ÚJ PROGRAM HIRDETÉS
Gyulai wellness kikapcsolódás teljes panziós akcióval!
Gyulai wellness kikapcsolódás teljes panziós akcióval!

Kastély születésnap Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont 2024. KastélyFeszt

TOP 10-es ajánlat
Kiemelt ajánlat
5700 Gyula , Almásy-kastély Látogatóközpont (46.644188 x 21.284048) Megnézem a térképen

Március 16-án lesz nyolc éve, hogy egy állandó kiállítás, egy kávézó és egy ajándékbolt átadásával megnyílt az ország egyik legszebben felújított történelmi épülete, a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont. A nyitásakor még csak három elemből álló kastély mára valóban látogatóközponttá vált, hiszen az egykori kiskastély-szárny 2021-es átadásával új terekkel bővült, s – többek között ezen terek kihasználásával – szolgáltatásainak sokszorosára nőtt számával nem pusztán kiállítótér. Funkciói között ma már szabadulószobák, látványkonyha, családi és céges események helyszínei is szerepelnek. E jeles nap alkalmából idén már 3 napon keresztül várjuk látogatóinkat változatos programokkal.

KEDVES LÁTOGATÓ!
Felhívjuk figyelmét, hogy ennek a megjelenésnek jelenleg NINCS ÉRVÉNYES IDŐPONTJA portálunkon, ezért az itt közölt tartalom már lehet, hogy NEM AKTUÁLIS! Friss információkat az info@programturizmus.hu e-mail címen kérhet vagy küldhet.

Kastély születésnap gyula, Almásy-kastély - Kastélyfeszt 2024

Március 15. (péntek)

15.00 Kávézós forradalom
Kávékülönlegességek a reformkori kávéházakból. Megkóstolhatod a deákkenyeret, a fűszeres mokkát és az írkávét. Megtanítunk a kávékóstolásra és otthon elkészíthető finom kávés receptekre is.
Kávészolga: Vigyikán György barista
Jegyár: 2900 Ft/fő
A részvétel regisztrációhoz kötött!
Regisztráció minden nap nyitvatartási időben, a tárlatvezetés napján csak 15 óráig a +36 (66) 650-218 telefonszámon vagy személyesen a kastély ajándékboltjában.
Helyszín: Csemegetár
18.00 Láthatatlan kastély
Suttogó tárlatvezetésünk a főurak számára észrevehetetlen cselédség életéről szól. Időugrásunkban a kastély egykori személyzetével is összefutsz.
Jegyár: 4300 Ft/fő
A részvétel regisztrációhoz kötött!
Regisztráció minden nap nyitvatartási időben, a tárlatvezetés napján csak 15 óráig a +36 (66) 650-218 telefonszámon vagy személyesen a kastély ajándékboltjában.

Március 16. (szombat)

TACSKÓTALÁLKOZÓ
9.30 Gyülekező és regisztráció a Harruckern téren
10.00 Tacskós felvonulás a kastélyhoz
10.30 Tacskó szépségverseny a kastélyparkban
11.00 Tacskó futóverseny a kastélyparkban
12.00 Eredményhirdetés
12.30, 13.00 Kutyás diafilmek vetítése a Kápolnában
A részvétel díjtalan.
13.30 Kastélytúra Tacskó Döncivel
Tárlatvezetés óvodásoknak és alsó tagozatosoknak.
Gróf Tacskó Dénes mindent tud az Almásy-kastélyról, ő osztja meg veled a kastély titkait. Tudtad, hogy több mindenben is hasonlítotok? A felnőttektől eltérően látjátok például az épületet, meg az itteni életet és nem szeretitek a hosszú, unalmas előadásokat.
Részvétel kastélybelépővel.
15.00-17.00 Tavaszi kopogtató készítése
Műhelymunka a Csemegetárban a Levendula Virágműhely közreműködésével.
A részvétel regisztrációhoz kötött!
Regisztráció: +36 (70) 293 5547
Jegyár: 6900 Ft/fő
17.00 Köszöntés és tortaosztás
18.30 A kastély gyertyafényben
Fedezd fel a pincét, a cselédlépcsőt és a főúri enteriőrt a 19. század esti fényviszonyai között, majd kóstolj gyulai finomságokat!
Jegyár: 4300 Ft/fő
A részvétel regisztrációhoz kötött!
Előzetes regisztráció minden nap nyitvatartási időben, a tárlatvezetés napján csak 15 óráig: 66/650 218, vagy személyesen az ajándékboltban.
10.00-18.00 Portéka Kézműves és Termelői Közösség vására a kastélyparkban
10.00-18.00 Gazdiellátó
Megnyitjuk a Csemegetárat a tacskók előtt is. A gazdiknak gyümölcskenyeret, pozsonyi kiflit és Kossuth kiflit kínálunk a kávé, limonádé vagy szörp mellé.
10.00-18.00 Fotópontok, ügyességi játékok

