Kirándulás Nagyváradra minden csütörtökön Gyuláról
Gyulai wellness kikapcsolódás teljes panziós akcióval!
Gyulai wellness kikapcsolódás teljes panziós akcióval!

Kirándulás Nagyváradra minden csütörtökön Gyuláról


Buszos kirándulás Gyuláról Nagyváradra. Garantált program csütörtökönként. Az idegenvezető által kalauzolt kisbuszos kirándulás első állomása Nagyszalonta, ahol a résztvevők megtekintik a Csonkatoronyban az Arany János Emlékmúzeumot, majd a város többi nevezetességének felkeresése után a csoport továbbutazik Nagyváradra. A szecessziós stílusú épületekben bővelkedő, hangulatos belváros bejárása során a résztvevők megnézik a középkori várat, hazaindulás előtt pedig a Szent László-székesegyház, a püspöki palota és a kanonok-sor megtekintése szerepel a programban.

KEDVES LÁTOGATÓ!
Felhívjuk figyelmét, hogy ennek a megjelenésnek jelenleg NINCS ÉRVÉNYES IDŐPONTJA portálunkon, ezért az itt közölt tartalom már lehet, hogy NEM AKTUÁLIS! Friss információkat az info@programturizmus.hu e-mail címen kérhet vagy küldhet.

KIRÁNDULÁS NAGYSZALONTÁRA ÉS NAGYVÁRADRA
(8:00 – 18:00 óráig)

Az utazáshoz kártya formátumú, érvényes személyi igazolvány vagy pedig útlevél szükséges!

Részvételi díj: 13.000 Ft/fő; Visit Gyula Carddal: 10.400 Ft/fő
Indulás a Tourinform iroda elől (Kossuth u. 7.).
Jelentkezés és jegyvásárlás a Tourinform irodában (Kossuth u. 7.). Jelentkezési határidő: szerda 15 óra

