Budapesti Nyári Fesztivál: Kultúrák és kontinensek találkozója - világsztárok Budapesten!

Sztárcsinálók rock-opera a Budapesti Nyári Fesztiválon

Az első magyar rockopera története az ókori Rómában játszódik, mégis tele van szellemes, játékos anakronizmusokkal és mai áthallásokkal. Az uralkodásra már alkalmatlan Claudius császárt megmérgezi felesége, az ambiciózus Agrippina, hogy helyette a fiát, Nérót ültesse a trónra. Agrippina és a fiú nevelője, Seneca azt gondolják, hogy az új császárt bábként használva, a háttérből gond nélkül kormányozhatják a Római Birodalmat. Néró környezetéből eltávolítanak mindenkit, akik terveik útjában állnak és elkezdik a fiatal császár átnevelését. A költői ambíciókat dédelgető Néró azonban hamarosan felülírja a hatalomra éhes páros terveit. Kicsapongó életmódot folytat és elteszi láb alól féltestvérét, Britannicust, akinek egyetlen bűne az, hogy tehetségesebb költő, mint ő. Seneca és Agrippina megrémülnek, de Nérót már nem lehet megállítani. Ámokfutása mindent és mindenkit maga alá temet. A tatabányai Jászai Mari Színház és a Szabad Tér Színház közös előadása.


Felhívjuk figyelmét, hogy ennek a megjelenésnek jelenleg NINCS ÉRVÉNYES IDŐPONTJA portálunkon, ezért az itt közölt tartalom már lehet, hogy NEM AKTUÁLIS!
Friss információkat e-mailben kérhet vagy küldhet.

Szereposztás

Néró: Sándor Péter
Seneca: Ódor Kristóf / Jegercsik Csaba
Juvenalis: Mikola Gergő
Octavia: Erdélyi Tímea
Poppea: Bakonyi Csilla
Agrippina: Major Melinda
Loctusa: Danis Lídia
Ulrica: Szabó Emília
Tigellinus: Dévai Balázs
Burrus: Timkó János
Kiprios: Nagyhegyesi Zoltán
Claudius: Megyeri Zoltán
Britannicus: Blahó Gergely e.h.
Zodius: Maróti Attila
Tranio: Honti György
Péter: Ágoston Máté
Pál: Kósa Zsolt
Phaon: Bankó Bence
Bővérű nővér 1: Pilnay Sára
Bővérű nővér 2: Sipos Viktória
Bővérű nővér 3: Lass Bea

Továbbá: Balogh Fanni, Hajdú Anita, Mármarosi Tünde, Nagy Márta, Pászthy Viktória, Matkovics Norbert, Pásztor Richárd, Tóth Mihály

Díszlet: Csík György
Jelmez: Rátkai Erzsébet
Ügyelő: Pásztor Gábor
Zenei vezető: Zádori László és Rácz Márton
Koreográfus asszisztens: Hajdú Anita
Koreográfus: Gyenes Ildikó
Rendezőasszisztens, súgó: Széplaky Petra

Rendező: Nagy Viktor

A rockopera a Proscenium Szerzői Ügynökség Kft. és a Hartai Zenei Ügynökség Kft. engedélyével kerül bemutatásra.

