ÚJ PROGRAM HIRDETÉS

Muzsikál az erdő Kecskemét 2024. Muzsikál az erdő a Hírös Városban

TOP 10-es ajánlat
Kiemelt ajánlat
2024. május 11. (szombat) - 2024. május 12. (vasárnap)
, Több településen és helyszínen

A „Muzsikál az erdő” rendezvény célja az erdő és a művészet, elsősorban a zene erejével a fenntartható, környezettudatos életvitel irányába mozdítani a rendezvény résztvevőit. Hűek maradunk hagyományos szervezési elveinkhez: a család valamennyi tagja talál számára vonzó és tartalmas feltöltődési lehetőséget. Jókedv, erdei értékek, művészetek, barátság, testi-lelki feltöltődés! Várjuk a régi ismerőseinket és az újonnan bekapcsolódó érdeklődőket ingyenes programjainkra.

„Muzsikál az erdő” a Hírös Városban

2024. május 11. Kecskemét

2024. május 12. Lakitelek

A „Muzsikál az erdő” a Hírös Városban május 11-én, szombaton a Nyíri erdőben, a KEFAG Zrt. által működtetett Vackor Vár Erdei Iskola területén, május 12-én pedig Lakitelek – Tőserdőn a Holt-Tisza partján várja az érdeklődőket.

A családok valamennyi tagja talál számára feltöltődést nyújtó programokat: erdei élménysétával, klasszikus, népzenei és világzenei koncertekkel, bábelőadással, gyerekkoncerttel, kézműves foglalkozásokkal, kiállításokkal, helyi termékekkel és értékekkel találkozhatnak.

„Muzsikál az erdő – ahol az erdő és a zene összefonódik. Jókedv, erdei értékek, művészetek, barátság, testi-lelki feltöltődés”!

2024. május 11. – szombat

Helyszín: Kecskemét – Hetényegyháza, Vackor Vár Erdei Iskola, Nyíri-erdő

10.00-tól Helyi termékek bemutatója és vására
Gyerekfoglalkozások:

  • Bábika Játszóház
  • Fafaragás gyerekeknek, méhhotel makett, gipszöntés. Vezeti Varga Zoltán
  • Kencekészítés gyógyhatású növényekből - Lendvai Edit
  • Erdei akvarellfestés. Vezeti: Nagy Otília festőművész (a Kodály Iskola tanára)
  • Gyógynövényekkel az egészségért (Gajdácsiné Kuruc Ilona)

Kecskemét Városi Civil Kerekasztal szervezeteinek standjai:
"Rovás faragás" - kézműves foglalkozás - Hírös Rovókör
Hunyadi városi közösségi kert
Szill_Art a Csodavarroda
Erdei test és lélek masszázs (Trogmayer Anikó)
„Védjük értékeinket, védjük az erdőt!” Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának ifjúsági és környezetvédelmi foglalkoztató standja. Vezeti: Bozóné Soós Marianna

10.00-15.00 az 1848-49-es múzeum megtekintése (Szulyovszky Ágnes)
10.00 „Muzsikál az erdő” kiállítás megnyitó a 2023-as Fotópályázat és Gyermekrajzpályázat nyertes képeiből
10.10 CSIMOTA - Ölbeli népi játékok. Vezeti Böde-Harkai Csilla
10.40 Furi Feri az állatkerben. Döge Csaba és Szilágyi Attila gyermekműsora (a szilfakörben)
11.00 Szakvezetéses erdei séta a lombkorona tanösvényen. Indulás az információs ponttól
11.30 „Gyergyói örökség" - Gyergyói hagyományőrzők és a kecskeméti Kodály Iskola citera tanszaka. Művészeti vezető: Vadas László, Csüllög Edina
12.00 Gomba és gyógynövénybemutató (Gomba- és Gyógynövényklub)

Étkezési lehetőség: büfé

13.00 Erdőismereti élményséta népzenei meglepetésekkel a kisvadászházhoz. (1,5 km)
Vezeti Madácsi Sándor és Szabó Lajos erdőmérnökök Közreműködik Bimbó Brigitta, Szebeni Szilvia.
Téma: A fenntartható erdőgazdálkodás. Az erdő szerepe a fenntarthatóságra nevelésben

14.30 Köszöntők az „Összetartás” domborműnél.
(Alkotó: Józsa Judit, kerámiaszobrász, a Magyar Kultúra Lovagja)
Erdei klasszikus zenei koncert a kisvadászháznál
In Medias Brass rézfúvós quintett
Művészeti vezető: Bazsinka József

