ÚJ PROGRAM HIRDETÉS

RaM - ArT Színház Budapest előadások és jegyvásárlás 2024

Jegyvásárlás
Kiemelt ajánlat
2024. március 30. (szombat)

RaM - ArT Színház előadások Budapest első élményszínházában 2024. A befogadó színházként működő helyszín a minőségi előadások bemutatását tűzte ki célul. Budapesti, vidéki társulatok egyaránt fellépnek az év során. Komoly és könnyűzenei koncertek, valamint gyerekeknek szóló előadások szintén megtalálhatóak a műsoron. Kiváló kikapcsolódás, szórakozás az egész családnak a RAM Színház előadásain!

RaM-art Színház programajánló 2024

MISI MÓKUS – családi musical két részben, a PROPELLER TEAM előadása

2024. MÁRCIUS 26. KEDD, 10:30
2024. MÁRCIUS 26. KEDD, 14:00
2024. ÁPRILIS 27. SZOMBAT, 11:00
2024. ÁPRILIS 27. SZOMBAT, 14:00 

Az erdőben minden a természet rendje és körforgása szerint zajlik. Ez a nap mégis kicsit más, hiszen kis mókusok születnek. Bár ez is a természet rendje szerint van. De, az egyik kis mókus, Misi, más, mint a többiek, fekete a farkincája. Később az iskolában nem csak ezzel lóg ki társai közül, hanem azzal, hogy rosszalkodik és különcködik. Nem akar úgy élni, mint a többi mókus, nyáron gyűjtögetni az élelmet, hogy legyen majd télre. Amikor megtudja Szajkó nénitől, hogy egy távoli vidéken létezik egy örökké termő fa, azonnal elszökik otthonról.

Elképesztő kalandok várnak rá, meg persze veszélyek is. Elfogják, és egy állatkereskedésbe viszik, ahonnan megszökik. Utazik a tengeren, a sivatagon és a dzsungelen keresztül. Barátokat szerez és legyőzi az ellenségeket!

De tényleg az a barát, akiben rögtön megbízunk? Tényleg csak jót akarnak nekünk az ismerőseink? Tényleg semmi hasznosat nem tanul a diák az iskolában? Tényleg jobb egy távoli vidéken élni, mint otthon? Ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk legújabb családi musicalünkben. Tersánszky Józsi Jenő meséjét Peller Károly írta és álmodta színpadra. Zenéjét a nagy sikerű Tanár úr, kérem! című musical szerzője, Nyitrai László írta, a dalszövegeket pedig a musical sztárok fiatal generációját képviselő Cseh Dávid Péter. Látványos és izgalmas produkciót ígérhetünk kicsiknek és nagyoknak!

Időtartam: 2 x 45 perc

Szereplők

Misi:.Cseh Dávid Péter / Pásztor Ádám
Szajkó néni:Janza Kata / Kékkovács Mara
Bumba :Gábor Márkó / Pásztor Ádám
Kacifánt, Suta; Cirkuszigazgató: Urmai Gábor / Peller Károly
Tanítónő, Lomha: Szendy Szilvi / Kékkovács Mara
Misi apukája, Matróz 2., Gyurrri 1:. Tarlós Ferenc / Vígh Gergő

Misi anyukája, Gyurrri 2., Pufi:Kiss Eszter Júlia
Matróz 1., Apa-pirra-soka-tir, Gyurrri 3., Maki: Oláh Béla
Sakál; Krokó: Braga Nikita
Kígyó, Gyurrri 4.: Grubits Blanka
valamint Mókus diákok, Tündérek, Virágok
Tersánszky Józsi Jenő „Misi mókus kalandjai” című műve alapján a színpadi változatot

írta: Peller Károly
Díszlet- és jelmeztervező: Széll Tímea
Zenéjét szerezte és hangszerelte: Nyitrai László
Dalszövegíró: Cseh Dávid Péter
Koreográfus: Szkáli Edina
Rendező: Peller Károly – Honthy- és Rátonyi-díjas


Gulliver a törpék országában

2024. MÁRCIUS 27. SZERDA, 10:30 és 14:00
2024. ÁPRILIS 15.HÉTFŐ, 10:30 és 14:00
2024. ÁPRILIS 21. VASÁRNAP, 10:30

Egy kicsi, ám annál vidámabb halászfaluban élt Gulliver, aki egy lusta délutánon függőágyában álomba szenderült.

Álmában ágya vitorlát bontva hajóvá alakult, hirtelen a tengeren találta magát – ezzel kezdetét vette egy fantasztikus utazás.

Hősünk a tengeren ringatózva eljutott egy messzi tájra. Ezen a vidéken két apró ország két apró királya és apró alattvalóik viseltek hadat egymás ellen. A hidegszívű király lánya és a melegszívű király fia egymásba szeretett, de az ellenségeskedés miatt nem lehettek egymáséi. Bár háború dúlt a királyok között, gyermekeik szerelme reményt keltett a közeli békére.