Március 17. (vasárnap)

11.00 Kastélytúra Tacskó Döncivel
Tárlatvezetés óvodásoknak és alsó tagozatosoknak.
Gróf Tacskó Dénes mindent tud az Almásy-kastélyról, ő osztja meg veled a kastély titkait. Tudtad, hogy több mindenben is hasonlítotok? A felnőttektől eltérően látjátok például az épületet, meg az itteni életet és nem szeretitek a hosszú, unalmas előadásokat.
Részvétel kastélybelépővel.

További ajánlataink

2024.04.15. - 2024.04.21.
2024.04.15. - 2024.04.21.
2024.04.16. - 2024.04.20.
2024.04.16. - 2024.04.21.
2024.04.16. - 2024.04.21.
2024.04.16. - 2024.04.21.
2024.04.16. - 2024.04.21.
2024.04.16. - 2024.04.21.
2024.04.16. - 2024.04.21.
2024.04.19.
2024.04.20.
2024.04.20.
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Egy Pillanat Caffé: élményfestés finom falatokkal
2024.04.20.
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Almásy-kastély garantált programjai - Beszédes virágok
2024.04.20.
2024.04.20.
2024.04.20.
2024.04.20.
2024.04.20.
2024.04.20.
2024.04.20.
Gyulai Várfürdő programok 2024
Éjszakai wellness a Gyulai Várfürdőben
2024.04.20.
2024.04.20.
2024.04.20.
2024.04.20.
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
A kastély gyertyafényben - garantált program
2024.04.20. - 2024.04.21.
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Beszédes virágok - Az Almásy kastély kincsei
2024.04.20. - 2024.04.21.
2024.04.21.
2024.04.21.
2024.04.22. - 2024.04.28.
2024.04.22. - 2024.04.28.
2024.04.23. - 2024.04.27.
2024.04.23. - 2024.04.28.
2024.04.23. - 2024.04.28.
2024.04.23. - 2024.04.28.
2024.04.23. - 2024.04.28.
2024.04.23. - 2024.04.28.
2024.04.23. - 2024.04.28.
2024.04.24.
2024.04.24.
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Múzeumi Szabadegyetem - Ember tervez, háború végez. A 101. (békéscsabai) császári és királyi gyalogezred története a Nagy-Háborúban
2024.04.24. - 2024.04.26.
2024.04.25.
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Szeretetkert - improvizációs párkapcsolati játék
2024.04.25.
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
La Sposa: Imi, mondj egy verset! – Csuja Imre önálló estje és exkluzív vacsora
2024.04.25. - 2024.05.20.
Gyula kiállítás programok 2024. Időszaki kiállítások a város kiállítóhelyein és a múzeumaiban
B. Jász Jolán -SZINTÉZIS című kiállítása a Kohán Képtárban
2024.04.26.
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Köszönöm a zenét / Thank you for the music - Az Erkel Ferenc Vegyeskar és a Bartók Béla Vegyeskar koncertje
2024.04.26.
Gyulai koncertek 2024. Könnyű- és komolyzenei koncertek Gyulán
Köszönöm a zenét / Thank you for the music - Az Erkel Ferenc Vegyeskar és a Bartók Béla Vegyeskar koncertje
2024.04.26. - 2024.04.27.
2024.04.26. - 2024.04.27.
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
XV. Fuss a sérült gyermekekért! - Jótékonysági futóverseny
2024.04.26. - 2024.04.27.
Gyulai futóverseny 2024
XV. Fuss a sérült gyermekekért! - Jótékonysági futóverseny
