Óriási élmények egy mini világban!
Óriási élmények egy mini világban!
Panorámautazás, libegjen velünk a város felett!
Panorámautazás, libegjen velünk a város felett!
Panorámautazás a Dunától a Budai Várig.
Panorámautazás a Dunától a Budai Várig.

A vonatra minden hely elkelt. A Vasutazz Velünk jövő tavaszi csúcsprogramja egy egyedülálló és megismételhetetlen Expedíció lesz az Al-Dunára egy 3 napos vonatút keretén belül. A Herkules Expressz 2017. április 29-én indul Budapestről, a Nyugati pályaudvarról. A megkapóan vadregényes tájak megtekintése mellett Expedíciónk elsődleges célja az, hogy a helyszínen emlékezzünk meg az Al-Duna szabályozásának gigantikus mérnöki munkájáról, amely korábban a Szuezi és a Panama csatornák beruházásaival egy lapon volt említhető. Egyáltalán nem véletlen, hogy Jules Verne, a „Dunai hajós” míg Jókai Mór az „Aranyember” című regényeiben emléket is állít a Dunán legyőzendő akadálynak. Expedíciónk tisztelgés a 125 éve elhunyt Baross Gábor előtt, aki pont e heroikus munka során fázott meg úgy, hogy 44 éves korában, 1892. május 9-én tüdőgyulladásban meghalt.


Felhívjuk figyelmét, hogy ennek a megjelenésnek jelenleg NINCS ÉRVÉNYES IDŐPONTJA portálunkon, ezért az itt közölt tartalom már lehet, hogy NEM AKTUÁLIS!
Friss információkat e-mailben kérhet vagy küldhet.

Utazásunk első napján Temesvárral, Bánát fővárosával ismerkedhetünk meg. Az ősi vár a törököktől legutoljára felszabadított Kárpát medencei terület központja, melyet a Habsburg birodalom külön tartományként kezelt, és e tartomány fővárosaként Temesvárt Bécs mintájára építette ki. A soknemzetiségű város mára Románia egyik legnagyobb városa. A magyar időkre az ősi váron kívül a Hunyadiak kastélya, a belváros teljesen összehangzó eklektikus épülettömbjei, a templomok, valamint a külvárosok, Józsefváros, Gyárváros megmaradt nevezetesebb épületei mellett, a történelmi események és az itt született nagy magyarok, például Klapka György emlékeztetnek, amely emlékhelyeket lehetőség lesz felkeresni.

Mindkét éjszakát Herkulesfürdőn töltjük, amely a mai napig radioaktív gyógyvizeiről és frontoktól kíméletes oxigéndús klímájáról híres. A magyar időkben, Európa egyik legszebb fürdőhelyén épült épületek, még ma is esztétikai élményt nyújtanak. A vasútállomás és a szállodák közötti autóbuszos transzfer során lesz alkalom gyönyörködni a tájban. A Cserna folyó szurdokvölgyében a többszáz méteres függőleges sziklafalak, a sziklafalas Domogléd hegy gerincén az egyedi magyar fenyőkkel, felejthetetlenül szépek.

Második nap autóbusszal utazunk Szörényvárba, ahonnan felhajózunk a Dunán a Vaskapu I. erőmű zsilipjén felemeltetve magunkat, majd áthajózunk a Kis- és Nagy-Kazán-szoroson, ezalatt szakértők előadásában megismerkedhetünk, a XIX. századi nagy beruházás részleteivel. A legmagasabb elért folyamkilométernél megkoszorúzzuk annak a 85 munkásnak az emlékét, akik e monumentális munka során vesztették életüket.

Harmadik nap visszaúton megállunk Aradon, hogy a város nevezetességeinek megtekintése mellett, mintegy Expedíciónk tevékenységének zárásaként a „Vasutazz Velünk” baráti társaság közösen megkoszorúzza az Aradi vértanúk és a Szabadság emlékművet. Arad városában a történelmi helyszínek mellett, a modern kor technikai zsenije előtt is tiszteleghetünk. A város nagy szülötte Neumann János, a számítógép feltalálójának szülőháza is a régi idők emlékeit gazdagítják. Természetesen Aradon nem szabad elfeledkeznünk a Marosról sem, melynek partján akár egy jót sétálhatunk is.

Az alkalomhoz illően természetesen vonattal utazunk, hogy már az utazás alatt szakmai előadásokon készülhessünk fel a látnivalókra, valamint pihenésként lehetősége legyen utasainknak vonati „sétákra”, Orfeumi tánclehetőségre, bár- és étkezőkocsi használatra.

Reméljük, az utazás alatt kínált programjaink feledtetni tudják az út hosszúságát, és csak egy röpke kirándulásnak tűnik majd Expedíciónk.