Sikerül-e Gullivernek a két országot kibékítenie?

Győzedelmeskedik-e a szerelem a háború felett? Ledőlnek-e a lelkekben és az országok között emelt falak? Ezekre a kérdésekre kapunk választ a Sárközi Gyula Társulat és a Madách Táncművészeti Iskola növendékeinek kedvenc előadásában.

Koreográfia, dramaturgia: 4 for One – Jurányi Patrick, Kovács Zsolt, Kováts Gergely Csanád, Sárközi Gyula

Zene: Tallér Zsófia, Faltay Csaba

Díszlet: Tresz Zsuzsanna

Jelmez: Faltisz Alexandra


Szép nyári nap - Neoton musical | Veres 1 Színház

2024. MÁRCIUS 30. SZOMBAT, 19:00
2024. ÁPRILIS 12. PÉNTEK, 19:00
2024. MÁJUS 14. KEDD, 19:00

A Szép nyári nap című musical valamikor a hetvenes években játszódik Bácsszentmárián, egy olyan építőtáborban, amelyik közel van a jugoszláv határhoz. Ennek fontos szerepe van a történetben. A humorral és iróniával átszőtt musical szereplői fiatalok, akik „önként” vállalták a nyári melót.

A táborparancsnok Tóth Antal a Szovjet- Magyar Barátság TSZ paradicsom-feldolgozó melléküzemágának vezetője, helyettese Kovács Jenőné, azaz Panni néni, az orosz tanárnő. Juli, Panni néni KISZ-titkár lánya, beleszeret a frissen érettségizett Varga Péterbe, aki szociológusnak készül. Péter édesapja 56 után disszidált. A két különböző neveltetésű fiatal szerelmét sokan nem nézik jó szemmel.

Az építőtábor többi lakója is pesti tinédzser, akik ezeken a szép nyári napokon teszik azt, amit minden fiatal, vagyis dolgoznak, szórakoznak, összevesznek, kibékülnek, szerelmesek lesznek, de legfőképp énekelnek és táncolnak a máig népszerű Neoton slágerekre.


Mi vagyunk a Musical

2024. ÁPRILIS 5. PÉNTEK, 19:00

Janza Kata, Peller Anna, Gubik Petra zenekaros koncert

Janza Kata, Peller Anna és Gubik Petra az ország legsikeresebb és legfoglalkoztatottabb musical színésznői. Rengeteg musicalt tettek sikeressé címszerepeikkel és főszerepeikkel. A három művésznő egy közös zenekaros koncertre készül, ahol előadják kedvenc szerepeik legnagyobb dalait, mesélnek közös előadásaikról és szerepálmaikról. Az előadásban a legsikeresebb musical dalok mellett a Pesti Broadway legizgalmasabb kulisszatitkaiba is betekintést nyerhetünk.


VABADABA Geszti Péter koncert-est Váczi Eszterrel

2024. ÁPRILIS 8. HÉTFŐ, 19:00
2024. MÁJUS 21. KEDD, 19:00

A Vabadaba egy érzés. Pontosabban sokféle érzés. A szerelem 22 árnyalata, ami 22 dalban szólal meg mostantól. Geszti Péter új koncert-estjén egykori Jazz+Az-os partnerével, Váczi Eszterrel kezd újabb zenés kalandba, hogy hol szentimentális, hol ironikus módon szóljon a szerelem csodáiról és viszontagságairól.

Szerelmesek, szeretők, magányosok, házasok, újrakezdők, mindenki megkapja a magáét a dalokban. Az est címe a hetvenes évek egyik világslágerét idézi, nem véletlenül! A korszak több ikonikus vintage dala is elhangzik majd, modern hangszerelésben, új magyar szöveggel. Ezek mellett sok ismert Geszti dal kel új életre a Váczi Eszterrel közös duettekben, számos kellemes meglepetést tartogatva azoknak, akik szeretnek tiszta szívből szeretni és nevetni.


ABIGÉL musical

2024. ÁPRILIS 14. VASÁRNAP, 17:00

A musical új aspektusból közelít a csodálatos szívet melengető, sírós-nevetős történethez. Az egész Gina, a tizenéves gimnazista lány egy drámai pillanatban történő visszaemlékezése, életének egy meghatározó korszakának újraélése. A fordulatos regény lehetőséget ad egy eddig nem látott színpadi adaptációra!

Nem árulunk el titkot, ha kimondjuk, hogy a mai fiatalok vajmi keveset olvasnak. Ez a darab hidat képez. És biztos felkelti az érdeklődést a fiatalokban, ha megnézik a musicalt, hogy elolvassák a regényt vagy Szabó Magda más műveit, és megnézzék az Abigél című filmet is.