Kapcsolódó időpontok

2017.07.23. Városmajori Szabadtéri Színpad előadások 2017
Horgas Eszter – Falusi Mariann: Kék rapszódia Bernstein és Gershwin Amerikában - koncert
2017.07.23. Budapesti Nyári Fesztivál 2017
Aranyszamár Bábszínház: Erdők könyve - bábelőadás
2017.07.23. Budapesti Nyári Fesztivál 2017
Soweto Gospel Choir
2017.07.23. Budapesti Nyári Fesztivál 2017
Horgas Eszter – Falusi Mariann: Kék rapszódia (Bernstein és Gershwin Amerikában) - koncert
2017.07.23. 10:30 Matinészínpad a nyári szünetben vasárnaponként a Városmajorban
Aranyszamár Bábszínház: Erdők könyve - bábelőadás
2017.07.23. 10:30 Reneszánsz délelőttök, ingyenes családi programsorozat a Budapesti Nyári Fesztivál alatt
Fabula Bábszínház: Vitéz László újabb kalandjai - vásári bábjáték
2017.07.23. 10:30 Gyermekelőadások Budapesten, vasárnapi matiné a Budapesti Nyári Fesztivál alatt 2017
Aranyszamár Bábszínház: Erdők könyve - bábelőadás
2017.07.23. 20:00 Horgas Eszter - Falusi Mariann koncert a Budapesti Nyári Fesztiválon
2017.07.23. 20:00 Soweto Gospel Choir koncert a Budapesti Nyári Fesztiválon
JEGYVÁSÁRLÁS - Soweto Gospel Choir koncert
2017.07.23. 20:00 Margitszigeti Szabadtéri Színpad előadások 2017
Soweto Gospel Choir koncert
2017.07.26. Városmajori Szabadtéri Színpad előadások 2017
Vásáry Tamás és a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar - jótékonysági koncert
2017.07.26. Budapesti Nyári Fesztivál 2017
Vásáry Tamás és a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar - jótékonysági koncert
2017.07.26. 20:00 Vásáry Tamás a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar koncertje a Budapesti Nyári Fesztiválon
JEGYVÁSÁRLÁS - Vásáry Tamás és a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar komolyzenei jótékonysági koncert
2017.07.28. Városmajori Szabadtéri Színpad előadások 2017
Erich Kästner: A két Lotti ifjúsági - előadás
2017.07.28. Budapesti Nyári Fesztivál 2017
G. Verdi: A trubadúr – opera
2017.07.28. Budapesti Nyári Fesztivál 2017
Erich Kästner: A két Lotti ifjúsági előadás
2017.07.28. 18:00 A két Lotti - ifjúsági előadás a Budapesti Nyári Fesztiválon
2017.07.28. 20:00 Margitszigeti Szabadtéri Színpad előadások 2017
Giuseppe Verdi: A trubadúr opera SZABADTÉRI BEMUTATÓ
2017.07.28. 20:00 G. Verdi: A trubadúr szabadtéri opera bemutató a Budapesti Nyári Fesztiválon
JEGYVÁSÁRLÁS - Verdi: Trubadúr
2017.07.29. Városmajori Szabadtéri Színpad előadások 2017
Palya Bea és zenekara - világzenei koncert
2017.07.29. Budapesti Nyári Fesztivál 2017
Palya Bea és zenekara - világzenei koncert
2017.07.29. 10:30 Interaktív Meseszínpad, ingyenes családi programsorozat a Budapesti Nyári Fesztivál alatt
Maszk Bábszínház: Nyakigláb, Csupaháj és Málészáj - bábelőadás
2017.07.29. 20:00 Palya Bea és zenekara koncertje a Budapesti Nyári Fesztiválon
JEGYVÁSÁRLÁS: Palya Bea és zenekara
2017.07.30. Budapesti Nyári Fesztivál 2017
BonBon Matiné: Fehérlófia - kortárs zenei mesejáték
2017.07.30. Városmajori Szabadtéri Színpad előadások 2017
Rákász Gergely: Lords of the Organ - orgonakoncert
2017.07.30. Budapesti Nyári Fesztivál 2017
G. Verdi: A trubadúr – opera
2017.07.30. Budapesti Nyári Fesztivál 2017
