kóstoló minden szombaton
2019.12.14. 17:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
ÉDESSZÁJÚAKNAK VALÓ – csokoládébemutató és -kóstoló
2019.12.15. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZKÓSTOLÓ TÁRLATVEZETÉSSEL a Gyulai Kolbász Múzeumban
2019.12.15. 09:00 Gyulai múzeum túra a Kolbász Múzeumban, tárlatvezetéssel és kolbászkóstolással minden vasárnap
2019.12.15. 09:00 Gyulai kolbász, kolbászkóstolás tárlatvezetéssel minden vasárnap Gyulán
2019.12.16. - 2019.12.22. Garantált programok Gyulán, állandó programok minden napra minden korosztálynak
2019.12.16. - 2019.12.22. Kaland program minden nap Gyulán, szabadulás a Kalandpincéből 60 perc alatt!
2019.12.16. 14:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2019.12.16. 14:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2019.12.16. 18:00 Alakformáló aerobic Gyula 2019
2019.12.17. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2019.12.17. 10:00 Sörkóstoló Gyulán, a Gyulavári Kastély biosöreinek nyomában minden kedden
2019.12.17. 10:00 GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2019.12.18. 09:00 Gyulai kolbász kóstolás, városnéző kolbásztúra minden szerdán
2019.12.18. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
VÁROSNÉZŐ KOLBÁSZTÚRA
2019.12.18. 09:00 Gyulai gasztronómiai programok, gyalogos gasztrokaland kolbászkóstolással minden szerdán
2019.12.18. 10:00 Gyulai Kolbásztaxi, túra a hungarikum kolbász nyomában minden szerdán
2019.12.18. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZTAXI – avagy a hungarikum kolbász és a belváros látnivalóinak nyomában
2019.12.18. 13:00 Kastélytúra minden szerdán Gyuláról, grófi kastélyok Gyulán és a környéken
2019.12.18. 13:00 Gyula környéki kisbuszos kirándulás, barangolás ősztől tavaszig minden szerdán
2019.12.18. 18:00 Alakformáló aerobic Gyula 2019
2019.12.19. 08:00 Kirándulás Nagyváradra minden csütörtökön Gyuláról
2019.12.19. 08:00 Nagyszalontai látnivalók, buszos kirándulás Nagyszalontára Gyuláról
2019.12.20. 08:00 Máriaradnai bazilika és a kálvária meglátogatása, buszos kirándulás Gyuláról
2019.12.20. 08:00 Aradi látnivalók, buszos kirándulás Aradra és Arad-hegyaljára
2019.12.20. 15:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2019.12.20. 15:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2019.12.20. 18:00 Alakformáló aerobic Gyula 2019
2019.12.21. Gyulai vár programok 2019. Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2019.12.21. Gyulai gyerekprogramok 2019/2020
Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2019.12.21. Gyulai gyerekprogramok 2019/2020
Barokk kori alkotóház az Almásy-kastélyban
2019.12.21. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Barokk kori alkotóház az Almásy-kastélyban
2019.12.21. Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont programok 2019/2020
Barokk kori alkotóház
2019.12.21. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2019.12.21. Tematikus tárlatvezetések és családi programok a gyulai Almásy-kastélyban minden szombaton
2019.12.21. Szabadulószoba a Gyulai várban - kulcskereső játék családoknak
2019.12.21. Baba-mama program Gyulán, babaúszás minden szombaton az AquaPalotában
2019.12.21. 09:00 Babaúszás minden szombaton Gyulán, az AquaPalotában
2019.12.21. 10:00 Korabeli környezetben, korabeli öltözékben - tárlatvezetés minden szombaton a Gyulai várban
2019.12.21. 11:00 Solymász bemutató minden szombaton Gyulán
2019.12.21. 17:00 Csokoládé kóstoló Gyula, csokoládébemutató és kóstoló minden szombaton
2019.12.21. 17:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
ÉDESSZÁJÚAKNAK VALÓ – csokoládébemutató és -kóstoló
2019.12.22. 09:00 Gyulai kolbász, kolbászkóstolás tárlatvezetéssel minden vasárnap Gyulán
2019.12.22. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZKÓSTOLÓ TÁRLATVEZETÉSSEL a Gyulai Kolbász Múzeumban
2019.12.22. 09:00 Gyulai múzeum túra a Kolbász Múzeumban, tárlatvezetéssel és kolbászkóstolással minden vasárnap
2019.12.23. - 2019.12.29. Garantált programok Gyulán, állandó programok minden napra minden korosztálynak
2019.12.23. - 2019.12.29. Kaland program minden nap Gyulán, szabadulás a Kalandpincéből 60 perc alatt!
2019.12.23. 14:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2019.12.23. 14:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2019.12.23. 18:00 Alakformáló aerobic Gyula 2019
2019.12.24. 10:00 Sörkóstoló Gyulán, a Gyulavári Kastély biosöreinek nyomában minden kedden
2019.12.24. 10:00 GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2019.12.24. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2019.12.25. 09:00 Gyulai kolbász kóstolás, városnéző kolbásztúra minden szerdán
2019.12.25. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
VÁROSNÉZŐ KOLBÁSZTÚRA
2019.12.25. 09:00 Gyulai gasztronómiai programok, gyalogos gasztrokaland kolbászkóstolással minden szerdán
2019.12.25. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZTAXI – avagy a hungarikum kolbász és a belváros látnivalóinak nyomában
2019.12.25. 10:00 Gyulai Kolbásztaxi, túra a hungarikum kolbász nyomában minden szerdán
2019.12.25. 13:00 Kastélytúra minden szerdán Gyuláról, grófi kastélyok Gyulán és a környéken
2019.12.25. 13:00 Gyula környéki kisbuszos kirándulás, barangolás ősztől tavaszig minden szerdán
2019.12.26. 08:00 Kirándulás Nagyváradra minden csütörtökön Gyuláról
2019.12.26. 08:00 Nagyszalontai látnivalók, buszos kirándulás Nagyszalontára Gyuláról
2019.12.27. 08:00 Aradi látnivalók, buszos kirándulás Aradra és Arad-hegyaljára
2019.12.27. 08:00 Máriaradnai bazilika és a kálvária meglátogatása, buszos kirándulás Gyuláról
2019.12.27. 15:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2019.12.27. 15:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2019.12.28. Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont programok 2019/2020
Női szalon - Illatos ékességek
2019.12.28. Gyulai gyerekprogramok 2019/2020
Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2019.12.28. Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont programok 2019/2020
„magyarnak való úri passzió” - Előadás a főúri vadászatról, majd élő róka simogató
2019.12.28. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2019.12.28. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
„Magyarnak való úri passzió” az Almásy-kastélyban
2019.12.28. Gyulai vár programok 2019. Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2019.12.28. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Női szalon az Almásy-kastélyban - Illatos ékességek
2019.12.28. Szabadulószoba a Gyulai várban - kulcskereső játék családoknak
2019.12.28. 10:00 Korabeli környezetben, korabeli öltözékben - tárlatvezetés minden szombaton a Gyulai várban
2019.12.28. 11:00 Solymász bemutató minden szombaton Gyulán
2019.12.28. 17:00 Csokoládé kóstoló Gyula, csokoládébemutató és kóstoló minden szombaton
2019.12.28. 17:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
ÉDESSZÁJÚAKNAK VALÓ – csokoládébemutató és -kóstoló
2019.12.29. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZKÓSTOLÓ TÁRLATVEZETÉSSEL a Gyulai Kolbász Múzeumban
2019.12.29. 09:00 Gyulai kolbász, kolbászkóstolás tárlatvezetéssel minden vasárnap Gyulán
2019.12.29. 09:00 Gyulai múzeum túra a Kolbász Múzeumban, tárlatvezetéssel és kolbászkóstolással minden vasárnap
2019.12.30. - 2020.01.05. Kaland program minden nap Gyulán, szabadulás a Kalandpincéből 60 perc alatt!
2019.12.30. - 2020.01.05. Garantált programok Gyulán, állandó programok minden napra minden korosztálynak
2019.12.30. 14:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2019.12.30. 14:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2019.01.01. - 2019.12.31. Gyulai méz tematikus túra egyénileg és kerékpár kölcsönzési lehetőséggel
2019.01.01. - 2019.12.31. Házi tej tematikus túra Gyulán
2019.01.01. - 2019.12.31. Gyulai egészség programok, gyógykezelések a Gyulai Várfürdőben
2019.01.01. - 2019.12.31. Kunhalmok, kunhalom ősi tematikus túrák Gyulán
2019.01.01. - 2019.12.31. Gyulai látnivalók, tematikus városi séták
2019.01.01. - 2019.12.31. Gyulai templomok, tematikus városnéző séta
2019.01.01. - 2019.12.31. Visit Gyula Card
2019.01.01. - 2019.12.31. Gyulai lovaglás és lovas oktatás a Sióréti Szabadidőközpont Fedeles lovardájában
2019.01.01. - 2019.12.31. Kerékpár kölcsönzés Gyulán, Visit Gyula Card-dal 20%-os kedvezménnyel kölcsönözhet kerékpárt!
2019.01.01. - 2019.12.31. Gyulai kézműves cukrászda, látogatás a Százéves Cukrászdában
2019.01.01. - 2019.12.31. Gyulai Piacolás minden kedden, pénteken és vasárnap
2019.01.01. - 2019.12.31. Escape Room, szabadulás a Kalandpincéből Gyulán
2019.01.01. - 2019.12.31. Békéscsabai városnézés egyéni kirándulással Gyuláról
2019.12.31. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Városi szilveszter - utcabál a város több pontján
2019.12.31. 10:00 Sörkóstoló Gyulán, a Gyulavári Kastély biosöreinek nyomában minden kedden
2019.12.31. 10:00 GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2019.12.31. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2020.01.01. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Újévi hangverseny a Városháza dísztermében
2020.01.01. 09:00 Gyulai kolbász kóstolás, városnéző kolbásztúra minden szerdán
2020.01.01. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
VÁROSNÉZŐ KOLBÁSZTÚRA
2020.01.01. 09:00 Gyulai gasztronómiai programok, gyalogos gasztrokaland kolbászkóstolással minden szerdán
2020.01.01. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZTAXI – avagy a hungarikum kolbász és a belváros látnivalóinak nyomában
2020.01.01. 10:00 Gyulai Kolbásztaxi, túra a hungarikum kolbász nyomában minden szerdán
2020.01.01. 13:00 Kastélytúra minden szerdán Gyuláról, grófi kastélyok Gyulán és a környéken
2020.01.01. 13:00 Gyula környéki kisbuszos kirándulás, barangolás ősztől tavaszig minden szerdán
2020.01.02. 08:00 Nagyszalontai látnivalók, buszos kirándulás Nagyszalontára Gyuláról
2020.01.02. 08:00 Kirándulás Nagyváradra minden csütörtökön Gyuláról
2020.01.03. 08:00 Aradi látnivalók, buszos kirándulás Aradra és Arad-hegyaljára
2020.01.03. 08:00 Máriaradnai bazilika és a kálvária meglátogatása, buszos kirándulás Gyuláról
2020.01.03. 15:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2020.01.03. 15:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2020.01.04. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2020.01.04. Gyulai gyerekprogramok 2019/2020
Pincetárlat és játékos szalondélután az Almásy-kastélyban