Szabó Magda így ajánlotta nekünk fiatal hősnőjét:
"1943-ban Gina elbúcsúzik otthonától és azoktól, akiket szeret, mert az apja beadja a híres árkodi intézetbe. A kis gimnazistát a rideg világ, a szokatlan kegyetlen törvények lázadásra késztetik. Ám megtud valamit, ami maradásra bírja, önként vállalja a rabságot… Hogyan igazodik el a kis tizenéves lány ebben a felnőtt-titkoktól terhes világban? Vajon hihet-e a naiv diáklegendákban, amelyet a kertben álló, korsós leányt formázó szobor alakja köré fon a lányok képzelete? Írjon talán ő is levelet Abigélnek, aki mindig segít a bajbajutottakon…"

Szereposztás

  • Vitay Georgina - Csáki Illangó
  • Torma Gedeon igazgató – Jámbor József
  • Horn Mici - Sári Évi
  • Kőnig tanár úr – Bánhidi Krisztián
  • Zsuzsanna nővér – Gellén Fanni
  • Vitay tábornok – Csáki Szabolcs
  • Kalmár tanár úr– Miskovics Róbert
  • Kis Mari - Becsky Zsófia
  • Torma Piroska - Bács Boglárka Zoé
  • Erzsébet nővér – Kovács Mariann
  • Truth torna tanárnő – Magyar Benigna
  • Gigus francia tanárnő – Dr. Orbán Ildikó
  • Hajdú – énektanárnő – Mező Kriszta
  • Kuncz Feri - Bodogán Ábel
  • Pedellus – Nagy Ákos
     
  • Bánki – Palotai Réka
  • Szabó - Hamvas Bíborka
  • Murai – Dancsházi Lili
  • Naczák - Tőzsér Médi
  • Ari – László Dóri
  • Cziller – Illés Csenge
  • Vajda - Török Illa
  • Rideg – Kocsik Hanga
  • Barta – Gőz Kinga
  • Dudás - Lukács Beatrix
  • Jaczkó - Fazkas Adrienn
  • Lengyel- Szász Eszter
  • Berki - Szűcs Flóra
     
  • Mimó néni – Dr. Bácsné Dr. Bába Éva
  • Bánkiné - Barcsai Edit
  • Botosné, Pénztáros – Dr. Fenyves Veronika
  • Botos úr, könyvesboltos, Pesti polgár 1, Rupert – Lóczi László
  • Róza - Hankó Csenge
  • Mráz - üveges, Ellenálló – Szabó Barna
  • Szűcs úr, – kalapos, Pesti polgár 2, Püspök - Szilágyi Dániel
  • Tiszt – Hüse Gergő
  • Szomszéd iskola diákjai, katonák: Kósa Csaba, Hüse Gergő,
  • Katics Csongor, Dremák Artúr, Dremák Aurél

Alkotók

  • Szerzők: Kocsák Tibor-Somogyi Szilárd-Miklós Tibor
  • Rendező: Csáki Szabolcs
  • Koreográfus: Csáki Illangó
  • Producer: Végh Veronika

BIZARRRRR! koncertshow

​ÁPRILIS 18. CSÜTÖRTÖK, 19:00
ÁPRILIS 19. PÉNTEK, 19:00

- misztikus utazás a kapun túl –

Lépj át a misztikum kapuján, hogy eléd táruljon egy bizarr világ, ahol Lúcia kalauzol át egy sokszínű éjszakán.

Látványos koreográfiákkal, ismert pop és musical dalok kíséretében egy magával ragadó show részese lehetsz.

Kinyílik a kísértetkastély és a pompázó revü lélegzetállító világa. Hogy álom vagy valóság?

Ezt derítsd ki te a „Bizarrrr! koncertshow előadásán a RaM-ArT Színházban!

Időtartam: 2 x 50 perc

FŐSZEREPLŐK:

  • FEHÉRVÁRI GÁBOR ALFRÉD „Freddie” / HORVÁTH DÁNIEL
  • DÉR HENI / SÁRI ÉVI
  • RIGÓ ANNA
  • FÜREDI NIKOLETT / PAP VIKTÓRIA
  • FEJES SZANDRA
  • FÁBIÁN NIKOLETT
  • GÁBOR MÁRKÓ
  • BECZ BERNADETT

közreműködik
a BIZARRE ENSEMBLE és a SHOW DANCE COMPANY 24 fős TÁNCKARA

Producer: Nádasdi Csaba

RENDEZŐ – KOREOGRÁFUS: KIRÁLY BÉLA


LGT TÁNCKÉPEK – két részben,  a SÁRKÖZI GYULA TÁRSULAT előadása

2024. ÁPRILIS 21. VASÁRNAP, 19:00

A Sárközi Gyula Társulat elődje, a KFKI Kamarabalett 2001. november 19-én a Madách Színházban mutatta be első előadását „Mindenki – LGT Táncképek” címmel, amely igen nagy sikert aratott. A produkció iránt olyan nagy érdeklődés mutatkozott, hogy a 2002-es Budapesti Tavaszi Fesztivál is műsorára tűzte, s az előadás vidéken is ugyanolyan népszerűségnek örvendett, mint a fővárosban.