Utazás: a MÁV Start menetvonalán a Rákóczi-Traxx mozdonnyal a teljes útvonalon(!), valamint a MÁV Nosztalgia Élményvonati szerelvényével. A vonatban 2. osztályú élmény kocsik, I. osztályú Pullman kocsik, a Budapest étkezőkocsi –  a régi szakácsunkkal Balázzsal – és az Orfeum kocsi (programok: előadások, ismertetők, gyerekprogram, zene) közlekedik.

Precíz szervezés, melynek középpontjában Utasaink állnak és a jó hangulat!

A vonat háziasszonya: Vincze Lilla

Házigazda: Szendrey András

utaskísérők: Orsi, Eszter, Györgyi, Halmai Laci, Dani, Domi és Attila, Zoli, Andris

2017. április 29. szombat

Indulás Budapest-Nyugati pu.: 6:45

Szolnok, Békéscsaba felszállási lehetőségek

Ebéd a vonaton

Temesvár érkezés 12:45-15:35 Városnézés villamossal

Herkulesfürdő érkezés 18:35

Busztranszfer szálláshelyre, vacsora a hotelben, esti fürdőzés vagy a régi városrész megtekintése

2017. április 30. vasárnap

Reggeli után a hely felfedezése, ezután 10:30 busztranszfer a Szörény vári hajóállomásra

Hajózás, mely ebéddel kezdődik, majd hajóátemelőn áthaladva behajózunk a Vaskapuba (KAZÁN 5 kép)

A Duna szépségének felfedezése után zenés-táncos előadás a hajón.

sztárvendég: Vincze Lilla és meglepetés….

Orsova kiszállás, busztranszfer a szálláshelyre, vacsora

2017. május 1. hétfő

Reggeli után rövid helyi buszos kirándulás Herkulesfürdőn

Vonatindulás 10:00

Ebéd a vonaton

Érkezés Aradra – városnézés villamossal, koszorúzás 14:01-17:20

Visszaútban Békéscsaba, Szolnok, Kőbánya-Kispest megállás

Érkezés Budapest-Nyugati pu. 20:05

  • Az alap program díja: 52.000 Ft/fő

Az ár tartalma:

Vonatos utazás 2.osztályon Schlieren élménykocsiban

Fogadó ital és falatka induláskor, Partiumba érkezéskor és visszainduláskor

Temesvár és Arad városnézés, villamossal, hostess kísérettel

Transzferek a hotelbe, a hajóhoz és vissza

Hajókázás, ebéd, műsor a hajón

Bucsúital a vonaton

Az ár nem tartalmazza:

A választható 1. osztályú elhelyezést - Pullman kocsi szokásos szervizével: 15.000 Ft/fő

Biztosítás díja:1650 Ft/fő,Hotelok választás alapján

Vonaton 2 fogásos ebéd – előzetes megrendelésre 1.500 Ft/ebéd

Ebéd és vacsorák alkalmával a fogyasztott italokat

  • Választható szállodák (valamennyiben ingyenes fürdő, szauna használattal):

Diana*** 3 csillagos hotel

2 éj, 2 személyes szobában reggelivel és vacsorával 17.500/fő

Single ár: 2 éj, reggeli és vacsorával 26.000 Ft/fő

Ferdinánd**** 4 csillagos hotel

Monarchia stílusú, 2 éj, 2 személyes szobában reggelivel és vacsorával 19900/fő

Single ár: 2 éj, reggelivel és vacsorával 28000/fő

KeSzeCsüSzoVa
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3
Herkules Expressz, Expedíció a Vaskapuhoz

Játékbirodalom

Programajánlat

Mikulás Játszóház, TALÁLKOZZ A TÉLAPÓVAL!
Mikulás Játszóház, TALÁLKOZZ A TÉLAPÓVAL!
  • Budapest
  • XVII. kerület
2017. december 2 - 3.
Ringató foglalkozások Budapesten a Kalandpark Játszóházban
Ringató foglalkozások Budapesten a Kalandpark Játszóházban
  • Budapest
  • XVII. kerület
2017. november 28.
Kalandpark Játszóház programajánló 2017
Kalandpark Játszóház programajánló 2017
  • Budapest
  • XVII. kerület
2017. november 28.
Varázslatos Karácsony interaktív mese 2017. Online jegyvásárlás
Varázslatos Karácsony interaktív mese 2017. Online jegyvásárlás
  • Budapest
  • XVII. kerület
2017. december 16 - 17.

Szolgáltató

Danubius  Express - Vasutazz Velünk
Danubius Express - Vasutazz Velünk
  • Budapest
  • XVII. kerület
Gózon Gyula Kamaraszínház
Gózon Gyula Kamaraszínház
  • Budapest
  • XVII. kerület
Csekovszky Árpád Művelődési Ház
Csekovszky Árpád Művelődési Ház
  • Budapest
  • XVII. kerület
Maros Mozi
Maros Mozi
  • Budapest
  • XVII. kerület