Élmény mindenkinek! Kaposvári Roxínház előadások.
Élmény mindenkinek! Kaposvári Roxínház előadások.

Jean Françaix: Cinq danses exotiques című műve az augusztusi Kaposfest programjában. Jean Françaix (1912–1997) mindössze 10 éves, mikor tanára, Nadia Boulanger állítása szerint már tudja az összhangzattant, s áttérhetnek az ellenpont tanulmányozására. Ebben az évben jelenik meg első műve, egy kis zongoraszvit. 20 évesen Nyolc bagatelljével meghódítja Bécset, Európa legnagyobb karmesterei vezénylik zenekari műveit. Léonide Massine, Serge Lifar, Roland Petit és Georges Balanchine számára komponál balettzenét. 1939-re befejezi egyik fő művét, a Szent János apokalipszise oratóriumot.

KAPCSOLATFELVÉTEL, ELÉRHETŐSÉGEK

Felhívjuk figyelmét, hogy ennek a megjelenésnek jelenleg NINCS ÉRVÉNYES IDŐPONTJA portálunkon, ezért az itt közölt tartalom már lehet, hogy NEM AKTUÁLIS!
Friss információkat e-mailben kérhet vagy küldhet.

Tüzes és merengő ritmusok

Egész életében szívesen fordul a hagyományos formákhoz, operái, kórusművei, balett- és filmzenéi mellett számtalan concertót, divertimentót, szvitet ír. A hagyományos kereteket azonban friss tartalommal tölti meg. Nyolc egzotikus tánca 1957-ben született, két zongorára. A darab kedvező fogadtatása arra sarkallja, hogy 1961-ben a sorozatból öt táncot kiemeljen, s átírja szaxofonra és zongorára. Ez a változat, a koncerten hallható Öt egzotikus tánc Françaix egyik leggyakrabban játszotta darabja.

A táncok mintegy dél-amerikai utazásra invitálnak. A Pambiche, az 1910-es, ’20-as években a Dominikai Köztársaságban alakult ki. Az előkelő körök által falkapott, majd afrikai elemei miatt elhanyagolt merengue a 20. század elején az ország északi, Cibao nevet viselő területein újra felvirágzott. A Françaix által megidézett pambiche az eredetileg harmonikán, két fenekű dobon és szaxofonon előadott merengue típico cibaeño egyik elterjedt változata. A galériában található egyes sorszámú ritmusképleten a vonal feletti hangok jobb, a vonal alattiak bal kézzel játszandók, négy különböző hangszínnel.

Az élénk táncot egy lassabb, szenvedélyes, dallamos tétel követi, a Baião. Ez a tánc Brazília északkeleti tájairól származik, jellegzetes kísérőhangszere a zabumba, egy henger alakú, kétfenekű dob. Alap ritmusképlete a galériában található kettes sorszámú képen látható.

Françaix baiãojában a makacsul ismétlődő ritmusképlet a zongora szólamában hallható, a lírai dallam mindvégig a szaxofoné marad. A harmadik tánc ismét gyors. A kubai rumbából származó Mambo ritmusképletének alapja a galériában található hármas sorszámú képen látható.

A negyedik tánc a második párdarabja, egy Samba lenta, lassú szamba. A zakatoló zongorakíséret felett érzelmes dallam szól, amely egy rövid középrész után visszatér, majd elemeire bomlik, egyre magasabbra kanyarog s váratlanul, akár a füst eloszlik. Az ötödik tánc gyors zárótétel, Merengue, amely tökéletesen lekerekíti a szimmetrikus felépítésű, mégis féktelen, elragadó sorozatot.

Szerző: Fedoszov Júlia

Online jegyvásárlás az augusztus 14-i koncertekre

Online jegyvásárlás


Megjegyzés az időpontokhoz:

A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják!

Kapcsolódó időpontok

2018.05.01. - 2018.05.31. Kaposvári programok 2018. Online jegyvásárlás
A Csiky Gergely Színház előadásai májusban - JEGYVÁSÁRLÁS
2018.05.02. - 2018.05.31. Szivárvány Kultúrpalota programok Kaposvár 2018. Online jegyvásárlás
2018.05.31. 18:00 Szivárvány Kultúrpalota programok Kaposvár 2018. Online jegyvásárlás
2018.05.31. 18:00 Kaposvári programok 2018. Online jegyvásárlás
Müller Péter: A lélek halhatatlan - Szivárvány Kultúrpalota - JEGYVÁSÁRLÁS
2018.06.01. 19:00 Kaposvári programok 2018. Online jegyvásárlás
Az ünnep - Csiky Gergely Színház, AGÓRA - JEGYVÁSÁRLÁS
2018.06.02. 19:00 Kaposvári programok 2018. Online jegyvásárlás
Az ünnep - Csiky Gergely Színház, AGÓRA - JEGYVÁSÁRLÁS
2018.06.06. 19:00 Kaposvári programok 2018. Online jegyvásárlás
Az ünnep - Csiky Gergely Színház, AGÓRA - JEGYVÁSÁRLÁS
2018.06.07. 19:00 Kaposvári programok 2018. Online jegyvásárlás
Az ünnep - Csiky Gergely Színház, AGÓRA - JEGYVÁSÁRLÁS
2018.06.08. 17:00 Kaposvári programok 2018. Online jegyvásárlás
HÓFEHÉRKE - Családi Musical - Kaposvári Sportcsarnok - JEGYVÁSÁRLÁS
2018.06.09. 19:00 Kaposvári programok 2018. Online jegyvásárlás
Az ünnep - Csiky Gergely Színház, AGÓRA - JEGYVÁSÁRLÁS
2018.08.13. - 2018.08.19. Irány a Kaposfest! Az élvezet szabadsága....
2018.09.14. - 2018.09.15. Kaposvári programok 2018. Online jegyvásárlás
Kaposvári Mézfesztivál
KeSzeCsüSzoVa
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
Jean Françaix: Cinq danses exotiques műve a Kaposfest műsorán 2017

Programajánlat

Kaposfest 2018
Irány a Kaposfest! Az élvezet szabadsága....
  • Kaposvár
2018. augusztus 13 - 19.
Roxínház előadások 2018 Kaposvár
Roxínház előadások 2018 Kaposvár
  • Kaposvár
2018. május 31.
Rippl-Rónai Fesztivál 2018
Rippl-Rónai Fesztivál 2018
  • Kaposvár
2018. május 24 - 27.
Kaposvári gyerekprogramok 2018
Kaposvári gyerekprogramok 2018
  • Kaposvár
2018. május 24 - 27.