További ajánlataink

2020.05.30. Csónaktúra Gyulán, az Ó-Fehér-Körösöna nyári szezonban szerdán és szombaton
2020.05.30. - 2020.06.01. Gyulai vár program 2020. Pünkösdi királyválasztás
2020.05.30. - 2020.09.30. Gyulai Várfürdő és AquaPalota programok 2020. Gyógytorna a nappalidban
2020.05.30. 09:00 Kerékpáros túra, Gyulai városnézés kerékpárral kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap
2020.04.14. - 2020.05.31. Alakformálás Gyula 2020. Mozogj otthon!
2020.05.01. - 2020.05.31. Online tárlatvezetések Gyulán, virtuális túrák a gyulai kiállítóhelyeken
2020.05.01. - 2020.05.31. Étel házhozszállítás Gyula, Éttermi körkép Gyulán – honnan, mit, mikor és hogyan?
2020.05.01. - 2020.05.31. Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont programok 2020. Online tárlatvezetés és túra
Virtuális tárlatvezetés
2020.05.25. - 2020.05.31. Gyulai programok 2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Mozogj otthon – online edzések Gyulán
2020.05.25. - 2020.05.31. Gyulai programok 2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Virtuális túrák, online tárlatvezetések
2020.05.29. - 2020.05.31. Városnézés Gyulán, A Te gyulai bakancslistád – személyre szabott városnéző séta
2020.05.29. - 2020.05.31. Kaland program minden nap Gyulán, szabadulás a Kalandpincéből 60 perc alatt!
2020.05.29. - 2020.05.31. Garantált programok Gyulán, állandó programok minden napra minden korosztálynak
2020.05.29. - 2020.06.01. Gyulai Pünkösd 2020. Várlátogatás, pünkösdi királyválasztás, fürdőzés, kisvonatozás
2020.05.29. - 2020.09.30. Gyulai kisvonatozás
2020.05.31. Városi Gyermeknap Gyula 2020
2020.05.31. Gyulai piac minden kedden, pénteken és vasárnap
2020.05.31. 09:00 Kerékpáros túra, Gyulai városnézés kerékpárral kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap
2020.05.31. 19:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász-, pálinka- és édességtúra Gyulán
2020.05.31. 19:00 Gyulai kolbász kóstolás, gasztrotúra kedden, csütörtökön és vasárnap
2020.05.31. 19:00 Gyulai gasztronómiai program: Gyulán (l)enni jó – a nagy gyulai gasztrokaland
2020.05.31. 19:00 Sörkóstoló Gyulán, a nagy gyulai gasztrokaland
2020.05.31. 19:00 Gyulai kolbász, kolbászkóstolás a nyár szezonban heti 3 alkalommal Gyulán
2020.05.31. 19:00 Gyulai pálinka kóstoló a nyári szezonban minden kedden, csütörtökön és vasárnap
2020.06.01. - 2020.06.07. Kaland program minden nap Gyulán, szabadulás a Kalandpincéből 60 perc alatt!
2020.06.01. - 2020.06.07. Garantált programok Gyulán, állandó programok minden napra minden korosztálynak
2020.06.01. - 2020.06.07. Gyulai programok 2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Virtuális túrák, online tárlatvezetések
2020.06.01. - 2020.06.07. Városnézés Gyulán, A Te gyulai bakancslistád – személyre szabott városnéző séta
2020.06.01. - 2020.06.07. Gyulai programok 2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Mozogj otthon – online edzések Gyulán
2020.06.01. 09:30 Gyulai túra - erdei séta a Fekete-Körös szomszédságában
2020.06.01. 19:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2020.06.02. Gyulai piac minden kedden, pénteken és vasárnap
2020.06.02. 09:00 Kerékpáros túra, Gyulai városnézés kerékpárral kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap
2020.06.02. 19:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász-, pálinka- és édességtúra Gyulán
2020.06.02. 19:00 Gyulai gasztronómiai program: Gyulán (l)enni jó – a nagy gyulai gasztrokaland
2020.06.02. 19:00 Sörkóstoló Gyulán, a nagy gyulai gasztrokaland
2020.06.02. 19:00 Gyulai kolbász kóstolás, gasztrotúra kedden, csütörtökön és vasárnap
2020.06.02. 19:00 Gyulai kolbász, kolbászkóstolás a nyár szezonban heti 3 alkalommal Gyulán
2020.06.02. 19:00 Gyulai pálinka kóstoló a nyári szezonban minden kedden, csütörtökön és vasárnap
2020.06.03. Csónaktúra Gyulán, az Ó-Fehér-Körösöna nyári szezonban szerdán és szombaton
2020.06.03. 09:30 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2020.06.04. - 2020.06.10. Gyulai családi programok 2020
Ünnepi Könyvhét és Gyermekkönyvnapok
2020.06.04. - 2020.06.10. Ünnepi Könyvhét és Gyermekkönyvnapok 2020 Gyula
2020.06.04. 09:00 Kerékpáros túra, Gyulai városnézés kerékpárral kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap
2020.06.04. 19:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász-, pálinka- és édességtúra Gyulán
2020.06.04. 19:00 Gyulai kolbász kóstolás, gasztrotúra kedden, csütörtökön és vasárnap
2020.06.04. 19:00 Sörkóstoló Gyulán, a nagy gyulai gasztrokaland
2020.06.04. 19:00 Gyulai kolbász, kolbászkóstolás a nyár szezonban heti 3 alkalommal Gyulán
2020.06.04. 19:00 Gyulai pálinka kóstoló a nyári szezonban minden kedden, csütörtökön és vasárnap
2020.06.04. 19:00 Gyulai gasztronómiai program: Gyulán (l)enni jó – a nagy gyulai gasztrokaland
2020.06.05. Gyulai piac minden kedden, pénteken és vasárnap
2020.06.05. 09:30 Gyulai túra - erdei séta a Fekete-Körös szomszédságában
2020.06.05. 19:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2020.06.06. Csónaktúra Gyulán, az Ó-Fehér-Körösöna nyári szezonban szerdán és szombaton
2020.06.06. Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont programok 2020. Online tárlatvezetés és túra
2020.06.06. 09:00 Kerékpáros túra, Gyulai városnézés kerékpárral kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap
2020.06.07. Gyulai piac minden kedden, pénteken és vasárnap
2020.06.07. 09:00 Kerékpáros túra, Gyulai városnézés kerékpárral kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap
2020.06.07. 19:00 Sörkóstoló Gyulán, a nagy gyulai gasztrokaland
2020.06.07. 19:00 Gyulai gasztronómiai program: Gyulán (l)enni jó – a nagy gyulai gasztrokaland
2020.06.07. 19:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász-, pálinka- és édességtúra Gyulán
2020.06.07. 19:00 Gyulai kolbász kóstolás, gasztrotúra kedden, csütörtökön és vasárnap
2020.06.07. 19:00 Gyulai kolbász, kolbászkóstolás a nyár szezonban heti 3 alkalommal Gyulán
2020.06.07. 19:00 Gyulai pálinka kóstoló a nyári szezonban minden kedden, csütörtökön és vasárnap
2020.06.08. - 2020.06.14. Garantált programok Gyulán, állandó programok minden napra minden korosztálynak
2020.06.08. - 2020.06.14. Gyulai programok 2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Virtuális túrák, online tárlatvezetések
2020.06.08. - 2020.06.14. Városnézés Gyulán, A Te gyulai bakancslistád – személyre szabott városnéző séta
2020.06.08. - 2020.06.14. Gyulai programok 2020. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Mozogj otthon – online edzések Gyulán
2020.06.08. - 2020.06.14. Kaland program minden nap Gyulán, szabadulás a Kalandpincéből 60 perc alatt!
2020.06.08. 09:30 Gyulai túra - erdei séta a Fekete-Körös szomszédságában
2020.06.08. 19:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2020.06.09. Gyulai piac minden kedden, pénteken és vasárnap
2020.06.09. 09:00 Kerékpáros túra, Gyulai városnézés kerékpárral kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap
2020.06.09. 19:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász-, pálinka- és édességtúra Gyulán
2020.06.09. 19:00 Gyulai gasztronómiai program: Gyulán (l)enni jó – a nagy gyulai gasztrokaland
2020.06.09. 19:00 Sörkóstoló Gyulán, a nagy gyulai gasztrokaland
2020.06.09. 19:00 Gyulai kolbász kóstolás, gasztrotúra kedden, csütörtökön és vasárnap
2020.06.09. 19:00 Gyulai kolbász, kolbászkóstolás a nyár szezonban heti 3 alkalommal Gyulán
2020.06.09. 19:00 Gyulai pálinka kóstoló a nyári szezonban minden kedden, csütörtökön és vasárnap
2020.06.10. Csónaktúra Gyulán, az Ó-Fehér-Körösöna nyári szezonban szerdán és szombaton
2020.06.10. 09:30 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2020.06.11. 09:00 Kerékpáros túra, Gyulai városnézés kerékpárral kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap
2020.06.11. 19:00 Gyulai kolbász kóstolás, gasztrotúra kedden, csütörtökön és vasárnap
2020.06.11. 19:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász-, pálinka- és édességtúra Gyulán
2020.06.11. 19:00 Sörkóstoló Gyulán, a nagy gyulai gasztrokaland
2020.06.11. 19:00 Gyulai kolbász, kolbászkóstolás a nyár szezonban heti 3 alkalommal Gyulán
2020.06.11. 19:00 Gyulai pálinka kóstoló a nyári szezonban minden kedden, csütörtökön és vasárnap
2020.06.11. 19:00 Gyulai gasztronómiai program: Gyulán (l)enni jó – a nagy gyulai gasztrokaland
2020.06.12. Gyulai piac minden kedden, pénteken és vasárnap
2020.06.12. 09:30 Gyulai túra - erdei séta a Fekete-Körös szomszédságában
2020.06.12. 19:00 Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák
2020.06.13. Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont programok 2020. Online tárlatvezetés és túra
2020.06.13. Csónaktúra Gyulán, az Ó-Fehér-Körösöna nyári szezonban szerdán és szombaton
2020.06.13. 09:00 Kerékpáros túra, Gyulai városnézés kerékpárral kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap
2020.06.14. Gyulai piac minden kedden, pénteken és vasárnap
2020.06.14. 09:00 Kerékpáros túra, Gyulai városnézés kerékpárral kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap
2020.06.14. 19:00 Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász-, pálinka- és édességtúra Gyulán
2020.06.14. 19:00 Sörkóstoló Gyulán, a nagy gyulai gasztrokaland
2020.06.14. 19:00 Gyulai gasztronómiai program: Gyulán (l)enni jó – a nagy gyulai gasztrokaland
2020.06.14. 19:00 Gyulai kolbász kóstolás, gasztrotúra kedden, csütörtökön és vasárnap
Találatok száma: 1