2020.01.04. Tematikus tárlatvezetések és családi programok a gyulai Almásy-kastélyban minden szombaton
2020.01.04. Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont programok 2019/2020
Pincetárlat és játékos szalondélután
2020.01.04. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Pincetárlat és játékos szalondélután az Almásy-kastélyban
2020.01.04. Gyulai vár programok 2019. Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2020.01.04. Gyulai gyerekprogramok 2019/2020
Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2020.01.04. 17:00 Csokoládé kóstoló Gyula, csokoládébemutató és kóstoló minden szombaton
2020.01.04. 17:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
ÉDESSZÁJÚAKNAK VALÓ – csokoládébemutató és -kóstoló
2020.01.05. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZKÓSTOLÓ TÁRLATVEZETÉSSEL a Gyulai Kolbász Múzeumban
2020.01.05. 09:00 Gyulai kolbász, kolbászkóstolás tárlatvezetéssel minden vasárnap Gyulán
2020.01.05. 09:00 Gyulai múzeum túra a Kolbász Múzeumban, tárlatvezetéssel és kolbászkóstolással minden vasárnap
2020.01.06. - 2020.01.12. Kaland program minden nap Gyulán, szabadulás a Kalandpincéből 60 perc alatt!
2020.01.06. - 2020.01.12. Garantált programok Gyulán, állandó programok minden napra minden korosztálynak
2020.01.06. 14:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2020.01.06. 14:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2020.01.07. 10:00 GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2020.01.07. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2020.01.07. 10:00 Sörkóstoló Gyulán, a Gyulavári Kastély biosöreinek nyomában minden kedden
2020.01.08. 09:00 Gyulai kolbász kóstolás, városnéző kolbásztúra minden szerdán
2020.01.08. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
VÁROSNÉZŐ KOLBÁSZTÚRA
2020.01.08. 09:00 Gyulai gasztronómiai programok, gyalogos gasztrokaland kolbászkóstolással minden szerdán
2020.01.08. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZTAXI – avagy a hungarikum kolbász és a belváros látnivalóinak nyomában
2020.01.08. 10:00 Gyulai Kolbásztaxi, túra a hungarikum kolbász nyomában minden szerdán
2020.01.08. 13:00 Kastélytúra minden szerdán Gyuláról, grófi kastélyok Gyulán és a környéken
2020.01.08. 13:00 Gyula környéki kisbuszos kirándulás, barangolás ősztől tavaszig minden szerdán
2020.01.09. 08:00 Kirándulás Nagyváradra minden csütörtökön Gyuláról
2020.01.09. 08:00 Nagyszalontai látnivalók, buszos kirándulás Nagyszalontára Gyuláról
2020.01.10. 08:00 Máriaradnai bazilika és a kálvária meglátogatása, buszos kirándulás Gyuláról
2020.01.10. 08:00 Aradi látnivalók, buszos kirándulás Aradra és Arad-hegyaljára
2020.01.10. 15:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2020.01.10. 15:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2020.01.11. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Női szalon az Almásy-kastélyban - hímzett világ
2020.01.11. Gyulai gyerekprogramok 2019/2020
Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2020.01.11. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2020.01.11. Gyulai vár programok 2019. Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2020.01.11. Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont programok 2019/2020
Női szalon – Aranyfonal - hímzett világ
2020.01.11. Tematikus tárlatvezetések és családi programok a gyulai Almásy-kastélyban minden szombaton
2020.01.11. 17:00 Csokoládé kóstoló Gyula, csokoládébemutató és kóstoló minden szombaton
2020.01.11. 17:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
ÉDESSZÁJÚAKNAK VALÓ – csokoládébemutató és -kóstoló
2020.01.12. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZKÓSTOLÓ TÁRLATVEZETÉSSEL a Gyulai Kolbász Múzeumban
2020.01.12. 09:00 Gyulai kolbász, kolbászkóstolás tárlatvezetéssel minden vasárnap Gyulán
2020.01.12. 09:00 Gyulai múzeum túra a Kolbász Múzeumban, tárlatvezetéssel és kolbászkóstolással minden vasárnap
2020.01.13. - 2020.01.19. Garantált programok Gyulán, állandó programok minden napra minden korosztálynak
2020.01.13. - 2020.01.19. Kaland program minden nap Gyulán, szabadulás a Kalandpincéből 60 perc alatt!
2020.01.13. 14:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2020.01.13. 14:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2020.01.14. 10:00 Sörkóstoló Gyulán, a Gyulavári Kastély biosöreinek nyomában minden kedden
2020.01.14. 10:00 GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2020.01.14. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2020.01.15. 09:00 Gyulai kolbász kóstolás, városnéző kolbásztúra minden szerdán
2020.01.15. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
VÁROSNÉZŐ KOLBÁSZTÚRA
2020.01.15. 09:00 Gyulai gasztronómiai programok, gyalogos gasztrokaland kolbászkóstolással minden szerdán
2020.01.15. 10:00 Gyulai Kolbásztaxi, túra a hungarikum kolbász nyomában minden szerdán
2020.01.15. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZTAXI – avagy a hungarikum kolbász és a belváros látnivalóinak nyomában
2020.01.15. 13:00 Kastélytúra minden szerdán Gyuláról, grófi kastélyok Gyulán és a környéken
2020.01.15. 13:00 Gyula környéki kisbuszos kirándulás, barangolás ősztől tavaszig minden szerdán
2020.01.16. 08:00 Kirándulás Nagyváradra minden csütörtökön Gyuláról
2020.01.16. 08:00 Nagyszalontai látnivalók, buszos kirándulás Nagyszalontára Gyuláról
2020.01.17. 08:00 Aradi látnivalók, buszos kirándulás Aradra és Arad-hegyaljára
2020.01.17. 08:00 Máriaradnai bazilika és a kálvária meglátogatása, buszos kirándulás Gyuláról
2020.01.17. 15:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2020.01.17. 15:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2020.01.18. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2020.01.18. Tematikus tárlatvezetések és családi programok a gyulai Almásy-kastélyban minden szombaton
2020.01.18. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Barokk kori alkotóház az Almásy-kastélyban
2020.01.18. Gyulai gyerekprogramok 2019/2020
Barokk kori alkotóház az Almásy-kastélyban
2020.01.18. Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont programok 2019/2020
Barokk kori alkotóház
2020.01.18. Gyulai vár programok 2019. Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2020.01.18. Gyulai gyerekprogramok 2019/2020
Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2020.01.18. 17:00 Csokoládé kóstoló Gyula, csokoládébemutató és kóstoló minden szombaton
2020.01.18. 17:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
ÉDESSZÁJÚAKNAK VALÓ – csokoládébemutató és -kóstoló
2020.01.19. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZKÓSTOLÓ TÁRLATVEZETÉSSEL a Gyulai Kolbász Múzeumban
2020.01.19. 09:00 Gyulai kolbász, kolbászkóstolás tárlatvezetéssel minden vasárnap Gyulán
2020.01.19. 09:00 Gyulai múzeum túra a Kolbász Múzeumban, tárlatvezetéssel és kolbászkóstolással minden vasárnap
2020.01.20. - 2020.01.26. Kaland program minden nap Gyulán, szabadulás a Kalandpincéből 60 perc alatt!
2020.01.20. - 2020.01.26. Garantált programok Gyulán, állandó programok minden napra minden korosztálynak
2020.01.20. 14:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2020.01.20. 14:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2020.01.21. 10:00 GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2020.01.21. 10:00 Sörkóstoló Gyulán, a Gyulavári Kastély biosöreinek nyomában minden kedden
2020.01.21. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2020.01.22. 09:00 Gyulai kolbász kóstolás, városnéző kolbásztúra minden szerdán
2020.01.22. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
VÁROSNÉZŐ KOLBÁSZTÚRA
2020.01.22. 09:00 Gyulai gasztronómiai programok, gyalogos gasztrokaland kolbászkóstolással minden szerdán
2020.01.22. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZTAXI – avagy a hungarikum kolbász és a belváros látnivalóinak nyomában
2020.01.22. 10:00 Gyulai Kolbásztaxi, túra a hungarikum kolbász nyomában minden szerdán
2020.01.22. 13:00 Kastélytúra minden szerdán Gyuláról, grófi kastélyok Gyulán és a környéken
2020.01.22. 13:00 Gyula környéki kisbuszos kirándulás, barangolás ősztől tavaszig minden szerdán
2020.01.23. 08:00 Nagyszalontai látnivalók, buszos kirándulás Nagyszalontára Gyuláról
2020.01.23. 08:00 Kirándulás Nagyváradra minden csütörtökön Gyuláról
2020.01.24. 08:00 Máriaradnai bazilika és a kálvária meglátogatása, buszos kirándulás Gyuláról
2020.01.24. 08:00 Aradi látnivalók, buszos kirándulás Aradra és Arad-hegyaljára
2020.01.24. 15:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2020.01.24. 15:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2020.01.25. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2020.01.25. Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont programok 2019/2020
Női szalon - Illatos ékességek
2020.01.25. Gyulai vár programok 2019. Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2020.01.25. Gyulai gyerekprogramok 2019/2020
Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2020.01.25. Tematikus tárlatvezetések és családi programok a gyulai Almásy-kastélyban minden szombaton
2020.01.25. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Női szalon az Almásy-kastélyban - Illatos ékességek
2020.01.25. 17:00 Csokoládé kóstoló Gyula, csokoládébemutató és kóstoló minden szombaton
2020.01.25. 17:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
ÉDESSZÁJÚAKNAK VALÓ – csokoládébemutató és -kóstoló
2020.01.26. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZKÓSTOLÓ TÁRLATVEZETÉSSEL a Gyulai Kolbász Múzeumban
2020.01.26. 09:00 Gyulai kolbász, kolbászkóstolás tárlatvezetéssel minden vasárnap Gyulán
2020.01.26. 09:00 Gyulai múzeum túra a Kolbász Múzeumban, tárlatvezetéssel és kolbászkóstolással minden vasárnap
2020.01.27. - 2020.02.02. Kaland program minden nap Gyulán, szabadulás a Kalandpincéből 60 perc alatt!
2020.01.27. - 2020.02.02. Garantált programok Gyulán, állandó programok minden napra minden korosztálynak
2020.01.27. 14:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2020.01.27. 14:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2020.01.28. 10:00 GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2020.01.28. 10:00 Sörkóstoló Gyulán, a Gyulavári Kastély biosöreinek nyomában minden kedden
2020.01.28. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2020.01.29. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
VÁROSNÉZŐ KOLBÁSZTÚRA
2020.01.29. 09:00 Gyulai kolbász kóstolás, városnéző kolbásztúra minden szerdán
