ÚJ PROGRAM HIRDETÉS

Interaktív programok gyerekeknek Komáromban, csoportos foglalkozás a Monostori Erődben

Kiemelt ajánlat
2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Interaktív élményprogramok a Monostori Erődben gyerekcsoportoknak. A múzeumpedagógiai programjaink célja, hogy az erődtúra után játékos, élményteli kikapcsolódást nyújtsanak az erődbe kiránduló osztályoknak. A foglalkozások hozzájárulnak a csapatépítéshez és a képességfejlesztéshez.

A változatos tematika és az életkori sajátosságnak megfelelően alakított programok lehetővé teszik, hogy az osztályfőnök vagy rendezvényszervező az adott csoport igényeinek, érdeklődésének megfelelő foglalkozást válassza, és ezáltal még emlékezetesebbé tegye a látogatást a Monostori erődben.

Kisebbeknek (1-4. osztályig)

  • Kincsvadászat (10-30 fő)

A csoport feladata a monarchia idején elrejtett “kincs” megtalálása az erődben különböző ügyességi és csapatjátékokon keresztül. A foglalkozás nyílt terepen zajlik.

  • X-shot szivacscsata (10-30 fő)

A játék célcsoportja azon gyerekek, társaságok, iskolai osztályok, aki k szívesen futkároznak, játszanak a szabadban. A játék során csapatokat alakítunk ki, melynek minden tagját egy egy szivacslövővel látjuk el. Ezzel az eszközzel kell a foglalkozás során a feladatokat végrehajtani.

  • Komisz kalandok (10-30 fő)

A „Komisz kalandok” című foglalkozás során a Monostori Erőd Sütőipari Emléktárába, az egykori katonai pékségbe invitálunk minden csoportot, ahol a gyerekek a kenyér történetével, a kenyérsütés lépéseivel és eszközeivel ismerkedhetnek meg. Az órát a foglalkozás vezetője énekes körjátékkal és hiedelmekkel teszi érdekessé. Minden kis baka útitársa lesz egy foglalkoztató füzet, melynek főszereplője a komiszkenyér. A foglalkozást elsősorban 1. és 2. osztályosoknak ajánljuk.

  • Kreatív körlet (10-30 fő)

A foglalkozást olyan gyermekeknek ajánljuk, akik szeretnek alkotni, érdeklődnek a rajz és a technika iránt. A diákok megtervezhetik és elkészíthetik saját birodalmuk címerét és koronáját színesceruza és zsírkréta segítségével. Ezen kívül kirakó és egyéb feladványok várják őket az erőd kreatív körletében. A foglalkozást elsősorban 1. és 2. osztályosoknak ajánljuk.

  • Brigetio-tól az Európai Unióig (10-40 fő)

A foglalkozás során érdekességek hangoznak el Komárom történetéből, többek között az aranykacsa legenda, a korona elrablása, Komárom városa Mátyás idején, híres mesterségek, a város himnusza, a két Komárom régi és mai közös élete. A középkor és reneszánsz zenei és táncos jellegzetességei is szóba kerülnek, közös énekléssel, tánccal és régi sport játékokkal fűszerezve. A foglalkozás fedett és fedetlen helyszínen is megtartható.

Nagyobbaknak (5-12. osztályig)

  • Kincsvadászat (10-30 fő)

A csoport feladata a monarchia idején elrejtett “kincs” megtalálása az erődben különböző ügyességi és csapatjátékokon keresztül. A foglalkozás nyílt terepen zajlik.

  • X-shot szivacscsata (10-30 fő)

A játék célcsoportja azon gyerekek, társaságok, iskolai osztályok, aki k szívesen futkároznak, játszanak a szabadban. A játék során csapatokat alakítunk ki, melynek minden tagját egy egy szivacslövővel látjuk el. Ezzel az eszközzel kell a foglalkozás során a feladatokat végrehajtani.

  • Túlélési technikák (10-30 fő)

Mit tegyünk, ha ruhánk átnedvesedik, éhesek vagyunk, esetleg megsebesültünk, szomjasak
vagyunk? Te túlélnéd? A program csak július 1-je és augusztus 31-e között igénylehető!

  • A láthatatlan erőd (1-30 fő)

A gyermekek egy foglalkoztatófüzet segítségével ismerkedhetnek meg a Monostori Erődben állomásozó katonák mindennapi életével, miközben a kazamata Kalandfolyosóján végighaladva különböző ügyességi feladatokat oldanak meg. A foglalkozás vezető nélkül zajlik, a Kalandfolyosón a csoport egyéni tempóban halad végig.

