Családi musical sztár szereposztásban!
Családi musical sztár szereposztásban!

Egy anya, egy lány, három lehetséges apa és egy felejthetetlen színházi élmény! A Veszprémi Arénát 2018. január 27-én fergeteges diszkóhangulat tölt meg, akkor ugyanis a Mamma Mia! sztárjaival bulizhat a közönség! A musical fináléja hagyományosan közös tánccal végződik, így azoknak a nézőknek, akik megőrülnek a felejthetetlen színházi élményért és nem akarnak lemaradni a legnagyobb világsikerekről, érdemes előre beszerezni jegyüket. Közreműködik a Madách Színház zenekara, tánckara és kórusa.

KAPCSOLATFELVÉTEL, ELÉRHETŐSÉGEK

Felhívjuk figyelmét, hogy ennek a megjelenésnek jelenleg NINCS ÉRVÉNYES IDŐPONTJA portálunkon, ezért az itt közölt tartalom már lehet, hogy NEM AKTUÁLIS!
Friss információkat e-mailben kérhet vagy küldhet.

Mamma Mia! Veszprém

A Mamma Mia! eredeti produkcióját először Londonban vitte színre Judy Craymer, Richard East és Björn Ulvaeus, a Littlestar előadásaként, a Universal együttműködésével.

A 6 kontinensen több mint 60 millió néző által látott és a filmvászonról is jól ismert, az ABBA legendás dalaira épülő sikermusical a Madách Színház sztárjaival Veszprémben.

Napfényben fürdő görög sziget. Mindent körbeölelő csillogó türkiz tenger. Hangulatos tavernák, ínycsiklandó étkek, mavrodaphne… Egyszerűen idilli - tökéletes felkeresni, ott időzni, visszatérni – s persze élni.

Donna Sheridan, a független, céltudatos asszony ezt a nem mindennapi környezetet választotta otthonául, és itt született húsz évvel ezelőtt Sophie is, a lánya. Sophie, aki édesanyja szemléletétől eltérően mindig is szenvedélyes szerelemről, hatalmas fehér esküvőről álmodott, elvágyik e csodálatos mediterrán szigetről. A nagy utazást azonban nem egyedül, hanem választottja, Sky oldalán tervezi elkezdeni. Házasságkötésüket mindössze egy apróság árnyékolja be: Sophie szeretné, ha édesapja vezetné oltárhoz, akit azonban nem ismer…

  • Zene és dalszöveg: Benny Andersson, Björn Ulvaeus, valamint néhány dalban Stig Anderson
  • Szövegkönyv: Judy Craymer eredeti ötlete alapján Catherine Johnson
  • Fordította: Bárány Ferenc és Puller István

További zenék és hangszerelés: Martin Koch
Zeneműkiadó: Universal Music Publishing Group

Az előadás hossza: 2 óra 45 perc, 1 szünettel.

A Mamma Mia! előadását a Music Theatre International-lel (MTI) kötött megállapodás teszi lehetővé.