Rákász Gergely: Lords of the Organ - orgonakoncert
2017.07.30. 10:30 Reneszánsz délelőttök, ingyenes családi programsorozat a Budapesti Nyári Fesztivál alatt
Vaskakas Bábszínház: Pulcinella és a varázskút - bábelőadás
2017.07.30. 10:30 Matinészínpad a nyári szünetben vasárnaponként a Városmajorban
BonBon Matiné: Fehérlófia - kortárs zenei mesejáték
2017.07.30. 10:30 Gyermekelőadások Budapesten, vasárnapi matiné a Budapesti Nyári Fesztivál alatt 2017
BonBon Matiné: Fehérlófia - kortárs zenei mesejáték
2017.07.30. 20:00 Rákász Gergely orgonakoncert a Budapesti Nyári Fesztiválon
JEGYVÁSÁRLÁS - Rákász Gergely orgonkoncert
2017.07.30. 20:00 Margitszigeti Szabadtéri Színpad előadások 2017
Giuseppe Verdi: A trubadúr opera SZABADTÉRI BEMUTATÓ
2017.07.30. 20:00 G. Verdi: A trubadúr szabadtéri opera bemutató a Budapesti Nyári Fesztiválon
JEGYVÁSÁRLÁS - Verdi: Trubadúr
2017.08.04. Városmajori Szabadtéri Színpad előadások 2017
Group’n’Swing: Holdfény Mulató – musical
2017.08.04. Budapesti Nyári Fesztivál 2017
Group’n’Swing: Holdfény Mulató – musical
2017.08.04. Budapesti Nyári Fesztivál 2017
Cirque Éloize: Saloon - Ahol a Wild Wild West életre kel
2017.08.04. 20:00 Group’n’Swing: Holdfény Mulató – musical a Budapesti Nyári Fesztiválon
JEGYVÁSÁRLÁS - Group`n` Swing: Holdfény Mulató
2017.08.04. 20:00 Cirque Éloize: Saloon zenés western-cirkusz a Budapesti Nyári Fesztiválon
JEGYVÁSÁRLÁS - Cirque Éloize: Saloon Ahol a Wild Wild West életre kel
2017.08.04. 20:00 Margitszigeti Szabadtéri Színpad előadások 2017
Cirque Éloize: Saloon Ahol a Wild Wild West életre kel
2017.08.05. Városmajori Szabadtéri Színpad előadások 2017
Group’n’Swing: Holdfény Mulató – musical
2017.08.05. Budapesti Nyári Fesztivál 2017
Group’n’Swing: Holdfény Mulató – musical
2017.08.05. Budapesti Nyári Fesztivál 2017
Cirque Éloize: Saloon - Ahol a Wild Wild West életre kel
2017.08.05. 10:30 Interaktív Meseszínpad, ingyenes családi programsorozat a Budapesti Nyári Fesztivál alatt
A pelikánmadár - bábjáték
2017.08.05. 20:00 Group’n’Swing: Holdfény Mulató – musical a Budapesti Nyári Fesztiválon
JEGYVÁSÁRLÁS - Group`n` Swing: Holdfény Mulató
2017.08.05. 20:00 Cirque Éloize: Saloon zenés western-cirkusz a Budapesti Nyári Fesztiválon
JEGYVÁSÁRLÁS - Cirque Éloize: Saloon Ahol a Wild Wild West életre kel
2017.08.05. 20:00 Margitszigeti Szabadtéri Színpad előadások 2017
Cirque Éloize: Saloon Ahol a Wild Wild West életre kel
2017.08.06. Budapesti Nyári Fesztivál 2017
Aranyszamár Színház: Aranyecset - bábelőadás
2017.08.06. Városmajori Szabadtéri Színpad előadások 2017
Canarro és Tcha Limberger (B) - a magyar Gipsy Swing koncert
2017.08.06. Budapesti Nyári Fesztivál 2017
Canarro és Tcha Limberger - a magyar Gipsy Swing koncert
2017.08.06. 10:30 Reneszánsz délelőttök, ingyenes családi programsorozat a Budapesti Nyári Fesztivál alatt
Ziránó Bábszínház: Csicseri történet - bábjáték
2017.08.06. 10:30 Gyermekelőadások Budapesten, vasárnapi matiné a Budapesti Nyári Fesztivál alatt 2017
Aranyszamár Színház: Aranyecset - bábelőadás
2017.08.06. 10:30 Matinészínpad a nyári szünetben vasárnaponként a Városmajorban
Aranyszamár Színház: Aranyecset - bábelőadás