  • Brigetio-tól az Európai Unióig (10-40 fő)

A foglalkozás során érdekességek hangoznak el Komárom történetéből, többek között az aranykacsa legenda, a korona elrablása, Komárom városa Mátyás idején, híres mesterségek, a város himnusza, a két Komárom régi és mai közös élete. A középkor és reneszánsz zenei és táncos jellegzetességei is szóba kerülnek, közös énekléssel, tánccal és régi sport játékokkal fűszerezve. A foglalkozás fedett és fedetlen helyszínen is megtartható.

  • Fegyvermustra a szabadságharc nyomdokain (10-30 fő)

A program során bemutatjuk az erőd saját fegyverzetét, melyek között szerepelnek 3, 6 és 9 fontos ágyúk, gyalogsági puskák, lovassági karabélyok és pisztolyok is. A program keretében az erőd vendégeinek lehetősége nyílik – megfelelő személyi feltételek és oktatás nyomán ki is próbálni a lőfegyvereket és akár az ágyúkat is, gyakorló szálfegyvereink lévén a vívás alapjaival is megismerkedhetnek. A foglalkozás nyílt terepen zajlik.

  • Szivacsíjászat (10+ fő)

Speciális nyílvesszőket használunk, melyek végén szivacs van, így a támadó felek egymást tudják lőni a paintballhoz hasonlóan. A viadal során a pályát két részre osztjuk, ahol felállítunk 2-3 pár búvóhelyet is. 3-5 fős csapatok vívnak körmérkőzést egymással. A maszkkal, íjjal és nyílvesszőkkel ellátott küzdőcsapatoknak 5 percük van, hogy kilőjék az ellenfeleket. A viadalban az a győztes, aki először lövi ki az összes ellenséget, vagy akinek több játékosa maradt az 5 perc leteltével. A foglalkozás nyílt terepen zajlik.


