Szabadulószobák Budapesten, menekülés a valóságból élményteli szórakozással


Ha egyszer megtalálod Neverlandet, csak rajtad múlik mikor szabadulsz. A Neverland az élő példa, hogy vannak, akik soha nem hagyják kihunyni a világ köztudatából a „csavaros agyú magyar” imázs-értékeket. Miért? Mert a hungarikummá érett, flow élményen alapuló valós idejű kalandjátékok, vagyis a szabadulószobák jelenleg Budapest egyik fő turisztikai attrakciói a romkocsmák mellett. A józan paraszti ész-használat jutalma az izgalom, a nevetés, és egy semmihez sem hasonlítható élmény.

KEDVES LÁTOGATÓ!
Felhívjuk figyelmét, hogy ennek a megjelenésnek jelenleg NINCS ÉRVÉNYES IDŐPONTJA portálunkon, ezért az itt közölt tartalom már lehet, hogy NEM AKTUÁLIS! Friss információkat az info@programturizmus.hu e-mail címen kérhet vagy küldhet.

5 High-tech menekülős szoba

A játék lényege, hogy 60 percetek van a szabadulásra, melynek feltétele, hogy a változatos feladatokat, csapatként együttműködve oldjátok meg.

A mögöttetek bezáruló ajtó, vagyis a játék kezdete előtt mindent elmondunk, amit feltétlenül tudnotok kell.

A szabadulás ára 3500 Ft/fő.

5 szobánk van, amiben akár 30-35-en is tudtok egy időben játszani. Minden Játékmesterünk nagy tapasztalattal rendelkezik.

A lehető legjobb játékélmény általában akkor alakul ki, hogyha 4-6-an játszotok. Ha kisebb a csapat, sebaj, bár valószínűleg több kihívással fogtok találkozni a játék során. Viszont a maximum csapatlétszám 7 fő, ennél többet nem tudunk beengedni egy szobába.

10 éves kor alatt sajnos nem áll módunkban beengedni senkit a játéktérbe.

10-14 évesek csak szülői kísérettel vehetnek részt a játékban.

15-18 évesek esetében egy nagykorúnak meg kell jelennie, hogy aláírja a felelősségvállalási nyilatkozatot a csapat nevében, de nem kell részt vennie a játékban.

SZABADULÓSZOBÁK

Rácsok Mögött

Mindvégig ártatlannak vallottátok magatokat, de ez most már nem számít. Az ügyvédeitek sorban csődöt mondtak és a nyomozók is kudarcot vallottak. Meghozták az utolsó vacsorát, és mindenki elment az őrökkel együtt, hogy előkészítsék a gázkamrát… Nektek. Egy órátok van, míg nem jönnek vissza, hogy egy utolsó kísérletet tegyetek a szabadulásra.

  • Ideális csapat létszám 2-7 fő
  • Nehézségi fok: 4/5
  • Korhatár: 10+

Zárt Osztály

1956-ot írunk…Vagy mégsem? Azok után, amiket itt tapasztaltál, már ezt is megkérdőjelezed. Egyik nap kaptál egy beutalót, majd a következő reggel a zárt osztályon ébredtél, amit egy gonosz tudósok csoportja üzemeltet az agykontroll kísérleteihez. Most itt van a soha vissza nem térő alkalom... Ki tudsz szabadulni?

  • Ideális csapat létszám 2-7 fő
  • Nehézségi fok: 3.5/5
  • Korhatár: 10+

A Nagy Vadnyugati Rablás

Na mi a helyzet, cowboy? Érzed már, hogy egy bazi nagy dobás előtt álltok? Azt beszélik, hogy egy bivaly méretű készpénz köteg csak rátok vár a Vadnyugat legnagyobb kártyaversenyén. Itt van hát az alkalom, hogy te és a csapatod szépen lenyúljátok ezt a halom dohányt. Viszont van egy bukkanó. Előbb el kell intézned, hogy letartóztassanak… aztán ki kell onnan szabadulnotok.

  • Ideális csapat létszám 2-7 fő
  • Nehézségi fok: 4.5/5
  • Korhatár: 10+

Máguspróba

Éveken át tartó tanulás (és tealevél-válogatás) után végül eljutottatok ide... utolsó próbatételetekhez. Képesek vagytok teljesíteni mesteretek legnehezebb kihívását, és egyúttal bizonyítani, hogy méltók vagytok a végtelen mágikus erő birtoklására?

