ÚJ PROGRAM HIRDETÉS

Nyári Képzőművészeti Szabadiskola 2023 Miskolc

Regisztráció
Kiemelt ajánlat

2023-ban már a 30. alkalommal hirdetjük meg a népszerű Nyári Képzőművészeti Szabadiskolát. A szakmai program továbbra is részben általános rajzi, tér- és tárgyábrázolási módszerekkel foglalkozik, részben sokszorosítógrafikai technikákkal ismereti meg az érdeklődőket. 14 éves kortól várjuk a rajzolással, festéssel ismerkedők jelentkezését. Célunk a képi ábrázolás alapjainak bemutatása, a térlátás, színkezelés tudatossá tétele, a rajzi eszköztár bővítése.

KEDVES LÁTOGATÓ!
Felhívjuk figyelmét, hogy ennek a megjelenésnek jelenleg NINCS ÉRVÉNYES IDŐPONTJA portálunkon, ezért az itt közölt tartalom már lehet, hogy NEM AKTUÁLIS! Friss információkat az info@programturizmus.hu e-mail címen kérhet vagy küldhet.

Nyári Képzőművészeti Szabadiskola

A gyakorlottabb, és felsőoktatási intézménybe készülők számára a látvány és a leképezés különféle lehetőségeit járjuk körbe.
A kéthetes tehetséggondozó program folytatására tanév közben is lehetőség van.

A szabadiskolát Radics Márta keramikusművész, rajztanár és Kovács Károly képzőművész, rajztanár vezetik.

A kéthetes tábor részvételi díja (min. 8 fő esetén) 52.000 Ft, mely alapösszeg tartalmazza a grafikai, festészeti és egyéb szakmai anyagok árát, a modellek honoráriumát és a tanárok tiszteletdíját. Étkezés nincs az árban, azt egyénileg kell megoldani.
A tábor maximális létszáma 15 fő.
A jelentkezéseket a befizetett részvételi díj beérkezésével egyidejűleg véglegesítjük.
Amint a fenti létszám betelik, a honlapon azonnal értesítjük az esetleges további érdeklődőket.

Jelentkezési és befizetési határidő: 2023. július 14., péntek!

Jelentkezni a honlapon lévő űrlapon lehet.

A jelentkezés feltétele a mellékletben található nyilatkozat kitöltése. A szülő a táborozást megelőző négy napon belül kiállított nyilatkozattal igazolja a táborozásban részt vevő gyermek megfelelő egészségi állapotát a táborozás megkezdése előtt. (12/1991. (V. 18.) NM rendelet)
A nyilatkozatot legkésőbb a tábor első napján hozzák magukkal a diákok.

Befizetés
személyesen készpénzben és bankkártyával a Miskolci Galéria Rákóczi-házában (Miskolc, Rákóczi u. 2.) nyitvatartási időben (keddtől vasárnapig 9-17 óráig),
vagy átutalással az alábbi számlaszámra: OTP Bank 11734004-15350851-00000000 lehetséges.

További ajánlataink

2024.04.19.
Miskolci Alkotóház program 2024
Felvételi előkészítő középiskolásoknak - képző-, vagy iparművészeti, illetve építész szakokra
2024.04.26.
Miskolci Alkotóház program 2024
Felvételi előkészítő középiskolásoknak - képző-, vagy iparművészeti, illetve építész szakokra
2024.05.03.
Miskolci Alkotóház program 2024
Felvételi előkészítő középiskolásoknak - képző-, vagy iparművészeti, illetve építész szakokra
2024.05.10.
Miskolci Alkotóház program 2024
Felvételi előkészítő középiskolásoknak - képző-, vagy iparművészeti, illetve építész szakokra
2024.05.17.
Miskolci Alkotóház program 2024
Felvételi előkészítő középiskolásoknak - képző-, vagy iparművészeti, illetve építész szakokra
2024.05.24.
Miskolci Alkotóház program 2024
Felvételi előkészítő középiskolásoknak - képző-, vagy iparművészeti, illetve építész szakokra
2024.05.31.
Miskolci Alkotóház program 2024
Felvételi előkészítő középiskolásoknak - képző-, vagy iparművészeti, illetve építész szakokra
2024.06.07.
Miskolci Alkotóház program 2024
Felvételi előkészítő középiskolásoknak - képző-, vagy iparművészeti, illetve építész szakokra
2024.06.14.
Miskolci Alkotóház program 2024
Felvételi előkészítő középiskolásoknak - képző-, vagy iparművészeti, illetve építész szakokra
Találatok száma: 49