A darab a tánc eszközével mutatja be korunkat: különböző emberi sorsokat, karaktereket.

Az első felvonást Jurányi Patrick koreografálta, melynek alcíme: Ülök a járdán. Az LGT egyedülálló zenei stílusa ihlette a produkciót, mely a férfi-nő közti érzelmeket is megmutatja a klasszikus baletten keresztül.

A második rész formailag a showtánc és klasszikus táncelemek ötvözetéből áll. A második felvonás alcíme: Miénk ez a cirkusz – koreográfusa Sárközi Gyula, aki Kovács Zsolttal és Kováts Gergely Csanáddal a modern tánc nyelvén gondolta újra a tánclépéseket. Sárközi Gyula Presser Gáborral közösen válogatta ki a legismertebb LGT számokat és együtt úgy rendezték azokat sorba, hogy mese szülessen belőle: életünk meséje.

Az előadás zenei anyaga: Miénk itt a tér; Engedj el; Szentimentális rakenroll; Boksz; Az ígéret földje; Nem adom fel; A csúnya fiúknak is van szíve; Gondolj rám; Mindenki.

Előadják a Sárközi Gyula Társulat művészei és a Madách Táncművészeti Iskola növendékei.

Műsoridő: 2x45 perc, egy szünettel


URBAN VERBUNK SHOW - Don't Lie to The Planet

2024. ÁPRILIS 23. KEDD, 19:00

A hatalmas érdeklődésre való tekintettel további két új show 2024-ben!

Az Urban Verbunk legújabb produkciója egy formabontó előadóművészeti koncepción alapuló előadás, amely a magyar néptánc gazdag kulturális örökségére épülve felhívja a figyelmet a jelen égető globális társadalmi kérdéseire úgy, hogy ezzel az európai-és nemzetközi színpadok közönségeinek is vonzó kínálatot teremt.

A show központi témája a társadalmunkat egyre nagyobb mértékben érintő mesterséges intelligencia kérdésköre. Bár napról napra az életünk egyre meghatározóbb tényezőjévé válik, e technológia megjelenítése a színpadi táncművészetben eddig nem elterjedt. Produkciónk ezért ezen keresztül mutatja be azt, hogy mi emberek a mesterséges intelligencia alkalmazásával hogyan bánunk az élőhelyünkkel, eddigi történelmünk folyamán alkotott környezetünkkel, és ennek fényében mi várhat ránk a jövőben. Az előadás olyan témákat is felölel, mint az ember okozta környezetvédelmi károk (pl. vízhiány, erdőtüzek), történelmünk, illetve napjaink globális társadalmi problémái (pl. holokauszt, faji megkülönböztetés, éhínség).

Az ember okozta extrém környezeti változások miatt a Föld utolsó órájában járunk, MOST kell tenni azért, hogy az unokáinknak is legyen még hol felnőniük. A produkcióban megjelenik a világunkat alkotó 4 őselem. Egyszerre van jelen tűz, víz, föld és levegő egyazon színpadon, és a show színpadi történéseit aktívan, mintegy „műsorközlőként” kíséri végig az „ötödik elem”, azaz a mesterséges intelligencia.

Az Urban Verbunk az általa képviselt progresszív, a világon egyedülálló néptáncstílus merész koncepciója alapján gondolja újra a zenei világot is: A komolyzene nagyjainak legismertebb zeneművei egyedi hangszerelésben, szimfonikus zenekari kísérettel, crossover hangzásban hallhatók, a világ legnagyobb popelőadóinak slágereivel együtt.

A tánc és a zene mellett az előadást kísérő, grandiózus vizuális elemek (több mint 2500 liter vízzel feltöltött medence, lángoló padló, szikrázó dobverőkkel, 40 négyzetméteres trambulinszőnyeg) együttesen egy mozihatást elérő szórakozási élményhez járulnak hozzá, mely élmény mind a popkultúra-, mind a színház-, mind pedig az opera közönségének teljesen egyedülálló.

Időtartam: 75 perc

Rendező – koreográfus: Moussa Ahmed – Harangozó- és Junior Prima díjas


A FELESÉG NEGYVENNÉL KEZDŐDIK

2024. ÁPRILIS 24. SZERDA, 19:00

házasságjavító komédia
Írták: Arne Sultan – Earl Barett – Ray Cooney
Fordította: Beleznay Endre

Mesterien megírt brit komédia az 1980-as évek világával, igazi sztárszereposztásban! A Fórum Színház legújabb vígjátéka rólunk mesél, kacagtató helyzetekkel és imádni való karakterekkel.