  • Ideális csapat létszám 4-6 fő
  • Nehézségi fok: 4.5/5
  • Korhatár: 10+

A Világűr Mélyén

Az Enigma űrhajót egy meteorcsapás érte, ami komoly károkat okozott a hajó rendszereiben. Egy mélyűrben élő földönkívüli csoport vett körül benneteket. Meg tudjátok javítani a hajót, mielőtt az űrlények széttépik azt?

  • Ideális csapat létszám 2-7 fő
  • Nehézségi fok: 4/5
  • Korhatár: 10+

Nyitvatartás:
Hétfőtől-vasárnapig, 9:00 - 2:00 

További ajánlataink

2019.07.15. - 2019.07.21. VR Budapest, a virtuális valóság élménye hajmeresztő kalandokkal
2019.07.15. - 2019.07.21. Szökés a zártosztályról, ki tudsz szabadulni?
2019.07.15. - 2019.07.21. Szabadulószoba börtön, gyere és próbáld ki magad! Vajon ki tudsz szabadulni?
2019.07.15. - 2019.07.21. Cowboy szabadulószoba Budapesten, a nagy vadnyugati rablás
2019.07.15. - 2019.07.21. Űrhajós játék egy szabadulószobában, verseny a földönkívüliekkel életre-halálra
2019.07.15. - 2019.07.21. Mágikus játékok egy szabadulószobájában, méltók vagytok a végtelen mágikus erő birtoklására?
2019.07.19. Neverland programok 2019 Budapest. Gyere hozzánk, tarts velünk, nálunk mindig jó a hangulat!
Game Nights - A játékest
2019.07.20. Neverland programok 2019 Budapest. Gyere hozzánk, tarts velünk, nálunk mindig jó a hangulat!
Manouche Swing Night w/Canarro
2019.07.22. - 2019.07.28. Szökés a zártosztályról, ki tudsz szabadulni?
2019.07.22. - 2019.07.28. VR Budapest, a virtuális valóság élménye hajmeresztő kalandokkal
2019.07.22. - 2019.07.28. Szabadulószoba börtön, gyere és próbáld ki magad! Vajon ki tudsz szabadulni?
2019.07.22. - 2019.07.28. Cowboy szabadulószoba Budapesten, a nagy vadnyugati rablás
2019.07.22. - 2019.07.28. Űrhajós játék egy szabadulószobában, verseny a földönkívüliekkel életre-halálra
2019.07.22. - 2019.07.28. Mágikus játékok egy szabadulószobájában, méltók vagytok a végtelen mágikus erő birtoklására?
2019.07.23. Neverland programok 2019 Budapest. Gyere hozzánk, tarts velünk, nálunk mindig jó a hangulat!
Dynamite Dudes
2019.07.24. Neverland programok 2019 Budapest. Gyere hozzánk, tarts velünk, nálunk mindig jó a hangulat!
Stand-Up Night vol.2
2019.07.25. Neverland programok 2019 Budapest. Gyere hozzánk, tarts velünk, nálunk mindig jó a hangulat!
Whiskey Stand-Up. Egy különleges este: a whiskey, a Viszkis és egy történész.
2019.07.25. Neverland programok 2019 Budapest. Gyere hozzánk, tarts velünk, nálunk mindig jó a hangulat!
Valami swing
2019.07.26. Neverland programok 2019 Budapest. Gyere hozzánk, tarts velünk, nálunk mindig jó a hangulat!
Country est w/Kaszab Tibor & Kovács József László
2019.07.29. - 2019.08.04. Szökés a zártosztályról, ki tudsz szabadulni?
2019.07.29. - 2019.08.04. VR Budapest, a virtuális valóság élménye hajmeresztő kalandokkal
2019.07.29. - 2019.08.04. Szabadulószoba börtön, gyere és próbáld ki magad! Vajon ki tudsz szabadulni?
2019.07.29. - 2019.08.04. Cowboy szabadulószoba Budapesten, a nagy vadnyugati rablás
2019.07.29. - 2019.08.04. Űrhajós játék egy szabadulószobában, verseny a földönkívüliekkel életre-halálra
2019.07.29. - 2019.08.04. Mágikus játékok egy szabadulószobájában, méltók vagytok a végtelen mágikus erő birtoklására?
2019.08.05. - 2019.08.11. Szökés a zártosztályról, ki tudsz szabadulni?
2019.08.05. - 2019.08.11. VR Budapest, a virtuális valóság élménye hajmeresztő kalandokkal
2019.08.05. - 2019.08.11. Szabadulószoba börtön, gyere és próbáld ki magad! Vajon ki tudsz szabadulni?
2019.08.05. - 2019.08.11. Cowboy szabadulószoba Budapesten, a nagy vadnyugati rablás
2019.08.05. - 2019.08.11. Űrhajós játék egy szabadulószobában, verseny a földönkívüliekkel életre-halálra
2019.08.05. - 2019.08.11. Mágikus játékok egy szabadulószobájában, méltók vagytok a végtelen mágikus erő birtoklására?
