Borbirtok a Balatonnál prémiumborokkal és programokkal!
Borbirtok a Balatonnál prémiumborokkal és programokkal!

Ismert hazai előadók váltják egymást színpadunkon, kísérőnek pedig bor és ételkülönlegességekkel várjuk a hallgatóságot.

KAPCSOLATFELVÉTEL, ELÉRHETŐSÉGEK

BUDAPEST BÁR KONCERT KÉTHELYEN

2018. május 19.

A Budapest Bárt nem lehet nem szeretni: el kell jönni a koncertre, hátradőlni, bulizni, élvezni a zenét és a jobbnál jobb számokat! El lehet hozni a nagyit, az unokát, a barátnőket – garantáltan mindenki jól fogja magát érezni. A zenekar már 10 éve játssza sajátos és merész feldolgozásait, válogat a csodálatos dalkincsből, amit a magyar zeneirodalom ránk hagyott. Sőt, ők is hozzátesznek ehhez az örökséghez: legújabb lemezeiken egyre több saját szám is szerepel. A koncerteken immár 10 album anyagából válogat a rendkívül sokszínű zenekar.

A zenekar 2017. decemberében ünnepelte 10. születésnapját – ebből az alkalomból összegeztek és megújultak: Best of lemezükkel összefoglalták a múltat, és megszületett a Budapest című, új hangvételű lemezük. A tavalyi Budapest című lemez nemcsak azért különleges, mert szinte minden dal a fővárosról szól, hanem azért is, mert a számos feldolgozás után túlsúlyba kerültek az új, saját dalok – ezekből is mutatnak jó néhányat, de válogatnak régi kedvencekből is.

A Budapest Bár a szívbemarkoló és szívderítő dalok cigányzenei feldolgozásaival vált Magyarország egyik legnépszerűbb zenekarává. Az együttes varázslatos vonzerejét a kitűnő zenészeknek és a magyar rockzene kultikus énekeseinek köszönheti. Az eredetileg egyetlen lemezre születő Budapest Bár tizenegy énekessel, teljesen egyedi felállásban működik – talán épp ezért lett mára a legkeresettebb koncertzenekar, fesztiválok és nagyszínpadok rendszeres fellépője. A Budapest Bár védjegyévé vált egyedi stílus gyökerei az 1920-30-as évekbeli, budapesti kávéházak világáig nyúlik vissza. Az ismert és kedvelt dalokat cigányzenei alapokon, jazz, pop, rock, klezmer és számos zenei műfaji elemmel ötvözve értelmezik újra – ezzel megteremtve egy új zenei irányzat, a gypsy lounge alapjait.

A Budapest Bárt vezetőjének és alapítójának, Farkas Róbertnek eredeti szándéka pontosan az volt, hogy új lendületet adjon a kávéházi cigányzene műfajának, életben tartva és megújítva a régi hagyományokat. A zenekarnak köszönhetően rég elfeledett dallamok váltak újra a köztudat, és a fiatalok kultúrájának részévé. Számos régi dalt leporoltak, elfeledetteket élesztettek újra, közismerteket öltöztettek új köntösbe, az utóbbi időben pedig számos új dalt is írtak. Korok, kultúrák, stílusok és korosztályok találkoznak a produkcióban – talán ezért is szeretik fiatalok és idősebbek egyaránt az együttest, amely mára többgenerációs kedvenccé vált.

A Budapest Bár cikázik a zenei stílusok között és kiszakít a mindennapokból.
Örömzene nyitott füleknek!

A Budapest Bár zenekar: Farkas Róbert (hegedű, gitár), Farkas Mihály (cimbalom), Ökrös Károly (harmonika, zongora), Farkas Richárd (bőgő), Kisvári Ferenc (dob)

A jegyár tartalmaz egy pohár Krisecco gyöngyözőbort.

Találatok száma: 1

Balaton Gasztro Műhely Kristinus Borbirtok

Balaton Gasztro Műhely Kristinus Borbirtok

Borbirtokunk hamarosan fine dining étteremmel várja vendégeinket, de addig is érdemes ellátogatni bisztrónkba, a Kristinus Gasztro Műhelybe. Az étlap kínálata ízelítőt nyújt abból, amit majd az ...




KeSzeCsüSzoVa
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6
Kristinus Borbirtok koncert, a Budapest Bár fellépése Kéthelyen

Programajánlat

Szolgáltató