Panoráma Vendégház Miskolctapolca

Panoráma Vendégház Miskolctapolca

A Panoráma Vendégház Miskolctapolca magaslati telkén gyönyörű panorámával várja vendégeit. A Panoráma Vendégház pár 100 méterre helyezkedik el Észak-Magyarország nevezetessége, a Termál barlangfürdő, mely számtalan látogatót vonz kültéri és barlang környezetben található medencéivel, szaunával, ...

Park Hotel Miskolctapolca

Park Hotel Miskolctapolca

Kedves, barátságos személyzetű szállás Miskolc üdülőövezetében, a miskolctapolcai Barlangfürdőhöz közel. A hotel tökéletes helyszín a pihenéshez, felfrissüléshez. A Park Hotel Miskolc üdülőövezetében található, Miskolctapolca könnyen megközelíthető, nyugodt és csendes részén, kellemes környezetben. A ...

Sebesvíz Panzió

Sebesvíz Panzió

Ha unja a város zaját, ha elege van, ha melege van, ha tényleg pihenni akar, keresse fel az egyedülálló klímájú, tiszta és friss levegőjű, barátságos és családi légkörű Sebesvíz Panziót.

Siesta Vendégház Miskolctapolca

Siesta Vendégház Miskolctapolca

A Siesta Vendégház a miskolctapolcai őspark mellett található a forgalomtól távol, csendes környezetben. Egyike vagyunk a fürdőhöz legközelebb levő szálláshelyeknek.

Szeleta Hotel Lillafüred

Szeleta Hotel Lillafüred

A Hotel a Bükki Nemzeti Park területén, Lillafüred közelében, Miskolc- Alsóhámorban található.A szállodát körbe öleli a Szinva patak halk csobogása, a Bükk friss levegője és az erdő. Ingyenes parkolóval és pihenőkerttel rendelkezünk, ahol játszótér várja a gyermekeket.

Szentlélek Vendégház Miskolc

Szentlélek Vendégház Miskolc

A létesítmény a Bükk hegység szívében, a szentléleki Pálos kolostorrom szomszédságában található, szálláshelyeivel, éttermével és büféjével minden kedves érdeklődő részére rendelkezésre áll.

Székely Kúria Miskolc

Székely Kúria Miskolc

Vendéglőnk Miskolctapolca kapujában, a bevezető út mentén található, csendes, zavartalan környezetben, néhány percre Miskolctapolca parkjától és a fürdőktől, melyek akár gyalogosan, kerékpárúton, de akár tömegközlekedéssel is könnyedén elérhetők. Szállásunk 10 különböző méretű és elrendezésű szobával ...

Tapolca Fogadó Miskolctapolca

Tapolca Fogadó Miskolctapolca

A háromcsillagos szállás Miskolc üdülővárosában, a barlangfürdőjéről híres üdülőhely, Miskolctapolca csendes, mégis központi részén található. A panzió Miskolc leghangulatosabb szobáival, gyönyörű kilátással, és jól felszerelt wellness részleggel várja vendégeit.

Turistapark Szentlélek

Turistapark Szentlélek

A Bükk a magyar hegyvidékek közül a legidősebb és legterjedelmesebb. Hazánk egyik legszebb és legváltozatosabb területe. A Garadna-patak völgye két részre, a déli Nagy-fennsíkra és az északi Kis-fennsíkra osztja. Itt található 750m-es magasságban a szentléleki Turista Park. A 3 hektáros terület, ...