2019.08.08. Neverland programok 2019 Budapest. Gyere hozzánk, tarts velünk, nálunk mindig jó a hangulat!
Sör Stand-Up
2019.08.12. - 2019.08.18. Szökés a zártosztályról, ki tudsz szabadulni?
2019.08.12. - 2019.08.18. VR Budapest, a virtuális valóság élménye hajmeresztő kalandokkal
2019.08.12. - 2019.08.18. Szabadulószoba börtön, gyere és próbáld ki magad! Vajon ki tudsz szabadulni?
2019.08.12. - 2019.08.18. Cowboy szabadulószoba Budapesten, a nagy vadnyugati rablás
2019.08.12. - 2019.08.18. Űrhajós játék egy szabadulószobában, verseny a földönkívüliekkel életre-halálra
2019.08.12. - 2019.08.18. Mágikus játékok egy szabadulószobájában, méltók vagytok a végtelen mágikus erő birtoklására?
2019.08.15. Neverland programok 2019 Budapest. Gyere hozzánk, tarts velünk, nálunk mindig jó a hangulat!
Game Nights - A játékest
2019.08.19. - 2019.08.25. Mágikus játékok egy szabadulószobájában, méltók vagytok a végtelen mágikus erő birtoklására?
2019.08.19. - 2019.08.25. Szökés a zártosztályról, ki tudsz szabadulni?
2019.08.19. - 2019.08.25. VR Budapest, a virtuális valóság élménye hajmeresztő kalandokkal
2019.08.19. - 2019.08.25. Szabadulószoba börtön, gyere és próbáld ki magad! Vajon ki tudsz szabadulni?
2019.08.19. - 2019.08.25. Cowboy szabadulószoba Budapesten, a nagy vadnyugati rablás
2019.08.19. - 2019.08.25. Űrhajós játék egy szabadulószobában, verseny a földönkívüliekkel életre-halálra
2019.08.21. Neverland programok 2019 Budapest. Gyere hozzánk, tarts velünk, nálunk mindig jó a hangulat!
Neverland Open Mic vol.7
2019.08.23. Neverland programok 2019 Budapest. Gyere hozzánk, tarts velünk, nálunk mindig jó a hangulat!
Game Nights - A játékest
2019.08.26. - 2019.09.01. VR Budapest, a virtuális valóság élménye hajmeresztő kalandokkal
2019.08.26. - 2019.09.01. Mágikus játékok egy szabadulószobájában, méltók vagytok a végtelen mágikus erő birtoklására?
2019.08.26. - 2019.09.01. Szökés a zártosztályról, ki tudsz szabadulni?
2019.08.26. - 2019.09.01. Szabadulószoba börtön, gyere és próbáld ki magad! Vajon ki tudsz szabadulni?
2019.08.26. - 2019.09.01. Cowboy szabadulószoba Budapesten, a nagy vadnyugati rablás
2019.08.26. - 2019.09.01. Űrhajós játék egy szabadulószobában, verseny a földönkívüliekkel életre-halálra
2019.09.02. - 2019.09.08. Szökés a zártosztályról, ki tudsz szabadulni?
2019.09.02. - 2019.09.08. Mágikus játékok egy szabadulószobájában, méltók vagytok a végtelen mágikus erő birtoklására?
2019.09.02. - 2019.09.08. VR Budapest, a virtuális valóság élménye hajmeresztő kalandokkal
2019.09.02. - 2019.09.08. Szabadulószoba börtön, gyere és próbáld ki magad! Vajon ki tudsz szabadulni?
2019.09.02. - 2019.09.08. Cowboy szabadulószoba Budapesten, a nagy vadnyugati rablás
2019.09.02. - 2019.09.08. Űrhajós játék egy szabadulószobában, verseny a földönkívüliekkel életre-halálra
2019.09.09. - 2019.09.15. VR Budapest, a virtuális valóság élménye hajmeresztő kalandokkal
2019.09.09. - 2019.09.15. Szökés a zártosztályról, ki tudsz szabadulni?
2019.09.09. - 2019.09.15. Mágikus játékok egy szabadulószobájában, méltók vagytok a végtelen mágikus erő birtoklására?
2019.09.09. - 2019.09.15. Szabadulószoba börtön, gyere és próbáld ki magad! Vajon ki tudsz szabadulni?
2019.09.09. - 2019.09.15. Cowboy szabadulószoba Budapesten, a nagy vadnyugati rablás
2019.09.09. - 2019.09.15. Űrhajós játék egy szabadulószobában, verseny a földönkívüliekkel életre-halálra
2019.09.16. - 2019.09.22. VR Budapest, a virtuális valóság élménye hajmeresztő kalandokkal
2019.09.16. - 2019.09.22. Szökés a zártosztályról, ki tudsz szabadulni?
2019.09.16. - 2019.09.22. Mágikus játékok egy szabadulószobájában, méltók vagytok a végtelen mágikus erő birtoklására?