2024.04.27.
2024.04.27.
Gyulai kulturális programok 2024. Színházi előadások a Várszínházban és a Művelődési Központban
Ramayana - fúziós táncszínházi előadás - A Trigatu táncstúdió előadása
2024.04.27.
2024.04.27.
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Almásy-kastély garantált programjai - Grófi passziók
2024.04.27.
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Ramayana - fúziós táncszínházi előadás - A Trigatu táncstúdió előadása
2024.04.27. 19:00
Gyulai Várszínház előadások 2024
Ramayana - fúziós táncszínházi előadás - A Trigatu táncstúdió előadása
2024.04.27.
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
A kastély gyertyafényben - garantált program
2024.04.27.
2024.04.27.
2024.04.27.
2024.04.27.
2024.04.27.
2024.04.27.
Gyulai Várfürdő programok 2024
Éjszakai wellness a Gyulai Várfürdőben
2024.04.27.
2024.04.27.
2024.04.27.
2024.04.27. - 2024.04.28.
2024.04.28.
2024.04.28.
2024.04.29.
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Zenés – Mesés: Mesefilm dalok - A Pro Musica Fúvósötös hangszerbemutatóval egybekötött interaktív előadása
2024.04.29.
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Janklovics Péter önálló estje: Thália lotyója - Ha én egyszer fényt kapok
2024.04.29.
2024.04.29. - 2024.05.05.
2024.04.29. - 2024.05.05.
2024.04.30. - 2024.05.04.
2024.04.30. - 2024.05.05.
2024.04.30. - 2024.05.05.
2024.04.30. - 2024.05.05.
2024.04.30. - 2024.05.05.
2024.04.30. - 2024.05.05.
2024.04.30. - 2024.05.05.
2024.05.01.
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Jubileumi évadnyitó vízitúra az Élővíz csatornán
2024.05.01. - 2024.10.31.
2024.05.03.
Gyulai koncertek 2024. Könnyű- és komolyzenei koncertek Gyulán
Orosz Zoltán harmónikaművész szóló koncertje
2024.05.03.
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Orosz Zoltán harmónikaművész szóló koncertje
2024.05.04.
2024.05.04.
2024.05.04.
Gyulai gyerekprogramok 2024
Hanta Banda Zenekar gyermekműsora
2024.05.04.
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Pincetárlat – Az Almásy-kastély kincsei
2024.05.04. 15:00
2024.05.04. 16:00
2024.05.04. 17:00
2024.05.04. 18:00
2024.05.04. 18:30
Gyulai koncertek 2024. Könnyű- és komolyzenei koncertek Gyulán
Vozár M. Krisztián zongorakoncertje az Evangélikus Templomban
2024.05.04. 20:00
2024.05.04. 21:00
2024.05.04.
Gyulai Várfürdő programok 2024
Éjszakai wellness a Gyulai Várfürdőben
2024.05.04.
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
A kastély gyertyafényben - garantált program
2024.05.04.
2024.05.04.
2024.05.04.
2024.05.04.

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!

Kapcsolódó témák:

Foglaljon szállást!

Foglaljon asztalt!

Kapcsolat, elérhetőség
Szeretné aktiválni elérhetőségeit az oldalon? Partner információ

Foglaljon szállást!

Foglaljon asztalt!

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
Megadott intervallumban:
-tól
-ig