2020.01.29. 09:00 Gyulai gasztronómiai programok, gyalogos gasztrokaland kolbászkóstolással minden szerdán
2020.01.29. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZTAXI – avagy a hungarikum kolbász és a belváros látnivalóinak nyomában
2020.01.29. 10:00 Gyulai Kolbásztaxi, túra a hungarikum kolbász nyomában minden szerdán
2020.01.29. 13:00 Kastélytúra minden szerdán Gyuláról, grófi kastélyok Gyulán és a környéken
2020.01.29. 13:00 Gyula környéki kisbuszos kirándulás, barangolás ősztől tavaszig minden szerdán
2020.01.30. 08:00 Kirándulás Nagyváradra minden csütörtökön Gyuláról
2020.01.30. 08:00 Nagyszalontai látnivalók, buszos kirándulás Nagyszalontára Gyuláról
2019.05.06. - 2020.01.31. Gyula kiállítások 2019
Babakiállítás a Gyulavári Kastélyban
2020.01.31. 08:00 Aradi látnivalók, buszos kirándulás Aradra és Arad-hegyaljára
2020.01.31. 08:00 Máriaradnai bazilika és a kálvária meglátogatása, buszos kirándulás Gyuláról
2020.01.31. 15:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2020.01.31. 15:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2020.02.01. Gyulai vár programok 2019. Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2020.02.01. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Pincetárlat és játékos szalondélután az Almásy-kastélyban
2020.02.01. Gyulai gyerekprogramok 2019/2020
Pincetárlat és játékos szalondélután az Almásy-kastélyban
2020.02.01. Gyulai gyerekprogramok 2019/2020
Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2020.02.01. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2020.02.01. Tematikus tárlatvezetések és családi programok a gyulai Almásy-kastélyban minden szombaton
2020.02.01. Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont programok 2019/2020
Pincetárlat és játékos szalondélután
2020.02.01. 17:00 Csokoládé kóstoló Gyula, csokoládébemutató és kóstoló minden szombaton
2020.02.01. 17:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
ÉDESSZÁJÚAKNAK VALÓ – csokoládébemutató és -kóstoló
2020.02.02. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZKÓSTOLÓ TÁRLATVEZETÉSSEL a Gyulai Kolbász Múzeumban
2020.02.02. 09:00 Gyulai kolbász, kolbászkóstolás tárlatvezetéssel minden vasárnap Gyulán
2020.02.02. 09:00 Gyulai múzeum túra a Kolbász Múzeumban, tárlatvezetéssel és kolbászkóstolással minden vasárnap
2020.02.03. - 2020.02.09. Kaland program minden nap Gyulán, szabadulás a Kalandpincéből 60 perc alatt!
2020.02.03. - 2020.02.09. Garantált programok Gyulán, állandó programok minden napra minden korosztálynak
2020.02.03. 14:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2020.02.03. 14:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2020.02.04. 10:00 GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2020.02.04. 10:00 Sörkóstoló Gyulán, a Gyulavári Kastély biosöreinek nyomában minden kedden
2020.02.04. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2020.02.05. 09:00 Gyulai kolbász kóstolás, városnéző kolbásztúra minden szerdán
2020.02.05. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
VÁROSNÉZŐ KOLBÁSZTÚRA
2020.02.05. 09:00 Gyulai gasztronómiai programok, gyalogos gasztrokaland kolbászkóstolással minden szerdán
2020.02.05. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZTAXI – avagy a hungarikum kolbász és a belváros látnivalóinak nyomában
2020.02.05. 10:00 Gyulai Kolbásztaxi, túra a hungarikum kolbász nyomában minden szerdán
2020.02.05. 13:00 Kastélytúra minden szerdán Gyuláról, grófi kastélyok Gyulán és a környéken
2020.02.05. 13:00 Gyula környéki kisbuszos kirándulás, barangolás ősztől tavaszig minden szerdán
2020.02.06. 08:00 Kirándulás Nagyváradra minden csütörtökön Gyuláról
2020.02.06. 08:00 Nagyszalontai látnivalók, buszos kirándulás Nagyszalontára Gyuláról
2020.02.07. 08:00 Aradi látnivalók, buszos kirándulás Aradra és Arad-hegyaljára
2020.02.07. 08:00 Máriaradnai bazilika és a kálvária meglátogatása, buszos kirándulás Gyuláról
2020.02.07. 15:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2020.02.07. 15:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2020.02.08. Gyulai gyerekprogramok 2019/2020
Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2020.02.08. Tematikus tárlatvezetések és családi programok a gyulai Almásy-kastélyban minden szombaton
2020.02.08. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Női szalon az Almásy-kastélyban - hímzett világ
2020.02.08. Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont programok 2019/2020
Női szalon – Aranyfonal - hímzett világ
2020.02.08. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2020.02.08. Gyulai vár programok 2019. Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2020.02.08. 17:00 Csokoládé kóstoló Gyula, csokoládébemutató és kóstoló minden szombaton
2020.02.08. 17:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
ÉDESSZÁJÚAKNAK VALÓ – csokoládébemutató és -kóstoló
2020.02.09. 09:00 Gyulai kolbász, kolbászkóstolás tárlatvezetéssel minden vasárnap Gyulán
2020.02.09. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZKÓSTOLÓ TÁRLATVEZETÉSSEL a Gyulai Kolbász Múzeumban
2020.02.09. 09:00 Gyulai múzeum túra a Kolbász Múzeumban, tárlatvezetéssel és kolbászkóstolással minden vasárnap
2020.02.10. - 2020.02.16. Kaland program minden nap Gyulán, szabadulás a Kalandpincéből 60 perc alatt!
2020.02.10. - 2020.02.16. Garantált programok Gyulán, állandó programok minden napra minden korosztálynak
2020.02.10. 14:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2020.02.10. 14:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2020.02.11. 10:00 Sörkóstoló Gyulán, a Gyulavári Kastély biosöreinek nyomában minden kedden
2020.02.11. 10:00 GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2020.02.11. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2020.02.12. 09:00 Gyulai kolbász kóstolás, városnéző kolbásztúra minden szerdán
2020.02.12. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
VÁROSNÉZŐ KOLBÁSZTÚRA
2020.02.12. 09:00 Gyulai gasztronómiai programok, gyalogos gasztrokaland kolbászkóstolással minden szerdán
2020.02.12. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZTAXI – avagy a hungarikum kolbász és a belváros látnivalóinak nyomában
2020.02.12. 10:00 Gyulai Kolbásztaxi, túra a hungarikum kolbász nyomában minden szerdán
2020.02.12. 13:00 Kastélytúra minden szerdán Gyuláról, grófi kastélyok Gyulán és a környéken
2020.02.12. 13:00 Gyula környéki kisbuszos kirándulás, barangolás ősztől tavaszig minden szerdán
2020.02.13. 08:00 Kirándulás Nagyváradra minden csütörtökön Gyuláról
2020.02.13. 08:00 Nagyszalontai látnivalók, buszos kirándulás Nagyszalontára Gyuláról
2020.02.14. 08:00 Máriaradnai bazilika és a kálvária meglátogatása, buszos kirándulás Gyuláról
2020.02.14. 08:00 Aradi látnivalók, buszos kirándulás Aradra és Arad-hegyaljára
2020.02.14. 15:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2020.02.14. 15:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2020.02.15. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2020.02.15. Gyulai gyerekprogramok 2019/2020
Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2020.02.15. Gyulai vár programok 2019. Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2020.02.15. 17:00 Csokoládé kóstoló Gyula, csokoládébemutató és kóstoló minden szombaton
2020.02.15. 17:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
ÉDESSZÁJÚAKNAK VALÓ – csokoládébemutató és -kóstoló
2020.02.16. 09:00 Gyulai kolbász, kolbászkóstolás tárlatvezetéssel minden vasárnap Gyulán
2020.02.16. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZKÓSTOLÓ TÁRLATVEZETÉSSEL a Gyulai Kolbász Múzeumban
2020.02.16. 09:00 Gyulai múzeum túra a Kolbász Múzeumban, tárlatvezetéssel és kolbászkóstolással minden vasárnap
2020.02.17. - 2020.02.23. Kaland program minden nap Gyulán, szabadulás a Kalandpincéből 60 perc alatt!
2020.02.17. - 2020.02.23. Garantált programok Gyulán, állandó programok minden napra minden korosztálynak
2020.02.17. 14:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2020.02.17. 14:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2020.02.18. 10:00 GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2020.02.18. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2020.02.18. 10:00 Sörkóstoló Gyulán, a Gyulavári Kastély biosöreinek nyomában minden kedden
2020.02.19. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
VÁROSNÉZŐ KOLBÁSZTÚRA
2020.02.19. 09:00 Gyulai gasztronómiai programok, gyalogos gasztrokaland kolbászkóstolással minden szerdán
2020.02.19. 09:00 Gyulai kolbász kóstolás, városnéző kolbásztúra minden szerdán
2020.02.19. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZTAXI – avagy a hungarikum kolbász és a belváros látnivalóinak nyomában
2020.02.19. 10:00 Gyulai Kolbásztaxi, túra a hungarikum kolbász nyomában minden szerdán
2020.02.19. 13:00 Kastélytúra minden szerdán Gyuláról, grófi kastélyok Gyulán és a környéken
2020.02.19. 13:00 Gyula környéki kisbuszos kirándulás, barangolás ősztől tavaszig minden szerdán
2020.02.20. 08:00 Kirándulás Nagyváradra minden csütörtökön Gyuláról
2020.02.20. 08:00 Nagyszalontai látnivalók, buszos kirándulás Nagyszalontára Gyuláról
2020.02.21. 08:00 Máriaradnai bazilika és a kálvária meglátogatása, buszos kirándulás Gyuláról
2020.02.21. 08:00 Aradi látnivalók, buszos kirándulás Aradra és Arad-hegyaljára
2020.02.21. 15:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2020.02.21. 15:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2020.02.22. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2020.02.22. Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont programok 2019/2020
Barokk kori alkotóház
2020.02.22. Gyulai vár programok 2019. Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2020.02.22. Tematikus tárlatvezetések és családi programok a gyulai Almásy-kastélyban minden szombaton
2020.02.22. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Barokk kori alkotóház az Almásy-kastélyban
2020.02.22. Gyulai gyerekprogramok 2019/2020
Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2020.02.22. Gyulai gyerekprogramok 2019/2020
Barokk kori alkotóház az Almásy-kastélyban
2020.02.22. 17:00 Csokoládé kóstoló Gyula, csokoládébemutató és kóstoló minden szombaton
2020.02.22. 17:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
ÉDESSZÁJÚAKNAK VALÓ – csokoládébemutató és -kóstoló
2020.02.23. 09:00 Gyulai kolbász, kolbászkóstolás tárlatvezetéssel minden vasárnap Gyulán
2020.02.23. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZKÓSTOLÓ TÁRLATVEZETÉSSEL a Gyulai Kolbász Múzeumban