Linda unja 17 éves házasságát, angol kertvárosi életét, a negyedik x közeledtét, de főleg a férjét, George-ot. Erről azonban a férfi nem akar tudomást venni, neki minden úgy jó, ahogy van.  De amikor George elalszik szeretkezés közben, Lindának végképp elege lesz: úgy érzi, joga van még minőségi érzékiséghez, figyelemhez, szerelemhez, élethez.                           
Válni akar.
Kamasz fiuk becsajozik, a szenilis nagypapa katonatörténeteket darál, a legjobb barátok elképesztő tanácsokat adnak, és a felfordulás közepén ott áll szegény George, aki – némi rásegítéssel a bárszekrényből -, veszélyes útra lép: elhatározza, hogy megfiatalítja a házasságát.                                                                                                              

Szereplők

  • George Harper...................... Beleznay Endre
  • Linda Harper......................... Pikali Gerda / Gregor Bernadett
  • Roger Dixon.......................... Németh Kristóf / Urbán Tibor
  • Betty Dixon........................... Gregor Bernadett / Vanya Tímea
  • Bernard Harper..................... Magyar Attila / Szűcs Sándor
  • Leonard Harper..................... Náray-Kovács Zsombor

Alkotók

  • Díszlet és jelmeztervező: Csík György
  • Asszisztens/súgó: Juhász Andrea
  • Rendező: Németh Kristóf és Beleznay Endre
  • Producer: Németh Kristóf

Az előadás hossza 180 perc, 1 szünettel.
Az előadást 14 éven felüliek számára ajánljuk!
A változtatás jogát fenntartjuk!


CHARLEY NÉNJE

2024. MÁJUS 12. VASÁRNAP, 15:00

zenés vígjáték 2 felvonásban

Fordította: Fáy I. Béla
Zenéjét szerezte: Aldobolyi Nagy György
A verseket írta: Szenes Iván

Az angol Brandon Thomas „Charley nénje” című darabja minden színházi rekordot megdöntött már. Az 1892-es londoni, szilveszteri ősbemutatója óta nem telt el egyetlen nap, hogy a világ színházai közül valamelyikben ne játszották volna. Pesten először 1897-ben mutatták be a darabot, majd 1928-ban, Csortos Gyulával a főszerepben újították fel.

1970-ben Aldobolyi Nagy György új, fülbemászó, napi slágerként dúdolható betétdalokat komponált a műhöz, melyek dalszövegeit a szintén zseniális Szenes Iván írta. Nem véletlen, hogy a Charley nénjét az elmúlt 50 évben minden évadban műsorra tűzte legalább egy hazai színház.

A Mandala Dalszínház Mikó István Jászai-díjas, Érdemes és Kiváló Művész rendezésében mutatta be a darabot, mellyel célunk az igényes szórakoztatás. Nem csupán a magyar nyelven szóló kellemes melódiákért esett a választásunk a darabra, hanem a zseniális, fordulatokban és gegekben gazdag és igényesen megírt történet miatt is:
Jack és Charley szerelmes diákok Oxfordban, akik imádottjaikkal csak gardedám társaságában találkozhatnak. Erre a célra kapóra jönne Charley Dél-Amerikába szakadt nagynénje, ő azonban késik, ezért a fiatalemberek egy barátjukat öltöztetik fel és mutatják be a lányoknak, mint Donna Lucia d'Alvadorezt. Minden remekül alakul mindaddig, amíg az igazi tanti meg nem érkezik…

Szereplők

  • Lord Frank Babberley, oxfordi diák................................................ KOVÁCS ATTILA
  • Jack Topplebee, oxfordi diák......................................................... BACSKAI ZSOLT
  • Charley Wykeham, oxfordi diák..................................................... ROZSÁLYI MÁRKÓ
  • Sir Francis Topplebee, nyugalmazott indiai ezredes..................... MIKÓ ISTVÁN
  • Donna Lucia d’Alvadorez, a Charley nénje................................... SZABÓ ANIKÓ
  • Stephen Spittigue, oxfordi ügyvéd................................................ BÓDIS GÁBOR
  • Kitty Verdun................................................................................... CSERJÉSI BEATRIX
  • Annie Spittigue.............................................................................. PÉTER POLLY / VAJNÁROVICS VIKTÓRIA
  • Ella Delahay................................................................................... NAGY FRUZSINA
  • Brasett, szolga............................................................................... BÁNHIDI PÉTER

Alkotók

  • Díszlet: TÓTH KÁZMÉR (SCABELLO)
  • Jelmez: MANDALA TEAM
  • Koreográfia: KOVÁCS ATTILA

Rendező: MIKÓ ISTVÁN Jászai-díjas, Érdemes és Kiváló Művész


Tombol az erény - bohózat | Veres 1 Színház

2024. május 24. 19:00

Mindenki akar valamit!
Susanne Armand-t.
Armand Paulette-et…
Jules is Paulette-et…!
Paulette ki tudja mit akar?
Legrand botrányt!
Claudine szintén botrányt és gazdag szeretőt, lehetőleg többet.
Leonard pedig… ő csak aludni akar!!!