2019.09.16. - 2019.09.22. Szabadulószoba börtön, gyere és próbáld ki magad! Vajon ki tudsz szabadulni?
2019.09.16. - 2019.09.22. Cowboy szabadulószoba Budapesten, a nagy vadnyugati rablás
2019.09.16. - 2019.09.22. Űrhajós játék egy szabadulószobában, verseny a földönkívüliekkel életre-halálra
2019.09.23. - 2019.09.29. VR Budapest, a virtuális valóság élménye hajmeresztő kalandokkal
2019.09.23. - 2019.09.29. Szökés a zártosztályról, ki tudsz szabadulni?
2019.09.23. - 2019.09.29. Mágikus játékok egy szabadulószobájában, méltók vagytok a végtelen mágikus erő birtoklására?
2019.09.23. - 2019.09.29. Szabadulószoba börtön, gyere és próbáld ki magad! Vajon ki tudsz szabadulni?
2019.09.23. - 2019.09.29. Cowboy szabadulószoba Budapesten, a nagy vadnyugati rablás
2019.09.23. - 2019.09.29. Űrhajós játék egy szabadulószobában, verseny a földönkívüliekkel életre-halálra
2019.09.30. - 2019.10.06. Szökés a zártosztályról, ki tudsz szabadulni?
2019.09.30. - 2019.10.06. VR Budapest, a virtuális valóság élménye hajmeresztő kalandokkal
2019.09.30. - 2019.10.06. Mágikus játékok egy szabadulószobájában, méltók vagytok a végtelen mágikus erő birtoklására?
2019.09.30. - 2019.10.06. Szabadulószoba börtön, gyere és próbáld ki magad! Vajon ki tudsz szabadulni?
2019.09.30. - 2019.10.06. Cowboy szabadulószoba Budapesten, a nagy vadnyugati rablás
2019.09.30. - 2019.10.06. Űrhajós játék egy szabadulószobában, verseny a földönkívüliekkel életre-halálra
2019.10.07. - 2019.10.13. Szökés a zártosztályról, ki tudsz szabadulni?
2019.10.07. - 2019.10.13. Mágikus játékok egy szabadulószobájában, méltók vagytok a végtelen mágikus erő birtoklására?
2019.10.07. - 2019.10.13. VR Budapest, a virtuális valóság élménye hajmeresztő kalandokkal
2019.10.07. - 2019.10.13. Szabadulószoba börtön, gyere és próbáld ki magad! Vajon ki tudsz szabadulni?
2019.10.07. - 2019.10.13. Cowboy szabadulószoba Budapesten, a nagy vadnyugati rablás
2019.10.07. - 2019.10.13. Űrhajós játék egy szabadulószobában, verseny a földönkívüliekkel életre-halálra
2019.10.14. - 2019.10.20. Szökés a zártosztályról, ki tudsz szabadulni?
2019.10.14. - 2019.10.20. Mágikus játékok egy szabadulószobájában, méltók vagytok a végtelen mágikus erő birtoklására?
2019.10.14. - 2019.10.20. VR Budapest, a virtuális valóság élménye hajmeresztő kalandokkal
2019.10.14. - 2019.10.20. Szabadulószoba börtön, gyere és próbáld ki magad! Vajon ki tudsz szabadulni?
2019.10.14. - 2019.10.20. Cowboy szabadulószoba Budapesten, a nagy vadnyugati rablás
2019.10.14. - 2019.10.20. Űrhajós játék egy szabadulószobában, verseny a földönkívüliekkel életre-halálra
2019.10.21. - 2019.10.27. Szökés a zártosztályról, ki tudsz szabadulni?
2019.10.21. - 2019.10.27. Mágikus játékok egy szabadulószobájában, méltók vagytok a végtelen mágikus erő birtoklására?
2019.10.21. - 2019.10.27. VR Budapest, a virtuális valóság élménye hajmeresztő kalandokkal
2019.10.21. - 2019.10.27. Szabadulószoba börtön, gyere és próbáld ki magad! Vajon ki tudsz szabadulni?
2019.10.21. - 2019.10.27. Cowboy szabadulószoba Budapesten, a nagy vadnyugati rablás
2019.10.21. - 2019.10.27. Űrhajós játék egy szabadulószobában, verseny a földönkívüliekkel életre-halálra
2019.10.28. - 2019.11.03. Mágikus játékok egy szabadulószobájában, méltók vagytok a végtelen mágikus erő birtoklására?
2019.10.28. - 2019.11.03. VR Budapest, a virtuális valóság élménye hajmeresztő kalandokkal
2019.10.28. - 2019.11.03. Szökés a zártosztályról, ki tudsz szabadulni?
2019.10.28. - 2019.11.03. Szabadulószoba börtön, gyere és próbáld ki magad! Vajon ki tudsz szabadulni?
2019.10.28. - 2019.11.03. Cowboy szabadulószoba Budapesten, a nagy vadnyugati rablás
2019.10.28. - 2019.11.03. Űrhajós játék egy szabadulószobában, verseny a földönkívüliekkel életre-halálra
Találatok száma: 1