Online jegyvásárlás

Kapcsolódó időpontok

2018.09.26. Veszprémi programok 2018. Online jegyvásárlási lehetőség
2018.09.26. Veszprémi események 2018. Online jegyvásárlás
2018.09.28. - 2018.09.30. Veszprémi programok 2018. Online jegyvásárlási lehetőség
2018.09.28. - 2018.09.30. Veszprémi színházi előadások 2018. Műsor és online jegyvásárlás
2018.09.28. - 2018.09.30. Veszprémi események 2018. Online jegyvásárlás
2018.09.29. Veszprém Aréna programok 2018
2018.10.01. - 2018.10.04. Veszprémi programok 2018. Online jegyvásárlási lehetőség
2018.10.01. - 2018.10.04. Veszprémi események 2018. Online jegyvásárlás
2018.10.01. - 2018.10.05. Veszprémi színházi előadások 2018. Műsor és online jegyvásárlás
2018.10.05. Veszprémi programok 2018. Online jegyvásárlási lehetőség
2018.10.05. Veszprémi események 2018. Online jegyvásárlás
2018.10.05. - 2018.10.06. Veszprém Aréna programok 2018
2018.10.07. Veszprém Aréna programok 2018
2018.10.07. - 2018.10.08. Veszprémi programok 2018. Online jegyvásárlási lehetőség
2018.10.07. - 2018.10.08. Veszprémi események 2018. Online jegyvásárlás
2018.10.07. - 2018.10.08. Veszprémi színházi előadások 2018. Műsor és online jegyvásárlás
2018.10.10. Veszprémi programok 2018. Online jegyvásárlási lehetőség
2018.10.10. Veszprémi események 2018. Online jegyvásárlás
2018.10.10. Veszprémi színházi előadások 2018. Műsor és online jegyvásárlás
2018.10.12. - 2018.10.14. Veszprémi programok 2018. Online jegyvásárlási lehetőség
2018.10.12. - 2018.10.14. Veszprémi színházi előadások 2018. Műsor és online jegyvásárlás
2018.10.12. - 2018.10.14. Veszprémi események 2018. Online jegyvásárlás
2018.10.13. Veszprém Aréna programok 2018
2018.10.17. Veszprémi programok 2018. Online jegyvásárlási lehetőség
2018.10.17. Veszprémi események 2018. Online jegyvásárlás
2018.10.17. Veszprémi színházi előadások 2018. Műsor és online jegyvásárlás
2018.10.19. - 2018.10.20. Veszprémi színházi előadások 2018. Műsor és online jegyvásárlás
2018.10.19. - 2018.10.22. Veszprémi események 2018. Online jegyvásárlás
2018.10.19. - 2018.10.22. Veszprémi programok 2018. Online jegyvásárlási lehetőség
2018.10.20. - 2018.10.21. Veszprém Aréna programok 2018
2018.10.21. - 2018.10.22. Veszprémi színházi előadások 2018. Műsor és online jegyvásárlás
2018.10.26. - 2018.10.30. Veszprémi események 2018. Online jegyvásárlás
2018.10.26. - 2018.10.30. Veszprémi programok 2018. Online jegyvásárlási lehetőség
2018.10.26. - 2018.10.30. Veszprémi színházi előadások 2018. Műsor és online jegyvásárlás
2018.10.30. Veszprém Aréna programok 2018
2018.11.03. Veszprém Aréna programok 2018
2018.11.07. Veszprémi színházi előadások 2018. Műsor és online jegyvásárlás
2018.11.07. Veszprémi programok 2018. Online jegyvásárlási lehetőség
2018.11.07. Veszprémi események 2018. Online jegyvásárlás
2018.11.09. Veszprémi színházi előadások 2018. Műsor és online jegyvásárlás
2018.11.09. Veszprémi programok 2018. Online jegyvásárlási lehetőség
2018.11.09. Veszprémi események 2018. Online jegyvásárlás
2018.11.09. - 2018.11.11. Veszprém Aréna programok 2018
2018.11.09. - 2018.11.11. Bakony Expo 2018. Bakonyi ízek vására
2018.11.11. Veszprémi színházi előadások 2018. Műsor és online jegyvásárlás
2018.11.11. Veszprémi programok 2018. Online jegyvásárlási lehetőség
2018.11.11. Veszprémi események 2018. Online jegyvásárlás
2018.11.15. Veszprémi események 2018. Online jegyvásárlás
2018.11.15. Veszprémi programok 2018. Online jegyvásárlási lehetőség
2018.11.17. Veszprémi események 2018. Online jegyvásárlás
2018.11.17. Veszprémi programok 2018. Online jegyvásárlási lehetőség
2018.11.17. Veszprémi színházi előadások 2018. Műsor és online jegyvásárlás
2018.11.17. Veszprém Aréna programok 2018
2018.11.22. Veszprém Aréna programok 2018
2018.11.23. Veszprémi színházi előadások 2018. Műsor és online jegyvásárlás
2018.11.23. Veszprémi események 2018. Online jegyvásárlás
2018.11.23. Veszprémi programok 2018. Online jegyvásárlási lehetőség
2018.11.24. Veszprém Aréna programok 2018
2018.12.01. Veszprém Aréna programok 2018
2018.12.01. - 2018.12.02. Veszprém Aréna programok 2018
2018.12.06. Veszprém Aréna programok 2018
2018.12.10. Veszprém Aréna programok 2018
2018.12.12. Veszprémi programok 2018. Online jegyvásárlási lehetőség
2018.12.12. Veszprémi események 2018. Online jegyvásárlás
2018.12.15. Veszprémi események 2018. Online jegyvásárlás
2018.12.15. Veszprémi programok 2018. Online jegyvásárlási lehetőség
2018.12.15. Veszprém Aréna programok 2018
2018.12.15. Veszprémi színházi előadások 2018. Műsor és online jegyvásárlás
2018.12.21. 19:00 Experidance Veszprém: Ezeregyév Generációk előadás a Veszprémi Arénában
2018.01.01. - 2018.12.31. Veszprém megyei programok 2018. Események, rendezvények
2018.01.01. - 2018.12.31. Bakonyi programok 2018. Fesztiválok, események, rendezvények
2019.02.28. Veszprémi események 2018. Online jegyvásárlás
2019.02.28. Veszprémi programok 2018. Online jegyvásárlási lehetőség
2019.03.29. Veszprémi programok 2018. Online jegyvásárlási lehetőség
2019.03.29. Veszprémi események 2018. Online jegyvásárlás
2019.05.08. Veszprémi események 2018. Online jegyvásárlás
2019.05.08. Veszprémi programok 2018. Online jegyvásárlási lehetőség
2019.06.06. Veszprémi események 2018. Online jegyvásárlás
2019.06.06. Veszprémi programok 2018. Online jegyvásárlási lehetőség
Találatok száma: 1

Hotel Magister

Hotel Magister

A Hotel Magister szálloda jellegű modern épülete Veszprém egyetemi városrészében, a belvároshoz közel, nyugodt kertvárosi környezetben helyezkedik el. Igényesen berendezett 2 ágyas és 2x2 ágyas ...




A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
MEGADOTT INTERVALLUMBAN:
-TÓL
-IG
Mamma Mia Musical Veszprém 2018. Online jegyvásárlás

Legjobb élmények

Egész évben, minden évszakban szeretettel várjuk tófürdőzésre Hévízen.
Hívjuk és várjuk Velembe az őszi gesztenye napokra.
Bivalyrezervátum a Kis-Balatonnál! Hívjuk, várjuk!
Behajtási ünnep a Hortobágyon
Hajókirándulások Budapesten minden napszakban minden korosztálynak!
Nézze meg Budapestet az Óriáskerékről! Felejthetetlen látvány, kihagyhatatlan élmény!
Darufesztivál a Hortobágyon
Ki korán kel, halat lel! Horgászat a Tisza-tónál
11312
követő
Csatlakozz Facebook közösségünkhöz, hogy
az elsők között értesülj a legjobb programokról!
7798
program
Iratkozz fel hírlevelünkre
a kimondottan neked javasolt élménykínálatokért!
1009
online jegy
Ne töltsd az időt sorban állással!
Vásárold meg nálunk előre a jegyedet!

Megyék

Tájegységek


© 2007-2018 PROGRAMTURIZMUS - Magyar TourMix Kft.
Gemius
Interticket