Szerelem, érzékiség, pénz és botrány utáni hajsza Jean de Létraz pazar bohózatában, parádés
szereposztással a Veres 1 Színházban.
Házasoknak kötelező! Szingliknek még inkább!


KERINGŐVARÁZS

2024. JÚNIUS 19. SZERDA, 19:00

A BUDAPESTI STRAUSS ZENEKAR NYÁRI KONCERTJE

A Budapesti Strauss Zenekart 1986-ban Bogár István alapította. Megalakulását követően hosszú éveken át csak külföldön lépett fel. Magyarországon az 1993-ban indult Ferencvárosi Ünnepi Játékok állandó fellépője lett.

Fő repertoárját a Strauss család legendás művei alkotják, de számos templomi koncertet, operaelőadást és szabadtéri koncertet is játszottak. Több, mint húsz országban jártak, a párizsi Salle Pleyel teremben 113 nagysikerű koncertet, Barcelonában a Palau de la Música palotában közel 100 koncertet játszottak. 2006-ban Bogár István halála után a zenekar vezetését lánya, Csáky-Bogár Rita vette át, a vezető karmester Deák András lett.


ÚJRA-HANGOLVA TÁNCGÁLA

2024. JÚNIUS 23. VASÁRNAP, 17:00

2024.06.23-án ismét táncgála a Juliett Sport Egyesület szervezésében. Éld át Te is a tánc felemelő érzését a Juliett Dívák és meghívott vendégeik által! Ha táncolsz élsz, ha élsz táncolsz.

"Egyetlen ember sem léphet kétszer ugyanabba a folyóba, mert az már nem ugyanaz a folyó, és ő már nem ugyanaz az ember." (Hérakleitosz)

Juliett Sport Egyesület, Juliett Gála, Juliett Évadzáró gála, Juliett Jubileumi gálaműsor…és még sorolhatnám. Ezek az évek határozták meg a mindennapjaimat majd 18 éven keresztül. Aztán hirtelen, a mindenki által ismert okok miatt, 4 év kényszerszünet következett, mind a tanításban, mind a gálák tekintetében.

Tavaly szeptemberben indítottam újra táncóráimat és álmodtam egy nagyot. Egy gálát, melyen együtt táncolhatok régi és új tanítványokkal, barátokkal, tánccsoportokkal, ismerősökkel.

Az első gálaműsorunk 2004-ben volt, egy tornateremben, már akkor is egy másik tánccsoporttal közösen (Kreadance SE), az utolsó pedig 2019-ben. Az idei műsornak egy igazán impozáns helyszínt választottunk, mely úgy gondolom méltó ehhez a nagyszabású baráti „összejövetelhez”.

A Juliett Dívák a fő mozgatórugója a gálánknak, mely 2020-ban alakult. Általuk, velük álmodtam meg valami újat, valami csodásan különlegeset, mely a jelenlegi mindennapjaimat kitöltik, feltöltik, energiát és lendületet adnak.

A műsorban fellépő táncosok, tánccsoportok, számomra nagyon kedves barátok, akikkel sok mindent átéltünk együtt, akikkel szakmai kapcsolatot ápolok évek/évtizedek óta, akik valamilyen formában részesei voltak a táncos életemnek vagy egyszerűen csak csodálom, tisztelem szakmaiságukat. Néhányuk személye nagyon meghatározó volt tánctanításaim kezdetén, rengeteg segítséget kaptam Tőlük, melyből a mai napig táplálkozom.

Szerencsésnek érzem magam és hálás vagyok, hogy a tánc szeretete olyan kapcsolatokat tudott építeni közöttünk, hogy elfogadták a felkérést erre a gálaműsorra.

Egy kedves táncos ismerősöm így nyilatkozott a közelmúltban rólam:
„Mondanám, hogy miből lesz a cserebogár, de már rég Főnixmadár de minimum Sas…” (Cs.S.)

Elgondolkodtató volt a kinyilatkoztatása…talán tényleg így van, a kalandos, de rögös életutamat tekintve. Ezért kedves barátom megjegyzéséből merítve az alábbiakkal zárnám soraimat:
A Főnix egy rendszeres, időközönként tűzben elégő, majd poraiból feltámadó, megújuló madár. A Főnix tettekre, cselekvésre ösztönöz, arra, hogy az ember egy másik szögből is megvizsgálja a helyzetét, újra gondolja ideáit, régi beidegződéseit. Kreatív és pozitív energiával tölt fel.  A test és a lélek gyógyulást egyszerre szimbolizálja. A madár általában a felemelkedés, a szárnyalás, az elérhetetlen világ jelképe. Ég és föld között szárnyal…(Wikipédia)

Műsorunkat változatosra, színesre terveztük, így több táncstílus lesz az est folyamán, többek között:

