Kihagyhatatlan élmények várják Szegeden!
Kihagyhatatlan élmények várják Szegeden!

A Váci Dunakanyar Színház nagysikerű darabja egy zenés történet, amely különleges utazásra hívja a nézőket a Hadházi Szabadtéri Színházi Fesztiválon 2017. július 27.-én! Hajdúhadház belvárosában immár harmadik éve kerül megrendezésre a Színházi Fesztivál programsorozata. Kezdetben a tehetséges hadházi fiatalok bemutatkozására nyílt lehetőség. Az első év elteltével azonban nem csak a szülőföldünk polgárainak és elszármazottainak bemutatkozására adott lehetőséget a város. Olyan neves előadóművészeket, színházi produkciókat állítottunk színpadra, amelyeket a fővárosban is teltházas előadásokon láthatnak az érdeklődők.

KAPCSOLATFELVÉTEL, ELÉRHETŐSÉGEK

Felhívjuk figyelmét, hogy ennek a megjelenésnek jelenleg NINCS ÉRVÉNYES IDŐPONTJA portálunkon, ezért az itt közölt tartalom már lehet, hogy NEM AKTUÁLIS!
Friss információkat e-mailben kérhet vagy küldhet.

"Láss ezer csodát"

A két főhős, Bence és Hella egymással és egymásért vívott küzdelmét, hol tépelődő, hol pedig idilli viszonyát bravúros jelenetépítésben, az emlékezés és a feledés párbeszédében kísérhetjük végig. A történet lét és nemlét elmosódott határán mesél a lelket felőrlő múltról, amelyre megoldásként egyedül a szerelem és a művészet gyógyító ereje szolgál.

A felcsendülő jól ismert Quimby-slágerek magukkal ragadják a nézőt, az előadás pedig hűen tükrözi a dalok varázslatos szövegvilágát, játékos és fájdalmasan szép tónusait.

Szerző: Olt Tamás

Szereposztás:

  • Bence: Krausz Gergő
  • Hella: Mikecz Estilla
  • Dorina: Molnár Gyöngyi
  • Kabátos: Bakos-Kiss Gábor

Táncosok:

  • Sebestyén Tímea
  • Gulyás Anna/Asztalos Dóra
  • Samu Kristóf
  • Zambrzycki Ádám


Zenekar: Revue
Koreográfus: Gulyás Anna
Dramaturg, színpadi változat: Deés Enikő
Rendezőasszisztens: Fehérvári Fruzsina
Rendező: Kis Domonkos Márk

Időpont

2017. július 27. (csütörtök) 20:30 óra

Jegyvásárlás:

Csokonai Művelődési Ház (4242 Hajdúhadház, Bocskai tér 3.), vagy online.

Belépőjegy: 2800 Ft, Bérlet: 9200 Ft / 4 előadás

Hadházi Szabadtéri Színházi Fesztivál

Kedves Színházkedvelők!

Hajdúhadház belvárosában immár harmadik éve kerül megrendezésre a Színházi Fesztivál programsorozata.

Kezdetben a tehetséges hadházi fiatalok bemutatkozására nyílt lehetőség. Az első év elteltével azonban nem csak a szülőföldünk polgárainak és elszármazottainak bemutatkozására adott lehetőséget a város. Olyan neves előadóművészeket, színházi produkciókat állítottunk színpadra, amelyeket a fővárosban is teltházas előadásokon láthatnak az érdeklődők.

Célunk, hogy a város értékeinek bemutatása mellett, olyan kulturális programokkal jelenjünk meg, amelyek igényes szórakozást nyújtanak az itt élő embereknek, melyekkel Hajdú- Bihar és Szabolcs - Szatmár - Bereg megyékből is érdeklődőket, látogatókat vonzhatunk városunkba. Ezért rendezzük meg az immár országos hírű Káposztás Napokat, és ezért tartjuk fontosnak a Hadházi Nyári Fesztivál programsorozatát.

Bízunk benne, hogy az idei év zenés -, rendkívül szórakoztató programjaival elvarázsolhatjuk a színházkedvelő hadházi polgárokat, és a városba érkező vendégeinket.

Szeretettel várjuk Önöket Hajdúhadházon, a Színházi Fesztivál előadássorozatán!

Tartalmas időtöltést, jó szórakozást kívánok!

Csáfordi Dénes
polgármester

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4
MEGADOTT INTERVALLUMBAN:
-TÓL -IG
Megadom magam avagy Láss ezer csodát, a Váci Dunakanyar Színház előadása

Könyvtár

Programajánlat

Szolgáltató

Legjobb élmények

Egész évben, minden évszakban szeretettel várjuk tófürdőzésre Hévízen.
Behajtási ünnep a Hortobágyon
Bivalyrezervátum a Kis-Balatonnál! Hívjuk, várjuk!
Hajókirándulások Budapesten minden napszakban minden korosztálynak!
Vigyázz, mert jövök és lövök. Próbáld ki milyen!
Fedezze fel Gyulát, Magyarország történelmi fürdővárosát!
Nézze meg Budapestet az Óriáskerékről! Felejthetetlen látvány, kihagyhatatlan élmény!
Darufesztivál a Hortobágyon
11468
követő
Csatlakozz Facebook közösségünkhöz, hogy
az elsők között értesülj a legjobb programokról!
7798
program
Iratkozz fel hírlevelünkre
a kimondottan neked javasolt élménykínálatokért!
1009
online jegy
Ne töltsd az időt sorban állással!
Vásárold meg nálunk előre a jegyedet!

Megyék

Tájegységek


© 2007-2018 PROGRAMTURIZMUS - Magyar TourMix Kft.
Gemius
Interticket