2020.02.23. 09:00 Gyulai múzeum túra a Kolbász Múzeumban, tárlatvezetéssel és kolbászkóstolással minden vasárnap
2020.02.24. - 2020.03.01. Kaland program minden nap Gyulán, szabadulás a Kalandpincéből 60 perc alatt!
2020.02.24. - 2020.03.01. Garantált programok Gyulán, állandó programok minden napra minden korosztálynak
2020.02.24. 14:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2020.02.24. 14:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2020.02.25. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2020.02.25. 10:00 GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2020.02.25. 10:00 Sörkóstoló Gyulán, a Gyulavári Kastély biosöreinek nyomában minden kedden
2020.02.26. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
VÁROSNÉZŐ KOLBÁSZTÚRA
2020.02.26. 09:00 Gyulai gasztronómiai programok, gyalogos gasztrokaland kolbászkóstolással minden szerdán
2020.02.26. 09:00 Gyulai kolbász kóstolás, városnéző kolbásztúra minden szerdán
2020.02.26. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZTAXI – avagy a hungarikum kolbász és a belváros látnivalóinak nyomában
2020.02.26. 10:00 Gyulai Kolbásztaxi, túra a hungarikum kolbász nyomában minden szerdán
2020.02.26. 13:00 Kastélytúra minden szerdán Gyuláról, grófi kastélyok Gyulán és a környéken
2020.02.26. 13:00 Gyula környéki kisbuszos kirándulás, barangolás ősztől tavaszig minden szerdán
2020.02.27. 08:00 Kirándulás Nagyváradra minden csütörtökön Gyuláról
2020.02.27. 08:00 Nagyszalontai látnivalók, buszos kirándulás Nagyszalontára Gyuláról
2020.02.28. 08:00 Máriaradnai bazilika és a kálvária meglátogatása, buszos kirándulás Gyuláról
2020.02.28. 08:00 Aradi látnivalók, buszos kirándulás Aradra és Arad-hegyaljára
2020.02.28. 15:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2020.02.28. 15:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2020.02.29. Tematikus tárlatvezetések és családi programok a gyulai Almásy-kastélyban minden szombaton
2020.02.29. Gyulai gyerekprogramok 2019/2020
Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2020.02.29. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Női szalon az Almásy-kastélyban - Illatos ékességek
2020.02.29. Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont programok 2019/2020
Női szalon - Illatos ékességek
2020.02.29. Gyulai vár programok 2019. Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2020.02.29. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2020.02.29. 17:00 Csokoládé kóstoló Gyula, csokoládébemutató és kóstoló minden szombaton
2020.02.29. 17:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
ÉDESSZÁJÚAKNAK VALÓ – csokoládébemutató és -kóstoló
2020.03.01. 09:00 Gyulai kolbász, kolbászkóstolás tárlatvezetéssel minden vasárnap Gyulán
2020.03.01. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZKÓSTOLÓ TÁRLATVEZETÉSSEL a Gyulai Kolbász Múzeumban
2020.03.01. 09:00 Gyulai múzeum túra a Kolbász Múzeumban, tárlatvezetéssel és kolbászkóstolással minden vasárnap
2020.03.02. - 2020.03.08. Kaland program minden nap Gyulán, szabadulás a Kalandpincéből 60 perc alatt!
2020.03.02. - 2020.03.08. Garantált programok Gyulán, állandó programok minden napra minden korosztálynak
2020.03.02. 14:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2020.03.02. 14:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2020.03.03. 10:00 GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2020.03.03. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2020.03.03. 10:00 Sörkóstoló Gyulán, a Gyulavári Kastély biosöreinek nyomában minden kedden
2020.03.04. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
VÁROSNÉZŐ KOLBÁSZTÚRA
2020.03.04. 09:00 Gyulai gasztronómiai programok, gyalogos gasztrokaland kolbászkóstolással minden szerdán
2020.03.04. 09:00 Gyulai kolbász kóstolás, városnéző kolbásztúra minden szerdán
2020.03.04. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZTAXI – avagy a hungarikum kolbász és a belváros látnivalóinak nyomában
2020.03.04. 10:00 Gyulai Kolbásztaxi, túra a hungarikum kolbász nyomában minden szerdán
2020.03.04. 13:00 Kastélytúra minden szerdán Gyuláról, grófi kastélyok Gyulán és a környéken
2020.03.04. 13:00 Gyula környéki kisbuszos kirándulás, barangolás ősztől tavaszig minden szerdán
2020.03.05. 08:00 Kirándulás Nagyváradra minden csütörtökön Gyuláról
2020.03.05. 08:00 Nagyszalontai látnivalók, buszos kirándulás Nagyszalontára Gyuláról
2020.03.06. 08:00 Aradi látnivalók, buszos kirándulás Aradra és Arad-hegyaljára
2020.03.06. 08:00 Máriaradnai bazilika és a kálvária meglátogatása, buszos kirándulás Gyuláról
2020.03.06. 15:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2020.03.06. 15:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2020.03.07. Tematikus tárlatvezetések és családi programok a gyulai Almásy-kastélyban minden szombaton
2020.03.07. Gyulai gyerekprogramok 2019/2020
Pincetárlat és játékos szalondélután az Almásy-kastélyban
2020.03.07. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2020.03.07. Gyulai vár programok 2019. Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2020.03.07. Gyulai gyerekprogramok 2019/2020
Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2020.03.07. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Pincetárlat és játékos szalondélután az Almásy-kastélyban
2020.03.07. Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont programok 2019/2020
Pincetárlat és játékos szalondélután
2020.03.07. 17:00 Csokoládé kóstoló Gyula, csokoládébemutató és kóstoló minden szombaton
2020.03.07. 17:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
ÉDESSZÁJÚAKNAK VALÓ – csokoládébemutató és -kóstoló
2020.03.08. 09:00 Gyulai kolbász, kolbászkóstolás tárlatvezetéssel minden vasárnap Gyulán
2020.03.08. 09:00 Gyulai múzeum túra a Kolbász Múzeumban, tárlatvezetéssel és kolbászkóstolással minden vasárnap
2020.03.08. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZKÓSTOLÓ TÁRLATVEZETÉSSEL a Gyulai Kolbász Múzeumban
2020.03.09. - 2020.03.15. Kaland program minden nap Gyulán, szabadulás a Kalandpincéből 60 perc alatt!
2020.03.09. - 2020.03.15. Garantált programok Gyulán, állandó programok minden napra minden korosztálynak
2020.03.09. 14:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2020.03.09. 14:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2020.03.10. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2020.03.10. 10:00 GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2020.03.10. 10:00 Sörkóstoló Gyulán, a Gyulavári Kastély biosöreinek nyomában minden kedden
2020.03.11. 09:00 Gyulai kolbász kóstolás, városnéző kolbásztúra minden szerdán
2020.03.11. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
VÁROSNÉZŐ KOLBÁSZTÚRA
2020.03.11. 09:00 Gyulai gasztronómiai programok, gyalogos gasztrokaland kolbászkóstolással minden szerdán
2020.03.11. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZTAXI – avagy a hungarikum kolbász és a belváros látnivalóinak nyomában
2020.03.11. 10:00 Gyulai Kolbásztaxi, túra a hungarikum kolbász nyomában minden szerdán
2020.03.11. 13:00 Kastélytúra minden szerdán Gyuláról, grófi kastélyok Gyulán és a környéken
2020.03.11. 13:00 Gyula környéki kisbuszos kirándulás, barangolás ősztől tavaszig minden szerdán
2020.03.12. 08:00 Kirándulás Nagyváradra minden csütörtökön Gyuláról
2020.03.12. 08:00 Nagyszalontai látnivalók, buszos kirándulás Nagyszalontára Gyuláról
2020.03.13. 08:00 Aradi látnivalók, buszos kirándulás Aradra és Arad-hegyaljára
2020.03.13. 08:00 Máriaradnai bazilika és a kálvária meglátogatása, buszos kirándulás Gyuláról
2020.03.13. 15:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2020.03.13. 15:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2020.03.14. Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont programok 2019/2020
Női szalon – Aranyfonal - hímzett világ
2020.03.14. Gyulai gyerekprogramok 2019/2020
Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2020.03.14. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Női szalon az Almásy-kastélyban - hímzett világ
2020.03.14. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2020.03.14. Gyulai vár programok 2019. Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2020.03.14. Tematikus tárlatvezetések és családi programok a gyulai Almásy-kastélyban minden szombaton
2020.03.14. 17:00 Csokoládé kóstoló Gyula, csokoládébemutató és kóstoló minden szombaton
2020.03.14. 17:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
ÉDESSZÁJÚAKNAK VALÓ – csokoládébemutató és -kóstoló
2020.03.15. 09:00 Gyulai kolbász, kolbászkóstolás tárlatvezetéssel minden vasárnap Gyulán
2020.03.15. 09:00 Gyulai múzeum túra a Kolbász Múzeumban, tárlatvezetéssel és kolbászkóstolással minden vasárnap
2020.03.15. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZKÓSTOLÓ TÁRLATVEZETÉSSEL a Gyulai Kolbász Múzeumban
2020.03.16. - 2020.03.22. Garantált programok Gyulán, állandó programok minden napra minden korosztálynak
2020.03.16. - 2020.03.22. Kaland program minden nap Gyulán, szabadulás a Kalandpincéből 60 perc alatt!
2020.03.16. 14:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2020.03.16. 14:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2020.03.17. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2020.03.17. 10:00 GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2020.03.17. 10:00 Sörkóstoló Gyulán, a Gyulavári Kastély biosöreinek nyomában minden kedden
2020.03.18. 09:00 Gyulai kolbász kóstolás, városnéző kolbásztúra minden szerdán
2020.03.18. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
VÁROSNÉZŐ KOLBÁSZTÚRA
2020.03.18. 09:00 Gyulai gasztronómiai programok, gyalogos gasztrokaland kolbászkóstolással minden szerdán
2020.03.18. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZTAXI – avagy a hungarikum kolbász és a belváros látnivalóinak nyomában
2020.03.18. 10:00 Gyulai Kolbásztaxi, túra a hungarikum kolbász nyomában minden szerdán
2020.03.18. 13:00 Kastélytúra minden szerdán Gyuláról, grófi kastélyok Gyulán és a környéken
2020.03.18. 13:00 Gyula környéki kisbuszos kirándulás, barangolás ősztől tavaszig minden szerdán
2020.03.19. 08:00 Kirándulás Nagyváradra minden csütörtökön Gyuláról
2020.03.19. 08:00 Nagyszalontai látnivalók, buszos kirándulás Nagyszalontára Gyuláról
2020.03.20. 08:00 Máriaradnai bazilika és a kálvária meglátogatása, buszos kirándulás Gyuláról
2020.03.20. 08:00 Aradi látnivalók, buszos kirándulás Aradra és Arad-hegyaljára