  • moderntánc
  • kortárstánc
  • hip-hop
  • streetdance
  • argentin tangó
  • hastánc
  • társastánc-showtánc

Szeretettel várunk mindenkit!
Lajos Julianna (a Juliett SE és a Juliett Dívák alapítója)

Házigazda Fellépők:

  • Juliett Dívák
  • Juliett Ladies
  • Juliett SE – 2 csoportja
  • Go Dance Company

Vendégfellépők:

  • A12 Táncstúdió és Táncszínház
  • Adonika Mozgásművészeti Stúdió
  • Alice Bellydance és csapata
  • Carmen TSE
  • Elisabeth Katalin Grabow és csapata
  • Kreadance SE
  • Sándor Tímea és csapata
  • Sharyam Tímea és csapata

2024.03.30.
Szép nyári nap - Neoton musical | Veres 1 Színház
Megnézem
2024.04.05.
2024.04.08.
2024.04.12.
Szép nyári nap - Neoton musical | Veres 1 Színház
Megnézem
2024.04.14.
2024.04.21.
2024.04.23.
2024.04.24.
2024.04.27.
2024.05.12.
2024.05.14.
Szép nyári nap - Neoton musical | Veres 1 Színház
Megnézem
2024.05.21.
2024.05.24.
Tombol az erény - bohózat | Veres 1 Színház
Megnézem
2024.06.19.
2024.06.23.
Találatok száma: 281

Corinthia Hotel Budapest

Corinthia Hotel Budapest

Az 5 csillagos Corinthia Hotel Budapest szálloda 3 étteremmel, elegáns kávézóval és ingyenes wifihozzáféréssel várja a vendégeket a Nagykörúton. A vendégek a Royal Spa változatos szolgáltatásait is élvezhetik.

Corvin Hotel Budapest ****

Corvin Hotel Budapest ****

Otthonos életérzés a város közepén, madárcsicsergős reggelek néhány lépésre a Corvin-negyedtől. 86 kényelmes, kellemes szállodai szobánk és 5 tágas apartmanunk, sokoldalú rendezvénylehetőségeink és ínycsiklandó reggelink mellett a kedves vendéglátás az, ami miatt sokan visszajárnak hozzánk.

Cosmo City Hotel*** Budapest

Cosmo City Hotel*** Budapest

A divatos és ízléses berendezésű hotel Budapest szívében, a Váci utcában, a főváros számos látványosságának közvetlen közelében található. A 36 saját fürdőszobás, kiválóan felszerelt, hangulatos szoba közül választhat igényeinek megfelelően. A szobáinkban klíma, hajszárító, ingyenes WiFi hozzáférés, ...

Crazy Club Római. Római Apartmanház és Szabadidő Központ

Crazy Club Római. Római Apartmanház és Szabadidő Központ

Nálunk a Római part csodálatos vízparti környezetében pihenhet. Lehetőséget biztosítunk számos nagyszabású szabadtéri rendezvény megszervezésére vagy a helyszín biztosítására, igény esetén a kivitelezésben teljeskörű szakmai segítséget biztosítva. Működtetjük a Civil Torna Clubot. Várjuk sok szeretettel ...

Crowne Plaza Budapest

Crowne Plaza Budapest

Az IHG hotellánc legújabb szállodája Budapesten, kifejezetten üzleti utazóknak kialakított szolgáltatásokkal. A Crowne Plaza Budapest, az IHG Hotel épülete központi helyen, a Nyugati pályaudvar és metróállomás mellett található. A szálloda közvetlenül kapcsolódik a Westend bevásárlóközponthoz.

Csepeli Sport-, Szabadidő- és Rendezvényközpont Budapest

Csepeli Sport-, Szabadidő- és Rendezvényközpont Budapest

A Sport-, Szabadidő- és Rendezvényközpont 4 és fél hektárnyi területen található a Hollandi úton, a Kis-Duna mellett. A hatalmas zöldterület számos lehetőséget kínál a szabadidő hasznos eltöltésére. Sportpálya, műfüves focipálya, teniszpálya áll a sportolni vágyók rendelkezésére, de strandröplabda, ...

Csepeli Swat Dogs Kutyaiskola és Panzió

Csepeli Swat Dogs Kutyaiskola és Panzió

Családias környezetbe várjuk a kutyusokat az év minden napján, ünnepnapokon is. A kinti és benti tartás egyaránt megoldható.

Csivi Hotel

Csivi Hotel

Mint a neve is mutatja, a Csivi Hotel egy kiskutya panzió, ahol természetesen nem csak csiviket látunk örömmel, hanem bármilyen kistestű, maximum 10 kilós szocializált vendéget szeretettel fogadunk, akik a gazdi távollétében otthonosan és biztonságban érezhetik magukat, és a gazdi is nyugodt lehet a ...