16.30 Talamba ütőegyüttes. Művészeti vezető Zombor Levente (a millenniumi hársfakörben)
18.00 Melinda és Rithmo – esti gitárhangulat

A program végén baráti koccintás

2024. május 12. - vasárnap

Helyszín: Lakitelek – Tőserdő (Holt-Tisza part)

8.30 „Muzsikál az erdő” kerékpártúra a Kecskeméti Kerékpár Klubbal. Indulás: Kecskemét, Fő tér,
0 kilométerkő

10.00-tól Helyi termékek bemutatója és vására
„Védjük értékeinket, védjük az erdőt!” Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság
Bűnmegelőzési Osztályának ifjúsági és környezetvédelmi foglalkoztató standja. Vezeti: Bozóné Soós Marianna

10.00-tól gyermekprogramok:

  • Bábika Játszóház
  • Fafaragás gyerekeknek. Vezeti Varga Zoltán
  • Nagycsaládosok Egyesületének kézműves programja
  • Festőnövények és művészet a kiskertben – Szelesné Kása Ilona és tanítványai
  • Erdei akvarellfestés. Vezeti: Nagy Otília festőművész (a Kodály Iskola tanára)
  • Kencekészítés gyógyhatású növényekből - Lendvai Edit
  • CSAK Alkotócsoport
  • Erdei test és lélek masszázs (Trogmayer Anikó)
  • Erdei termékek a vadonból. Vezeti Megyeri Sára - dzsindzsász
  • Gyógynövényekkel az egészségért (Gajdácsiné Kuruc Ilona)

10.00 Erdei séta kicsiknek és nagyoknak. Téma: Erdei életközösség, természetvédelmi értékeink.
(Indulás az információs ponttól)

10.00 Kiállítás a „Muzsikál az erdő” 2023-as Fotópályázatának és Gyermekrajzpályázatának nyertes rajzaiból
10.30 Csiribiri Kórus. Vezeti Szűcs Magdaléna
11.00 Ládafia Bábszínház: „Viadal, avagy a kakas, a császár és a gyémánt-félkrajcár”

Étkezési lehetőség, büfé

13.00 Erdőismereti élményséta. Téma: Természeti kincsek Tőserdőben.
Fenntartható gazdálkodás természetvédelmi területen. Vezeti Szabó Lajos erdőmérnök
(Indulás az információs ponttól)

14.00 Boróka citerazenekar és a Folkquartett. Művészeti vezető Vadas László

15.30 Erdei koncert Tőserdő faóriásai alatt az Összetartás domborműnél. (Alkotó: Józsa Judit kerámiaszobrász, a Magyar Kultúra Lovagja)

Köszöntők
Kecskeméti Szimfonikus Zenekar Kamarazenekara
Művészeti vezető: Hollókői Huba

16.30 Erdei néptáncbemutató. Kösöntyű Néptánccsoport. Vezető: Lezsák Sándorné

17.00 Szalóki Ági és a Tálas Áron Trió

Információk résztvevők részére:
- A helyszínre utazásról mindenki maga gondoskodik.
- Étkezési lehetőség a szombati és a vasárnapi helyszínen: büfé, lacikonyha folyamatosan rendelkezésre áll

Megvalósul a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával


2024.05.11.
6000 Kecskemét
2024.05.11. - 2024.05.12.
2024.05.12.
6065 Lakitelek
További ajánlataink

2024.05.11. - 2024.05.12.
Muzsikál az Erdő 2024
„Muzsikál az erdő” a Hírös Városban
2024.06.29. - 2024.07.07.
Muzsikál az Erdő 2024
„Muzsikál az erdő”– Mátrai Művészeti Napok
2024.09.27. - 2024.09.29.
2024.09.27. - 2024.09.29.
Muzsikál az Erdő 2024
„Muzsikál az erdő” a Körösök völgyében

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!

Kapcsolódó témák:

Kiemelt ajánlatok

Muzsikál az Erdő 2024 Muzsikál az Erdő 2024
2024. május 11. (szombat) - 2024. május 12. (vasárnap)
Muzsikál az erdő a Körösök völgyében 2024. A regionális Erdők Hete nyitórendezvénye Muzsikál az erdő a Körösök völgyében 2024. A regionális Erdők Hete nyitórendezvénye
  • Gyula
2024. szeptember 27. (péntek) - 2024. szeptember 29. (vasárnap)
Kapcsolat, elérhetőség
Kontakt személy:
Szabó Lajos
erdőmérnök - főszervező
Matúz Viktória
szervező, a Muzsikál az Erdő Alapítvány titkára

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
Megadott intervallumban:
-tól
-ig