2020.03.20. 15:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2020.03.20. 15:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2020.03.21. Tematikus tárlatvezetések és családi programok a gyulai Almásy-kastélyban minden szombaton
2020.03.21. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Barokk kori alkotóház az Almásy-kastélyban
2020.03.21. Gyulai gyerekprogramok 2019/2020
Barokk kori alkotóház az Almásy-kastélyban
2020.03.21. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2020.03.21. Gyulai vár programok 2019. Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2020.03.21. Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont programok 2019/2020
Barokk kori alkotóház
2020.03.21. Gyulai gyerekprogramok 2019/2020
Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2020.03.21. 17:00 Csokoládé kóstoló Gyula, csokoládébemutató és kóstoló minden szombaton
2020.03.21. 17:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
ÉDESSZÁJÚAKNAK VALÓ – csokoládébemutató és -kóstoló
2020.03.22. 09:00 Gyulai kolbász, kolbászkóstolás tárlatvezetéssel minden vasárnap Gyulán
2020.03.22. 09:00 Gyulai múzeum túra a Kolbász Múzeumban, tárlatvezetéssel és kolbászkóstolással minden vasárnap
2020.03.22. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZKÓSTOLÓ TÁRLATVEZETÉSSEL a Gyulai Kolbász Múzeumban
2020.03.23. - 2020.03.29. Garantált programok Gyulán, állandó programok minden napra minden korosztálynak
2020.03.23. - 2020.03.29. Kaland program minden nap Gyulán, szabadulás a Kalandpincéből 60 perc alatt!
2020.03.23. 14:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2020.03.23. 14:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2020.03.24. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2020.03.24. 10:00 GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2020.03.24. 10:00 Sörkóstoló Gyulán, a Gyulavári Kastély biosöreinek nyomában minden kedden
2020.03.25. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
VÁROSNÉZŐ KOLBÁSZTÚRA
2020.03.25. 09:00 Gyulai kolbász kóstolás, városnéző kolbásztúra minden szerdán
2020.03.25. 09:00 Gyulai gasztronómiai programok, gyalogos gasztrokaland kolbászkóstolással minden szerdán
2020.03.25. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZTAXI – avagy a hungarikum kolbász és a belváros látnivalóinak nyomában
2020.03.25. 10:00 Gyulai Kolbásztaxi, túra a hungarikum kolbász nyomában minden szerdán
2020.03.25. 13:00 Kastélytúra minden szerdán Gyuláról, grófi kastélyok Gyulán és a környéken
2020.03.25. 13:00 Gyula környéki kisbuszos kirándulás, barangolás ősztől tavaszig minden szerdán
2020.03.26. 08:00 Kirándulás Nagyváradra minden csütörtökön Gyuláról
2020.03.26. 08:00 Nagyszalontai látnivalók, buszos kirándulás Nagyszalontára Gyuláról
2020.03.27. 08:00 Aradi látnivalók, buszos kirándulás Aradra és Arad-hegyaljára
2020.03.27. 08:00 Máriaradnai bazilika és a kálvária meglátogatása, buszos kirándulás Gyuláról
2020.03.27. 15:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2020.03.27. 15:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2020.03.28. Gyulai vár programok 2019. Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2020.03.28. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2020.03.28. Tematikus tárlatvezetések és családi programok a gyulai Almásy-kastélyban minden szombaton
2020.03.28. Gyulai gyerekprogramok 2019/2020
Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2020.03.28. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Női szalon az Almásy-kastélyban - Illatos ékességek
2020.03.28. Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont programok 2019/2020
Női szalon - Illatos ékességek
2020.03.28. 17:00 Csokoládé kóstoló Gyula, csokoládébemutató és kóstoló minden szombaton
2020.03.28. 17:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
ÉDESSZÁJÚAKNAK VALÓ – csokoládébemutató és -kóstoló
2020.03.29. 09:00 Gyulai kolbász, kolbászkóstolás tárlatvezetéssel minden vasárnap Gyulán
2020.03.29. 09:00 Gyulai múzeum túra a Kolbász Múzeumban, tárlatvezetéssel és kolbászkóstolással minden vasárnap
2020.03.29. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZKÓSTOLÓ TÁRLATVEZETÉSSEL a Gyulai Kolbász Múzeumban
2020.03.30. - 2020.04.05. Kaland program minden nap Gyulán, szabadulás a Kalandpincéből 60 perc alatt!
2020.03.30. - 2020.04.05. Garantált programok Gyulán, állandó programok minden napra minden korosztálynak
2020.03.30. 14:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2020.03.30. 14:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2020.03.31. 10:00 GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2020.03.31. 10:00 Sörkóstoló Gyulán, a Gyulavári Kastély biosöreinek nyomában minden kedden
2020.03.31. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2020.04.01. 09:00 Gyulai kolbász kóstolás, városnéző kolbásztúra minden szerdán
2020.04.01. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
VÁROSNÉZŐ KOLBÁSZTÚRA
2020.04.01. 09:00 Gyulai gasztronómiai programok, gyalogos gasztrokaland kolbászkóstolással minden szerdán
2020.04.01. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZTAXI – avagy a hungarikum kolbász és a belváros látnivalóinak nyomában
2020.04.01. 10:00 Gyulai Kolbásztaxi, túra a hungarikum kolbász nyomában minden szerdán
2020.04.01. 13:00 Kastélytúra minden szerdán Gyuláról, grófi kastélyok Gyulán és a környéken
2020.04.01. 13:00 Gyula környéki kisbuszos kirándulás, barangolás ősztől tavaszig minden szerdán
2020.04.02. 08:00 Kirándulás Nagyváradra minden csütörtökön Gyuláról
2020.04.02. 08:00 Nagyszalontai látnivalók, buszos kirándulás Nagyszalontára Gyuláról
2020.04.03. 08:00 Máriaradnai bazilika és a kálvária meglátogatása, buszos kirándulás Gyuláról
2020.04.03. 08:00 Aradi látnivalók, buszos kirándulás Aradra és Arad-hegyaljára
2020.04.03. 15:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2020.04.03. 15:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2020.04.04. Tematikus tárlatvezetések és családi programok a gyulai Almásy-kastélyban minden szombaton
2020.04.04. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Pincetárlat és játékos szalondélután az Almásy-kastélyban
2020.04.04. Gyulai gyerekprogramok 2019/2020
Pincetárlat és játékos szalondélután az Almásy-kastélyban
2020.04.04. Gyulai gyerekprogramok 2019/2020
Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2020.04.04. Gyulai vár programok 2019. Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2020.04.04. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Vár a vár - Reneszánsz délelőtt
2020.04.04. Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont programok 2019/2020
Pincetárlat és játékos szalondélután
2020.04.04. 17:00 Csokoládé kóstoló Gyula, csokoládébemutató és kóstoló minden szombaton
2020.04.04. 17:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
ÉDESSZÁJÚAKNAK VALÓ – csokoládébemutató és -kóstoló
2020.04.05. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZKÓSTOLÓ TÁRLATVEZETÉSSEL a Gyulai Kolbász Múzeumban
2020.04.05. 09:00 Gyulai kolbász, kolbászkóstolás tárlatvezetéssel minden vasárnap Gyulán
2020.04.05. 09:00 Gyulai múzeum túra a Kolbász Múzeumban, tárlatvezetéssel és kolbászkóstolással minden vasárnap
2020.04.06. - 2020.04.12. Kaland program minden nap Gyulán, szabadulás a Kalandpincéből 60 perc alatt!
2020.04.06. - 2020.04.12. Garantált programok Gyulán, állandó programok minden napra minden korosztálynak
2020.04.06. 14:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2020.04.06. 14:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2020.04.07. 10:00 GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2020.04.07. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2020.04.07. 10:00 Sörkóstoló Gyulán, a Gyulavári Kastély biosöreinek nyomában minden kedden
2020.04.08. 09:00 Gyulai kolbász kóstolás, városnéző kolbásztúra minden szerdán
2020.04.08. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
VÁROSNÉZŐ KOLBÁSZTÚRA
2020.04.08. 09:00 Gyulai gasztronómiai programok, gyalogos gasztrokaland kolbászkóstolással minden szerdán
2020.04.08. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZTAXI – avagy a hungarikum kolbász és a belváros látnivalóinak nyomában
2020.04.08. 10:00 Gyulai Kolbásztaxi, túra a hungarikum kolbász nyomában minden szerdán
2020.04.08. 13:00 Kastélytúra minden szerdán Gyuláról, grófi kastélyok Gyulán és a környéken
2020.04.08. 13:00 Gyula környéki kisbuszos kirándulás, barangolás ősztől tavaszig minden szerdán
2020.04.09. 08:00 Kirándulás Nagyváradra minden csütörtökön Gyuláról
2020.04.09. 08:00 Nagyszalontai látnivalók, buszos kirándulás Nagyszalontára Gyuláról
2020.04.10. 08:00 Aradi látnivalók, buszos kirándulás Aradra és Arad-hegyaljára
2020.04.10. 08:00 Máriaradnai bazilika és a kálvária meglátogatása, buszos kirándulás Gyuláról
2020.04.10. 15:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2020.04.10. 15:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2020.04.11. Tematikus tárlatvezetések és családi programok a gyulai Almásy-kastélyban minden szombaton
2020.04.11. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Női szalon az Almásy-kastélyban - hímzett világ
2020.04.11. Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont programok 2019/2020
Női szalon – Aranyfonal - hímzett világ
2020.04.11. 17:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
ÉDESSZÁJÚAKNAK VALÓ – csokoládébemutató és -kóstoló
2020.04.11. 17:00 Csokoládé kóstoló Gyula, csokoládébemutató és kóstoló minden szombaton
2020.04.12. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZKÓSTOLÓ TÁRLATVEZETÉSSEL a Gyulai Kolbász Múzeumban
2020.04.12. 09:00 Gyulai kolbász, kolbászkóstolás tárlatvezetéssel minden vasárnap Gyulán
2020.04.12. 09:00 Gyulai múzeum túra a Kolbász Múzeumban, tárlatvezetéssel és kolbászkóstolással minden vasárnap
2020.04.13. - 2020.04.19. Kaland program minden nap Gyulán, szabadulás a Kalandpincéből 60 perc alatt!
2020.04.13. - 2020.04.19. Garantált programok Gyulán, állandó programok minden napra minden korosztálynak
2020.04.13. 14:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2020.04.13. 14:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2020.04.14. 10:00 GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2020.04.14. 10:00 Sörkóstoló Gyulán, a Gyulavári Kastély biosöreinek nyomában minden kedden
2020.04.14. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2020.04.15. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