Wellness Hotel Gyula**** Superior

Wellness Hotel Gyula**** Superior

Nem csak szállás: Gyula történelmi-, romantikus környezetében, romantika a pároknak, szórakozás a baráti társaságoknak, móka a gyermekeknek, wellness a szülőknek és feltöltődés a szenioroknak. Mint családbarát wellness szálloda, kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy minden generáció önfeledt ... Bővebben

Kiemelt partner



Találatok száma: 2

Kastély Kávézó

Kastély Kávézó

A Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont kávézója mellett a múzeumi ajándékbolt munkatársai is nagy szeretettel és csinos portékákkal várnak. Nyitva hétfő kivételével minden nap 10-18 óra között. Bővebben

Kiemelt partner

Rondella Terasz

Rondella Terasz

A rondella környezetében a vendéglátó terasznak több évtizedes hagyománya van. Hasonló kontúrral működött már a hetvenes években. Magában a rondellában is vendéglátás zajlott a gótikus téglavár legutóbbi felújításáig. A terasz a nyár folyamán színes programlehetőségekkel, színpaddal várja a Várkert ... Bővebben

Kiemelt partner



A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!

Kapcsolódó témák:

Szállásra van szüksége? Foglaljon online!
Pontos cím, geokód, térkép
A PROGRAMGAZDA AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJA!
Pontatlanságot talált? Itt jelezze nekünk!

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
MEGADOTT INTERVALLUMBAN:
-TÓL -IG

Gyula TOP szállás