2017.08.06. 20:00 Canarro és Tcha Limberger- a magyar Gipsy Swing koncert a Budapesti Nyári Fesztiválon
JEGYVÁSÁRLÁS - Canarro és Tcha Limberger - magyar Gipsy
2017.08.10. Jazzy Tower különjárat, hajóval a margitszigeti Jazzy Tower koncertekre
2017.08.10. Városmajori Szabadtéri Színpad előadások 2017
Szép Ernő: Vőlegény – vígjáték
2017.08.10. Budapesti Nyári Fesztivál 2017
Pankastic! - Jazzy Tower-koncert
2017.08.10. Budapesti Nyári Fesztivál 2017
Szép Ernő: Vőlegény – vígjáték
2017.08.10. 20:00 Jazzy Tower 2017. Koncertek a Margitszigeti Víztoronynál a Budapesti Nyári Fesztiválon
Pankastic! - Jazzy Tower-koncert
2017.08.10. 20:00 Szép Ernő: Vőlegény – vígjáték a Budapesti Nyári Fesztiválon
JEGYVÁSÁRLÁS - Szép Ernő: Vőlegény - vígjáték
2017.08.11. Városmajori Szabadtéri Színpad előadások 2017
Szőke Nikoletta és Takács Nikolas – koncert
2017.08.11. Budapesti Nyári Fesztivál 2017
Szőke Nikoletta és Takács Nikolas – koncert
2017.08.11. Budapesti Nyári Fesztivál 2017
A.L. Webber – Tim Rice: EVITA – musical
2017.08.11. 20:00 Margitszigeti Szabadtéri Színpad előadások 2017
Andrew Lloyd Webber – Tim Rice: EVITA musical
2017.08.11. 20:00 Evita musical előadás a Budapesti Nyári Fesztiválon
JEGYVÁSÁRLÁS - Evita musical
2017.08.11. 20:00 Szőke Nikoletta és Takács Nikolas – koncert a Budapesti Nyári Fesztiválon
Szőke Nikoletta és Takács Nikolas – koncert
2017.08.12. Városmajori Szabadtéri Színpad előadások 2017
Molnár Dixieland Band – Gájer Bálint – Koós Réka – Lázár István: Ez tényleg Prima! koncert
2017.08.12. Budapesti Nyári Fesztivál 2017
Ez tényleg Prima! - koncert
2017.08.12. 10:30 Interaktív Meseszínpad, ingyenes családi programsorozat a Budapesti Nyári Fesztivál alatt
Királyos mesék - mesék a vásári képmutogatók stílusában
2017.08.13. Városmajori Szabadtéri Színpad előadások 2017
Coincidance Táncszínház: Fairplay – Sportóriások legendája – táncjáték
2017.08.13. Budapesti Nyári Fesztivál 2017
A.L. Webber – Tim Rice: EVITA – musical
2017.08.13. Budapesti Nyári Fesztivál 2017
A vén diófa titka - zenés mesejáték
2017.08.13. Budapesti Nyári Fesztivál 2017
Coincidance Táncszínház: Fairplay – Sportóriások legendája – táncjáték
2017.08.13. Budapesti Nyári Fesztivál 2017
Arany János a Margitszigeten – irodalmi séták, extra programokkal
2017.08.13. 10:30 Matinészínpad a nyári szünetben vasárnaponként a Városmajorban
A vén diófa titka - zenés mesejáték
2017.08.13. 10:30 Gyermekelőadások Budapesten, vasárnapi matiné a Budapesti Nyári Fesztivál alatt 2017
A vén diófa titka - zenés mesejáték
2017.08.13. 15:00 Irodalmi séta Budapesten, Arany János a Margitszigeten
2017.08.13. 20:00 Margitszigeti Szabadtéri Színpad előadások 2017
Andrew Lloyd Webber – Tim Rice: EVITA musical
2017.08.13. 20:00 Coincidance Táncszínház: Fairplay – Sportóriások legendája táncjáték a Budapesti Nyári Feszt
JEGYVÁSÁRLÁS - Coincidance Táncszínház: Fairplay – Sportóriások legendája – táncjáték
2017.08.13. 20:00 Evita musical előadás a Budapesti Nyári Fesztiválon
JEGYVÁSÁRLÁS - Evita musical
2017.08.15. Budapesti Nyári Fesztivál 2017
L`art pour l`art Társulat: Halványlila gőz - komédia
2017.08.15. Városmajori Szabadtéri Színpad előadások 2017
