Túl a fizika határain. A 19 legjobb mester és shami (diák) mutatja be hihetetlen képességeit.
Túl a fizika határain. A 19 legjobb mester és shami (diák) mutatja be hihetetlen képességeit.

Hugo Wolf műve az augusztusi Kaposfest programjában online jegyvásárlási lehetőséggel.

KAPCSOLATFELVÉTEL, ELÉRHETŐSÉGEK

Felhívjuk figyelmét, hogy ennek a megjelenésnek jelenleg NINCS ÉRVÉNYES IDŐPONTJA portálunkon, ezért az itt közölt tartalom már lehet, hogy NEM AKTUÁLIS!
Friss információkat e-mailben kérhet vagy küldhet.

Hugo Wolf – Gérard Grisey: Dal átiratok énekhangra és kamaraegyüttesre

„Énekelnek az anyának, az Éjnek a napról, az éppen elmúlt napról…”

Hugo Wolf (1860–1903) dalai Schubert és Schumann Liedjeinek nyomdokában járnak. Wolf a versek kiválasztásával is az előző generációkhoz nyúlt vissza, Goethe vagy Eduard Mörike (1804–1875) verseire szívesebben komponált, mint kortárs költők alkotásaira. Bár Schumann is megzenésített néhány Mörike költeményt, ezek nem tartoznak legfontosabb dalai közé. Wolf azonban a biedermeier költő mély, de visszafogott lírájára egyik legjelentősebb, ötvenhárom dalt tartalmazó gyűjteményét alapozta.

A 19. században elsőrangú komponistának csak az számíthatott, aki operát vagy szimfonikus művet írt. Wolf leveleiben újra és újra felmerült a nyomasztó gondolat, hogy egyelőre csak dal-komponista, s Spanyol dalait is egy megírandó opera előkészítésének tekintette. Heyse és Geibel német fordításában megzenésített spanyol ciklusa tíz vallásos és harmincnégy világi dallamot foglal magában. A ciklust egyébként valóban követte két spanyol tárgyú opera is, Wolf dalai ma mégis nagyobb elismerésnek örvendenek.

Gérard Grisey (1946–1998) francia zeneszerző, többek között Messiaen, Ligeti, Stockhausen és Xenakis tanítványa, a spektrális – vagyis a hang akusztikai tulajdonságait a kompozíciós technika alapjának megtevő – zene egyik megalapozója. A koncerten hallható dalciklus azonban nem az 1970-es évek e modern irányzatának szellemében született. Grisey halála előtt egy évvel, 1997-ben készítette el a fentebb említett Wolf-ciklusokból kiemelt négy dal eredetihez hűen ragaszkodó feldolgozását. A három Mörike-dalból és egy spanyol vallásos énekből összeállított kis ciklust Grisey hangszerelésében két hegedű, brácsa, cselló, nagybőgő, klarinét és két kürt alkotta kamaraegyüttes kíséri. Az első dal – In der Frühe (Hajnalban) – a nyugtalanul ébredő öröméről mesél, mikor meghallja a reggeli harangokat. A második dal – Um Mitternacht (Éjfélkor) – költői kép: az elpihenő éjszakának, mint anyjuknak patakok mesélik-éneklik az elmúlt napot. A harmadik dal –  Das verlassene Mägdlein – Az elhagyott leányka panasza. Végül a – Nun wandre, Maria (Menjünk hát, Mária) – kezdetű dalban, melynek eredeti szövegét a spanyol reneszánsz költő, Ocaña írta, József bíztatja a fáradt Máriát útjukon Betlehem felé.

Szerző: Fedoszov Júlia

Online jegyvásárlás


Megjegyzés az időpontokhoz:

A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják!

Kapcsolódó időpontok

2018.02.22. 19:00 Szivárvány Kultúrpalota programok Kaposvár 2018. Online jegyvásárlás
2018.02.22. 19:00 Kaposvári programok 2018. Online jegyvásárlás
Ray Cooney: A miniszter félrelép - Bánfalvy Stúdió - Kaposvár, Szivárvány Kultúrpalota - JEGYVÁSÁRLÁS
2018.02.01. - 2018.02.28. Kaposvári programok 2018. Online jegyvásárlás
A Csiky Gergely Színház előadásai februárban - JEGYVÁSÁRLÁS
2018.02.07. - 2018.02.28. Szivárvány Kultúrpalota programok Kaposvár 2018. Online jegyvásárlás
2018.02.02. - 2018.03.04. Kaposvári programok 2018. Online jegyvásárlás
Kaposvári Dorottya Farsangi Napok
2018.03.16. 19:00 Kaposvári programok 2018. Online jegyvásárlás
ExperiDance Kaposvár: Ezeregyév táncelőadás a Városi Sportcsarnokban - JEGYVÁSÁRLÁS
2018.03.24. Kaposvári programok 2018. Online jegyvásárlás
Jövőre,Veled,Itt! - Csiky Gergely Színház - JEGYVÁSÁRLÁS
2018.03.25. 19:00 Kaposvári programok 2018. Online jegyvásárlás
SHAOLIN - The Mystical Secret of the SHAOLIN MONKS - Kaposvári Sportcsarnok - JEGYVÁSÁRLÁS
2018.01.01. - 2018.12.31. Komolyzenei koncertek 2018. Online jegyvásárlás
2018.04.20. 18:00 Kaposvári programok 2018. Online jegyvásárlás
Vujity Tvrtko Kaposváron - Túl minden határon - Szivárvány Kultúrpalota - JEGYVÁSÁRLÁS
2018.04.20. 18:00 Szivárvány Kultúrpalota programok Kaposvár 2018. Online jegyvásárlás
2018.04.30. 18:00 Kaposvári programok 2018. Online jegyvásárlás
VIHAR A BILIBEN - Kovács András Péter önálló előadása - Dumaszínház, Kaposvár - Szivárvány Kultúrpalota - JEGYVÁSÁRLÁS
2018.04.30. 18:00 Szivárvány Kultúrpalota programok Kaposvár 2018. Online jegyvásárlás
2018.05.05. 19:00 Kaposvári programok 2018. Online jegyvásárlás
VIRSKY - 80 éves jubileumi turné - A név, amely átírta a tánctörténelmet - Kaposvári Sportcsarnok - JEGYVÁSÁRLÁS
2018.06.08. 17:00 Kaposvári programok 2018. Online jegyvásárlás
HÓFEHÉRKE - Családi Musical - Kaposvári Sportcsarnok - JEGYVÁSÁRLÁS
2018.08.13. - 2018.08.19. Irány a Kaposfest! Az élvezet szabadsága....
KeSzeCsüSzoVa
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 1 2 3 4
Hugo Wolf zeneszerző műve a Kaposfest programjában 2017