Cziráky Panzió  3* Budapest

Cziráky Panzió 3* Budapest

A családias jellegű, szép panorámás Cziráky Panzió Budapest Budai oldalán a festői szépségű Széchenyi-hegyen fekszik, parkosított kerttel és saját parkolóval rendelkezik. A panzió 8 szobát kínál.

Danubius Hotel Astoria City Center****

Danubius Hotel Astoria City Center****

Tradíció és stílus a főváros szívében 1914 óta. A patinás Danubius Hotel Astoria az évek során megőrizte eredetiségét, különleges hangulatát. Csodálja meg Budapest egyik legszebb patinás épületét, mely a kényelem és az elegancia maximális kombinációját nyújtja. Térjen be a Mirror Kávéház és Étterembe, amely ...

   1 2 3 4 5 6 7 8 ... 29   
Találatok száma: 50

Patkó Bandi Étterem és Pizzéria Budapest

Patkó Bandi Étterem és Pizzéria Budapest

Az étteremben reggeli ételek és napi menü is elérhető. 50 fős különterme rendezvények, összejövetelek szervezésére alkalmas.

Pándzsáb Tandoori Indiai Étterem Budapest

Pándzsáb Tandoori Indiai Étterem Budapest

Budapest egyik legjobb indiai vendéglője a Pannónia utcában a Vígszínház mögötti apró indiai étterem. Az indiai étkezési szokásoknak megfelelően érdemes többféle különböző fogást rendelni

Red Pepper Étterem és Kávézó

Red Pepper Étterem és Kávézó

Vendégül látni valakit annyit jelent, mint garanciát vállalni arra, hogy mindaddig amíg nálunk van, gondoskodunk róla, hogy jól érezze magát! E mondat szellemében várjuk szeretettel Budapest szívében található éttermünkben, ahol mindenki azon dolgozik, hogy ebben a rohanó világban az étkezések minőségi ...

Rokolya Étterem Budapest

Rokolya Étterem Budapest

A Rokolya egy házias ebédlő - büfé a Rokolya utcai irodaház földszintjén. Házias ételek naponta a hajnali piacról beszerzett friss alapanyagokból.

Sarki Fűszeres Budapest

Sarki Fűszeres Budapest

Kávézó, reggeliző, étterem, borbár, gourmet delicatesse üzlet, közösségi tér, vagy csak egy különleges hangulatú hely Újlipótvárosban. Legfőbb törekvésünk, hogy kedvében járjunk a delikát alapanyagokat kedvelő és a ráérősen kávézós-sütizős, beszélgetős élményt kereső vendégeinknek. Igyekszünk fesztelen, ...

Sirius Teaház Budapest

Sirius Teaház Budapest

A Teaház kialakításánál a legfőbb szempontok voltak a változatosság, sokoldalúság, otthonosság, kényelem. A hozzánk látogató közel 80 féle teából választhat, megkóstolhatja különleges kávéinkat, vagy egyéb kínálatunkból fogyaszthat. Mindezt teheti széken, sámlin, párnán ülve, vagy kellemesen ...

Soproni Vendéglő Budapest

Soproni Vendéglő Budapest

A Soproni Vendéglő hangulatos étterem széles választékkal, bőséges adagokkal.

Szilvakék Paradicsom Étterem és Bár Budapest

Szilvakék Paradicsom Étterem és Bár Budapest

Újlipótvárosban, hangulatos-egyedi környezetben, minden gasztronómiai és kulturális igényt kielégítő remek vacsorázó, italozó és találkozóhely, ahol komfortosan megpihenhetünk, jókat koccinthatunk és ehetünk. gy hely mindenkinek, családdal, barátokkal, kutyával, babakocsival.Tavasztól kiülős terasszal várunk. ...

Édesmindegy Desszertbár Budapest

Édesmindegy Desszertbár Budapest

Egy izgalmas, egyedi hangulatú hely, ahol kellemes italok és zene társaságában kóstolhatod meg a legérdekesebb édességeket. Mennyei tányérdesszertek, kézműves gőzgombóc variációk, házias és kiadós reggeli, brunch és napi menü választék. Fedezd fel egyedi, saját receptjei alapján készült édes, a ...

   1 2 3 4 5

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!

Ár: 2 900 Ft -tól 14 900 Ft -ig Online jegyvásárlás

Kiemelt ajánlatok

Fool Moon koncert 2024 Fool Moon koncert 2024
2024. április 17. (szerda)

Foglaljon asztalt!

Budapest Jazz Club Bistro & Kávézó Budapest Jazz Club Bistro & Kávézó
  • Budapest
  • XIII. kerület
Ár: 2 900 Ft -tól 14 900 Ft -ig Online jegyvásárlás

Foglaljon asztalt!

Budapest Jazz Club Bistro & Kávézó Budapest Jazz Club Bistro & Kávézó
  • Budapest
  • XIII. kerület

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
Megadott intervallumban:
-tól
-ig