L`art pour l`art Társulat: Halványlila gőz - komédia
2017.08.15. 20:00 L`art pour l`art Társulat: Halványlila gőz - komédia a Budapesti Nyári Fesztiválon
JEGYVÁSÁRLÁS - L`art pour L`art: Halvány lila gőz
2017.08.18. Budapesti Nyári Fesztivál 2017
Harold Pinter: Hazatérés - tragikomédia két részben
2017.08.18. Városmajori Szabadtéri Színpad előadások 2017
Harold Pinter: Hazatérés - tragikomédia két részben
2017.08.18. 20:00 Hazatérés - tragikomédia két részben a Budapesti Nyári Fesztiválon
JEGYVÁSÁRLÁS: Harold Pinter: Hazatérés
2017.08.19. Városmajori Szabadtéri Színpad előadások 2017
Johann Strauss: A cigánybáró – operett
2017.08.19. Budapesti Nyári Fesztivál 2017
Johann Strauss: A cigánybáró – operett
2017.08.19. 10:30 Interaktív Meseszínpad, ingyenes családi programsorozat a Budapesti Nyári Fesztivál alatt
Ilók és Mihók - bábelőadás
2017.08.19. 20:00 Johann Strauss: A cigánybáró – operett a Budapesti Nyári Fesztiválon
JEGYVÁSÁRLÁS - Johann Strauss: A cigánybáró – operett
2017.08.20. Budapesti Nyári Fesztivál 2017
Szalóki Ági: Csak egy nap a világ - koncert
2017.08.20. Budapesti Nyári Fesztivál 2017
Csodamalom Bábszínház: Meseláda - bábos mesejáték
2017.08.20. Városmajori Szabadtéri Színpad előadások 2017
Szalóki Ági: Csak egy nap a világ - koncert
2017.08.20. Budapesti Nyári Fesztivál 2017
Virtuózok: Öröm-ünnep
2017.08.20. 10:30 Matinészínpad a nyári szünetben vasárnaponként a Városmajorban
Csodamalom Bábszínház: Meseláda - bábos mesejáték
2017.08.20. 10:30 Gyermekelőadások Budapesten, vasárnapi matiné a Budapesti Nyári Fesztivál alatt 2017
Csodamalom Bábszínház: Meseláda - bábos mesejáték
2017.08.20. 19:00 Szalóki Ági: Csak egy nap a világ koncert a Budapesti Nyári Fesztiválon
JEGYVÁSÁRLÁS: Szalóki Ági: Csak egy nap a világ
2017.08.20. 20:00 Virtuózok - ünnepi nagykoncert és tűzijáték óriáskivetítőn a Budapesti Nyári Fesztiválon
JEGYVÁSÁRLÁS - Virtuózok: Öröm-ünnep
2017.08.20. 20:00 Margitszigeti Szabadtéri Színpad előadások 2017
Virtuózok: Öröm-ünnep
2017.08.24. Budapesti Nyári Fesztivál 2017
Magashegyi Underground: SZIMFONIKUS REMIX KONCERT
2017.08.24. 20:00 Magashegyi Underground: Szimfonikus Remix Koncert a Budapesti Nyári Fesztiválon
JEGYVÁSÁRLÁS - Magashegyi Underground Szimfonikus Remix koncert
2017.08.24. 20:00 Margitszigeti Szabadtéri Színpad előadások 2017
Magashegyi Underground Szimfonikus Remix koncert
2017.08.25. Budapesti Nyári Fesztivál 2017
Nyáry Krisztián – Kaláka: Így szerettek ők - irodalmi koncert-színház
2017.08.25. Városmajori Szabadtéri Színpad előadások 2017
Nyáry Krisztián – Kaláka: Így szerettek ők - irodalmi koncert-színház
2017.08.25. 20:00 Így szerettek ők irodalmi koncert színház a Budapesti Nyári Fesztiválon
JEGYVÁSÁRLÁS - Így szerettek ők
2017.06.09. - 2017.08.26. Színházi hajójárat a Margitszigetre! Hajós transzfer a Budapesti Nyári Fesztivál ideje alatt
2017.08.26. Városmajori Szabadtéri Színpad előadások 2017
Nyáry Krisztián – Kaláka: Így szerettek ők - irodalmi koncert-színház
2017.08.26. Budapesti Nyári Fesztivál 2017
Nyáry Krisztián – Kaláka: Így szerettek ők - irodalmi koncert-színház
2017.08.26. 10:30 Interaktív Meseszínpad, ingyenes családi programsorozat a Budapesti Nyári Fesztivál alatt