VÁROSNÉZŐ KOLBÁSZTÚRA
2020.04.15. 09:00 Gyulai kolbász kóstolás, városnéző kolbásztúra minden szerdán
2020.04.15. 09:00 Gyulai gasztronómiai programok, gyalogos gasztrokaland kolbászkóstolással minden szerdán
2020.04.15. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZTAXI – avagy a hungarikum kolbász és a belváros látnivalóinak nyomában
2020.04.15. 10:00 Gyulai Kolbásztaxi, túra a hungarikum kolbász nyomában minden szerdán
2020.04.15. 13:00 Kastélytúra minden szerdán Gyuláról, grófi kastélyok Gyulán és a környéken
2020.04.15. 13:00 Gyula környéki kisbuszos kirándulás, barangolás ősztől tavaszig minden szerdán
2020.04.16. 08:00 Kirándulás Nagyváradra minden csütörtökön Gyuláról
2020.04.16. 08:00 Nagyszalontai látnivalók, buszos kirándulás Nagyszalontára Gyuláról
2020.04.17. 08:00 Aradi látnivalók, buszos kirándulás Aradra és Arad-hegyaljára
2020.04.17. 08:00 Máriaradnai bazilika és a kálvária meglátogatása, buszos kirándulás Gyuláról
2020.04.17. 15:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2020.04.17. 15:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2020.04.18. Gyulai gyerekprogramok 2019/2020
Barokk kori alkotóház az Almásy-kastélyban
2020.04.18. Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont programok 2019/2020
Barokk kori alkotóház
2020.04.18. Tematikus tárlatvezetések és családi programok a gyulai Almásy-kastélyban minden szombaton
2020.04.18. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Barokk kori alkotóház az Almásy-kastélyban
2020.04.18. 17:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
ÉDESSZÁJÚAKNAK VALÓ – csokoládébemutató és -kóstoló
2020.04.18. 17:00 Csokoládé kóstoló Gyula, csokoládébemutató és kóstoló minden szombaton
2020.04.19. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZKÓSTOLÓ TÁRLATVEZETÉSSEL a Gyulai Kolbász Múzeumban
2020.04.19. 09:00 Gyulai kolbász, kolbászkóstolás tárlatvezetéssel minden vasárnap Gyulán
2020.04.19. 09:00 Gyulai múzeum túra a Kolbász Múzeumban, tárlatvezetéssel és kolbászkóstolással minden vasárnap
2020.04.20. - 2020.04.26. Garantált programok Gyulán, állandó programok minden napra minden korosztálynak
2020.04.20. - 2020.04.26. Kaland program minden nap Gyulán, szabadulás a Kalandpincéből 60 perc alatt!
2020.04.20. 14:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2020.04.20. 14:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2020.04.21. 10:00 GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2020.04.21. 10:00 Sörkóstoló Gyulán, a Gyulavári Kastély biosöreinek nyomában minden kedden
2020.04.21. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2020.04.22. 09:00 Gyulai kolbász kóstolás, városnéző kolbásztúra minden szerdán
2020.04.22. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
VÁROSNÉZŐ KOLBÁSZTÚRA
2020.04.22. 09:00 Gyulai gasztronómiai programok, gyalogos gasztrokaland kolbászkóstolással minden szerdán
2020.04.22. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZTAXI – avagy a hungarikum kolbász és a belváros látnivalóinak nyomában
2020.04.22. 10:00 Gyulai Kolbásztaxi, túra a hungarikum kolbász nyomában minden szerdán
2020.04.22. 13:00 Kastélytúra minden szerdán Gyuláról, grófi kastélyok Gyulán és a környéken
2020.04.22. 13:00 Gyula környéki kisbuszos kirándulás, barangolás ősztől tavaszig minden szerdán
2020.04.23. - 2020.04.25. Gyulai fesztiválok 2019 / 2020
Gyulai Pálinkafesztivál
2020.04.23. - 2020.04.25. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Gyulai Pálinkafesztivál
2020.04.23. - 2020.04.25. Gyulai Pálinkafesztivál: Dél-Alföld egyik legnagyobb gasztronómiai rendezvénye
2020.04.23. 08:00 Kirándulás Nagyváradra minden csütörtökön Gyuláról
2020.04.23. 08:00 Nagyszalontai látnivalók, buszos kirándulás Nagyszalontára Gyuláról
2020.04.24. 08:00 Aradi látnivalók, buszos kirándulás Aradra és Arad-hegyaljára
2020.04.24. 08:00 Máriaradnai bazilika és a kálvária meglátogatása, buszos kirándulás Gyuláról
2020.04.24. 15:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2020.04.24. 15:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2020.04.25. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Női szalon az Almásy-kastélyban - Illatos ékességek
2020.04.25. Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont programok 2019/2020
Női szalon - Illatos ékességek
2020.04.25. Tematikus tárlatvezetések és családi programok a gyulai Almásy-kastélyban minden szombaton
2020.04.25. 17:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
ÉDESSZÁJÚAKNAK VALÓ – csokoládébemutató és -kóstoló
2020.04.25. 17:00 Csokoládé kóstoló Gyula, csokoládébemutató és kóstoló minden szombaton
2020.04.26. 09:00 Gyulai kolbász, kolbászkóstolás tárlatvezetéssel minden vasárnap Gyulán
2020.04.26. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZKÓSTOLÓ TÁRLATVEZETÉSSEL a Gyulai Kolbász Múzeumban
2020.04.26. 09:00 Gyulai múzeum túra a Kolbász Múzeumban, tárlatvezetéssel és kolbászkóstolással minden vasárnap
2020.04.27. - 2020.05.03. Garantált programok Gyulán, állandó programok minden napra minden korosztálynak
2020.04.27. - 2020.05.03. Kaland program minden nap Gyulán, szabadulás a Kalandpincéből 60 perc alatt!
2020.04.27. 14:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2020.04.27. 14:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2020.04.28. 10:00 GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2020.04.28. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2020.04.28. 10:00 Sörkóstoló Gyulán, a Gyulavári Kastély biosöreinek nyomában minden kedden
2020.04.29. 09:00 Gyulai kolbász kóstolás, városnéző kolbásztúra minden szerdán
2020.04.29. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
VÁROSNÉZŐ KOLBÁSZTÚRA
2020.04.29. 09:00 Gyulai gasztronómiai programok, gyalogos gasztrokaland kolbászkóstolással minden szerdán
2020.04.29. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZTAXI – avagy a hungarikum kolbász és a belváros látnivalóinak nyomában
2020.04.29. 10:00 Gyulai Kolbásztaxi, túra a hungarikum kolbász nyomában minden szerdán
2020.04.29. 13:00 Kastélytúra minden szerdán Gyuláról, grófi kastélyok Gyulán és a környéken
2020.04.29. 13:00 Gyula környéki kisbuszos kirándulás, barangolás ősztől tavaszig minden szerdán
2020.04.30. 08:00 Kirándulás Nagyváradra minden csütörtökön Gyuláról
2020.04.30. 08:00 Nagyszalontai látnivalók, buszos kirándulás Nagyszalontára Gyuláról
2020.05.01. 08:00 Aradi látnivalók, buszos kirándulás Aradra és Arad-hegyaljára
2020.05.01. 08:00 Máriaradnai bazilika és a kálvária meglátogatása, buszos kirándulás Gyuláról
2020.05.01. 15:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2020.05.01. 15:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2020.05.02. Tematikus tárlatvezetések és családi programok a gyulai Almásy-kastélyban minden szombaton
2020.05.02. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Pincetárlat és játékos szalondélután az Almásy-kastélyban
2020.05.02. Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont programok 2019/2020
Pincetárlat és játékos szalondélután
2020.05.02. Gyulai gyerekprogramok 2019/2020
Pincetárlat és játékos szalondélután az Almásy-kastélyban
2020.05.02. 17:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
ÉDESSZÁJÚAKNAK VALÓ – csokoládébemutató és -kóstoló
2020.05.02. 17:00 Csokoládé kóstoló Gyula, csokoládébemutató és kóstoló minden szombaton
2020.05.03. 09:00 Gyulai kolbász, kolbászkóstolás tárlatvezetéssel minden vasárnap Gyulán
2020.05.03. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZKÓSTOLÓ TÁRLATVEZETÉSSEL a Gyulai Kolbász Múzeumban
2020.05.03. 09:00 Gyulai múzeum túra a Kolbász Múzeumban, tárlatvezetéssel és kolbászkóstolással minden vasárnap
2020.05.04. - 2020.05.10. Garantált programok Gyulán, állandó programok minden napra minden korosztálynak
2020.05.04. - 2020.05.10. Kaland program minden nap Gyulán, szabadulás a Kalandpincéből 60 perc alatt!
2020.05.04. 14:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2020.05.04. 14:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2020.05.05. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2020.05.05. 10:00 Sörkóstoló Gyulán, a Gyulavári Kastély biosöreinek nyomában minden kedden
2020.05.05. 10:00 GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2020.05.06. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
VÁROSNÉZŐ KOLBÁSZTÚRA
2020.05.06. 09:00 Gyulai gasztronómiai programok, gyalogos gasztrokaland kolbászkóstolással minden szerdán
2020.05.06. 09:00 Gyulai kolbász kóstolás, városnéző kolbásztúra minden szerdán
2020.05.06. 10:00 Gyulai Kolbásztaxi, túra a hungarikum kolbász nyomában minden szerdán
2020.05.06. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZTAXI – avagy a hungarikum kolbász és a belváros látnivalóinak nyomában
2020.05.06. 13:00 Kastélytúra minden szerdán Gyuláról, grófi kastélyok Gyulán és a környéken
2020.05.06. 13:00 Gyula környéki kisbuszos kirándulás, barangolás ősztől tavaszig minden szerdán
2020.05.07. 08:00 Kirándulás Nagyváradra minden csütörtökön Gyuláról
2020.05.07. 08:00 Nagyszalontai látnivalók, buszos kirándulás Nagyszalontára Gyuláról
2020.05.08. 08:00 Aradi látnivalók, buszos kirándulás Aradra és Arad-hegyaljára
2020.05.08. 08:00 Máriaradnai bazilika és a kálvária meglátogatása, buszos kirándulás Gyuláról
2020.05.08. 15:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2020.05.08. 15:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2020.05.09. Tematikus tárlatvezetések és családi programok a gyulai Almásy-kastélyban minden szombaton
2020.05.09. Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont programok 2019/2020
Női szalon – Aranyfonal - hímzett világ
2020.05.09. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Női szalon az Almásy-kastélyban - hímzett világ
2020.05.09. 17:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
ÉDESSZÁJÚAKNAK VALÓ – csokoládébemutató és -kóstoló
2020.05.09. 17:00 Csokoládé kóstoló Gyula, csokoládébemutató és kóstoló minden szombaton
2020.05.10. 09:00 Gyulai kolbász, kolbászkóstolás tárlatvezetéssel minden vasárnap Gyulán
2020.05.10. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZKÓSTOLÓ TÁRLATVEZETÉSSEL a Gyulai Kolbász Múzeumban
2020.05.10. 09:00 Gyulai múzeum túra a Kolbász Múzeumban, tárlatvezetéssel és kolbászkóstolással minden vasárnap
2020.05.11. - 2020.05.17. Garantált programok Gyulán, állandó programok minden napra minden korosztálynak
2020.05.11. - 2020.05.17. Kaland program minden nap Gyulán, szabadulás a Kalandpincéből 60 perc alatt!