Tündéri Családos Apartmanok Miskolctapolca

Tündéri Családos Apartmanok Miskolctapolca

A Tündéri Családos Apartmanok nevű magánszálláshely egy csendes és szép környezetben épült családi házban van a Fenyő utcában.

   1 2 3 4 5   
Találatok száma: 40

Lokalista Bistro

Lokalista Bistro

Maradj Lokalista. Rendeld házhoz kedvenc bisztró ételeid, vagy add le rendelésed és mire ideérsz elkészítjük és csomagoljuk, ahogy kéred.

Lábas Gasztroműhely Alsózsolca

Lábas Gasztroműhely Alsózsolca

Családi stílusú kemencés étterem Alsózsolcán, napi menü ajánlattal.

Malom Étterem Miskolc

Malom Étterem Miskolc

A város vidéki étterme. Őstermelői beszállítók, kézműves alapanyagok, mindig változó vacsora étlap és ebéd ajánlatok. Romantikus kerthelységünk a város közepén kínál vidéki romantikát, külön italtermünk baráti társaságok, rendezvények számára is bérelhető. Látogass el hozzánk!

Napoli Ristorante  &  Pizzéria Felsőzsolca

Napoli Ristorante & Pizzéria Felsőzsolca

Olyan éttermet álmodtunk meg, amelybe a vendégek nem csak betérnek, hanem visszavágynak. Egy olyan helyet ahol a megszokott és megkedvelt ízek mellett mindig ott van egy új ötlet egy finom meglepetés, amely arra vár, hogy kipróbálják. A hely neve Napoli étterem és pizzéria, mely néha csendes bájával ...

Népkerti Vigadó és Söröző Miskolc

Népkerti Vigadó és Söröző Miskolc

A Népkerti Vigadó megújult sörözője, családoknak, barátoknak. A 40 fős söröző ideális családi események (névnap, születésnap, keresztelő…) megrendezésére. A Sörözőből csodás kilátás nyílik a Népkertre. Tavasztól őszig pedig kiegészül egy 150 fős kerthelyiséggel is. Elegáns esküvői helyszínt kerestek? ...

Panyik Pince

Panyik Pince

A pince a Bükkaljai Borút Egyesület minősített tagja. Szállás lehetőség a pince fölött 2x2 ágyas apartmanban. A borkóstoló mellé megbeszélés szerint biztosítunk borkorcsolyát. Boraink: blauburger száraz vörösbor, chardonnay, furmint-hárslevelű cuveé.

Pizza Kávé Világbéke Miskolc

Pizza Kávé Világbéke Miskolc

A római tepsis pizza lényege, hogy nápolyi társával ellentétben nem kerek, hanem négyszögletes, a tésztája vastagabb, viszont könnyebb, légiesebb és roppanós. Ez köszönhető a kőmalomban őrölt lisztnek, a 48 órás kelesztésnek, és az odafigyelésnek amivel pizzáinkat készítjük. Gianni Frasi veronai ...

Sándor Zsolt Organikus Szőlőbirtok és Pincészet

Sándor Zsolt Organikus Szőlőbirtok és Pincészet

A pincészet Miskolc szívében, a történelmi Avas Kis-Avas részén található. A pincészetben van borkóstoló program előre egyeztetett időpontban.

Poroszkai Étterem és Pizzéria Gesztely

Változatos étel és ital kínálattal kedveskedünk Vendégeinknek, tradicionális ételek és a modern konyha remekei is színesítik étlapunkat. Vállaljuk rendezvények (ballagás, esküvő, szakmai előadás, születésnap) lebonyolítását akár 100 főt befogadó különtermünkben.

Végállomás Bisztró Miskolc

Regionális alapokon nyugvó top 100-as bisztrókonyha borélménnyel a Bükk lábánál. Degusztácios bormenük,” farmtól az asztalig” szemléletű konyha.

   1 2 3 4

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!

Kapcsolódó témák:

Foglaljon szállást!

Kapcsolat, elérhetőség
Szeretné aktiválni elérhetőségeit az oldalon? Partner információ

Foglaljon szállást!

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
Megadott intervallumban:
-tól
-ig