Kristóf az óriás - interaktív mesejáték
2017.08.26. 20:00 Margitszigeti Szabadtéri Színpad előadások 2017
Fenyő Miklós: 20. Dunaparti Randevú - jubileumi koncert
2017.08.26. 20:00 Így szerettek ők irodalmi koncert színház a Budapesti Nyári Fesztiválon
JEGYVÁSÁRLÁS - Így szerettek ők
2017.08.26. 20:00 Fenyő Miklós koncert a Budapesti Nyári Fesztiválon
JEGYVÁSÁRLÁS - Fenyő Miklós koncert - 20. Dunaparti rendevú
2017.08.27. Városmajori Szabadtéri Színpad előadások 2017
Budapest Bár koncert
2017.08.27. Budapesti Nyári Fesztivál 2017
Budapest Bár - koncert
2017.08.27. Budapesti Nyári Fesztivál 2017
Arany János a Margitszigeten – irodalmi séták, extra programokkal
2017.08.27. Budapesti Nyári Fesztivál 2017
Bóbita Bábszínház: Szélkötő Kalamona - zenés bábjáték
2017.08.27. 10:30 Gyermekelőadások Budapesten, vasárnapi matiné a Budapesti Nyári Fesztivál alatt 2017
Bóbita Bábszínház: Szélkötő Kalamona - zenés bábjáték
2017.08.27. 10:30 Matinészínpad a nyári szünetben vasárnaponként a Városmajorban
Bóbita Bábszínház: Szélkötő Kalamona - zenés bábjáték
2017.08.27. 10:30 Reneszánsz délelőttök, ingyenes családi programsorozat a Budapesti Nyári Fesztivál alatt
Tabulatúra: A legény, akit úgy hívtak, hogy Kilenc
2017.08.27. 15:00 Irodalmi séta Budapesten, Arany János a Margitszigeten
2017.08.27. 20:00 Budapest Bár koncert a Budapesti Nyári Fesztiválon
JEGYVÁSÁRLÁS - Budapest Bár koncert
2017.08.29. Városmajori Szabadtéri Színpad előadások 2017
Dés Mihály: Pesti barokk – vígjáték
2017.08.29. Budapesti Nyári Fesztivál 2017
Dés Mihály: Pesti barokk – vígjáték
2017.08.29. 20:00 Dés Mihály: Pesti barokk – vígjáték a Budapesti Nyári Fesztiválon
JEGYVÁSÁRLÁS - Dés Mihály: Pesti barokk – vígjáték
2017.06.09. - 2017.08.31. Víztorony Margitsziget kiállítás a Budapesti Nyári Fesztivál ideje alatt
2017.06.09. - 2017.08.31. Aludjon Budapesten színházjeggyel, színházi előadás szállással a Budapesti Nyári Fesztiválon
2017.06.09. - 2017.08.31. Gyermekelőadások, matinék Budapesten, a nyári hónapokban minden hétvégén a Margitszigeten
2017.08.31. Városmajori Szabadtéri Színpad előadások 2017
Alfonso Paso: Hazudj inkább, kedvesem! - krimi-vígjáték
2017.08.31. Budapesti Nyári Fesztivál 2017
Alfonso Paso: Hazudj inkább, kedvesem! - krimi-vígjáték
2017.08.31. 20:00 Hazudj inkább, kedvesem! krimi-vígjáték a Budapesti Nyári Fesztiválon
JEGYVÁSÁRLÁS: Hazudj inkább, kedvesem!
2017.09.10. Budapesti Nyári Fesztivál 2017
Arany János a Margitszigeten – irodalmi séták, extra programokkal
2017.09.10. 15:00 Irodalmi séta Budapesten, Arany János a Margitszigeten
2017.01.01. - 2017.12.31. Szabadtér Jegyiroda Budapest, jegyvásárlás és azonnali online jegyvásárlás
KeSzeCsüSzoVa
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6
Sztárcsinálók rock-opera a Budapesti Nyári Fesztiválon

Programajánlat

Szolgáltató

Szabadtér Színház
Szabadtér Színház
  • Budapest
  • XII. kerület
Barabás Villa
Barabás Villa
  • Budapest
  • XII. kerület
Hegyvidék Galéria
Hegyvidék Galéria
  • Budapest
  • XII. kerület
MadeByYou Buda
MadeByYou Buda
  • Budapest
  • XII. kerület
M Galéria
M Galéria
  • Budapest
  • II. kerület