2024.01.01. - 2024.12.31.
További ajánlataink

2024.03.18. - 2024.04.12.
Komáromi programok 2024. Események, rendezvények, fesztiválok Komáromban
Baloghné Bujdosó Ildikó `Színes világ` című tárlata
2024.03.26. - 2024.03.31.
2024.03.30.
2024.03.30.
2024.03.30.
2024.03.30.
Komáromi programok 2024. Események, rendezvények, fesztiválok Komáromban
Húsvét szombat a Kecskés László Emlékházban
2024.03.30.
Komáromi Monostori Erőd színházi előadás 2024
Pécsváradi - Vizeli: A gonosz mostoha - családi musical a Magyarock Dalszínház előadásában
2024.03.30.
2024.03.30.
2024.03.30.
2024.03.30.
Monostori Erőd programok 2024 Komárom
Pécsváradi - Vizeli: A gonosz mostoha - családi musical a Magyarock Dalszínház előadásában
2024.03.30.
2024.03.30.
2024.03.30.
2024.03.30.
Komáromi programok 2024. Események, rendezvények, fesztiválok Komáromban
Húsvéti dekoráció készítése, húsvéti tojások díszítése a házban, csokitojás keresés és szabadtéri játékok a kertben Vendégünk lesz a Húsvéti nyuszi
2024.03.31.
2024.03.31.
2024.03.31.
2024.03.31.
2024.04.01.
2024.04.01.
Komáromi Monostori Erőd színházi előadás 2024
Pécsváradi - Vizeli: A gonosz mostoha - családi musical a Magyarock Dalszínház előadásában
2024.04.01.
2024.04.01.
2024.04.01.
2024.04.01.
Húsvét Komárom Monostori Erőd és Csillagerőd 2024
Locsolómentes Nap a Monostori Erődben
2024.04.01.
Monostori Erőd programok 2024 Komárom
Pécsváradi - Vizeli: A gonosz mostoha - családi musical a Magyarock Dalszínház előadásában
2024.04.01.
2024.04.01.
2024.04.02.
2024.04.02.
Komáromi programok 2024. Események, rendezvények, fesztiválok Komáromban
Gyerekmozi, diafilmvetítés a Mozaik - Könyvesbolt és Kávézóban
2024.04.02.
Komáromi programok 2024. Események, rendezvények, fesztiválok Komáromban
A komáromi kéjelgési ügyről - Prostitúció egy Duna menti katonavárosban
2024.04.02.
2024.04.02. - 2024.04.07.
2024.04.03.
Komáromi programok 2024. Események, rendezvények, fesztiválok Komáromban
Társasjáték nap a Mozaik - Könyvesbolt és Kávézóban
2024.04.04.
Komáromi programok 2024. Események, rendezvények, fesztiválok Komáromban
Bábkészítő műhely a Mozaik - Könyvesbolt és Kávézóban
2024.04.05.
2024.04.05.
Komáromi programok 2024. Események, rendezvények, fesztiválok Komáromban
Bagdy Emőke Komáromban! Derű, humor, vicc - A nevetés pszichológiája
2024.04.05.
Komáromi programok 2024. Események, rendezvények, fesztiválok Komáromban
Lego játszóház a Mozaik - Könyvesbolt és Kávézóban
2024.04.06.
2024.04.09.
Komáromi programok 2024. Események, rendezvények, fesztiválok Komáromban
Csinta Samu: Erdély újranemesítői / Arisztokraták honfoglalása (kötetbemutató)
2024.04.09. - 2024.04.14.
2024.04.11.
2024.04.11.
2024.04.13.
3 000 Ft Jegyvásárlás
2024.04.13.
2024.04.16.
Komáromi programok 2024. Események, rendezvények, fesztiválok Komáromban
A Kikötő Polgári Szalon vendége: Huhák Heléna
2024.04.16. - 2024.04.21.
2024.04.19.
2024.04.20.
2024.04.20.
Monostori Erőd programok 2024 Komárom
Láthatatlan erőd - tematikus túra
2024.04.20.
2024.04.23.
Komáromi programok 2024. Események, rendezvények, fesztiválok Komáromban
Bálint + Jordán = 160 – Bálint András és Jordán Tamás Molnár Ferenc-estje
2024.04.23. - 2024.04.28.
2024.04.26. - 2024.04.28.
2024.04.26. - 2024.04.28.
2024.04.26. - 2024.05.01.
2024.04.27.
2024.04.27.
2024.04.30. - 2024.05.05.
2024.05.01.
2024.05.03.
2024.05.03.
Monostori Erőd koncert 2024
Pogány Induló koncert
2024.05.03.
2024.05.03.
2024.05.03. - 2024.05.05.
Monostori Erőd programok 2024 Komárom
Erődfeszt Open Up - könnyűzenei fesztivál
2024.05.03. - 2024.05.05.
ErődFeszt 2024 Komárom
Erődfeszt Open Up | Monostori Erőd
2024.05.03. - 2024.05.05.
2024.05.03. - 2024.05.05.
2024.05.04.
2024.05.04.
2024.05.04.
2024.05.04.
Monostori Erőd koncert 2024
Kowalsky Meg a Vega koncert
2024.05.04.
Monostori Erőd koncert 2024
BLAHALOUISIANA koncert
2024.05.04.
2024.05.05.
Monostori Erőd koncert 2024
New Level Empire koncert
2024.05.05.
Monostori Erőd koncert 2024
Dzsudló koncert
2024.05.05.
Monostori Erőd koncert 2024
Tankcsapda koncert
2024.05.05.
2024.05.05.
2024.05.05.
2024.05.07. - 2024.05.12.
2024.05.11.
2024.05.14.
2024.05.14. - 2024.05.19.
2024.05.18.
Komáromi programok 2024. Események, rendezvények, fesztiválok Komáromban
Kisvakond a turista élőszereplős zenés bábjáték
2024.05.18.
2024.05.18. - 2024.05.20.
2024.05.21. - 2024.05.26.
2024.05.23.
2024.05.25.
2024.05.26. - 2024.05.28.
2024.05.28. - 2024.06.02.
2024.05.31. - 2024.06.01.
2024.05.31. - 2024.06.01.
2024.06.15.
2024.06.22.
2024.07.18. - 2024.07.21.
2024.07.18. - 2024.07.21.
2024.07.18. - 2024.07.21.
2024.09.20. - 2024.09.21.
Találatok száma: 14

WF Szabadidőpark Komárom

WF Szabadidőpark Komárom

Szabadidőparkunk Komárom városától pár perces autóútra található a Puskaporosi majorban. Óriási zöldövezetben, a természet szívében, színes szolgáltatásokkal várunk mindenkit, aki pihenni, feltöltődni, szórakozni vágyik.

Juno Hotel és Camping *** Komárom

Juno Hotel és Camping *** Komárom

31 szobánk ( 2 lakosztály, 29 kétágyas szoba, 3 egyágyas szoba) kialakítása harmonikus, kombinálja a tradicionális stílust. Korszerű apartmanokban a nappali, a hálószoba és a fürdőszoba külön légtérben található. A maximális kényelem érdekében új LCD televizióval (műholdas csatornákkal), gyors ...

Karát Hotel Komárom

Karát Hotel Komárom

A Hotel Karát a gyógyvízzé nyilvánított termál-kútra épült fürdő szomszédságában, a csendes Czuczor Gergely utcában található. A szálloda épületében kávézó, bár, 50 fős étterem, terasz, konditerem szolgálja a kényelmet, kikapcsolódást. Különtermünk konferenciáknak, üzleti találkozóknak, tréningeknek, ...