Continental Hotel Budapest**** Superior

Continental Hotel Budapest**** Superior

CONTINENTAL HOTEL BUDAPEST****SUPERIOR - A négycsillagos design hotel Budapest történelmi belvárosában a szecesszió és a modern belsőépítészet elemeiből kialakított egyedi saját stílust sugároz. A szálloda 272 szobája - ebből 13 lakosztály - szélessávú internet elérhetőséggel, személyre szabott és ... Bővebben

Kiemelt partner Kiemelt partner



Találatok száma: 2

Neverland Budapest

Neverland Budapest

A NEVERLAND egy semmihez sem hasonlítható, végtelen lehetőséget kínáló szórakoztató központ. 5 High-tech szabadulószobát, Virtual Reality játékot, melegkonyhás étteremmel rendelkező bárt, élő zenés koncerteket, valamint egy külön bérelhető VIP klub helységet biztosítunk a vendégeinknek. Örömmel ... Bővebben

Kiemelt partner Kiemelt partner

Whisky Bár Budapest

Whisky Bár Budapest

Ittál már isteni whiskeyt? Oké, De ittál már olyan whiskeyt, amely elélvez a poharadban? Eddig biztos nem. A Neverlandban viszont a whiskeyfogyasztás művészetének csúcsát egy olyan légiesre tervezett pohárban prezentálják eléd, amelyben az elegancia táncra kel a luxussal, miközben az illatjegyek ... Bővebben

Kiemelt partner Kiemelt partner



A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!


Kiemelt ajánlatok


Szállásra van szüksége? Foglaljon online!
KAPCSOLATFELVÉTEL, ELÉRHETŐSÉGEK
Pontos cím, geokód, térkép
A PROGRAMGAZDA AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJA!
Pontatlanságot talált? Itt jelezze nekünk!

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4
MEGADOTT INTERVALLUMBAN:
-TÓL -IG

Legjobb élmények

Gödöllői Királyi Kastély
Időutazása hívjuk! Ismerje meg, hogy milyen lehetett az élet a középkori Magyarországon!
MINI világ ÓRIÁSI élmények! A világ egyik legnagyobb modellvasút kiállítása Budapest belvárosában
Katica Tanya, egy élményparadicsom a kisgyermekes családok számára
Kalandpark Játszóház
14.000 feletti
követő
Csatlakozz Facebook közösségünkhöz, hogy
az elsők között értesülj a legjobb programokról!
több mint 17.000
program
Iratkozz fel hírlevelünkre
a kimondottan neked javasolt élménykínálatokért!
1.000 feletti
online jegy
Ne töltsd az időt sorban állással!
Vásárold meg nálunk előre a jegyedet!

Megyék

Tájegységek


© 2007-2019 PROGRAMTURIZMUS - Magyar TourMix Kft.
Gemius
Interticket