2020.05.11. 14:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2020.05.11. 14:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2020.05.12. 10:00 GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2020.05.12. 10:00 Sörkóstoló Gyulán, a Gyulavári Kastély biosöreinek nyomában minden kedden
2020.05.12. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2020.05.13. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
VÁROSNÉZŐ KOLBÁSZTÚRA
2020.05.13. 09:00 Gyulai kolbász kóstolás, városnéző kolbásztúra minden szerdán
2020.05.13. 09:00 Gyulai gasztronómiai programok, gyalogos gasztrokaland kolbászkóstolással minden szerdán
2020.05.13. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZTAXI – avagy a hungarikum kolbász és a belváros látnivalóinak nyomában
2020.05.13. 10:00 Gyulai Kolbásztaxi, túra a hungarikum kolbász nyomában minden szerdán
2020.05.13. 13:00 Kastélytúra minden szerdán Gyuláról, grófi kastélyok Gyulán és a környéken
2020.05.13. 13:00 Gyula környéki kisbuszos kirándulás, barangolás ősztől tavaszig minden szerdán
2020.05.14. 08:00 Kirándulás Nagyváradra minden csütörtökön Gyuláról
2020.05.14. 08:00 Nagyszalontai látnivalók, buszos kirándulás Nagyszalontára Gyuláról
2020.05.15. 08:00 Máriaradnai bazilika és a kálvária meglátogatása, buszos kirándulás Gyuláról
2020.05.15. 08:00 Aradi látnivalók, buszos kirándulás Aradra és Arad-hegyaljára
2020.05.15. 15:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2020.05.15. 15:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2020.05.16. 17:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
ÉDESSZÁJÚAKNAK VALÓ – csokoládébemutató és -kóstoló
2020.05.16. 17:00 Csokoládé kóstoló Gyula, csokoládébemutató és kóstoló minden szombaton
2020.05.17. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZKÓSTOLÓ TÁRLATVEZETÉSSEL a Gyulai Kolbász Múzeumban
2020.05.17. 09:00 Gyulai kolbász, kolbászkóstolás tárlatvezetéssel minden vasárnap Gyulán
2020.05.17. 09:00 Gyulai múzeum túra a Kolbász Múzeumban, tárlatvezetéssel és kolbászkóstolással minden vasárnap
2020.05.18. - 2020.05.24. Garantált programok Gyulán, állandó programok minden napra minden korosztálynak
2020.05.18. - 2020.05.24. Kaland program minden nap Gyulán, szabadulás a Kalandpincéből 60 perc alatt!
2020.05.18. 14:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2020.05.18. 14:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2020.05.19. 10:00 GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2020.05.19. 10:00 Sörkóstoló Gyulán, a Gyulavári Kastély biosöreinek nyomában minden kedden
2020.05.19. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2020.05.20. 09:00 Gyulai kolbász kóstolás, városnéző kolbásztúra minden szerdán
2020.05.20. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
VÁROSNÉZŐ KOLBÁSZTÚRA
2020.05.20. 09:00 Gyulai gasztronómiai programok, gyalogos gasztrokaland kolbászkóstolással minden szerdán
2020.05.20. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZTAXI – avagy a hungarikum kolbász és a belváros látnivalóinak nyomában
2020.05.20. 10:00 Gyulai Kolbásztaxi, túra a hungarikum kolbász nyomában minden szerdán
2020.05.20. 13:00 Kastélytúra minden szerdán Gyuláról, grófi kastélyok Gyulán és a környéken
2020.05.20. 13:00 Gyula környéki kisbuszos kirándulás, barangolás ősztől tavaszig minden szerdán
2020.05.21. 08:00 Kirándulás Nagyváradra minden csütörtökön Gyuláról
2020.05.21. 08:00 Nagyszalontai látnivalók, buszos kirándulás Nagyszalontára Gyuláról
2020.05.22. 08:00 Máriaradnai bazilika és a kálvária meglátogatása, buszos kirándulás Gyuláról
2020.05.22. 08:00 Aradi látnivalók, buszos kirándulás Aradra és Arad-hegyaljára
2020.05.22. 15:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2020.05.22. 15:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2020.05.23. Gyulai gyerekprogramok 2019/2020
Barokk kori alkotóház az Almásy-kastélyban
2020.05.23. Tematikus tárlatvezetések és családi programok a gyulai Almásy-kastélyban minden szombaton
2020.05.23. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Barokk kori alkotóház az Almásy-kastélyban
2020.05.23. Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont programok 2019/2020
Barokk kori alkotóház
2020.05.23. 17:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
ÉDESSZÁJÚAKNAK VALÓ – csokoládébemutató és -kóstoló
2020.05.23. 17:00 Csokoládé kóstoló Gyula, csokoládébemutató és kóstoló minden szombaton
2020.05.24. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZKÓSTOLÓ TÁRLATVEZETÉSSEL a Gyulai Kolbász Múzeumban
2020.05.24. 09:00 Gyulai kolbász, kolbászkóstolás tárlatvezetéssel minden vasárnap Gyulán
2020.05.24. 09:00 Gyulai múzeum túra a Kolbász Múzeumban, tárlatvezetéssel és kolbászkóstolással minden vasárnap
2020.05.25. - 2020.05.31. Kaland program minden nap Gyulán, szabadulás a Kalandpincéből 60 perc alatt!
2020.05.25. - 2020.05.31. Garantált programok Gyulán, állandó programok minden napra minden korosztálynak
2020.05.25. 14:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2020.05.25. 14:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2020.05.26. 10:00 Sörkóstoló Gyulán, a Gyulavári Kastély biosöreinek nyomában minden kedden
2020.05.26. 10:00 GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2020.05.26. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2020.05.27. 09:00 Gyulai kolbász kóstolás, városnéző kolbásztúra minden szerdán
2020.05.27. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
VÁROSNÉZŐ KOLBÁSZTÚRA
2020.05.27. 09:00 Gyulai gasztronómiai programok, gyalogos gasztrokaland kolbászkóstolással minden szerdán
2020.05.27. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZTAXI – avagy a hungarikum kolbász és a belváros látnivalóinak nyomában
2020.05.27. 10:00 Gyulai Kolbásztaxi, túra a hungarikum kolbász nyomában minden szerdán
2020.05.27. 13:00 Kastélytúra minden szerdán Gyuláról, grófi kastélyok Gyulán és a környéken
2020.05.27. 13:00 Gyula környéki kisbuszos kirándulás, barangolás ősztől tavaszig minden szerdán
2020.05.28. 08:00 Kirándulás Nagyváradra minden csütörtökön Gyuláról
2020.05.28. 08:00 Nagyszalontai látnivalók, buszos kirándulás Nagyszalontára Gyuláról
2020.05.29. 08:00 Aradi látnivalók, buszos kirándulás Aradra és Arad-hegyaljára
2020.05.29. 08:00 Máriaradnai bazilika és a kálvária meglátogatása, buszos kirándulás Gyuláról
2020.05.29. 15:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2020.05.29. 15:00 Városnézés Gyulán, gyulai történetek és látnivalók idegenvezetős sétánkon
2020.05.30. Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont programok 2019/2020
Női szalon - Illatos ékességek
2020.05.30. Tematikus tárlatvezetések és családi programok a gyulai Almásy-kastélyban minden szombaton
2020.05.30. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Női szalon az Almásy-kastélyban - Illatos ékességek
2020.05.30. 17:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
ÉDESSZÁJÚAKNAK VALÓ – csokoládébemutató és -kóstoló
2020.05.30. 17:00 Csokoládé kóstoló Gyula, csokoládébemutató és kóstoló minden szombaton
2020.05.31. 09:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
KOLBÁSZKÓSTOLÓ TÁRLATVEZETÉSSEL a Gyulai Kolbász Múzeumban
2020.05.31. 09:00 Gyulai kolbász, kolbászkóstolás tárlatvezetéssel minden vasárnap Gyulán
2020.05.31. 09:00 Gyulai múzeum túra a Kolbász Múzeumban, tárlatvezetéssel és kolbászkóstolással minden vasárnap
2020.06.02. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2020.06.09. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2020.06.11. - 2020.06.13. Kézműves Sörfesztivál Gyula 2020
2020.06.11. - 2020.06.13. Gyulai fesztiválok 2019 / 2020
Gyulai Kézműves Sörfesztivál
2020.06.11. - 2020.06.13. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Gyulai Kézműves Sörfesztivál
2020.06.12. - 2020.06.14. Gyulai programok június 2020
Gyulai Kézműves Sörfesztivál
2020.06.13. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Női szalon az Almásy-kastélyban - hímzett világ
2020.06.13. Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont programok 2019/2020
Női szalon – Aranyfonal - hímzett világ
2020.06.13. Tematikus tárlatvezetések és családi programok a gyulai Almásy-kastélyban minden szombaton
2020.06.16. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2020.06.20. Tematikus tárlatvezetések és családi programok a gyulai Almásy-kastélyban minden szombaton
2020.06.20. Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont programok 2019/2020
Barokk kori alkotóház
2020.06.20. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Barokk kori alkotóház az Almásy-kastélyban
2020.06.20. Gyulai gyerekprogramok 2019/2020
Barokk kori alkotóház az Almásy-kastélyban
2020.06.23. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2020.06.27. Tematikus tárlatvezetések és családi programok a gyulai Almásy-kastélyban minden szombaton
2020.06.27. Gyulai programok 2019/2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Női szalon az Almásy-kastélyban - Illatos ékességek
2020.06.27. Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont programok 2019/2020
Női szalon - Illatos ékességek
2020.06.30. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2020.07.07. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2020.07.14. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2020.07.21. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2020.07.24. - 2020.07.26. Végvári Napok: A három nap során megelevenedik a török kori Gyula hangulata.
2020.07.28. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2020.08.04. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2020.08.11. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2020.08.18. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2020.08.25. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2020.09.01. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2020.09.08. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2020.09.15. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2020.09.22. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2020.09.29. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2020.10.06. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2020.10.13. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2020.10.20. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
2020.10.27. 10:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász- és csokikóstoló túrák Gyulán
GYULAVÁRI KASTÉLYJÁRAT, avagy a serfőző kastély nyomában
Találatok száma: 2