Kocsis Vendéglő Panzió Komárom

Kocsis Vendéglő Panzió Komárom

Éttermünk svédasztalos rendszerben működik, ahol a hét minden napján 11:30-21:00-ig kétféle leves, 8-10 fajta főétel, saláta és desszert bár várja vendégeinket. Klimatizált felújított éttermünk nyáron virágos, árnyas terasszal bővül. Panziónk egyszerre maximum 12 fő szállását tudja biztosítani, csendes, ...

   1 2
Találatok száma: 21

Büfé Komárom Brigetio Gyógyfürdő

Büfé Komárom Brigetio Gyógyfürdő

A Brigetio Gyógyfürdő központi épületének emeleti pihenő részén büfé üzemel, ahol hideg-meleg ételekkel és italokkal állunk vendégeink rendelkezésére. A büfé a fürdő nyitvatartási idejében tart nyitva.

Flamingó Étterem és Kávézó Komárom

Flamingó Étterem és Kávézó Komárom

A magyar konyha iránt rajongók megtalálják éttermünkben azt, amire vágynak. A Flamingó Étterem és Kávézó szeretettel látja Önt. Kóstolja meg tehetséges szakácsaink pazar ételeit! Rendkívüli komfort: klimatizált helyiségeinknek köszönhetően időjárástól függetlenül élvezheti a nálunk töltött időt. ...

Jánoska Cukrászda Komárom

Jánoska Cukrászda Komárom

Sztaracsek János cukrászdája Komáromban, ahol Magyarország tortája, a Komáromi kisleány `született` 2018-ban. Csodálatos torták nagy választéka várja az édességimádókat!

Kocsis Vendéglő Panzió Komárom

Kocsis Vendéglő Panzió Komárom

Éttermünk svédasztalos rendszerben működik, ahol a hét minden napján 11:30-21:00-ig kétféle leves, 8-10 fajta főétel, saláta és desszert bár várja vendégeinket. Klimatizált felújított éttermünk nyáron virágos, árnyas terasszal bővül. Panziónk egyszerre maximum 12 fő szállását tudja biztosítani, csendes, ...

Molnár Cukrászda Komárom

Molnár Cukrászda Komárom

A mindig színvonalas minőségről, mestercukrászaink gondoskodnak, így már egész évben finomabbnál- finomabb süteményekkel, tortákkal és fagylaltkülönlegességekkel várjuk kedves vendégeinket.

Monaco Kávézó & Delikátesz Komárom

Monaco Kávézó & Delikátesz Komárom

Kávézó, borszaküzlet és delikátesz, de finom süteményeket is kínálunk.

Nana Pizzéria Komárom

Nana Pizzéria Komárom

Ételkínálatunkban szerepel leves, pizza, hamburger, frissen sült, desszert, saláta, gyerek menü, több személyes tál.

Pingvin Étterem Komárom

Pingvin Étterem Komárom

Egész évben nyitva tartó, teraszos, hangulatos, légkondicionált éttermünk szünnap nélkül várja Önöket. A konyha jellege nemzetközi, étlapunkon vegetáriánus ételek is találhatóak, valamint a gyerekek részére fél adagokat is felszolgálunk. Rendezvények megszervezését is vállaljuk: Éttermünk 45 főig kisebb ...

Sarki Vendéglő Komárom

Sarki Vendéglő Komárom

Üzletünk a Komáromi Thermál Fürdő bejáratához közel a Városközponttól pár perc járásra található. Kínálatunkban szerepelnek hagyományos magyaros ételek és frissensültek. Az étterem 40 férő helyes és vendégeink rendelkezésére áll egy fürdő felőli 40 férő helyes terasz. Szeretettel várjunk kedves régi és ...

Vámház Fogadó Komárom

Vámház Fogadó Komárom

Éttermünk Komáromban, a Monostori Erőd közvetlen szomszédságában található. Minden héten különleges ajánlatokkal várjuk vendégeinket. Előzetes megbeszélés alapján maximum 100-110 fő – ig vállaljuk rendezvények szervezését.

   1 2 3   

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!

Kapcsolódó témák:

Kiemelt ajánlatok

Komáromi Napok 2024. Programok Észak-Komáromban és Dél-Komáromban Komáromi Napok 2024. Programok Észak-Komáromban és Dél-Komáromban
  • Komárom
2024.04.26. (péntek) - 2024.05.01. (szerda)
Komáromi programok 2024. Események, rendezvények, fesztiválok Komáromban Komáromi programok 2024. Események, rendezvények, fesztiválok Komáromban
  • Komárom
2024.03.18. (hétfő) - 2024.04.12. (péntek)
Komárom színházi előadások 2024 Komárom színházi előadások 2024
  • Komárom
2024. március 30. (szombat)

Foglaljon asztalt!

Foglaljon asztalt!

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
Megadott intervallumban:
-tól
-ig