Wellness Hotel Gyula**** Superior

Wellness Hotel Gyula**** Superior

Nem csak szállás: Gyula történelmi-, romantikus környezetében, romantika a pároknak, szórakozás a baráti társaságoknak, móka a gyermekeknek, wellness a szülőknek és feltöltődés a szenioroknak. Mint családbarát wellness szálloda, kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy minden generáció önfeledt ... Bővebben

Kiemelt partner Kiemelt partner

Hőforrás Hotel és Üdülőpark

Hőforrás Hotel és Üdülőpark

A Hőforrás Hotel és Üdülőpark a gyógyvizéről híres gyulai termál-és strandfürdő, a Várfürdő közelében, Gyula város zöldövezetében, zajtól és átmenő forgalomtól mentes területen található.A gyulai szálloda, melyet 4 hektáros bekerített saját park vesz körül, már messziről felhívja magára a figyelmet ... Bővebben

Kiemelt partner Kiemelt partner



Találatok száma: 1

Körös Garden Étterem

Körös Garden Étterem

A Körös Garden Étterem kínálatából mindenki ízlésének megfelelően, változatosan, kedvére válogathat, a nemzetközi konyha specialitásain keresztül a legegészségesebb ételekig, ugyanakkor nagy figyelmet fordítunk szűkebb régiónk (Békés megye) gasztronómiájának megismertetésére is. Vendégeink egyéni ... Bővebben

Kiemelt partner Kiemelt partner



A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!

Kapcsolódó témák:

Figyelmébe ajánljuk!

Utazás a középkorba


Szállásra van szüksége? Foglaljon online!
Pontos cím, geokód, térkép
5700 Gyula , Széchenyi u. 56.
A PROGRAMGAZDA AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJA!
Pontatlanságot talált? Itt jelezze nekünk!

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
MEGADOTT INTERVALLUMBAN:
-TÓL -IG